---------------------------------------------------------------------------------
Beatrice naplója. 1274 május 1.(2015.08.05)
IDA MILLNER ASCHKE:
-Nagy feladat áll előtted, leányom- szólt,
de én csak egy korhadt fatuskóra lestem.
Még gyermek voltam én, s anyai szónak
se hírét, se jelét nem értelmezte a testem.
Az Úr 1274-es évét álmomban zordabb év
követte. A májusi eget le is festettem volna
én, de lelkem zavarodott színeit egy torz
kéz szokatlan kősziklák peremére törette.
Félig még láttam azt, hogy sürög a hű nép,
atyám házában a sok balga erényt miképp
mímel. Vérvörös ruhámban szalagokkal
táncolva én nem törődtem egyetlen romlott
hímmel. Az imádság köntösét és csuklyát
felöltve lassan, kitartóan figyeltem az időt,
ahogy Júdás módra gonosz folyóba loccsan.
Egy hídon álltam épp, jobb partján jelenem
képeiben egy arcomba fúródó sötét tekintet,
tudatta velem, hogy Aquinói Tamást már
nem, és Bonaventúrát ez év végére nem éri
már többé semmilyen magasztos ihlet.
A híd bal partján szemem mikoron az óriási
messzeségbe révedt, Firenze tetői felett az ég
bíborfelhők palástjában égett, és minden édes
költeményt, szonettek hű lakóit, az Arno sodra
arannyá változtatta át, míg csak a nap őket éri,
ott állt a hídon a bús Dante di degli Alighieri.
-Nagy feladat áll előtted, leányom -szólt, de én,
de én csak egy díszes kopott freskót néztem,
a jövő furcsa lapjain a betűk formázta cet
gúnykövekkel száját kitátva üzente neki:
-Az éden, az éden már mióta, és hogy elveszett.
 |
| Dante and Beatrice by Henry Holiday (1884) |
1283 április 30.
Kilenc év hogy eltűnt, s mennyit éltem már.
kilenc imát mondtam ott, kilenc Ave Máriát,
Mikor meglátott valaki, kinek szeme ismerős,
társnőim kuncogtak, ne higgyem, hogy ő a hős.
-Nézz Szent Sebestyénre – vigyorogtak épp,
de egy angyal a vállaimra szállt. -Írj verseket-
súgta sietve, és a glória a Chiesa di Santa
Margherita dei Cerchi gyönyörű fényeiben
hátrébb suhanva megállt. Pironkodtam, igen,
megvallom, e szokatlanul zengő szózaton.
Most már a testem, mint édes ostyát óvhatom.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Beatrice naplója 1283.május 3.(2015.08.05)
IDA MILLNER ASCHKE:
Van egy pápám. És királyom is tudom.
Néha találkoznak egy fénylő csillagon.
Ott, hol a tekintet a az ég mélységét éri,
ott szeretnék én egy csillagon elélni.
Az csak az én csillagom lehetne,
a pápám rajta a bölcsesség lenne.
Királyom lenne az érző szívdobbanás.
És én királynő lennék. Mi más?
1283. május 8.
Egy hete nem nyugszom. Éhség gyötör.
Mintha a melleimben rekedne a szó.
Meddig élhetek? Lesz-e még nyár?
És fülemnek télen víg zeneszó?
Anyám táncra és mosolyra tanít.
Apám lágy hanggal a vállaira von.
Tréfa az élet és nevetés. Barátnőm
olyan szép, mint egy szentikon.
A kápolnában este a bejárat előtt
hallom azt is, hogy serceg a szú.
És azt is, ahogy -mintha odafentről-
szólna a hang:- Miért vagy szomorú?
1283. május 15.
Ma látogatónk jött. Fiatal fiú.
Hamvas, tizennégy éves.
Minden gömböt megfogott.
Mikor már untam, hogy tapogatott,
nevetve mondta, hogy ez téves.
Mi volt téves, én azt nem tudom.
Még alig pelyhedzett szőr az állán.
-Az úrfit úgy hívják, hogy Moni?
Kihúzta magát, mint egy hű lovag:
-Az én nevem Cecco d'Ascoli!*
Később a csillagokat néztük.
A holdfénynél a Nagymedvét mutatta.
A porba lerajzolná nekem az Antarest.
Sóhajtott. Keserűen széttárta kezét.
Nem elég –mondta,- a vénuszi fény,
hogy megmutassam milyen egy égitest.
1238. május 18.
Ma könnyű volt a lég, úgy bolyongtam,
mint a dervisek az anatóliai szélben
Repülni vágytam forró földek felett,
de határtalan sivatag lett a képzelet.
Karom lendítem a penecilussal este.
Szentmisét mond nekem egy pók.
Olyan sovány lett az anyám teste,
és donna Scusáé mily pufók!
Márványpadon a morzsák elpihennek.
Aragóniából hozzák az étkeket.
Ma megéreztem milyen is a vétek.
Hideg bársonyra vetődő szemek.
Azóta egy tiszta gyolcsra vágyom.
és árokparton aludni volna jó.
Úgy gömbölyödnék ott a holdvilágon,
mint lombjáról a leszakadt dió.
* Cecco d'Ascoli; (1269-1327) Költő, orvos, filozófus, és asztrológus, Dante kortársa és védelmezője.Fő műve az L' Acerba . Az inkvizíció máglyahalálra ítélte, mert állította, hogy a föld gömbölyű.
Beatrice naplója. 1283. május 19. (2015.08.06)
IDA MILLNER ASCHKE:
A Psalmust énekeljük egész nap.
Fáj a fejem. Nehéz. Kába.
Nincsenek gondolataim. Hiába.
Egyre csak Dávid énekét hallom.
A bestia meg itt kántál bennem.
Dús ékszerekkel csörgő álruhába.
„Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet,
tégy próbát és ismerd meg gondolataimat!
Nézd meg, nem járok-e a gonoszság útján,
és vezess el az örök útra!”
Örök út. Ez a mondat,
de főleg, hogy örökké. Igen.
Nem megy a fejembe sehonnan,
pedig ezt is mondhatta Gavain.
Buta vagyok, mint egy tál túlfőtt bab.
Szépen dagad, és széthull darabokra.
Félrefordítottam fejem a köszöntő szóra.
(...Ott áll a hídon, szemébe nem nézek,
a freskón csak azt a ronda cetet bámulom...)
Gőgős voltam. És üres, mint a templom,
melyet, világi gondok, álmok kiürítenek.
Mézborban fürdő római hetéra lettem.
Elephantisz sorain csüngött csak szemem.
Széttárt combokat rajzoló „fuvolás”-nak hívtak.
Ékszerekkel imádtak izmos férfiak.
Feltűzött hajú részeg Diana ropta a vérben.
Keresztet meg idebenn nem vetettem.
(De szép a katica az akantuszlevélen!)
Mit szólna ehhez de Troyes Chrétien?
-Hölgyem, engem Ön föl nem izgat,
lovagoljon macskagyökeren!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Beatice naplója.1283. július.5 (2015.08,07)
IDA MILLNER ASCHKE:
Könnyeim hetekig, mint kitörő, éhes juhok az akolból,
folytak a toronyházak fából ácsolt hídjaira szakadatlan.
Ó, hű társaim a szavak, elfogytak. Pilláimra a vágy borult.
Már nem tudom, hogy álmot vagy látomást láttam-e ott,
hol Mars szobra áll rendületlen a Ponte Vecchiónál. Hullt
a sejtelem Firenze ősi istenének vállaira,ahogy sötét katlan
kormától megtisztul a súrolás fájdalmától. Hangot adott az
a szobor, szája mozogni kezdett, és a barna bőrű kölykök ó
riadtan szaladtak botjaikkal el. Láttam a lépcsőkig a tenger
térdepel, és a feltörő hullámok mögött Ámor arca arcomnak
ütközött, és nem kérdés miképp ijesztett meg a pogány vízió.
Üldözött százezer hang és bokámat szaggatta a feltörő illúzió.
Percekbe vagy évszázadokba telt el nem tudom, de még most
is látom, megtömött kosarak gyümölcsei, mint gurulnak szét
magjukat ijedten veszítve, ahogy a rémület lecsapja könyökét,
és nem mozdul az este, ahogy molnárok újra feltörő álmában a
fehér szín kísért. Bárcsak ne hallottam volna meg, ahogy ő visít:
-Leányom, szépséges Bice hagyj fel a versek, ostoba feljegyzések
írásával most!! Lassan férjhez mész te virág, megtudod mi az
igazi kín. Taposs az enyhet adó érzéseidre, nem zavarhatod
meg a sorsot. Bolondos szavadra összekeveredne minden szín.
Nem török orrod alá borsot. Ha szavamra mégis rózsád csodája
elhalványulna, olvass Vergiliust, ki félre lökve dicső történeteink,
kihagyva fontos elemeket, mintha csak fejére kőszikla nem hullna
magasan tett rá ezerrel, hogy mi is az a csodás deus ex machina!
---------------------------------------------------------------------------------
Beatrice naplója. 1285 július 5. (2015.08.08)
Szaladtam erőm összeszedve a szűk utcákon át, míg az este a városra
borult. Úgy gondoltam Mars parancsa ellen én mit sem tehetek. De
gyengeségem leplezve atyám könyvtárszobájába lopóztam. Egy alma
az ezüsttálból atyám íróasztaláról a földre gurult. Majdhogy elestem
benne. Vergilius szövegeit még valamikor egy vidám bolognai magister
ajándékozta atyámnak, aki az Orsini család tagja volt. Gyertyafényem
jobbra-balra ingott. Nagy kíváncsiság vett rajtam erőt. Kinyitottam a
merített papírra írt szöveget, pont Vergilius átokversénél. Sietve olvastam
sorait, melyek belőlem is haragot váltottak ki a szeszélyes istenek ellen:
„Édes előbb váljék keserűvé, durva finommá,
lássa a szem hószínnek az éjszínt, balnak a jobbat,
inkább szálljon a dolgok végzete más atomokra,
mintsem az én szívemből szálljon másra szerelmed.”
Hirtelen elaludt a fény. Szavak, mondatok, mint világító szentjánosbogarak
köröztek az asztallap felett. A nyitott erkélyajtón olíva illatot hozott a szellő.
Egy galamb szállt a kőerkély alsó azsúr peremére. Furcsa hangjától igencsak
elálmosodhattam, de még éreztem a megkóstolt gyümölcs ízét a szám közt.
Folyékony szomjúságot ittam, és egyszerre voltam önmagam étke. Masszívan
zsugorodott belém az éjszaka összes hangja. Tágult a tér körmöm félholdja
köré. Névtelen mélységek sziklazúgását követve indultam egy olyan világba,
ahol nincs elveszett, ahol egyszerre indulnak hajszálak kopasz emberek felé,
ahol játékok keresik a gyermekeket, ahol fűszálakra egész könyvtárra való
krónikákat és dallamokat lehet írni. Ahol a tengerhullámban eltűnni vágyó
lábnyomok is önmagadhoz vezetnek, mégiscsak tebenned is fészkel az Isten,
s megnő. Mi mást tehetnél, elengeded és mire megvirrad, már azt is akarod,
hogy a napfényben csak úgy elfújja a világot önmagáról.
Lovasok vágtatnak elszántan leigázni tested és a lelked,
üdvöd a romba dőlt paloták elfújt fáklyáinál leled,
kis parázs a szádban, titkos nyelven éget,
nem érhet életed ezentúl e nyelv nélkül véget.
borult. Úgy gondoltam Mars parancsa ellen én mit sem tehetek. De
gyengeségem leplezve atyám könyvtárszobájába lopóztam. Egy alma
az ezüsttálból atyám íróasztaláról a földre gurult. Majdhogy elestem
benne. Vergilius szövegeit még valamikor egy vidám bolognai magister
ajándékozta atyámnak, aki az Orsini család tagja volt. Gyertyafényem
jobbra-balra ingott. Nagy kíváncsiság vett rajtam erőt. Kinyitottam a
merített papírra írt szöveget, pont Vergilius átokversénél. Sietve olvastam
sorait, melyek belőlem is haragot váltottak ki a szeszélyes istenek ellen:
„Édes előbb váljék keserűvé, durva finommá,
lássa a szem hószínnek az éjszínt, balnak a jobbat,
inkább szálljon a dolgok végzete más atomokra,
mintsem az én szívemből szálljon másra szerelmed.”
Hirtelen elaludt a fény. Szavak, mondatok, mint világító szentjánosbogarak
köröztek az asztallap felett. A nyitott erkélyajtón olíva illatot hozott a szellő.
Egy galamb szállt a kőerkély alsó azsúr peremére. Furcsa hangjától igencsak
elálmosodhattam, de még éreztem a megkóstolt gyümölcs ízét a szám közt.
Folyékony szomjúságot ittam, és egyszerre voltam önmagam étke. Masszívan
zsugorodott belém az éjszaka összes hangja. Tágult a tér körmöm félholdja
köré. Névtelen mélységek sziklazúgását követve indultam egy olyan világba,
ahol nincs elveszett, ahol egyszerre indulnak hajszálak kopasz emberek felé,
ahol játékok keresik a gyermekeket, ahol fűszálakra egész könyvtárra való
krónikákat és dallamokat lehet írni. Ahol a tengerhullámban eltűnni vágyó
lábnyomok is önmagadhoz vezetnek, mégiscsak tebenned is fészkel az Isten,
s megnő. Mi mást tehetnél, elengeded és mire megvirrad, már azt is akarod,
hogy a napfényben csak úgy elfújja a világot önmagáról.
