Kategóriák

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Witchproject. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Witchproject. Összes bejegyzés megjelenítése

23 szeptember 2018

A három bajkeverő. A tranzit Uranus, Neptunus, Plútó hetes alapú perodikái, és más bolygóciklusok. Basic Astrology 7. Chapter,valamint napló, gyermekeimnek.




Már csak öt napom maradt, hogy eleget tegyek vállalásomnak a családi fotóalbumról, mielőtt Zoltán gyermekem elindulna félvilág körüli útjára.
Fájó szívvel bár, :D de ideiglenesen félbe szakadt táblázatgyártó pályafutásom, legendárium készítés okából kifolyólag.
Persze, hogy nem úsztam meg, hogy fel ne vázolódjék egy séma, életünk periodikus váltásairól, ami rendre 6 évenként következett be, szinte óramű pontossággal.






a Bolygók éveinek időtartalma, földi napokban mérve. Valamiért pluto lemaradt a listarol az ő 248 évével.
Említettem már, hogy 
aki nem akar leragadni a születési képlete által nyújtott pillanatfelvételnél, ami jobbadán jellemrajzot nyújt, és sorsképletet ad, 
hanem szeretne jóslásokba bocsátkozni az életútja során lezajló folyamatokat illetően, mindarról, aminek nem ő a kovácsa, de biztos elszenvedője,avagy kegyeltje, 
és ami mintegy a feje felett történik,
annak nagyon tisztába kell lennie a bolygók ciklusainak idejével.

Mivel a világóra születésedkor nem áll meg,hanem miután rádsötötte bélyegét, rendíthetetlenül tovább ketyeg,
és fényszögei által akcióba lép születési képleted bolygóival,
valamint általmasíroz újra és újra a házaidon, 
no meg a házaidban helyet foglaló jegyeken,
hogy időnként vissza is érkezhessen a születési képletedben elfoglalt hajdani helyére.

Nem kell hozzá matematikai zseni belátni, hogy ezen  időtartamoknak tizenketted részére lesz szükség  a jegyváltáshoz, átlagosan. 
Azért átlagosan, mert a nap és hold kivételével, időnként minden planéta rükvercbe kapcsol.

A durvaság az, hogy az uranus-neptunusz- plutó hármas lényegében matematikai sorozatot alkot a keringési idejével, így áll elő a bűvös helyzet, hogy a jegyváltáshoz 
az uranusznak 7,
a neptunusznak 14,

a plutonak 21 esztendőre lesz szüksége.

Így közösen támasztják alá  a tételt, hogy életünk 7 éves periódusokból áll,  amint hét év szükséges arra, hogy tested sejtjei lecserélődjenek.

Számomra elég furi, hogy asztrológusék gyakran elég lemondóan nyilatkoznak a három, külső, óriás bolygóról, 
mondván, hogy ezek "csak" !! nemzedéki hatásokat képesek kiváltani, 

pedig hát épp ezek a dolgok, ami által kapcsolódni tudunk, közösséget tudunk alkotni generációnk tagjaival, ezek azok a szimpatiák, életérzések, irányultságok, amiért egy korcsoport tagjai nem lézengenek atomizált elszigeteltségben egymás mellett.

Ha most a világ  dinamikus horoszkópjának szemszögéből nézem, ezek azok a divatok, szellemi áramlatok, amik meghatároznak, illetve létrehoznak egy- egy periódust; 
a világtörténelem szövetének mintázatáról beszélünk!

Ha kulcsszót keresünk kedvenc szokásunk szerint a három bajkeverőhöz, hogy velünk, személy szerint  IS mit tesznek, íme;

az uránusz hirtelenjében felforgat,
a neptunusz káoszt csinál,  errodál, elhomályosít, kétségessé tesz,
a plutó válságba dönt, és a szenvedés által áttranszformál,

mindeneket, amin átsétál, hogy konkrétan mit is,  az a 
csillagjegytől és ház helyzettől függ, ahol sétáját megteszi.

