Midőn Jákob, Haranba menekülve, álmában létrát
látott, amely az éggel érintkezett és amelyen fel- és alászálltak az angyalok,
és fentről meghallotta isten hangját, aki ezt mondta: "Én vagyok az Úr,
Ábrahámnak, a te atyádnak istene", ekkor felébredt, és rémülten.
felkiáltott: "Mily rettenetes e hely. E hely nem egyéb, hanem Istennek
háza, és ez a mennyeknek kapuja." Vette azt a követ, amelyet feje alá
tett, felemelte azt oszlopnak, olajat öntött rá, és azt a helyet Béthelnek,
azaz isten házának nevezte. (Teremtés, 28, 12-19.).
'Ahol a hierophánia áttörte a síkokat, ott egyszerre
jött létre "nyílás" felfelé (az isteni világba) vagy lefelé (az alsó
régiókba, a holtak világába). A három kozmikus sík - a föld, az ég és az
alvilág - kapcsolatba lép egymással. Mint az imént láttuk, a kapcsolatot néha
egy olyan világoszlop képével fejezik ki, amely tartja, összekapcsolja az eget
és a földet, és amelynek alapja az alsó világban (az alvilágban) gyökerezik. Ez
a kozmikus oszlop csak a világ közepében állhat, mert az egész lakható világ körötte
terül el. Mindebben tehát vallási elképzelések és kozmológiai képek
következményét kell látnunk, amelyek összefüggnek egymással, és abban a
"rendszerben" fejeződnek ki, amelyet a hagyományos társadalmak
"világrendszerének" nevezhetünk: a) valamilyen szent hely megtöri a
tér homogenitását; b) ezt a törést valamely "nyílás" szimbolizálja,
amely lehetővé teszi az egyik kozmikus régióból a másikba való átmenetet (az
égből a földre és a földről az alvilágba) ; c) az éggel való kapcsolat különböző
képekkel fejezhető ki, amelyek mindegyike az axis mundi-ra vonatkozik: oszlop
(universalis columna), létra (Jákob létrája), hegy, fa, inda stb.; d) c:
világtengely körül terül cl a "világ" (vagyis a mi világunk),
következésképpen a tengely "közepén", a "föld köldökén"
található a mi világunk, s ez világ közepe.
(Eliade)
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben a kard
is világtengellyé lép elő, még pedig annak aktív, cselekvő módosulása, amivel
rendet vágunk, amivel átdöfhetjük Maya fátylát, amivel kaput nyitunk a
mélység felé, amivel vizet/vért fakaszthatunk, és az sem véletlen, hogy a
túlvilági ösvények, rendre, és sokszor megfogalmazottan is a pengeszerűen
keskeny út képében ábrázol.
 |
| by Hakan Hisim
Máris előttünk a keresztútnál! (világok
találkozása), éjfélkor! (idők találkozása) varázskört tőrével/ kardjával
megvonó, azzal jeleket rovó boszorka képe, kinek másik kezében, lábainál
ott van elengedhetetlenül szükséges eszköze, az üst/ a kehely/ a kút /a
forrás/ a szent Grál is.
Kard és kehely... hogy ezek milyen szinten
összetartoznak! Nem is kell hozzá, sem kelta istennő, sem Arthúr mondakör, sem
Glastonbury Tor és Chalice Well, elég lefotóznunk milyen galibát okoz
a víz felszínén egyetlen ráhulló csepp :), felébreszthettük
a Tó Hölgyét.
De majd Eliade pontosabban kifejti minékünk;
Azt mondhatnánk, hogy már a kozmosz struktúrája is
elevenen tartja a legfőbb égi lény emlékét.
A víz lehetőségek összességét szimbolizálja, forrás
és kezdet, a létezés valamennyi lehetőségének tárháza, megelőz minden formát,
és hordoz minden teremtést. A teremtés őstérképe a sziget, amely hirtelen
"nyilvánul meg" a folyó közepén. A vízbe merülés viszont a
megformálatlanba való visszatérést, a differenciálatlan preegzisztens
állapothoz való újbóli csatlakozást érzékelteti. A vízből való felmerülés a
megformálás kozmogóniai aktusát ismétli meg; az elmerülés a farmák feloldódását
jelenti. A víz szimbolizmusa ennélfogva mind a halált, mind az újjászületést
magába foglalja. A vízzel való érintkezés mindig újjáéledést jelent; egyrészt
azért, mert a feloldódásra "újjászületés" következik, másrészt azért,
mert az elmerülés termékennyé tesz és megsokszorozza az életerőt. A vízhez
kötődő kozmogóniáknak antropológiai síkon a hülogenézisek felelnek meg, azok az
elképzelések, amelyek szerint az emberi nem a vízből született. A vízözönnek
vagy kontinensek időszakonkénti elsüllyedésének (Atlantisz-mítoszok) emberi
síkon az ember "második halála" (az alvilág "nedvessége" és
lejmon-ja) vagy a keresztelők által történő beavatáshalál felel meg. A vízben
való alámerülés sem kozmogóniai, sem antropológiai síkon nem jelent végérvényes
megszűnést. Átmeneti visszahullás ez az alaktalanba, amelyet új teremtés, új
élet vagy "új ember" követ, mindenkor attól függően, hogy
kozmológiai, biológiai vagy szoterológiai motívumról van-e szó. "A
vízözön" strukturálisan "a keresztvízhez", a holtaknak tett
italáldozat pedig az újszülöttekért tett megtisztulás-áldozatokhoz
hasonlítható, vagy a rituális év eleji fürdésekhez, amelyek egészséget
éstermékenységet kölcsönöznek az embernek.
Bármilyen vallási összefüggésben jelentkezzék is a
víz, funkciója mindig ugyanaz marad: felbomlasztja, megszünteti a formákat,
"lemossa a bűnöket", megtisztít és egyúttal újjáéleszt. Rendeltetése
az, hogy megelőzze és újból magába szívja a teremtést, ő azonban nem változtathat
saját modalitásán, vagyis nem ölthet semmilyen formát. A víz mindig virtuális;
csíraszerű és lappangó állapotban marad. Mindaz, ami forma, a víz fölött
nyilvánul meg, eltávolodva tőle.
 Mind, akik eddig bírtuk, méltán érdemlünk egy kis lazítást :)
Nem szándokom végig ebben a stylban nyomni,
mint utóbbi két fejezetemben, de úgy éreztem, valahogy meg kell törnöm a
kommersz, és a bóvli rémuralmát.. (Nem is! Ez Morgana akarata volt! Nem
kívánt tartósan időzni a jenkik udvarában :))
|