Lovasok vágtatnak elszántan leigázni tested és a lelked,
üdvöd a romba dőlt paloták elfújt fáklyáinál leled,
kis parázs a szádban, titkos nyelven éget,
nem érhet életed ezentúl e nyelv nélkül véget.
---------------------------------------------------------------------------------
Beatrice naplója 1283 július 6.
Az angyalokat eleddig nem engedte látni a szemem, mert Vergilius kissé bizarr, mondhatni
nőies, lágy kézmozdulatait figyeltem. De háta mögött az alakok előtt, mint templomi színes rózsa-ablakok, pajzsok álltak. A pajzsokba lángok csaptak, majd felolvadtak a színek.A középső szeráfszerű lény előállt, és letette a jéggel teli üstöt az asztalra.
- Dicsőség a Mindenhatónak égi Múzsa! Voltak korok, midőn a keresztség varázslata
hiányában a halandók fel sem mérhették az idő és tér szentséges voltát. Én azért
beszélek így, mert fontos dolgokat kell közölnöm Veled.
Élted szűkre szabatott, 24 évre pontosan, de megannyi csodás pillanat
ajándékát hoztuk el Neked.
Dante oldalán soha nem lesz Firenze kövein helyed.
Még másfél hónapig írhatsz súlyos dolgokat és égi magasságokat látva.
Aztán jól figyelj, írásaidat a Szent Szűznek ajánld fel, még atyád halála előtt.
Vergiliust engedd baráti beszélgetésre, ha rád törne sok zordon délelőtt.
Figyelj az esti kilenc órai harangzúgásra.
Az Atya,a Fiú és a Szent Lélek minden áldása rajtad, te rózsalakó!
Az angyal olyan fényességet árasztott, amikor az áldást kimondta, hogy összeszorult a szívem,
könnyeztem,szédültem, és iszonyatos szemgörcsöket éltem át, aztán hirtelen sötétedni kezdett, és a mellette álló másik két angyal mellkasából két női alak lépett ki. Majd végleg elsötétült a világ körülöttem. Csak liliom és rózsaillatot éreztem. Nem láttam semmit,de mindent hallottam és lerogytam a földre.
- Jeget, Mária!-szólt az utasítás egy női hangon, és éreztem, ahogy szememre égő hideg
árad. A ruhám mellrészénél kivette a selyemsálamat, és beletekerte a jeget, így helyezte szememre. előbb a balra, aztán a jobbra. Rögtön enyhültek kínzó görcseim. Csörömpölést hallottam, egy fiola mintha leesett volna.
- Lucia! A pulzusszám megfelelő. Megvághatjuk a szivárványhártya hátsó részét.
- Igen, add az időkép-generátor pontkártyáját, amit így összeköthetek a látóideggel és össze kapcsolhatok Dante szívizmainak sejtjeivel.Három perc alatt, leányom, meggyógyul a szemed. Mária, cseppents még egy kis égerfa-szurok, és mandragóra kivonatot azokra az enciánpárnákra.
Lassan kinyitottam szemeim, miután Szent Lucia eltávolította a párnákat. Egy pillanatra még felém hajolt a Szűzanya. Szépséges arcát most is látom, ahogy átölelt.
Aztán egymást ölelte át a két égi Hölgy és visszabújtak az angyalok szárnyai mögé, a mellkasukba.
A pajzsok újra színes üvegként ragyogtak. És ismét eltűntek az angyalokkal együtt.
Csak Vergilius maradt a szobában velem még egy kis ideig. Fel-alá járkált, és önelégülten mosolygott, kissé illegette hátsó részét, majd komolyságot erőltetve arcára, szinte szónokolni kezdett.
- Lucia remek munkát végzett. Ez a nagyon kicsi pontszerű kártya majd lassan lebomlik a szervezetedben, ez segíti majd elő, hogy Dante homloklebenyében, szívizmainak működése következményeként a te lelki folyamataidból, képeket állítson elő. Szükséges beavatkozás volt leányom, azért, hogy Dante megírhassa a világirodalom egyik legnagyobb remekművét. Rád ez egyáltalán nem veszélyes, annál inkább Dantéra. Sokan nem fogják érteni, ha majd Boccaccio emlékiratait olvassák, hogy egyik barátnőd halálakor, miért lesz Dante is majdnem beteg.
Beatrice, nem állítom, hogy nem szorult tehetség beléd, de ennek a kornak Dantéra, az ő stílusára van szüksége. Értsd meg az idők szavát. Segítsd az ő kibontakozását, a mi égi segítségünkkel. Látod-e amott azt a tálat? Minden este, az esti kilenc órai harangszó idején csippents ebből az étekből, de csak háromszor. Ezek különlegesen füstölt, ízletes csigák, amelyeket elkészítésük előtt egy hétig a szent gombával tápláltak. Minden este végy a szakrális vacsorából, írd le e vacsora okozta élményeidet. A csigákban olyan méregtelenítő anyag is van a légyölő galóca mérgei ellen, amitől nem lesz rosszulléted és hidegrázásod.
Hívj, ha szükséged van rám írás közben. Segítek. De egyet tudnod kell, leányom. Az írásodra senkinek sincs szüksége, csak nekünk. Légy bátor, leányom, mert merni tudó szíveké a világ!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Beatrice naplója. 1283 július 7.
 |
| Daniela Libelle |
Már jóval hajnal előtt magamra hagyott Vergilius. Nem tudom mitévő legyek. A látásom nem változott, de furcsán zsibbadó lett a bal alkarom. Gondolataimat megpróbálom visszafogni, mert félek. Félek azoktól a hangzó mondatoktól, amiket hallottam. Három percenként vetek keresztet, és minden negyed órában meg kell állnom, hogy rendesen levegőt tudjak venni. Közben beszélnem kell, válaszokat kell adnom egyszerű kérdésekre. Anyám észrevett rajtam valamit, és elrendelte Fabiananak, hogy készítsen számomra egy váltófürdőt. Hideg rongyokkal csavartak be a hőség és arcpirulás ellen, majd forró izsópos vajjal kenegetett be, és kiküldött a levegőre, a nagy árnyat adó diófánk alá pihenni. Egy durván szőtt pokrócon aludtam át a fél délutánt. Fabiana ott teregetett nem messze tőlem, és fügével, gránátalmával kínált. Nem tudtam venni belőlük. Fabiana teregetés közben dúdolt, de csak halkan, és amikor azt mondtam neki, jöjjön dúdoljon még egy kicsit, mert hallani szeretném kedves gyermekdalomat, visszautasított, mondván későre jár, neki most kenyeret kell sütnie estére. Kilöttyintette a mosóteknőből azt a pár cseppet, és tüstént elszaladt a dolgára.
Ott szenderegtem a lombok alatt, atyámat vártam haza útjáról, ki a város vezetőivel tárgyal a majdan felépülő városi ispotály megalapításáról. Amikor erről legutóbb rákérdeztem, atyám arca komorrá vált, kételyt véltem felfedezni rajta, hiszen ilyen mérges közállapotokban a tervezés is meglehet, évtizedeket igényel. Világi vetélkedések híreit atyám jó barátaival beszélte meg hetente. Legutóbb azt hallottam, hogy Péter aragóniai király, és Konstancia, Manfred lánya szicíliai emberekkel tárgyal, akik megtörték Anjou Károly flottájának terjeszkedését, de azóta is titkos úton vándorol a pénz Károly ügynökei folytán, a palermoi felkelés dacára is...
Leveleket és illatokat sodort a szél mellém. Pillangó repdesett egy fatörzs tetején. A naplemente szelíd sugarakkal érheti a San Miniato hegyi sétányát, onnan szállhatott ide Istennek e kedves teremtménye. Gyönyörködtem benne percekig. Aztán lassan feltápászkodtam, hogy rendbe szedve fürtjeim, apámat méltóképp üdvözölhessem.
Az esti vacsorán gyorsan túl akartam lenni, ezért rövidre fogtam a beszélgetést. Apám nem érkezett meg, ezért anyámmal útnak indultunk a kápolna felé. A visszaúton anyám látva gyengeségemet, a szobámba küldött.
Remegő térdekkel léptem be az ajtón. Elfelejtettem–e vajon, a csigákkal teli tálat áthozni a szobámba? Hirtelen kiestek a hajnali történések a fejemből, de a ruhás láda tetejét felhajlítva és meglátva a tálat, minden kétségem eloszlott. Gyors léptekkel, apám könyvtárszobájába szaladtam, hogy ellenőrizzem a rendet. Minden a helyén volt, egyetlen dolgot leszámítva. A kőpadlón, ahol alélva és percekre megvakulva feküdtem hajnalban egy kis területen, ott hevert a selyemkendőm, erős rózsaillatot árasztva.
Nem volt más dolgom, mint elővenni a láda mélyére rejtett füzetemet, és kilenc mécsest meg gyújtva, huszonhét perccel a kilenc óra előtt leülni asztalomhoz, és írni kezdeni.
Írás közben arra lettem figyelmes, hogy a mécses lángjai az ágyam feletti Madonna képre hajolnak, el nem érve a képet. Ekkor odaszaladtam a Madonnához, és gyönyörködvén mosolyában megérintettem a köntösét, így vártam meg az esti kilenc órát.
Eszembe jutottak az Angyal intelmei. Nagyon undorodtam ezektől a csigáktól, nem akartam, nem hogy hármat, egyetlen darabot sem megkóstolni belőlük. A Madonna csak mosolygott. Minden lelkierőmet összeszedve kivettem a tenyerembe hármat, majd keresztet vetettem, és lenyeltem őket. Rájuk sem bírtam nézni, de kellemes, citrus illatú borókabogyó magokat is voltak a tálban.
Ezer kérdés merült fel bennem. A leggyötrőbb az volt, hogy ténylegesen csak 24 éves koromig élhetek?
Imigyen morfondírozva jártak körbe-körbe a gondolataim, egyszer csak, halk szívdobogásszerű hangokat véltem felfedezni, először úgy napkelet felől, a hegyek irányából, mintha kívülről jöttek volna a szabályos dobogások, majd egész közelről hallottam őket. Ráhelyeztem az ujjaim a bal csuklómra, de szívdobogásom gyengébbnek és határozottan szaporábbnak mutatkozott, így, kénytelen voltam beismerni, hogy ez nem az én szívverésem.
A hangok felerősödésével a tér is mintha szűkült és tágult volna. Közelebb került a gyertyatartó egy-egy dobbanásnál, majd visszahúzódott az eredeti távolságába. Lüktetésszerűen kezdtek a színek is megváltozni a hangok kíséretében. Sötét sárga, majdnem agyagszínű lett minden, mindez az ég kék színéből vált ki.
Becsuktam a szemem, de fázni kezdtem, mire kinyitottam őket, nem voltam az ágyamban. Meztelenül ébredtem egy nyirkos, földszagú épületben.
_-_Google_Art_Project_-_edited.jpg/250px-Pieter_Bruegel_the_Elder_-_The_Tower_of_Babel_(Vienna)_-_Google_Art_Project_-_edited.jpg) |
| Brueghel: Bábel tornya |
Közelebb mentem a falhoz, letapogattam a hűvös kerámialapot. Szemem nehezen szokott hozzá a sötéthez, csak annyit láttam abban a félhomályban, hogy a kerámialapok domborúak, majd a fényforrást keresve megfordultam, elindultam a fal mellett. Hosszú kanyargós utak látványa tárult fel, de már sokkal-sokkal világosabb volt. A lapokon mindenhol ugyanazok az ábrák, állatok- oroszlánok, sárkányok és bikák sorakoztak. Miért vagyok meztelen? -kérdeztem magam.- És hova vezet ez az út? Mikor érek ki a fényre? A ruhámat akarom.
Mentem a végeláthatatlan földalatti tereken. Hívhatnám Vergiliust, de meztelen vagyok.
Talpam érzi a hűvös követ. Félek. Mit tettem, hogy ez történik velem? Hol vagyok?
Egy lépcsőt pillantottam meg. Felmentem rajta, hajammal takarva el melleimet. A lépcső tetejére érve egy leplet és egy tőrt pillantottam meg. Felöltöttem magamra a leplet, a tőrt kezembe tartva elindultam a négyzet alakú fallal körülvett, de az eget szabadon látni engedő térben.
Örültem, hogy látom a felhők vonulását. Ahogy a felhőket figyeltem, forró szél kapott fel. Izmaim elernyedtek, a föld felett lebegtem nem sokkal, emígyen haladtam, és beláttam az épületet körbevevő kisebb épületeket, kapukat, nagy folyók feletti teraszokat, pálmák sokaságát. Egy templom melletti hatalmas, hét lépcsős torony elé sodort a szél. Mindegyik lépcső más-más színű égetett téglákkal volt kirakva. Felmentem a lépcsőkön. A fokok nem múltak. Fáradt lettem. Sehol egyetlen embert sem láttam. Szorongattam a tökéletes formájú tőrt a kezemben. Felértem a torony tetejére, majd szomjat haltam.
A padló színarany színű volt, és egy hatalmas, ékesen díszített ágyat és asztalt pillantottam meg. Kristálytiszta vízzel telt kancsó csillogott a napfényben, mellette díszes kupa állt az asztalon. Innom kellett, homlokomon izzadtság cseppjeivel fáradtan dőltem az ágyba. Széthajtottam a leplet egyik kezemmel, a másikkal a kupát tartva ügyetlen mozdulattal szinte az utolsó kortyot a melleim közé löttyintve figyeltem a csepp útját a köldökömig. A vándorló vízcsepp hűvösét érezve, a köldök kútjában újra felerősödő szívdobbanásokat hallva, fehér rózsafejek jelentek meg a levegőben, majd nemsokára az élénkzöld levelek, a szárak, melyek köldököm felé tartottak. Zsíros földszaggal lett tele a köldököm. Apró férgek, bogarak, csigák nyüzsögtek benne. A mellettem heverő tőrt megragadtam, hogy rózsát vágjak, de ekkor megjelent egy női alak hófehér rövid, térd feletti ruhában, és tiltó mozdulattal lefogta kezem. A tőr tompa puffanással esett az aranyszínű padlóra.