Ám dolog  nem áll meg ott, hogy a bolygók ciklusát csak a földre vetíthetjük le, egyesével, ez belátható, 

hanem több bolygó egymáshoz vonatkoztatott ciklusát is vizsgálhatjuk. 

Kiindulási pontunk az lesz, mikor a két bolygó, a földről tekintve együttállásban van, innentől kezdve vizslatjuk, mikor fognak bezárni nevezetes szögeket, (60, 90, 120,  180, ) 
és mikor fognak megint együttállásba kerülni, 
ami természetesen a ciklus végét, és egyben egy új ciklus kezdetét jelenti majd.


remélhetőleg képnézegetővel jobban kivehető ez is


• Jupiter / Mars: 2,25 év. 
• Jupiter / Neptunusz: 13 év.
• Jupiter / Plútó: 12,5 év.
• Jupiter / Uranusz: 14 év.
• Jupiter / Saturn: 20 év.
• Saturn / Plútó: 35 év.
• Szaturnusz / Neptunusz: 36 év.
• Szaturnusz / Uranusz: 45 év.
• Uranusz / Plútó: 113-141 év.
• Uranusz / Neptunusz: 172 év.
• Neptunusz / Plútó: 493 év. 

A bolygószinodikus ciklusok olyan ciklusok, amelyek egy bolygó, és egy másik bolygó között fordulnak elő. 
Sok ciklus van ugyanabban az időben, mindegyik egymásba fonódó és összefonódó. 
A szinodikus asztrológia feltárja ezeket a bolygó ciklusokat, a ciklusok témáit, és a ciklusok progresszióját. 
A születési asztrológiai diagram, (vagy bármely asztrológiai diagram) egy pillanatnyi kép, amely időben megfagy. 
A ciklusok összefüggéseinek áttekintése olyan, mint  filmet nézni, ahonnan a képet készítették. 
Ennek során sokkal jobban megértjük a kép jelentését, és hogyan illeszkedik egy nagyobb evolúciós narratívába. 
Ez az átfogó kontextus sokkal jobban megérteti a növekedésnek, és életmódunk természetének lehetőségeit.

Az uránusz- neptunusz-plutó együttes ciklusa a  legdurvább,  közös állásuk, (nem közösülésük,) Krisztus előtt 576-ban következett be, és legközelebb 120 ezer év múlva fog csak megint egy pontban találkozni a három bajkeverő.

Eme a témakör szintúgy hatalmas, érdekfeszítő, és rendszerezés után kiált, 
hogy a különböző bolygópárosok uniója, 
és egymással bezárt, nevezetes szögei 
miféle világfolyamatoknak, miféle fázisait testesítik meg: 
de nem fog most rá sor kerülni, annyi bizonyos.

Mi most a világóra ketyegésének arra az aspektusára koncentrálunk rendületlenül, amit a születési horoszkópunkkal kapcsolatos érintkezésével vált ki, 
azaz a tranzitokra.
Mert amikor az aktuális csillagállás születési bolygót érint, 
és amikor a vándorló planéták végiggyalogolnak egy-egy házunkon, és a benne foglalt jegyeken, 
ezek azok a determinációk, és kényszerek,  amik alól nincs kibúvónk, ezeket a szerepeket el kell játszanunk, ha nincs is ínyünkre a szereposztás.

Táblázatok keserves tömkelege elé nézek, 
azt már végképp el is feledem, hogy 22 részesre terveztem ezt a sorozatot, 
mire mindezt  koncepciózusan szintén végig veszem,
hogy minden egyes tranzit  bolygó milyen hatást vált ki, 
mikor rákapcsolódik a születési bolygóinkra, 
ha  azokkal nevezetes szögeket zár be, 
ha átsétál egy-egy házunkon, 
vagy a tizenkét asztrológiai jegyünk valamelyikén, megőszülök.
Irgalom atyja, ne hagyj el.
De ez természesen megint nem most lesz :)

Én most,  itt, 
csak az uranusz jegyváltásaira koncentrálva  elsősorban,
magamat pedig mintanyúlnak használva, 
a világslágereket pedig kordíszletnek, és illusztrációnak, 
fogom végigtolni az általam megélt 54 évet.

