Big Witchproject 4.fejezet.Mint a gyermek ki már pihenni vágyik, avagy szent tér, szent idő

Megint csak adódik hasonlat, 

hogy a "tervezőben hívők" hasonlatosak a gyermekhez, aki szülője ölében érzi magát biztonságban csak igazán, érzelmi biztonsága szempontjából ez elsődleges,

miként fejlődéséhez pedig az ismétlődő cselekvések, a személyes minták, és azok leutánzása! révén kap muníciót.

Ennek eredményeképpen szentelődnek meg, válnak mindennél fontosabbá terének bizonyos pontjai, (anyaöl), 

míg a szülői cselekvésminták rendszeres ismétlődő utánzásai folytán ideje ciklusokba rendeződik, kör alakúvá képződik, és annak is lesznek éppúgy kitüntetett pontjai, ünnepei, (esti fogmosás a mamival.)

Ilyen elemi, és közösnek mondható szükségletek (közös megtapasztalások, közös képzetek) talaján jönnek létre az ősvallások, rítusok, mitoszok,

majd vallási rendszerek, társadalmak, s ezek praxisának alapján képződik művészet, mágia, tudomány egyre, és tovább bonyolítva a felépítményeket,

és ezáltal végül elidegenítve is olyan mértékben a közös, elemi szükségleteken nyugvó saját alapjait,

hogy ezek a kultúrkörök  riadalmas, és rémisztően terhes mókuskerekekké válva kitermelik 

a lázadó, önnön individuumát istennek megtevő embert is, ki hogy szabadulhasson, 

végül elveti a mindenek hátterében megbúvó,  immár elveszett központi istene/istenei képzetét,

megteremtve ezzel egyúttal a deszakralizált teret, időt, s ezek talaján a modern és "globalista" társadalmat,

amely idő-, és tér képzeteket Eliade oly szépen ír le;

"A profán tapasztalás ezzel szemben ragaszkodik a tér homogenitásához és viszonylagosságához. Ebben a térben lehetetlen az igazi tájékozódás, mert a "szilárd pont" ontológiailag már nem egyértelműen megalapozott: a mindenkori esetleges feltételek szerint jelentkezik és tűnik el. Tulajdonképpen tehát már nincs is "világ", csupán egy széttört univerzum töredékei léteznek, végtelenül sok, többé vagy kevésbé semleges "hely" formátlan tömege, amelyek között az ember az ipari társadalomban zajló élet kötelezettségeitől hajtva ide-oda mozog...Kellően ismert a lakás jelentősége és funkciója az ipari társadalomban. Korunk egyik híres építészének, Le Corbusier-nek[xvii] megfogalmazása szerint a ház "lakógép", vagyis az ipari társadalom számtalan, sorozatban előállított gépeinek egyike. Az eszményi modern háznak mindenekelőtt "célszerűnek" kell lennie, vagyis biztosítania kell a munkát és a munkához szükséges nyugalmat. A "lakógépet" éppoly gyakran lehet cserélni, mint a kerékpárt, a frizsidert vagy az autót. Szülővárosunkat, szülőhazánkat is felcserélhetjük valamely más lakóhellyel, s eközben nem kell feltétlenül más kellemetlenségekkel számolnunk, mint az éghajlatváltozás.

Nehezebb lenne néhány mondatban összefoglalni, mit jelent az idő a modern társadalmak nem vallásos embere számára. Nem kívánunk itt foglalkozni sem a modern filozófia időelméleteivel, sem a mai tudomány időfogalmaival. Nem rendszereket vagy filozófiákat, hanem egzisztenciális viselkedésmódokat kell szembeállítanunk egymással. A nem vallásos ember is ismeri az idő bizonyos diszkontinuitását és heterogenitását. Számára is létezik például a munka egyhangú ideje, szemben a szórakozások és élvezetek, vagyis "az ünnep idejével". Ő is különböző időritmusokban él, és eltérő intenzitású időket ismer: kedvenc muzsikáját hallgatva, szeretteit várva és látva más időritmust érzékel, mint amikor dolgozik vagy unatkozik.

Közte és a vallásos ember között azonban van egy lényeges különbség.

 Az utóbbi ismer "megszentelt" időtartamokat, amelyeknek semmi közük a szokásos időbeli folyamatokhoz, más a szerkezetük és más az "eredetük"; ismer egy őseredeti időt, amelyet az istenek szenteltek meg, és amely újból jelenvalóvá válik az ünnepek révén. A nem vallásos embertől idegen a liturgikus időnek ez az emberfeletti minősége. Számára tehát az időben nincs törés, és az időnek nincs "titka".

Az idő az ember legmélyebb létdimenziója; az ember létezéséhez kötött, tehát kezdete és - a halálban, amely megsemmisíti a létezést - vége van. Bármilyen különbözőek legyenek is az általa megélt ritmusok, bármennyire eltérő intenzitásúnak érezze is őket, a nem vallásos ember tudja, hogy ilyenkor mindig emberi tapasztalásokról van szó, amelyekhez semmiféle isteni jelenvalóság nem kapcsolódhat.

A vallásos ember számára ezzel szemben a szent, a nem történelmi idő közbelépése a profán időtartamot időszakonként "feltartóztathatja".

No kérem, meghallgattatott a "másik fél is" több közünk nem sűrűn van hezzájuk, miként a világvallások aklaiban bégető barikák milliárdjaihoz se,' csupán illő, és  üdvös tudni, mire mondtunk nemet.

És igen, említettem az elején ez a NEM vonatkozik, a kovenekbe tömörülő boszikra,  wiccákra, paganokra, más efféle jószágokra, szerzetekre is.

                  Mert a boszorkány ösvénye, a harcos ösvénye.

Több oka is  ennek. 

A körökön kívül kerültél 

az értelem fényénél hozott, 

szabad döntésednél fogva, 

és talán születésedtől fogva 

sosemis voltál bévül. Igen, 

ez a világ megsebzett mélyen. 

De te nem hódolsz be, 

nem omolsz össze, 

felveszed a kesztyűt,

megvonod a saját köröd, 

és ott állsz az origóban,

kezedben Morgana kardja.

Persze mestered lehet, szövetségeseid is bizonyos mértékig. Karnyújtásnyira tőled minden helyek, és idők minden mitológiája, hite, mágikus gyakorlata, praxisa, művészete, mitológiája és mítosza. Te döntesz, mit emelsz be ezekből saját praxisodba, s hogy milyen ősképeket őrzöl szíved mélyén, azt is csak te érzed. Milyen alakokhoz van affinitásod, kik szólítanak meg, szegődnek  segítő társadul harcod során.

Csak azt ne képzeld, hogy mindez valami jó kis alternatív életforma, szubkultúra, s a mágiád holmi üdítő és felszabadító szimbolikus játék. Ne feledd, az ősforrásnál vagy, és Jákob lajtorjája mellett! Persze ne várd, és ne is csüggedj, és főleg ne kételkedj, ha a kezedbe kapott varázsbot nem virágzana ki legott. Mert nem fog.

Ne szigorú légy önmagadhoz, 

de végtelenül állhatatos. 

Amibe fogtál, teljes embert kíván.