-Ne tedd! –szólt a ragyogó arcú szépség, feje mögött színezüst holdsarlóval.
-Eljön az idő, mikoron minden romba borul e szent helyen. Nem szeretkeznek örömmel és tisztasággal asszonyaink. A férfiak idegen földön templomot rabolnak ki. Városunkba hurcolják a tehetősebbeket, a gyengébbeket és szegényebbeket otthagyván a lerombolt városban. Kiket idehoznak, ők majd elborzadva látják, hova is süllyedt fajunk,mily gőgössé, megátalkodottá és paráznává lett, míg otthonaik a távoli országban üresen állnak, asszonyaik saját gyermekeiket falják majd fel, szemétdombokká lesz városuk, jajgatás, sírás rázza testüket, fejükre hamut szórva hiszik, hogy elhagyta őket istenük, mert a templomuk leromboltatott. S ez a város szívükben örök időkre el lesz átkozva. Tudd meg, én a szerelem és a béke istennője vagyok, az ősi asszír Nanája , aki mindezt tudja, látja. Szívemben keserűséggel gondolok Babilon vesztére, romlására. Egyetlen vágyam, találni egy lelket, aki a valaha létezett Szent tér és föld nevelte virágokból, majd visszavihet valamit az égi planétákon uralkodó Istenek elé. Itt van ebben az aranyzsinóros bőrzacskóban a hagyatékom. Vedd el, Beatrice. Egyik felét ültesd el. Ültesd el földeden, házad, kerted, templomod köré e különböző rózsamagokat. Másik felét e magoknak, szórd el a szél minden irányába, hogy eljussanak a magok Epheszoszba is, ahol majd egy másik időben, új nevet kapok, de rózsáktól illatozhat templomom... Nem lesz éltem sehol a világon hosszú idejű, mint ahogy tied sem, de kérd meg hozzátartozóidat, hogy gyökerestől, kis palántáikat élettelen tested köré helyezve engedjenek a templomsírba, hogy így üdvözölhesd a minden joggal gyűlölet sújtotta bolygók istenségeit, cserébe enyhülést adó mosolyukért.
Ez a tőr- emelte fel Nanája a kezeimből a padlóra hulltat,- megvéd a halálfélelemtől, a bánattól, a könnyek okozta keserűségtől. Emlékeztet majd a védelemre. Nem válik rosszá kezeidben. Megáldom, mert ezzel vághatod majd le a megnőtt szárú hajtásokat, hogy szobádban illatozhassanak sokáig.
Nanája ekkor megfogta jobb kezem, tenyerem felfelé fordítva beleszórta a magokat, majd visszacsukta azt. Szememre kendőt kötött. A bőrzacskót és a tőrt ruhámhoz rögzítette az ekkorra már köldökömről szétfoszló zsenge és tüske nélküli rózsaszárral. Majd elvezetett a toronyfalhoz. Fel kellett lépnem a fal peremére. Újra szívdobogásokat hallottam. Nanája egy hirtelen mozdulattal megfogott, és letaszított.
- Ég áldjon, Beatrice!- ezt még hallottam.
Zuhantam szélsebesen, tenyereim kitárva. Így szórva el Nanája hagyatékát. Zuhantam szobámba, az ágyam feletti Madonna képet érintve.
A kendőt, a magokat, és a tőrt ládám legmélyebb titkos zugába helyeztem el.
Rövid pihenő után írni kezdtem.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MACSKAÖSVÉNY (haikuk több szólamban) (2015.08.02)
IDA MILLNER ASCHKE:
a három hetes
macska ívben repül át
az éj erkélyén
a hold még rádob
egy pár szikrázó pontot
ösvények gyúlnak
turmalin ablak
tükre a menny palota
opál imádság
sejtek a szavak
forrnak mézborrá válnak
olthatatlanok
mint a homokszem
mit utolszor látott ő
ősemlékezet
fúj át a testén
három lovas átvágtat
gordonka zendül
a szó lovasa
fekete ruhában van
és fehérhez ér
a szél lovasa
égaljat gyújt és havat
virrasztó ágat
a könnycsepp lovas
acélon edzett kése
metszi a gonoszt
a macska álma
időtlen határtalan
öröm és vad tánc
puha mancsait
rózsássá varázsolja
egy cseresznyeág
cseresznyeág most
és aztán naginata
felébredő láng
szerelem élén
szerelem holnapján jól
edződőtt lélek
állja a próbát
a harc örök folyóján
lép a macska át
iszik vizéből
holdját hullámát szépnek
becsesnek látja
a tájban hol jár
látják táncolni tudó
virágtündérek
valaki várja
tükrökön nevelődött
értelemmel őt
hullámok szobrot
faragnak tiszta alak
tükrében áll
vörös fülű hő
így hívja kedvesét már
kenyereznek ott
vörös fülü hő
rókaistenük jön jön
énekkel segít
hol nem látszik az
ég turmalinja sem mert
kimonót varr most
kedvesének ki
szépen dalol és tudja
macskái hűek
ők tudják a tant
a valóság olyan hát
amivé tesszük
Makoto no kokoro (2015.08.02.)
IDA MILLNER ASCHKE:
ó hát fogd össze pillantásaid
költözz be lelkedbe egészen
keresd amíg élsz amíg ősök
dalával egy szikrázó éjjelen
rókatündérek izzó nyomain
át szeibó barackligeteiben a
dicső erényt meg nem leled
míg nyolcvanmillió lélegzet
és kilencszázegy tűz lámpás
ezer évig csak érted lobban
a tűzlélek örök oltalmában
s tested újra a szentély előtt
engedi látni a kilépő holdat
az egészséges istenek arcát
a hullámtörte partok ölében
majd megsimogathatod újra
az alázat rizsföldjein osonó
rókakönnyektől felázott dús
földedet de vigyázz nagyon
a mennyhez emberfogakkal
kapcsolt magasok ösvényén
elveszítheted azt a tisztaságot
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
KinG GaGA (2015.07.25)
„Ha két embertípus, két ősi princípium, két örökösen ellentétes világ találkozik egymással megtestesült alakban, akkor sorsuk elkerülhetetlen. Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással.”
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund
IDA MILLNER ASCHKE:
Jajj, de édes ez a Hesse bácsi. Én láttam a hálószobáját. Igen puritán volt. Tele kis bűnös elnyomó
angyaldémonokkal, szigorral. Fegyelemnek semmi jele szemüvege mögött. Kívülről egyetlen megengedhető ránc sincs a lepedőjén. Anyuka beleőrülne...
Habzsolta korosztályom a másolt identitású szerzőket, ahogy apám mondaná. Gyönyörű és csodálatos féligazságaik hányszor és hányszor bűvöltek el. Az élet cool volt, mindaddig, amíg nem kezdtek el a dolgok gyanússá válni.
Kinga látszatra erdélyi magyar. Kicsit töri ugyan a nyelvet, és hurráoptimizmusa egyszerűen elragadó. Mindaddig, amíg meg nem tudod, hogy már 5 éve jár pszichológushoz, hogy volt már három abortusza, és két öngyilkossági kísérlete, és minden hétvégén halálra itta le magát, és úgy be volt szívva, hogy a saját anyja sem ismerte fel.
Apropó anyja. Teljes gőzerővel tapsol, mert Kinga megtalálta álmai hercegét. Szó szerint. A férfi nemesi származású kis, szomorú, idősödő ficsúr képét kelti. Egyszer láttam, hogy rázta a fejét Kinga féltékenységi jelenetét követően. Átjött, hogy levegőt kapjon. Aztán Kinga elmesélte, hogy a Ceaușescu rezsim idején mennyire jól ment a szüleinek. Menekülniük kellett, mert üldözték őket, otthagyva azt a csodálatos Erdélyt, és ő nem tudott igazán beilleszkedni a nyugati társadalomba.
De ő akárhányszor a magyarokra gondol, megszakad a szíve. Gá...gá..gáá.. Van egy ország, Magyarország...gá..gá..gá...énekli hangosan, miközben a Hesse kötetet a kezembe nyomja.
Ó szép idők!! Látod,- és a Hesse kötetre mutat: -Ezekben a könyvekben van leírva az igazság!
Na ha megbódogult boszorkányszellemem újraéleszteném kiűzném belőled a hamisságnak szószólóját, de ekképp, jó erdélyi tájszóllással:
Menny el, menny el!
Hegyeknek, vőgyeknek, kőszikláknak háta mellé!
Hol fekete kutyák nem ugatnak,
Hol kovászos kenyérrel nem élnek,
Hol fekete kakasszó nem hallatszik.
Esti harangszókor meg ne találtassál, vagy déli harangszókor.
Abba a csontba s abba az izekbe, ahova beszállottál,
Mert ha megtaláltotlak,
Elvágom a késvel a nyakadon,
Agyonütlek a Jézus feszülettyive' ámen.
De helyette,kinyitom a könyv borítóját: lelki szemeimmel már látom is, hány külföldön élő magyar származású embernek hasad meg a szíve becses óhazájára gondolva, amikor az ilyen gágogók őt gonosznak bélyegezték, mert más elképzeléseik voltak mondjuk a demokráciáról,és nem álltak be az árulók és spiclik közé, hogy a fennálló hatalomnak jelentsenek, hogy ne csak zsíros kenyérre teljen.
De a másik oldal is itt van ebben a csodálatos nyugati demokráciában. És nemcsak magyarok.
A lengyelek közül a sérültebbik rész, még mindig képes saját honfitársainak keresztbe tenni, ugyanazokkal a módszerekkel, pusztán merő nosztalgiából, mint odahaza.
Kingának egy szerencséje van gondolom, az újjászerveződött román hírszerzés még nem agymosta meg az életét. De miért kellett lélekszakadva menekülniük külföldre?
Tudom már. A hercegi vért felmutató magányos búsképűért.
Mert Hesse szavaival élve: “Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással.”
Levélféle György lovagnak (2015.07.25)
 |
| Gustave Doré illusztrációja |
IDA MILLNER ASCHKE:
Szia! Nem. Nem megyek hazafelé Veled. Majd elintézem a saját dolgaim. A barátnőm pedig nem hinném, hogy jó választás lenne Neked. Átgondoltam azt a tizenvalahány évet, amióta ismerlek. Neked tönkrement a karriered, a sok piától az idegrendszered, és ez még enyhe kifejezés. Én meg pontosan azzá váltam, akitől borzonkodtál mindig is, te sárkányölő lovag! Túlléptem a 35-ön a
65 kilón, és nincsen vörösdiplomám, mint Neked. Sőt Freudot sem istenítem úgy, mint Te, bár mindent elolvastam tőle a melankóliáról és a hisztériáról. Azonkívül, hogy csak egyszer és utoljára akartad szó szerint kiverni belőlem a sárkányságot,
hogy egy hétig voltam kék-zöld tőle, és majdnem belepusztultam a fájdalomba,
jelentem nem járok osztálytalálkozókra, mint Te, old-timer autókkal, és nem próbálok
tanácsot kérni a pannonhalmi főapátnál a bimbózó kapcsolataim kezdetén, mint Te annak
idején. Azt ajánlom, hogy többé soha-soha ne keress, és ne próbálj megvádolni semmilyen
boszorkánysággal sem, azt kaptad a sorstól amit megérdemeltél. Hogy meghalt apád, anyád,
nagyanyád, és kirúgtak az igazgatói pozíciódból azt magadnak, továbbá a sorsod ismeretlen
faktorának, valamint a borgőzős téveszméidnek köszönheted. Akármilyen hihetetlen, én nem
tettem feljelentést sem a rendőrségen, sem a főnöködnél a benned tomboló agresszió miatt,
amikor terrorizáltál mindenkit a családodban az 5 évestől a 100 évesig. Kékszakáll.
Amiért írok az nem ez. Ugyanis az emlékeidet szeretném egy kicsit helyretenni. Tudvalevő,
hogy az a sok pia, a rád törő ismeretlen élethelyzetek, kicsit módosították a fejedben a
dolgokhoz való hozzáállásodat, te szerencsétlen. Átlátok rajtad, te görény. Ne gyere még egyszer
nekem azzal, hogy a nemesi szívednek köszönhetem azt, hogy a születésnapomon te a megkergült
karrierista pszichiáter barátodnál a születésnapi tortára marcipán hattyút applikáltál.
Továbbá azzal se gyere, hogy mi mennyire összeillő pár voltunk annak idején, mert az utcán
éjjel egyszer felbontottunk egy üveg pezsgőt, csak hoznom kellett hozzá a bordó gravírozott karcsú
kristálypoharat, amit felemeltél az égig és Krisztus vére jutott eszedbe róla. Meg az élet gyönyörűsége.
Pontosabbak az emlékeim, hidd el, nálad. Amikor a tihanyi apátság egyik dísztermében előadást
hallgattunk a magyar társadalmi helyzetről keresztény szemmel címszó alatt, hidd el előbb vettem
észre mint Te, hogy az előadást tartó Imhotep csuhája alatt a katonai bakkancs mögött milyen
lőfegyver szorult.