Napló ez gyermekeimnek,
magam számára összegzés, leltár,
mindenki másnak pedig ízelítő, mire jó többek között az asztrológia, hogyan tudnunk életükben rendszert, és ritmust találni általa, hogy tudhatjuk kézben tartani az elfolyó  időt.

Ha valaki hasonlóra vetemedne saját életét iletően,

ajánlom figyelmébe  a jupiteri ciklusokat, amelyek 12 évesek, tehát egy jegyben egy esztendőt tartózkodik a jupiter, ezzel dolgozik amúgy a kínai asztrológia is, de ezt csak úgy mondom.(Tudjuk, nyulak, és patkányok, meg a tigrincsek.)
Amikor első ízben ér a tranzit jupiter a születési jupiterhez 
bekövetkezik a kamaszkor, 
másodiknál a felnőttkor köszönt be, ami nem volt mindig 18 évhez kötve, jogosabb is a 21, illetve 24,
a harmadiknál már, 36 évesen, aktivitásod teljében lévő középkorúnak mondhatod magad, 
48 éves korod táján kirepülnek a gyerekeid, 
6o évesen elküldenek nyugdíjba, 
72 éves korodig még vitézül kitarthatsz, 
utána már törvényszerű lesz a hanyatlás.

Ajánlom továbbá a szaturnuszi ciklusokat is, amelyek 30 évesek. 
Mindenki kínosan érzi magát 30 évesen, amikor először tér vissza kiindulási helyére, vagyis a születési képletben elfoglalt helyére a szaturnusz, hisz rádöbben, a zsenge ifjukorának lőttek, 
általában szintén nem öröm a nyugdíjas korszak kezdetét jelző második visszatérés, a 60 éves kor, 
s hogy a 90 éves aggkor kezdetét jelző 3. visszatérés nem öröm, az tuti :D
vagy mégis, mert kitartottál, és életben maradtál.

A nyolcvannégy évig tartó  uránuszi ciklus körbeérését sokan meg sem élik, a felét többnyire azért igen, nos, erről írta Dante bácsi, hogy 
"Az emberélet útjának felén egy sötét erdőbe értem én, mivel az igaz utat nem lelém." 
Ezt a fílinget leginkább a kapuzárás előtti pániknak mondhatnánk ma.
Ha nem pontos az idézet teljesen,  sorry, 
a franc fog most ráguglizni.


Amúgy én is a jupiterrel dolgoztam, 

aminek a fél ciklusa is jelentős, ( ez a 6 év, mikor a tranzit jupiter szembenállásba, majd együttállásba helyezkedik  felváltva, a születési horoszkóp jupiterével,) 

csak én abban a spéci helyzetben vagyok, hogy  fogantatásom idején,
1963-ban 
az uranusz épp belépett a szűz jegyébe,  lásd itt alant,





 így aztán sokáig gyakorlatilag  nálam egybe esett az uranuszi jegyváltás, 

és a tranzit jupiter  szemben/ majd együtt,/ majd megint szemben állási pozíciója,

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



1969-ben 

lásd itt alant, a  tranzit jupiter, és  uranusz együttállásban lép be a mérlegbe, 

 
a születési horoszkóban, (a belső körön) láthatni, hogy a születési jupiterem, ezzel szemben, a kosban van,




------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 1976-ban  
az uranusz épp belép a skorpióba, míg a tranzit jupiter visszaérkezik a koshoz, hogy találkozhassék a születési jupiteremmel...
1

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1982-ben 
az uranusz épp belép a nyilasba, 
míg a tranzit jupiter, ismét szemben állásba helyezkedik a mérlegben, itt alant láthatóan.




---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


1988-ben 

készül a bakba belépni a tranzit uránusz, míg a jupiter ismét visszaért a koshoz.