És te ezeknek hittél, ezeket istenítetted. Az érettségi találkozón volt időm végigjárni a folyosókat,
amíg Te a drága és elit hőn tisztelt osztálytársaiddal töltöttél, akik nem adták alá egy minimum szívsebészi habilitációnál. Megmondanád, ha már nekem nem, de csak úgy magadnak, hogy hogy történhetett mégis az meg, hogy a nagy szocializmusban, abban a nagy kádári átkosban, hogy a faszba telt a bencéseknek olyan professzionális filmfelvevő berendezésekre, amivel rögzítették az
idióta fiatalok medence partyját? Megmondanád, hogy miért volt jó buli akkor nekik, hogy minden
végzős tanulót cigarettával a pelyhedező pofájukban fényképeztek le?
Hogy a picsába van az, hogy a nagy elit osztálytársaid kissé bűntudattal és kognitív disszonanciával
vallották be, hogy nagy európai titkos misztikus rendszektáknak a progandistái lettek?
Kékszakáll. A pszichiáter barátodat keresd fel legközelebb. Ülj be a reneszánsz trónjába a vörös fegyverszobába és meditálj, ha ő nem lesz otthon, mert Stassbourgban van jelenése. vigyél egy üveg bort a kiégett feleségének, és panaszkodj rám.
Tűz-szalamandrák (2015.07.24)
„Nutrior et extinguo”
táplálom és kioltom
IDA MILLNER ASCHKE:
Mi szeretjük a tüzet, a lángoló szavakat.
Egykor fríg mellszobrokon ültünk a tájban.
Végignéztük szigetek süllyedését a tízezer
fokos bosszút. Mi ott voltunk Szodomában.
Égett a könyvtár Alexandriában. A kikötő
szépségéért Kleopátra sárga lett folyton.
Caesar megbolondult. Hajókat gyújtogat.
Egy könyvet forgat. Majd értékeli London.
A Tiberis partján csendesen figyeltük Rómát.
Hogy hordott a szél kátrányt, olajat,ácsolt tetőt.
Néró köpenyét el sem érték a ledér pontifusok,
maximum még egy utolsó csókra hívtak szeretőt.
A chambery kápolnában rengeteg társunk mutatta
nemes szándékát az Urunk előtt azon a télen.
Hagyhattuk volna, hogy egy ezüstládikóban
a szent lepel porrá, utolsó pernyévé leégjen.
Nem számított. A Campo de Fiori-n pár évszázaddal
később a máglyák lángjai közt hal meg Giordano,
ki váltig állította, hogy Jézus nem halt kereszthalált
és nem volt ő más, mint egy tehetséges tűzvarázsló.
Az alvó pék szobájában aludtunk éjjel. A hűvös
Temze hídjain ébredésünkkor sikoly rázta a reggelt.
Hívők kormos arcába tépett a láng, kik úgy örültek
mindig annak, hogy a Szent Pál katedrális megtelt.
Mi szeretjük a tüzet, a tűz nem állja lelkünk.
Mi azért vagyunk, hogy egyszer útra keljünk,
egyetlen igaz lélekért tűzben mosakodjunk.
Csak csöndben mondd ki lényegünk.
Megtalálunk.
A kettéhasadt hitűek (2015.07.23)
És most belép. Fátyol fedi az arcát,
Föllebbenti, s néz rám figyelmesen.Szólok hozzá: ,,Danténak az ő Poklát
Te mondtad tollba?" Mire ő: ,,Igen."
(Anna Ahmatova: Múzsa. Ford.: Szöllősi Dávid)
IDA MILLNER ASCHKE:
Mi nem tudjuk mit húzunk, mi nem tudjuk hova,
eeeej uhnyemmm, talán lesz még egyszer vacsora.
Mi nem tudjuk miért, és nem tudjuk kinek,
fekete sugárban hányjuk ki bő lével a képeket.
Mi nem tudjuk mit húzunk, és nem tudjuk hogyan,
a vérünkben nagyon ismerős tengerzúgás van.
Nem tudjuk, de sejtjük, hogy majom a férfi a nő,
és majomkenyérfára lógatva készül a csecsemő.
Mi nem tudjuk miért, de bégetne örökké szegény,
a rácsot hiába rázza, nem kap soha süteményt,
annyi a dolgunk még ma, hogy sebekkel kelünk,
és a nemtudjukba olyan sebesen elkeveredünk.
Távolodunk lassan, mint egy óriási teheruszály.
A muszájban élünk, mert a muszáj az muszáj.
Félig kilógott belekkel vicsorít ránk jó anyánk.
ködbe préseljük minden elsuttogott imánk.
A földbe zuhanunk, bilincsünk csontig hatol.
a nyers húst eszi le rólunk az árnyék, ki csahol,
váuváuváááá olyan tüzes az álom és a képzelet,
temessetek minket el majd, hozzuk a telet.
Mi nem tudjuk mit húzunk, és nem tudjuk hova,
rémálom lett itten már minden vacsora.
Emésztetlen múltunk, lerágott jövőnk,
mi nem tudjuk, hogy hogy szól, de rátok lövünk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Femme mystérieuse (2015.07.22)
« Êtes-vous KGB
ou par MAD
ou de la CIA?
Nous ne savons pas exactement ...
femme mystérieuse ...
parce que tu es tellement cool ... „
IDA MILLNER ASCHKE:
A piros kockás buklé miniszoknyát veszem fel.
Jól áll, hozzá a bokacsizma duzzadt ajkat ingerel.
Ma hétfő van, nincs pénzem, de látni akarsz.
Szavaid néha elhalkulnak, látszik, vihart aratsz.
A csapot elzárom, a sminket felviszem óvatosan.
Az utcán pár kormos arcú kölyök fújja divatosan.
Még egy utolsó csörgés, rajtam a napszemüveg,
a hófehér kabát, a végtelenből a hozzád vivő sínek.
Mielőtt felszállok, nem hiszem el, de megkérdezed:
Ki tudja, melyik titkosszolgálat bérelt fel, baby...
A szarajevói vonattal érkezel, nekem van okom félni.
De kifizetem a jegyed, én az vagyok, aki vagyok.
Ha már felkavarodtak körülöttem a csillagok.
Meglátod, egy tükörszobában a meztelen karom hogy ölel.
Minden nézetből, mindenhonnan én jövök. Felelj.
Látod-e azt, amit én a szemeimmel látok?
Hercegnőt én egy senkiből nem fabrikálok.
Kelet-Európában mindenhol az utolsó ötven évben
minden nőből és férfiból kriplit csinált a szerelem.
A koszos falvak, a fénytelen erdők, ó istenem..
Párbajozunk, egymásnak esünk, figyel a kémrazzia.
Mocskos vagy, mocskos vagyok, a titkoknak
ma éjjel nem kell önmagukat titkolnia.
Vadul,sietve egy húgyszagú vonatkabinba húzol.
Hallani körülöttünk hány seggfej ügynök smúzol.
Amikor megnyugszol, vált a gondolatmenet:
Tisztulj meg bennem. kedves. a fény az arcodhoz ér.
Az isten is egymásnak teremtett minket, nem él.
ki nem változtatja meg magányos, komor életét.
Hallani akarom, ahogy reggel felkelsz. és a vécén
ülve pisilsz. Egy ócska ágyon fekve mindent kibírsz.
Hajadat fésülöm. Érzed. ahogy az artdekós óra halálra jár,
Ahogy a sötétség vörössé izzik benned, ahogy dimenziót vált.
Felejts el minden nyomorult faszt, kihozom belőled a kárt,
mert a szoknyád alá én mindig úgy fogok nyúlni,
az összes kétséged a szarajevói vonaton szét fog hullni.
Még van időnk, még van pár hónap ebből az évből.
Az utcán még senki nem szagol meg semmit a gumilövedékből.
Psziché lázadása (2015.07.21)
IDA MILLNER ASCHKE:
Ki kérte, hogy megbocsáss?
Gyűlölöm a halhatatlanokat.
Jobb lett volna nékem elpusztulni,
mint ebben a pompában
nézni az istenek gőgjét, tűrni
szeszélyvirágait,
és örökké hallgatni arról,
hogy mi a bánat.
Titokban ugyanúgy kilopózom
éjszakánként lámpásaimmal,
hol vizekben láthatatlan
kezeket éreztem,
kancsóból ital folyt,
kalács kettéfoszlott,
ott szeretek én lenni
a magas, zord kősziklán,
álmomban ajtókon át
rontani gyönyörű test felé,
hogy egy alvó szívet felébresszek,
vállára olajom sebet ejtsen,
haragjában kívánja,
hogy tűnjek el örökre,
könnyeivel féljen a téltől,
emlékeivel csatázzon,
mert egy pillanatra felismerte
szépségemet és mulandóságomat.
Ronika nem tudja, hogy élni akar-e. (2015.07.19)
Múlt héten eszembe jutott néhai, kedves kolléganőm, Anja. Pár évvel ezelőtt többször hívott vendégségbe. Fáradhatatlanul főzte a kávét, sütötte a Crepes-t. Felmondott, mert kikészült a stressztől, a munkahelyi mobbingtól. Annak idején én voltam a csempésze, bevittem a munkahelyre az orvosi igazolásait, és hoztam el neki titokban a munkahelyi dokumentumait. Anja felnevelt három gyereket. Kisebbik lánya Ronika rossz társaságba keveredett, nem fejezte be az iskoláit, de már 17 évesen önálló lakáshoz jutott. Sokat beszélgettem vele is annak idején, és kissé megmozdulva anyai ösztöneimtől, félve mondtam Anjának, hogy vigyázzon, mert a lánya spirituális értelemben veszélyben van. A lány rengeteg sötét mágikus szimbólumot viselt a testén. Anja családi tradícióként vitte és fejlesztette tovább érdeklődését, affinitását, a mágikussá fejlesztett női hagyományt művelte és adta tovább két lányának. Mellette kitűnően festett. Gyönyörű ékszereket kreált. Közben mesélte nevének eredetét, és dédanyjának különleges szellemlátó képességeit, amit anyai ágon örökölt minden nő. Mivel családi és nemzeti hagyományról volt szó (tatárok), semmiképpen sem találkozott ortodox szláv vallása a felvizezett ezoterikus tanításokkal. Számomra ismeretlen és szokatlan tradícióit mondta el. Pl. hogy kell ősi szokás szerint egy teret a negatív entitásoktól megszabadítani,valamint azt is, hogy a legdurvább szellemlátása akkor történt, amikor megismerkedett egy férfival, és a férfi hálószobájában reggel a férfi oldalán egy gyönyörű hosszú hajú hölgyet látott lebegni. Leírta, hogy milyen ruhát viselt a szellem, és azt is elmondta, hogy a férfi volt felesége a megismerkedésük előtt hat hónappal azelőtt súlyos betegségtől elcsúfulva meghalt. Anja megkérte a férfit, mutasson egy fényképet a feleségről. Anja beazonosította a feleséget. Majd egy napon megtalálta a ruhát is, amit a szellem viselt. Szakított a férfival. Anja azóta már megtalálta a párját és nagyon boldog vele. Szóval a múlt héten eszembe jutott Anja. És Susanne is. De ez egy másik történet. Vagy mégsem?
Anja a héten egyszer csak több, mint egy évi hallgatás után felhívott. Mondta, menjünk el shoppingolni. Jön értem az autójával. Már kezdtem gyanakodni, hogy beszélt-e, találkozott-e valakivel, akitől megtudhatta, hogy egy igen nehéz korszakomat kezdtem el hirtelen élni. De nem beszélt senkivel. Továbbá, az is felmerült bennem, hogy a mostanában, számomra egyre sűrűsödő szinkronjelenségek mögött vajon miféle erő állhat? Ahogy jóapám szokta volt mondani, a negatív erőknek is megvan a hatalmuk arra, hogy furcsa dolgokat idézzenek elő, ugyanúgy a pozitív erőknek is. El kell fogadnunk szfinx mivoltunkat, hogy sorsunk alakulásában a szabad akaratunktól függetlenül, a vegyes erők célkeresztjébe zuhanhatunk. A mindent fogj fel pozitívan parancsa befuccsol. Helyette célszerű és üdvös krízishelyzetekben a mindent fogj fel óvatosan, de a legjobb képességeiddel mérlegelve -nem parancsot és programozottságot, de annál inkább nyitottságot, derűt és méltóságot kicsalogató ösztönök,- tanácsára hallgatni, akkor is, ha az előttünk álló kihívás egyfajta át-, vagy visszaprogramozást, dekódolást igényel.
Az 1 route de l’Europe majdnem 1700 üzletének terein, az egyik egyik padon ülve, elmondtam Anjának szívfájdalmaim okát, miértjét, hogyanját. Rögtön a helyes megoldáshoz vezető út kikövezését kezdtük el közösen megbeszélni. A plázs cukrászdájában jólesett a jéghideg málnafagyi. Végre éreztem, élvezem, hogy nyár van. Másnapra programot beszéltünk meg, pontosabban a program keretei közé tartozott egy állami hivatal felkeresése, jövőbeli terveim elintézéséhez. A Petit Bateau üzletében még eszembe jutott, hogy már évek óta nem voltam strandon, és mi lenne ha… Terv megbeszélve. Másnap Anja csengetett reggel. Elindultunk. Sajnos akadályozott volt a városban a reggeli közlekedés, a metróépítés miatt, így drukkoltunk egy szabad parkolóhelyért. Anja megjegyezte, hogy mielőtt strandra mennénk, neki van egy kis elintéznivalója. Menjek be vele a pszichiátriai klinikára. Megdöbbentem, miért kell bemennünk. Eddig erről nem beszélt. Aztán szép lassan elmondta, hogy a 19 éves Ronikát hat hónapja kezelik intézetekben. Nagyon kevés esélye van arra, hogy valaha is felépül. A pszichózis, amit szintetikus drogok kémiai vegyületei okoztak, ön-, és közveszélyessé tették. Elmesélte, hogy tipikus sámánélményekkel kezdődtek a tünetek, ő is látott szellemeket, de a droghatás miatt agresszívvá vált, és totális kontrollvesztéssel párosult. Valamint kiestek bizonyos hétköznapi képességei is, amik teljesen a fogyatékos státuszhoz viszik . Megdöbbentem. Hogy van Anjának ekkora lélekjelenléte mindezt elviselni? Azt mondta, hogy amit eddig filmeken látott, az most a valóságban beütött, nem tud mit csinálni. Tehetetlen. A hivatali informálódás után gyalog tettünk egy rövid sétát a klinikához. Majd felmentünk a zárt osztályra. A csengetést követően kinyitották az ajtót, Anja még az ajtóban állva elmondta, ki ő, és kit keres.
A kép, ami fogadott minket, lesokkolt. A 19 éves lány a folyosón feküdt, mély álomban úgy, hogy semmiféle hangra nem reagált. Felemeltük a lepedőt, a lepedő alatt kezei, lábai, törzse leszíjazva, karján a ragtapasz alatt vér. A lepedőjén vérnyomok. Arca teljes felületét sebek borították. Eltorzult vonásai alig emlékeztették régi önmagára.
Ahogy ott álltam felette, mélységi himnuszok orgonazenéje szólalt meg. Szemeim előtt fáradt, és elgyötört testek sikolya sorjázott. Dante-i dráma és szürreális borzongás rázott meg, mint annyiszor, valahányszor életemben, amikor a túlvilág éhes torka kinyitja száját. Nem tehettem róla, ahányszor a méltatlan halál képeit számtalan élőben megláttam eddigi életem során, mindig ugyanazt éreztem és láttam: a pusztító akaratot, ahogy előhívja az élőkben, hogy szolgálják művét. Legyen ez korszellem kreálta elektromos sokk, legyen ez másokon áttaposó , az igazság nevében zengő érczhalom, pengő czimbalom, ártatlannak tűnő bürokratikus intézkedés, bűnöst kiáltó, keresztre feszítést és máglyahalált skandáló akarat, legyen ez titkos tudást, és spirituális üdvöt felkínáló eszme, kis pasztillákba csomagolva jó áron, legyen ez az őrület kertjében felkínált tudással mérgezett alma, vagy bioáruként forgalmazott génmódosító vírusok politikai versengése, mert láttam én a jóindulatú halál ténykedése által legyengült és megszentelt testet is, amit szépséges fény jár át, ringató álomdajka énekével, és nem kampók és szögek verte rosszindulattal.
Az ápoló személyzet semmiféle információval nem szolgált a lány állapotát illetően. Azt mondták, ha valamit meg akarunk tudni, beszéljünk a főorvossal, aki jelen pillanatban orvosi vizitet tart az osztályon. Gyanakodva figyeltem a helyzetet. Majd Anja észrevette, hogy hiányzik a lány pipere táskája. Kerestük a táskát, de nem találtuk. Végül feladtuk a keresést, és elhagytuk az osztályt. Ledöbbentem Anja higgadtságán, ahogy közölte velem, hogy fel kell hívja a lány jogi képviselőjét. Szerinte lányának állapota ezen a klinikán vészesen romlott, és meglehet, hogy elégtelen kezelést kap, hogy folyamatos provokációk és agresszív visszaélések állhatnak a háttérben.
Azt mondtam Anjának: - Látod, ördög tervez, ember végez, és te, akinek idáig egyedüli félelme az életben, az emberi gonoszság és butaság okozta hatalmi demonstráció megélésének kikerülése volt, hogy annyira védted, óvtad a szabad akaratot, s életed minden pillanatában kellő óvatossággal vigyáztál rá, nehogy politikai, állami erők ezt elvehessék tőled. Hogy titkoltad őseid által genetikailag programozott sajátosságod, most azt kell látnod ez a kincs a saját gyermekedben hogy veszik el, és mi az ára ennek.
A méltóság- válaszolt Anja. Csak az vigasztal, hogy megtanultam visszaütni, amikor el akartak taposni. És ha megadja az Ég, hogy Ronika még egyszer felfogja majd, amit majd mondani fogok neki, ha megérti miről is van szó…a gonosz, és semmiféle földi csatlósa nem fog tudni ártani neki.
-Hiszek Neked. És eszembe jutott Susanne, aki szintén a munkatársam volt, aki öt gyereket nevelt fel, s akinek egy nap híre-hamva sem volt a munkahelyen, és akinek nevét Anjanak megemlítettem aznap, amikor Anja egy év csend után felhívott. Amikor Anjaval a hivatalban ültem a minap, Anja megkérdezte tőlem, hogy tudtam-e, hogy bizonyos C. herceg 300 évvel ezelőtt hogy is halt meg. A napon agyvérzést kapott a rózsái metszése közben, ez a nőimádó, és világi életet élő szabadkőműves arisztokrata.
Nevettünk. És akkor elébünk toppant Susanne.
Anja nem ismerte, de Susanne még így is, agyvérzése okozta dadogásában is elbűvölő volt. Anja rövid beszélgetés után mondta neki, hogy rehabilitációját követően Susanne próbálkozzon Anja munkahelyén egy állásinterjún.
A két ismeretlen nő őszinte ölelésben búcsúzott el egymástól.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Reggeli Tiffanynál (2015.07.15)
IDA MILLNER ASCHKE:
Álomkés szalad, keresztbe vág
az érzékelhetőn túli pokolból,
miközben a takaró másik dimenziójának
végében keselyűk gyűlnek a vérszagra.
Az álomképek hazugságán hiábavaló
a felháborodás. Egy mélytorokban legyűrhető
a botrány, attól még ő igenis valóságos,
annak ellenére, hogy nincs semmi köze magához.
Ki tette ezt vele? Ki formált szörnyeteget belőle?
Ki az ördög? Botrány, hogy akit szeretünk, abból űz
csúfot.
Lassan megszokható a szokatlan.
Csak ne lenne utána a szédület. Az émelygés. A szívdobogás.
A hányinger. Csak ne lenne a megvadult lovak versenye
az érpályában. A reggel hangjainak kőomlása. A reggel
tárgyai, a kanál, a tányér, a kávéscsésze ne lenne olyan
idegen.
Ha legközelebb megkísért, kimosni a mocskos száját
meghívni egy kávéra, tüzes
patájára cukrot hinteni, és belegyömöszölni a szőrös
pofáját a mézes vajas kenyérbe.
Elsa (B verzió) (2015.07.14)
A Szajna egyik hídján tavaly nyáron
úgy álltam félve a zuhogó esőben,
mint a Notre Dame egyik
megkövült sárkányának vízköpője,
hogy kivessem a tiszta félelmet a
vízre.
Repülők jöttek. Maguk után vörös
jelzőfüstöt hagyva. A Louvre üveg
piramisára zuhogott a víz, miközben
a Sacre-Coeur-t elözönlötték a turisták,
kiknek egytől-egyig rózsaszín esernyő
alatt kellett a szépre gondolniuk.
Nekem meg arra, hogy nem vagy itt már
velem.
És próbáltam valami olcsó szandált nézni.
Miért éreztem meg hónapokkal ezelőtt,
hogy nincs idő, hogy szorít a tér,
úgy szorít, mint az a rohadt szandálpánt,
akkor ott a bokám körül.
Belém hasított hangod tüzet lobbantó
szikrája. És mire kiértem az üzletből
szédelegve, a vízköpő szeme pirosan égni
kezdett, hogy zokogtam végig a Montmartre
lépcsőin lefele rohanva, aranysárga leveleken
majdnem elhasalva, ó, mekkora sorszedet
ez a szedett-vedett sors!
Gyíkok a gyertyafények, a reggelek kapujában,
valahányszor a Notredame-ba bemegyek!
 |
| Szerző önarcképe |
Hosszúhaj elveszett csengői (2015.07.13)
"Ültünk Babylon folyópartjain.
Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kín."
(Gergely Ágnes: 137. zsoltár)
Hosszúhaj csengőket adott
egy álombeli dombon,
mikor gyermek voltam én,
és most kimondom:
bullalio lia me
lolla buid danga!
ez volt a csengők őrzőjének
varázslatos hangja.
Hosszúhajt hívtam én,
a kagylók közt a vízben,
hangom mélyen zengett ott
egy szoprán csilingben.
S ahogy lassan nőttem én
a csengők eltűntek,
Hosszúhaj ritkábban jött
el hozzám, álmomból
elfogytak a színek.
Nemrég mégis hívtam én,
csengők nélkül : danga!
S megláttam egy
folyóban tükröződni őt,
de már nem volt hangja.
Már képtelen volt összefogni
az első nevetést, a könnyet,
úgy meredt rám riadt szemeivel,
mint akitől elvették a könyvet,
amit még olvasott volna tovább,
csakhogy magát felejtse.
Folyton kereső mozdulataival
szemrehányón csak rámnéz,
csengőt idézni nem tudok,
mikor elalszom végképp.
Forog, forog a színes lampion,
és forog az oltár a hegedű,
suhan egy arc az oldalán.
és aranyban izzik a betű.
Olyan az arca, kit meglopott
és kifosztott a fénysugár,
olyan az arca –elkopott
szívalakú nyár.
Most itt sétál csendesen,
fuldokló virágok között,
csuklóján felhődobbanás
ujjain színtelen félhold.
Hova tűnt hova tűnt
selyme a haja?
Sokáig bontja még a bánatot
a fűz ágainak tompa sóhaja.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
AZ ÉN ATYÁM (2015.07.10)
 |
| Saját fotó |
NEM HARANGSZÓVAL JÖN ÉS NEM VILLÁMLÁSSAL,
DE FELSZENTELT KARDOT NYÚJTVA A RENDDEL,
NEM GYŰLÖLETTEL ÉS EMBERVÉRT HABZSOLVA,
HANEM AZ EMBERÉRT SZERELEMMEL.
AZ ÉN ATYÁM NEM MAGAMUTOGATÓ ISTEN,
ÉS ADOMÁNYA NEM MINDENNAPI KENYÉR,
KITÁGÍTOTTA Ő MÁR JÓSÁGA BŐ KERETEIT,
ÉS JÓSÁGA A SÍRIG KÍSÉR.
AZ ÉN ATYÁM ÚGY SZERETI A VILÁGOT,
HOGY EGY DALT ADOTT ÚTRAVALÓUL,
ÉS AKI EZT A DALT SZÍVBŐL DALOLJA,
AZ A MENNYBEN IS ELBOLDOGUL.
AZ ÉN ATYÁM SOHASEM FÁRADT, ÉS
ONTJA A FÖLDRE HŰ SUGARAIT,
ÉS AKI EBBE A FÉNYBE BELETEKINT,
MEGPILLANTHATJA GYENGÉD KARJAIT.
AZ ÉN ATYÁM SZABADNAK HISZ ENGEM
ÉS HALHATATLANNAK, MINT Ő MAGA,
VÉGTELENNEK ÉS MEGTÖRHETETLENNEK
ÉS NEM BESZÉL FÉLRE SOHA.
NEM NYILATKOZTAT KI SEMMIT,
HISZ IGAZ Ő MINT EZ A PILLANAT,
HELYETTEM MINDIG MEGKÜZD
A GONOSSZAL, ÉS ÉNRÁM ÖRÖKÜL
TENGERZÚGÁST HAGY.
AZ ÉN ATYÁM SZERETI ÉJANYÁMAT,
ÉS HA FÁTYOLOS ARCÁRA RÁTEKINT,
MILLIÁRD CSILLAGCSÓKKAL BORÍTJA
A TESTÉT , FELISSZA ÖRÖMKÖNNYEIT.
AZ ÉN ATYÁM ALSZIK ÉS ÁLMÁBAN
RÓLAM ISTENNŐKÉNT ÁLMODIK,
ÉS MÉG AKKOR IS TISZTEL ENGEM,
HA BŐRÖMRŐL AZ ÉLET ELKOPIK.
A szerelmes Leukothea (2015.06.28)
IDA MILLNER ASCHKE:
kék partok. tenger. és pálmafák.
lázas vagy. lázadok. ez betalált.
kék partok. imaszőnyeg. szigetek.
hörögsz még.meg kell hogy védjelek.
szép esték. utcák is. karod gránit ere.
nehezül. nehezül. a sötétség forró tere
könnyű lesz majd a szél lábainkhoz ül.
de szép is. egy kagyló búg. hegedül.
kék partok. nem tudom.feketék igen.
illatos véredben fehér sirályistenem.
nem látom. nem. gyöngyöket keres.
csőrével szívbe szúr nagyon. szeress.
vérpadok. vashenger. és árvalány.
ott állok. siratlak. ez újra jár.
vérpadok. rothadó patkánytetemek.
már nem hörögsz. elítéltelek.
vér. festék.ajtódon megjelöltelek.
tereken rothadó patkánytetemek.
hajamban a varjú fészket rakna tán.
keserű arcodba belemarna már.
táncolok. táncolok.a seb az ékszerem.
gyöngyöm is pártám is van énnekem.
álmomat kígyóknak felszentelem.
bocsáss meg.szeretlek én kedvesem.
kék partok. tenger. és pálmafák.
a homokban hátráló világítórák.
szigetem alatti csontfények. imák.
fehér fátylamra pereg a mák.
kék partok. sirálysó az első ételem.