-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az időbeli  eltolódás az uranuszi jegyváltásban csak 
1994-re 
realizálódik, tehát itt már nem cseng össze a jupiteri ritmussal,
az uranusz még távol áll attól, hogy elhagyhassa a bakot. 
Innentől viszont a jupiter mellé a  tranzit neptun társul, 
amint épp belép az első házamba, beláthatatlan károkat okozva.
 Ez igen jelentős, és nehéz tranzit. Itt alant látható mindez.




------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A 2000-es helyzetnél pedig az újabb jupiteri körbeéréshez
egy másik, jelentős Neptun tranzit  csatlakozik; 

a neptun elérkezik a  születési, első házas vénuszomhoz, mutatom,

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2006ban 
a jupiteri periodika  mellé visszaszegődik az uranuszi tranzit, 
ami közben áthaladt a vízöntőn, 
és pont a második házam csúcsához, az anyagiak házának csúcsához érkezik, 
hogy egy ügyes, de számomra fájdalmas mozdulattal kipenderítsen minden eddigi megszerzett javaimból.
 Egyetlen szerencsém, hogy a jupiter viszont pont elérte tizedik ház csúcsát, ami a karrier háza, épp ebben az évben szereztem szakképesítést a pc-hez, ami a menekülőutat jelentette számomra a világégésemből. Mutatom.


Tranzit jupiter az MC felett, uranusz a második ház csúcsán


------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------2012es életszakaszom kezdetén  a jupiteri  ritmikához a neptun, és az uranusz együttesen csatlakozik, 

az uranusz a kosba, 
a neptun a halakba érkezik el.

.
A


------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


...és most, 2018ban 
megint egy uranusz jegyváltás csatlakozott Jó Péterhez,, 
az uránusz elérte a bikát, 
plusz ezúttal a nyavalyás plútó az, mi elérte az aszcendsem. Horror.




Summa summarum: az én jupiteri, 6 éves periódusváltásaim 
ezért voltak baromi erősen érzékelhetők, 
ezért darabolták életem  élesen elkülönülő életszakszokra, 
mert a nagy bajkeverők szintén beavatkoztak minden egyes esetben, sorsszerűen. Csak kapkodtam a fejem ez egész éltemben jószerével: 
ez gyakorlatilag 9 különbözó identitást, maszkot rakott rám, 
és soha sem én voltam a szereposztó.

Ennyi ma, holnap a videókban rögzítetteket fogom még ITT tisztába tenni, tudom én, hogy a hevenyészett fordításaim nem adják kristálytrisztán vissza, pontos mondandómat...


Tehát a videók...

Az Uranusz olyan bolygó, amely változást, modern technológiát, és innovatív gondolatokat és ötleteket képvisel.
 Ez egy olyan bolygó, amely szabályozza a haladást, ahol konzervatív és hagyományos ötletek törnek a bilincsekből.

Így színeváltozásai, azaz jegyváltásai, ill. egy-egy jegyben való tartózkodása kifejezésre juttatja a világban felszínre törő életérzéseket, divatáramlatokat, új forradalmi életformákat.
Ezeknek viszont nincs is jobb szemléltetője mint a "könnyűzene", ami  eccerre képes tükrözni, és átadni életstílust, értékeket, divatirányzatokat, szóval komplett hálót fon köréd. 
Ha egy könnyűzenei  irányzat követőjévé válsz, adottak lesznek társak,  egész életedet lefedő sablonok, a beszédstílustól kezdve, az életérzésen át, a hajviseletig.

A dalok pedig milliók által,  világszerte recitált mantrák, amit milliószor meghallgatsz, s olyan mélyen beléd épülnek ezáltal, hogy hosszú évtizedek múltán is segíteni fognak felidézni életed valaha volt korszakait, történéseit.

Hát ezért, s így 
zenés videó periodikák következnek,

A blog szövegében most csak az uranusz jegyváltásaira térek ki itt,

az egyéb, személyes tranzitok kitárgyalása csak a videók szövegében olvasható.