újjászületsz még egyszer úgyis nekem.
istennőd leszek kék szőnyegszigeten.
még csak egy élet. lobogjon az életed.
lobogjon.lobogjon a hold és a nap.
lélegzet. tűzszikra. érted halad.
mindenség. sziklapart. sirálytollak.
sós könnyek. villámok. ó mozdulat.
szivárvány. viharláb. tarka csoda.
kék pettyes kígyókat ne itass soha.
anyám is apám is de mostoha.
viharláb tapossál egyszer oda.
viharláb fürödj meg öblömben még.
szikrázó vizemben légy a vendég.
kis halak. csillagok. gyertek körém.
vidd hírül kedvesem új tiszta nevét.
kék partok. tenger. és pálmafák.
arcod van. tejszagú. álmodik már.
ujjaid virágként a mellre teszed.
nem ambrózia az első eledeled.
kék partok. tenger. és pálmafák.
olajfa ligetben hűsölsz tovább.
szőke lány ér majd lassan feléd.
hallgatod igézve az énekét.
sirálylány csőréről dalol neked.
véredben fészkelő gyöngyöt keres.
szívembe szúrja. úgy elsápadok.
érted én örökké fehér vagyok.
kék partok. tenger. és pálmafák.
gyöngyszínű sebekről írok tovább.
fátylamban életek. kék partok. ígéretek.
vallanak. kérlelnek. mit tehetek.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lucretia CyBorgia mentett (2015.06.27)
IDA MILLNER ASCHKE:
a gépek pápája ha elpihen kétszáz év magány jön
gyűrűmben az adatforgalom jelen a jövő titka épül
a felbonthatatlan pixelek túlexponált naplementék
a dekódolást elvégzik majd a felettük álló égkék
bitmapban madarak ékes tollait összegyűjtő szerver
és lefagynak bájtjaim a számról eltűnik ezerszer
görbe gateway kanyarodik át a bolondokházához
ne sírj könnyeiddel értem és jaj ne is imádkozz
a CD-Rom palotáknál ha művénába oltják a tengert
ne sírj a lelkemért mert az csak elátkozott hypertext
és www pont vége lesz hamar az örök keresésnek
hiába szörföznél lazán dere jön a szerelembe esésnek
a mézédes szavak helyett áll majd és tényleg jól beint
a rámutató isten vagy egy ócskabőrű link
bő interface-t adhatott volna az a csillagtalan szeptember
már azt hinnéd hogy halott vagy de tényleg csak ember
lám ezt zengené az a sok-sok rekord ott a világvégi hőben
magad uram ha nem jő a fagy látlak eltűnőben
látom ahogy arcokon a csavarok lazulnak
a művénában a tengerek végleg kiapadnak
a síkok üvegszentjei magukra izmot álmodnának
és törhetetlen csontjaik dobnák máglyafának
ó jól tudom hogy ez az alapzaj ott maradt még benned
ikonokból inhaláló tudat lett a tested
vírusölő szent szabadság mikrohullám álom
kifordított spinjeinket sehol sem találom.
Por és fény (2015.06.27)
"Emlékeid, mik idekötnek,
Homokba írjad!
Mit kölcsön adtál: pénzt, időt, bizalmat-
A porba írjad!
Így barátod lesz a fél világ,
Bár ínségben éhen halni hágy.
De bizton számíthatsz az Úrra!
Ezt márványba vésd!- Ezt ne írd a porba!!!"
(Ismeretlen szerző)
És úgy bomlik fel bennetek majd a világ,
mint cukorbajos agyban az ítélet.
Mikor két Isten fújja a maga igazát,
az ember mindig téved.
És áll, pofoz, védi magát, szobrot farag, hogy Béke.
Átpréseli magát azon a szitán, melynek nyelére
kopottas betűkkel rá van írva : Szeretet.
Majd cseppfolyóssá válik, és ragadóssá,
penészillatú pempő lesz a vége.
Tovább duhajkodik benne két téves ítélet folyton
lazuló logikát követve, hiszi, hogy megússza
szárazon, de nem látja, hogy az istenek maszlagával
már rég le van öntve.
Az intrika ősszelleme ilyenkor már feni a tüskés kését.
Légycsapóval sem űzöd el a megszállott kis bestét.
Kaleidoszkopókat vesz elő, torz varázsban tükrözi
erőit. A félelem nőből férfit farag, a férfiból nőt alakít.
Megtévesztő és megtévesztett sorsot immár ki bír majd el?
Az, ki nem hiszi, hogy Jehova büntet, és megvéd Emmanuel?
Hol van számotokra testet takaró, a fázás
lázában előbukkanó csend, fényszívben hallgatás?
Bárányok között farkas a szó. Testidegen akár az
árvulás.
Mondom és hirdetem törvényt imitáló, vad ördögök
ellen, kiknek bosszúra éhes gondolatába esnél
az öröm pászmafénye mindig ott időz a megdicsőült
testnél.
Az örök harcból csak az tanul, ki tudja hibázhat büszkén
nevetve. Szorgos lélekkel hibáit koncként már rég odavetette,
és otthagyta csúfos tetteit a duhajkodó szóáradatban,
örvend a kimondhatatlan felett, bízik az elkavaró porban.
Loreley(2015.06.24)
Szavakkal dúsított érett gyümölcsök idején
elforr a nyár az imbolygó test árva vonalain.
Felégett arcok szemetelnek a tiszta szélben
szitkot, kiáltást rázó hirtelen mozdulataikban
bőrvakolatokat hagynak a jószagú földnek is,
ezért a domboldal zizegő tündér lombjain át
elveszik a reggel szépséges fenyő- partjait.
Felemelt fővel intenek a száműzött szívnek
páracseppek élete a szivárványban véget ér
felszívó cserépperceken bukdácsolnak ki
otthagyva körmökről lelopott félholdakat,
rózsás barázdák gyöngyház színű vonalát,
aranyló fésűfogban ragadt szöveghajakat
bennük hullámzó csónakok az igék,
lelassulva mondatsziklák felé tartanak:
Fáradt vagyok, szemeimben láng ül
karom varázskardként már nem véd
dobj a nézésem elé, vess a kolostor
jövő udvarára, a zárt lélek kútja felé,
mert ez a tér csak feszíti az órát.
Elpattannak rugói a türelemnek, ima
sem elég, lejár a kegyelem, vérivó
darazsak között átvérzett gyolcs
a múlt. Akire ránéztem mérgezett
lett tőlem, és dala a méregzöldbe
hullt.
Akire ránéztem , visszanéz bennem
és amit ő nézett én nézem tovább
és ismeretlenné torzul bennem az ő
hangja és átkozom egyre de ő mindig áld.
A szél a szigetről paripákat küld
rezeg a sóhajlevél olvasatlan a fán
átcsattog a világon egy óhajtó mondat
zárd le még ezen az egy éjszakán.
Vádol a hang tán túl a lelkiismereten
túl az elajzott szögeken, a feszületen
ki eladta volna magát a mennyekért
a megváltatlan zsoltárének ritmusán
két lator veszekszik nem gyilkos, nem
áruló, csak hőre lassan lágyuló
csak szívbe folyó nyelvi Akheron
lefelé hömpölygő kusza betühalmaz
két partján előre meghaló lélegzet
közötte harmadnapon feltámadó
kámeában végződő metszett ékkövek
a pontok a végek, az elmondhatatlan
szövegen túli szövegtelen fájlok
a mellékzöngék, a széljegyzetek
a vénában folyó ikhort szívják ki majd
az összeroskadáson ünneplő felhőket
indítják el, hogy részeg leszel ismét
emberként emberségbe vetkőzöl
ha vihar segítene villám élesztene újjá
könyörgöm üres papírlapokba bújjál
meztelen kezeddel formázz szemfedőt
dobj leptonokat mindkét szembogárra
feküdj érzéstelen a rontott kősziklára
és várj míg siratnak szívbe tőröket
indító idegenek és ismerős hangok is
kódok közt láthatóvá így válj
szőlőművesek és csillagok sugarában
tudd, örök és megváltást hozó a hallgatás.
A skorpió jelenség (2015.05.25)
„Azt mesélik, hogy amikor lángok fogják körül és tűzhalál fenyegeti a skorpiót, az a fejébe fúrja mérges tüskéjét. A mi kereszténységünk, a mi civilizációnk vajon nem efféle öngyilkosság?”
(Miguel de Unamuno)
Hát nem szomorú az igazság?
Az ember békére vágyik háború idején
háborúra békeidőben.
Szabadságra zsarnokság alatt
és zsarnokságra ha szabad éppen.
Az ember embernek farkasa
és az ember embernek báránya olykor.
Világít és felhőként vonul át
az eltemetett mágikus ókor.
A varázslathoz erő kell
a csodához szívfegyelem
Ám lusta az ember és beteg
eltorzult arccal üvölti át
a nappalt, erdőt, metróhuzatot
szobrokat állít nevetésének
könnyeinek és nem érti
de ordítja: kegyelem!
Szent Pál dadog és botladozik.
Héberül elkezd egy mondatot
és görögül fejezi be.
Ezt latinul beeresztik a rítusba
majd agonizálnak egyet a kereszten.
Pál felkel, kábul, és azt mondja titok.
És eszébe sem jut, hogy
örömhír.
Fekete Madonna (2015.05.25.)
Éj száll szívükre hirtelen,
ahogy meggörbült tengelyen
pörögnek.
Olvasod:- megmikrózta gyermekét,
és halott gyermekét hintáztatta
a játszótéren.
Éj száll szívükre hirtelen
fekete holdból kilép az árnyék.
Az árnyék éhes az árnyékot
fekete sugár járja át.
A sötét hízik, fal, emészt,
gyomra kordul, bele csavarodik
és elönti a fekete epe
a legragyogóbb törvénytáblát.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ida sürgős levelet ír apjának(2015.05.18)
 |
| Bánfi Ferenc: E világ ura |
Ott hagytuk abba, hogy entrópia
meg vörös-eltolódás, ugye apa?
Aztán szomorúan néztél rám.
Másnap felhívtalak, hogy közöljem
töltött paprikát főztem...
aztán izgatottá vált a hangod
mikor jössz? kérdezted tőlem
Apa jövök akárhogyan
bár lábamba kutyák akaszkodtak
most írja a kísértő talán
a százhuszonötödik oldalt
és mindenféle jogszabályra
hivatkozik
mögötte egy szárnyatlan
kőszobor bekötött szemekkel
kőszívéhez érne kőkezével
hogy megtudja tényleg dobog?
De kezében a mérleg és a pallos
kőagyában a kettős kötés
hogy ő mást játszik mint amit kell.
egy üres szoba fáradtzöld színei
ahova nem léphet Emmanuel.
Kelj fel ha elestél mondtad mindig
és gyere hozzám én felemellek...
és én búbos horzsolásokkal térdemen
botladoztam feléd csámpás lábaimmal
majd karomat emeltem, hogy
felemelhess...
de nem emeltél a magasba
azt mondtad minek, hisz tudok járni
és nevettél, hogy sikerült megviccelned.
Aztán kivetted a szálkát a szememből
de ehhez orvosi kanalat használtál
a forgó széket anyával fogattad le
és amikor bokám a küllőkbe ragadt
egy határozott mozdulattal a szemembe
néztél és visszarándítottad bokámat
az eredeti pozícióba.
Apa, jövök bárhogy legyen,
bár a rétek füve meztelen talpam alatt
szúróssá sárgult az időben.
S amikor nem érzem selymüket
egy kőarc keresi szívét
s hozzá a dobogást
ebben az ősi esőben.
HOTELSZOBA, PESTI ÉBREDÉS (Parafrázis V. Gy. versére) (2015.05.16)
Fennakadt gondolatokat szelídítettem,
a sorsban megakadt erőt igéztem,
hogy még egyszer és még utoljára
lássam arcodnak fényein éveink
ígéretében maradt reményeket,
egy mosolyfélét, vagy utánozhatatlan
szemrebbenést, vagy a fény játékát,
egy tikket, amit én veszek észre,
szeplőid játékát arcodon,
de utolsó telefonbeszélgetések is
adódnak, fülkében nyíló másnapi csendek,
villamossínekre lökött hó várakozások,
alkohol, vers és zene és nyíló esernyők
arcok adódnak, kirakatüveg pillantások,
hosszú és vad óízű sormetszetek,
és mágneses erők áldozatai, a kórházban maradók,
azok, akik a nyár utolsó szikrájában
még a norvég Preikastolen szószék szikláin
fogadtak örök hűséget egymásnak,
azok, akik hirdették az összetartozás
a romolhatatlanság eszméit
arcukon a halálos ítéletre várók
fanyar felismerésével,
hogy itt valami tévedés történhetett,
tudod tudod most ébredtem rá, most
léptem a szikrázó fényeken át oda,
ahonnan valamikor elindultam még
akkor, mielőtt megismertelek volna,
ha ígértem, megígértem magamnak
a nyugalmat, amit folyamatosan
rombolok már évek óta, vakvágány
sínek között a decemberi ködsziták
esetlenségében vakolja és újrafesti
majd átsatírozza egy láthatatlan kéz,
úgy könyörgök neki, ne rajzolja mellé
vörös vonalak kacskaringók és imbolygó
dallamok mentén a neved a neved a neved,
szerelmem,
most már tudom, hogy kitörölhetetlen
marad a vágy, mint egy ázott zsemle
mögött a polcon ottragadt sóhaj, mert
valamit akartam adni neked szegény
hangommal, hogy összeszedjem neked a világ
összes létező mosolyát, hogy nevető
ajkak közé feküdhess, és hogy a hajnal
csókokkal érjen, lágy esőkkel és szelíd napsugárral.
Oda akartam adni neked az összes békés
pillanatot, és a csapdákat a mindenhonnan
zuhogó sötétség és kétségbeesés ellen.
Egy lélegzetvételnyi időt, egy gyertyaarasznyi
felismerést, és úgy gondoltam égnem kellene,
mint egy világítótoronynak, mint egy benzinnel önmagát
felgyújtó fanatikusnak, mint a leggonoszabb boszorkánynak,
hogy megláthasd kezeimben szíved térképét.
Először egy gyermek pillantására gondoltam, ahogy
rövid nadrágjának zsebében cukrokat talál a harangzúgásban.
Először egy koldust hallgattam nyakában daganatot
viselő nyomorultat, aki franciául szavalta Villon balladáit,
először kagylókat szorongattam kezeimben,
hogy meghallhasd a tengert, hogy tiszta szabad és
fehér lehessek érted, mint egy rabszolga, aki eldobja bőrét.
Először lemerültem a vizek aljára, s mint egy fuldokló
ki utolsó hangokat hall, emlékeztem hangodra,
amikor azt mondtad, szeretsz.
Először kigondoltam a hiányodból fakadó pillanatokat,
és skarlát betűként belevarrtam mindennapjaimba.
Hogy várni tudjak Rád.
Először becsavarogtam álmaim ösztönmezőit, hogy selymes
képeket vihessek ágyad köré.
Képeket a minden rom és minden sikoly alól felébredő lelkedről.
Képeket, könyveket, akartam adni neked
az örökké árva igazakról, a végtelenségig megsérült dicsőségről, és
a méz útjáról az erdei fák tövén.
A láthatatlan csókok bokrát öntözöm, az éden tilalomfájánál naponta
nyújtom be a kérvényt, hogy egy darab rögöt köhögjön fel nekem
az Isten, mert szerelmem irántad nem évelő és nem kúszó növény.
Lassan letelik hét szűk esztendő, elhasználódik hetvenhét zsebkendő.
Lassan megtelnek a Hospice szolgálat épületei és a tetőkön
fáradt sovány macskák elfelejtik a gravitációs erejüket használni.
Lassan szíved határaihoz vonszolom magam, hol még őrtüzeket
gyújt a jóakarat, ott melegszem szavaid fénylő sátorában, éhesen
és összekormolt arccal, hogy ne vegyenek túlságosan észre a múlt
kísértetei, miközben ellentétes kontinenseken hidakat robbantanak,
tőzsdéket manipulálnak, és feltörik az emberi törvények kódjait,
hogy soha soha ne érjen kezed kezemhez.
Lassan visszaérkezem otthonomba, világközepi lélekfolyók Amazonasán.
Lassan elfeledem a csattogó állkapcsok hangjait, az emberevő virtust,
amit végignéztem nélküled, amíg nem ismertelek.
Sóhajokkal és anyákkal jönnek elő az esték, kik meg akarnak javítani minden
elromlott játékot,
akik megkeresik a rugókat a szürkületben, erejüktől és alázatuktól
a játékpalotákban a szintetikus kövek gyémántfalakká válnak és
akasztófajátékot játszanak velem, hogy megtanuljam végre a létező világ és
világon kívüli nyelveken összes hibámat, tévedésemet, és megtanuljam azt,
mit is jelent a kegyelem, és
mellükben titkolt büszkeség feszül, mert ők mindig tudnak egy
pohár meleg tejet adni a felrepedt földnek, a feldúlt útnak, hogy Hozzád
elvezessenek.
a sorsban megakadt erőt igéztem,
hogy még egyszer és még utoljára
lássam arcodnak fényein éveink
ígéretében maradt reményeket,
egy mosolyfélét, vagy utánozhatatlan
szemrebbenést, vagy a fény játékát,
egy tikket, amit én veszek észre,
szeplőid játékát arcodon,
de utolsó telefonbeszélgetések is
adódnak, fülkében nyíló másnapi csendek,
villamossínekre lökött hó várakozások,
alkohol, vers és zene és nyíló esernyők
arcok adódnak, kirakatüveg pillantások,
hosszú és vad óízű sormetszetek,
és mágneses erők áldozatai, a kórházban maradók,
azok, akik a nyár utolsó szikrájában
még a norvég Preikastolen szószék szikláin
fogadtak örök hűséget egymásnak,
azok, akik hirdették az összetartozás
a romolhatatlanság eszméit
arcukon a halálos ítéletre várók
fanyar felismerésével,
hogy itt valami tévedés történhetett,
tudod tudod most ébredtem rá, most
léptem a szikrázó fényeken át oda,
ahonnan valamikor elindultam még
akkor, mielőtt megismertelek volna,
ha ígértem, megígértem magamnak
a nyugalmat, amit folyamatosan
rombolok már évek óta, vakvágány
sínek között a decemberi ködsziták
esetlenségében vakolja és újrafesti
majd átsatírozza egy láthatatlan kéz,
úgy könyörgök neki, ne rajzolja mellé
vörös vonalak kacskaringók és imbolygó
dallamok mentén a neved a neved a neved,
szerelmem,
most már tudom, hogy kitörölhetetlen
marad a vágy, mint egy ázott zsemle
mögött a polcon ottragadt sóhaj, mert
valamit akartam adni neked szegény
hangommal, hogy összeszedjem neked a világ
összes létező mosolyát, hogy nevető
ajkak közé feküdhess, és hogy a hajnal
csókokkal érjen, lágy esőkkel és szelíd napsugárral.
Oda akartam adni neked az összes békés
pillanatot, és a csapdákat a mindenhonnan
zuhogó sötétség és kétségbeesés ellen.
Egy lélegzetvételnyi időt, egy gyertyaarasznyi
felismerést, és úgy gondoltam égnem kellene,
mint egy világítótoronynak, mint egy benzinnel önmagát
felgyújtó fanatikusnak, mint a leggonoszabb boszorkánynak,
hogy megláthasd kezeimben szíved térképét.
Először egy gyermek pillantására gondoltam, ahogy
rövid nadrágjának zsebében cukrokat talál a harangzúgásban.
Először egy koldust hallgattam nyakában daganatot
viselő nyomorultat, aki franciául szavalta Villon balladáit,
először kagylókat szorongattam kezeimben,
hogy meghallhasd a tengert, hogy tiszta szabad és
fehér lehessek érted, mint egy rabszolga, aki eldobja bőrét.
Először lemerültem a vizek aljára, s mint egy fuldokló
ki utolsó hangokat hall, emlékeztem hangodra,
amikor azt mondtad, szeretsz.
Először kigondoltam a hiányodból fakadó pillanatokat,
és skarlát betűként belevarrtam mindennapjaimba.
Hogy várni tudjak Rád.
Először becsavarogtam álmaim ösztönmezőit, hogy selymes
képeket vihessek ágyad köré.
Képeket a minden rom és minden sikoly alól felébredő lelkedről.
Képeket, könyveket, akartam adni neked
az örökké árva igazakról, a végtelenségig megsérült dicsőségről, és
a méz útjáról az erdei fák tövén.
A láthatatlan csókok bokrát öntözöm, az éden tilalomfájánál naponta
nyújtom be a kérvényt, hogy egy darab rögöt köhögjön fel nekem
az Isten, mert szerelmem irántad nem évelő és nem kúszó növény.
Lassan letelik hét szűk esztendő, elhasználódik hetvenhét zsebkendő.
Lassan megtelnek a Hospice szolgálat épületei és a tetőkön
fáradt sovány macskák elfelejtik a gravitációs erejüket használni.
Lassan szíved határaihoz vonszolom magam, hol még őrtüzeket
gyújt a jóakarat, ott melegszem szavaid fénylő sátorában, éhesen
és összekormolt arccal, hogy ne vegyenek túlságosan észre a múlt
kísértetei, miközben ellentétes kontinenseken hidakat robbantanak,
tőzsdéket manipulálnak, és feltörik az emberi törvények kódjait,
hogy soha soha ne érjen kezed kezemhez.
Lassan visszaérkezem otthonomba, világközepi lélekfolyók Amazonasán.
Lassan elfeledem a csattogó állkapcsok hangjait, az emberevő virtust,
amit végignéztem nélküled, amíg nem ismertelek.
Sóhajokkal és anyákkal jönnek elő az esték, kik meg akarnak javítani minden
elromlott játékot,
akik megkeresik a rugókat a szürkületben, erejüktől és alázatuktól
a játékpalotákban a szintetikus kövek gyémántfalakká válnak és
akasztófajátékot játszanak velem, hogy megtanuljam végre a létező világ és
világon kívüli nyelveken összes hibámat, tévedésemet, és megtanuljam azt,
mit is jelent a kegyelem, és
mellükben titkolt büszkeség feszül, mert ők mindig tudnak egy
pohár meleg tejet adni a felrepedt földnek, a feldúlt útnak, hogy Hozzád
elvezessenek.
Ida credoja avagy Hypoteses non fingo (2015.05.16.)
Még mielőtt bárki találgatásba kezdene korábbi írásommal kapcsolatban –érdemes egy-két dolgot tisztázni.Newton fogalmazta meg a kepleri csillagászat elméletéhez fűződő kommentárjában ezt az elhíresült mondatot.
Művének utolsó előtti bekezdésében található a híressé vált mondás: Hypotheses non fingo – Nem állítok fel hipotéziseket. Azaz a magyarázatot, ha azt nem ismeri, nem próbálja találgatni, hanem csak leírja a jelenség kísérletileg megfigyelt, igazolt jellemzőit. „.A jelenségekből még nem tudtam feltárni a gravitáció ezen jellemzőinek magyarázatát, és én nem találok ki hipotéziseket. Bármi, ami nem vezethető le a jelenségekből, hipotézisnek nevezendő; a hipotéziseknek pedig, legyenek azok metafizikaiak vagy fizikaiak, épüljenek okkult sajátságokra, vagy legyenek mechanikaiak, nincs helyük a tapasztalati filozófiában. Ebben a filozófiában a jelenségekből szabatos tételekre következtetünk, és később indukcióval tesszük azokat általánossá.”[ „Elegendő (leszögezni), hogy a nehézkedés létezik, hogy az általunk megállapított törvények szerint hat, és hogy képes az égitestek és a tenger valamennyi mozgásának a megmagyarázására.”
Napjainkat elárasztotta a hipotézisgyártók sora. Ezért aki elolvassa korábbi írásainkat, nyomatékosan megkérném őket, hogy abból semmiféle következtetést sem metafizikai, sem logikai szinten ne próbáljon levonni.
Külön megkérem a new-ages, és okkult krisztusszektákhoz tartozókat, böfögjék el máshol gyomorpanaszaikat. Megkérem a hobbi-asztrológusokat, nézzenek egy kis édesen csöpögő mozifilmet a párjukkal. Megkérem a szélsőséges politikai eszmékhez vonzódó személyeket, menjenek el egy lovastúrára a Bakonyba, vagy olvassák újra Lenin összest. Valamint szükségesnek tartom, hogy ezúton olyan egyszerűen fogalmazzam meg nézőpontomat, ami tömören szellemi irányultságomat jelzi.
 |
| Hieronymus Bosch: Hét főbűn |
HISZEM ÉS TUDOM, HOGY ÉLETÜNK SORÁN INFORMÁCIÓK HADA TÁMADJA AZT A KRISTÁLYTISZTA IGAZSÁGOT, AMI MEGFERTŐZI VISZONYUNKAT A VILÁGHOZ, MORÁLIS ERÓZIÓT KELTVE KÖRNYEZETÜNKBEN ÉLETÜNKBEN KAPCSOLATAINKBAN.
HISZEM ÉS TUDOM, HOGY ÉLETÜNKBEN AZ IGAZSÁG MEGNYILVÁNULÁSÁNAK PILLANATA SZENT ÉS RÖPKE EZÉRT MI MAGUNK IS KIK RÖPKE ÉS MÚLANDÓ VOLTUNKKAL MEGÉLJÜK A FÖLDI ÉLETÜNKBEN A CSODÁT, A FONTOSAT, A JELENTŐSET : VÉDELEMRE SZORULUNK.
HISZEM ÉS TUDOM, HOGY A LÉLEK ÖRÖK. A VILÁGEGYETEM ÖRÖK, ÉS ÖRÖK TÖRVÉNYEK MOZGATJÁK.
HISZEM ÉS TUDOM, HOGY A SZENT SZABAD AKARAT AZ EMBER ISTENTŐL KAPOTT PRIVILÉGIUMA ÉS AJÁNDÉKA, MELY TISZTELETET ÉS JOGOT ÉRDEMEL.
HISZEM ÉS TUDOM, HOGY EZÉRT EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET ÉRDEMES ÉLNI EGYETEMLEGESEN A FÖLD BÁRMELYIK PONTJÁN ÉS HELYÉN.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Angyalok háborúja; Nadya útmutatót ad a szerelem kozmogóniájához, mely kőtáblák hiányában vendégszövegként jelenik meg oldalán, - avagy a csillagászati nagykereszt
Látom Nadjat 15 évvel korábban, ahogy éjjelente papírjai és könyvei felett ülve bogozza a mindenség szálait, szemében az örök kérdések fájdalmat facsaró fényével.
Látom Nádját, ahogy a gyertyafény lobbanásaiban angyalt rajzol, az angyal pecsétet tör, és Nadja az asztrális fény mögött jegyzetel. Önmagának, Neked, Nekem.
Nadja spirituális útján halad és az ország másik két pontján még nem történik semmi különös.
De rajta kívül még két létező halad a földi pályáján. Egy férfi és egy nő.
Nadja több évig tartó asztrológiai elemzéseket,tanulmányokat végez. Gyertyát gyújt, mellette családi ereklyeként egy kis doboz.A doboz tetején a szépséges Szűzanya képe. Nadja rituális tárházában ott található még egy réznyelű kés is. Olykor kétségek gyötrik. Mi lesz a jövővel? Mi lesz a gyermekeivel? Mi az ő küldetése?