A kissé hevenyészett fordításokért elnézést kérek újfent, de az már így marad, ki van csukva, hogy én  tovább molyoljak ezzel a cuccal.

Allah csak megmondhatója, mennyit kínlódtam a videók feltöltésével is, mert a You Tube jogvédő cerberusai újra, és újra nyakam szegték :(
"Videóját letiltottuk .."
Baszódjanak meg.

A blogger videó feltöltője is basZódjon meg, mert  azzal két percnél hosszabb videót képtelenség feltölteni ide,
és az a két You Tuber követőm is baszódjon meg, aki ezekért a vidikért törölt a listájáról.

Szóval, addig voltam kénytelen molyolni ezzel a bejegyzéssel, hogy Zoltánom már ötödik napja Nepál vadregényes tájain bolyong,



ezt küldte ma,  háttérben az Annapurna

 útinaplójuk itt, az oldalsó menüben megtalálható egyébként :)


- pedig hogy szerettem volna elkészülni ezzel, mire elindul :(


Üsse kő, így jártam.


És eztán se lesz jobb, mert folytathatom a táblázat készítést, különös tekintettel a kardinális jegyekre.


Az is bolond, aki asztrológussá lesz Angliában.



1963-1968.
Uranusz a Szűzben

Középpontba kerülnek az alternatív gyógymódok, és életstílusok, a kisemberek, és a kisebbségek jogai, polgárjogi mozgalom, egyedi utak mások szolgálatára.


"I have a dream"




--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1969-1975
Uranusz a merlegben

Ez az időszak nagy váltást hoz a partnerkapcsolatokban, jogban, művészetekben. A nem szokványos, korábban elfogadhatatlan szexuális életformák, közösségek, kapcsolatok elszaporodnak, és elfogadottá válnak...





--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1976-1981

1975-1981
Uránusz a skorpióban 

Ez egy erőteljes elhelyezkedés az uranusz számára. A gondolatok, és cselekvések nagy intenzitása általában a társadalomban bekövetkezett jelentős változások felé irányul, és megszüntet  korszakos hagyományokat, és szokásokat. Az emberek gyakran forradalmi megközelítést alkalmaznak a szexre, érdeklődők a pszichológia iránt, és képesek új gyakorlatokat és módszereket hozni benne. Talán a legnagyobb előnye ennek a szempontnak az, hogy az embereknek nagyon erős akaratuk van




Ez az elhelyezés nagyon makacs, lázadó és agresszív.



















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


1982-1987 
Uránusz a nyilasban

Nagyszerű képzelőerő, és intuíció, kaland, szabadság, utazás. Sokkoló emberek élvezik azt, amit mondanak, vagy tesznek. Kalandosak és függetlenséget keresnek.






















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1988- 1993
Uranusz a bakban

Lázadás a rend és a hatalom ellen. Új rendelkezéseket fognak bevezetni, és megpróbálhatják ellenőrizni a politikát is. Ez növelni fogja  e jelben a hidegséget. Kommunizmus összeomlása. Társadalmi, politikai struktúrákban  gyors változásokat eredményez. 





















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1994-1999
1994-2000Uránusz a vízöntőben

 Olyan intelligens embereket hoz létre, akik új technológiákat találnak ki az emberiség javára. Barátságos, és humanitárius, de független, képes új technológiák bevonására és a kommunikáció átstrukturálására. Részletesebb adatok a videón :) Pc -mania ezerrel, röviden, és netkomplexus.




















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2000-2005

Uránusz a halakban
 Érzelmi területeken viharos zavar, vagy romantikus hullámok, amelyeket lehetetlen irányítani. A rejtett dolgok csábítása. A függetlenség iránti igény nem ismer határokat, az idealizmus, a szimpátia, az érzékenység. Sok kreatív lehetőség van itt. Rejtőzés a fantasy világában. Intenzívebb droghasználat.