Aztán kutat, csak kutat. Elméjében az élet képei, különös álmai, megérzései szavakká formálódnak.
Nadja olykor megretten. A csillagfények ketté válnak, amikor átlép egy határt. A Necronomicon álmában felnyílik, felette megfoghatatlan gomolygású lény akar kilépni. Nadja a könyvet másnap egy bokorba hajítja. Pár héttel később a bokor melletti épület leég.
James talán ebben az évben kezdi befejezni az Angyalok háborúját. A könyv pár ember érdeklődését felkelti. Aztán menjünk csak tovább az idővonalon, ugorjunk pár évet előre vagy vissza? Rögtön vágjunk a közepébe.
Nadjanak sötét emlékei vannak egy városról, ahova elköltözött. Amikor két kisgyermekével egyedül maradt. Abban a városban születtem szerencsétlen körülmények között,
majd egy horvát határhoz közeli katolikus faluban nőttem fel, ahol a helyi papot a második világháború alatt szerb katonák sebesítettek meg. Torkát metszve, hogy az Evangéliumot gyenge hangon, de emlékeimben örök időkig hirdethesse, és tudásának, bölcs, gyengéd és szeretetteli, felém guruló gyümölcsei a kis paplakban még évekig jól tartsanak a megjárt balsors ellenére is.
Az első szerelem fájdalmát a fiú hitetlensége okozta. És újra Nadja sötét emlékű városában voltam. Na persze, voltak ott engem fenyegető rossz erők is. A látszatszocializmus kitermelte beteg édesanyámnak a féltékeny és fenyegető rendőr férjet. Újdonsült nevelőapámmal csatároztam, aki a fiú rendőri elkapását célozta. Cókmókjaimat összepakolva Máriagyűd felé vetettem az utat egyedül, három napig imádkozva a Szűzanyához a fiú hitéért. Aztán a fiú lapátra tett. Aztán évekkel később egy nehéz időszakomban felkerestem szüleim házasságkötésének helyszínét. A templom oltáránál állt a fiú és szürke kabátos nénikéknek prédikálta az Evangéliumot. A horvát háború idején.
Majd hányattatásom közepette egyik évben egy erdei lakban találtam őt, ahol remeteként élt, kifejtette nekem, hogy nem volt hajlandó egyházi karriert befutni, még a püspök kérésére sem. Ő a megszentelt életet választja,de az egyházi karrieren kívül. Felkeresve a határ menti falut,gyermekkorom helyszínét, e beszélgetést követően nagyfokú, és könnyekig hatoló félelmet láttam a feketekendős nénikék szemében, amikor a repülőgépekről, robbanásokról beszéltek.
Aztán jött a James által is megemlített csillagászati nagykereszt.
Vigyázat, interaktív felület! A virtuális rádió kicsiny "james"-gombjára kattintgatva 4 kisfilm hívható elő...
Pontosan 1999. augusztus 11.-én délben teljes napfogyatkozás állt be. Ezen a napon leszaladtam a boltba vásárolni, nagyon meleg volt, mindenki lencséket tartva a szeme előtt figyelte az eget. Ez az égi jelenség aztán felizgatott hívőt- nem hívőt egyaránt, mert szokatlan jelenséggel foglalkozott. Nostradamust értelmező –hullámok áradata lepte el a médiát.
Nézzünk meg egy fontos nyilatkozatot a magyar és a nyugati sajtóból is:
„Egy nagy kereszt rajzolódott ki az égen a bolygók által, amely a szilárd vagy állandó jegyek közepén (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntö) helyezkedett el. Ez a legdiszharmonikusabb bolygóállás volt az emberiség történetében.
Asztrológiai értelemben bizonyíthatjuk, hogy a két tengely, amely egymással derékszögben a kereszt két szárát adta, és nyilvánvalóan igaz lesz a bibliai jövendölés, miszerint elválik a jó a rossztól. Olyan helyzet jön létre a föld egészén, kiemelve az európai régiót, ahol a hagyományos tradicionális értékek, illetve az új értékek élesen elválnak egymástól.
Ősidők óta kutatja az ember a végtelen égbolt jeleit és titkait. A különleges bolygóállások az egész emberiségre hatással vannak, attól függetlenül, hogy hiszünk e benne vagy sem”
A másik: Telefon-Interview von Regine W. vom Time Magazin am 27.07.1999
"Schauen Sie, im Alten Testament heißt es "An jenem Tag geht die Sonne am Mittag unter, und am helligsten Tag wird es finster." (Amos 8.9) Diese Sonnenfisternis (11.08.1999) findet am Mittag statt! Nicht genug damit, die Konjunkcion von Sonne und Mond findet damit an der höchsten Stelle (im Löwen) des Fixen Kreuzes, das sich aus den Zeichen Stier, Löwe, Skorpio und Wassarmann bildet. Diesem Kreuz wird wiederum in der Bibel eine überragende Bedeutung zugeschrieben. Meines Wissens gab es seit Jahrtausenden keine Sonnenfinsternis über diesem Ort, die eingebunden ist in ein Fixes Kreuz und das auch noch zur Mittagszeit!
--Telefon-interjú Regine W.-vel a Time Magazin által 1999.07.27-én
Nézze, az Ószövetségben azt jelenti "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal." (Ámos 8,9) Ez a napfogyatkozás (1999.08.11.) délben történik! Nem elég ahhoz, a Nap és Hold konjunkciója a legmagasabb helyén (az Oroszlánban) a fix keresztnek történik, ami a Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyekben képződik. Ennek a keresztnek a Bibliában mindenek feletti jelentősége van. Tudomásom szerint évezredek óta nem volt ezen a helyen Napfogyatkozás, ami egy fix kereszttel lett volna egybekötve és délidőben!"--
Máté evangéliumában :
„És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.”
Jamessel mi 2006-ban ismerkedtünk meg.
Jamesnek minden téren tervei voltak velem. Önbizalomhiányomnak és a 2006-os eseményeknek köszönhetően megfutamodtam a tervek elől. Gyenge voltam, idétlen és feldúlt, egzisztenciális terhekkel küszködő, és nem bíztam a hirtelen atombombaként belém csapódó férfi szerelmében, ráadásul mindenféle politikai erő kereszttüzében találtam magam. Hiába élt bennem édesapám autonómiára nevelő tanítása, hogy hinni egyedül a templomban és a pártiskolán kell, az életben tudni kell, édes lányom. Kifogyott a tudás belőlem, hogy éhen ne haljunk Magyarországon, ezért elköltöztem, egyetemet halogatva és gyermekemet a családra bízva.
Nadjaval 2008 őszén léptem kapcsolatba. Nadja teremtéstörténeteket dolgozott fel, tudásszomjának és elmélyülésének köszönhetően kivívta tiszteletemet, melynek jeléül emlékül elküldtem neki választott vallásának kegytárgyát -Fatima kezét.
Nem sokkal később Nadjat telefonon felhívja Földi József, készülő új könyvéhez kér segítséget. Az a Földi József, akivel James Turner szoros kapcsolatban állt.
 |
| Illusztráció James Turner weboldaláról |
Nadja ekkoriban irodalmi lapokban publikál, később szörnyű betegség támadja meg. A kapcsolatunk évekig szünetel.Nincs tudomásom Földiről, közben James-szel a 2007-es rövid időre utolsó találkozásunkat követően még levelezünk.
2012 decemberében-James azt mondja hogy látni szeretne...
2013-ban egy rövid szünet után szörnyű lelki válságon esek át. James segít, szó szerint megmondja, milyen gyógyszert szedjek be. Napokig sírok,szó szerint ezt írom levélben neki le :
„tarts ki,mert ha egyszer ráébredsz arra, hogy csak egyedül a Mennyország egy ép szeglete az a hely, ahol nincs szükség sem versekre, sem filozófiákra, harsonákra és kürtökre sem, és puszipajtásokra az önigazolásokra és viccekre, kabarékra és játszmákra, még intuícióra, vallomásokra sem és még sorolhatnám, akkor odáig is eljutsz, hogy igaz hit nélkül itt nagyon nehéz a végtelen tenger tükrébe nézni és meglátni benne a teremtettség útjait.”
Aztán James könnyekkel torkában mondja ki, hogy megbocsát. Május 12-ét írunk. James-nek egy konkrét kérése van felém, amit igyekszek teljesíteni.
Anyagiakat illetően is megegyezünk. És én úgy gondolom, az első darabot rituális ajándéknak szánom neki tiszteletem jeléül. Május 16-án beszélünk. Újra felfedezni vélem hangjában, beszédében azt az örök létezőt, aki kitörölhetetlen nyomokat hagyott életemben.
Május 18-án megrendelem az ajándékot. Örömömben közölni akarom vele a hírt. A balkonomon állva tárcsázom a számot.
Kicseng. Nincs válasz.
Közben az erkélyem felett egy varjú szélsebesen próbál csapkodni szárnyaival.
Nézem a varjút...kicseng...nem veszi fel.
A varjú holtan zuhan lefelé. Hangosan kimondom : Vége a történetnek.
Többször hívom, de baljóslatú érzéseim elől is menekülök. Aztán egy októberi napon szembesülök egy információval. Halálhírét olvasom. Nem hiszem el, annál inkább sem, mert NEM.
Nadja újból felbukkan az életemben. Elkészíti kettőnk szinasztriába állított horoszkópját.
Nem hiszem el, de Nadja üvölti szinte bele az éjszakába:
- KARMIKUS TENGELYE TURNERNEK HAJSZÁLPONTOSAN EGYBEESIK A TE ASZC.-DESZC. TENGELYEDDEL, DE A TE SÁRKÁNY-TENGELYED IS OTT VAN, NÉHÁNY FOKKAL ARRÉBB, DE AZÉRT EZ MÉG EGYBEESÉS, MINT AHOGY EZEN A HÁRMAS!, KÖZÖS!TENGELYEN HELYEZKEDIK MÉG EL NAPOTOK, VÉNUSZOTOK, HOLDATOK, ÉS MARSOTOK IS...
Aztán hosszasan leírja a karmikus kapcsolatok jellemzését. Nevetek cinikusan, nekem ehhez nem kell ugyan asztrológiai elemzés, érzem én ezt enélkül is. De Nadja még nem fejezi be, mondja, horrorisztikus, na most akkor képzelheted mi van, ha az előbb felsorolt összes bolygó és tengely és nevezetes pont egybeesik, mint esetetekben.
Aztán Nadja előszedi régi jegyzeteit és éjjel kettőkor belekap egy 15 évvel ezelőtt leírt információba, melyet egy könyvből jegyzetelt ki.
" Angyalpontnak nevezzük a Vízöntő 15-ik fokára ráhelyezkedő bolygót. Az angyalponton megjelenő bolygók tulajdonosai részt vesznek a világ teremtésében. Az emberiség céljainak meglátásában."
Újból összevetjük, James Mars bolygója és felszálló holdcsomópontja pontosan a Vízöntő angyalpontján áll. Közvetlen mellette az én Napom, felszálló holdcsomópontom.
Sőt, készül egy harmadik összevetés is, hogy meglássuk neki, Nadjának mi köze van kettőnkhöz.
Hármunk nagykeresztje világít.
.
Hármunk szinasztiájában egy asztrológiai nagykereszt formációja rajzolódik ki.
HÁRMÓNK NAGYKERESZTJE FOKRA PONTOSAN UGYANOTT RAJZOLÓDIK KI, MINT A 1999-ES NAPFOGYATKOZÁSÉ. HOLDAM ÉS JAMES NAPJA UGYANOTT JÁTSZA EL A NAPFOGYATKOZÁST AZ OROSZLÁNBAN.
Visszatérve a csillagászati nagykereszthez: Hármunk, azaz James, Nadja, és Ida szinasztriájában ez a Nagykereszt pontosan kirajzolódni látszik, amiről a fent említett interjú során a hölgy a Timenak nyilatkozik. Fokra pontosan áll a nagykereszt, mint az 1999-es napfogyatkozásnál.
Vagyis ahogy James mondá: A BIBLIA NAPJAINKBAN IS ZAJLIK.
James tudhatott az angyalpontról. Eköré építette fel életét. Küldetéstudatának megfelelően felelősséget vállalva, Mihály arkangyal szolgálatába állítva életét.
Egyszerűen fafejűségemmel néha értetlenségbe kergettem. Hangosan, nyomatékosan hangját felemelve fellelkesülésig mondta, hogy extrém pár leszünk. De én nem éreztem hajlandóságot a világ teremtésében való részvételhez, mint Izisz,Ozirisz, habár Jamessel annak idején még együtt olvastuk időutazásunk közben a ninivei romoknál az akkád nyelven megírt 23. égetett táblát is, melyet Assurbánapli hagyott ránk, valahogy így szól:
„Az írás istene vagyok, még a sumér kőtáblákat is el tudom olvasni és ismerem a titkokat a nagy vízözön előttieket.”
James halálhírének tudomásulvétele után megtaláltam azt a hírt is, miszerint misztikus jelenségnek lehettek tanúi a görög szigetek egyikén az emberek, Mihály arkangyal ikonja könnyezni kezdett,a történelemben első ízben, és Szudánban, az afrikai fennsíkon megtaláltak egy női csontvázat, belső combjában az angyal jelével.
A napokban Nádját álmában elhunyt édesapja öleli át szorosan A MENNYEK ORSZÁGÁBAN.
Gyönyörű aranyszínű űrhajón érkezik,
Misi bácsi, aki szeptember 29-én, Mihály napkor született.
 |
| Illusztráció James Turner weboldaláról |