------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2006-2011
(Uránusz továbbra is a Halakban)

Érzelmi területeken viharos zavar, vagy romantikus hullámok, amelyeket lehetetlen irányítani. A rejtett dolgok csábítása. A függetlenség iránti igény nem ismer határokat, az idealizmus, a szimpátia, az érzékenység. Sok kreatív lehetőség van itt. Rejtőzés a fantasy világában. Intenzívebb droghasználat.






















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012-2017

Uranusz a kosban

Lehet hatalmas kormányzati reformok ideje, diktatórikus túlkapásokkal. Militaristák, diktátorok szezonja. Individualizmus, gunyoros style. Ez a helyezés kiemeli, hogy mi új, rendhagyó, és más. Az önbizalom és a vezetői képesség megerősödik.






















----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Ez itt, legalul, hogy micsoda, már elfelejtettem, de majd kiderül osztás után. Túl szép lenne, ha szerkesztés közben is meg tudnám tekinteni. Lehet, hogy le sem játszható  amúgy, örök köd takarja majd, mit szerettem volna általa megmutatni :)

És  végül megfejtettem,mi ez a kis videó mellettünk: mutatja több bolygó pályamozgását, hogyan kerülnek időről-időre együttállásba. Szemléltető anyag tehát a szidonikus ciklusokhoz ...

31 augusztus 2018

Agyagtáblák1. A kardinális jegyek. Basic Astrology Chapter 6.










Hogy nagyon kiszúrtam magammal annyi bizonyos, különös tekintettel a táblázatkészítési képességemre, és hajlandóságomra, :)
de vigyázó szemeim a sumerekre vetem, 
ha ők képesek voltak az agyagtáblákkal molyolni, én sem adhatom fel. 

Sumerék  mégis kikerülhetetlenek.

Két dolgon fogunk végig araszolni szisztematikusan.

Tételesen megvizsgáljuk, hogy mi történik, mikor   (és legtöbbször,) a születési időtől és helytől függő aszcendens borítja a szent harmóniát, 
következésképp  a felállított házakba nem a velük analóg, nekik megfelelő jegyek fognak esni, hanem más jegyek. 
Gondolkoztam erőst, hogy itt is címszavazzak, vagy egy nagyon rövid, tömör leírást fessek a jellemről,  amit az adott konstelláció előidéz. Az utóbbi mellett döntötem. Nyilván mindegyik konstellációnak az analógiák fáján jóval több ágaboga és megfeleltetése van, de ez itt egy rövid átfogó összefoglaló, nem  terjedelmes mélybúvárkodás.

A másik szál a tíz planéta nyomon követése lesz minden egyes jegyben, és házban.

A csoportosítás alapjai pedig a jegyek lesznek, 

kvázi jegyenként vizsgáljuk meg, hogy egy adott jegy, mit csinál a különböző házakban, 

(Háztémák újra, dióhéjban:
 1. Az Ascendant. A tervezett viselkedésed, temperamentumod, egészséged, hogyan reagálsz a körülötted lévőkre és a megjelenésedre.
2. Az anyagi oldalad. Biztonság, nyereségek, veszteségek, pénzügyi helyzet és aggodalmai ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
3. A mentális képességek, a korai gyermekkor, a mindennapi kommunikáció, a testvéreid és a korai nevelés.
4. Belföldi ügyek és körülmények, a gondozó szülő, az otthon és a családi élet. Az élet vége.
5. Szerelmi ügyek, születés, gyermekek, kreatív kifejezés, szerencse és spekuláció.
6. A munkakörnyezet, a munkaadó és a munkavállalók, a rutin, az egészségügyi problémák, a higiénia.
7. Házassági partner, üzleti partnerek, szerződések, közös erőfeszítések.
8. Hozzáállás az élethez / halálhoz, mások tulajdonához, végrendelethez és örökséghez; szex és regeneráció.
9. Vallás, filozófia, könyvkiadás, felsőoktatás, távoli utazás, külföldi országok.
10. Hírnév, társadalmi státusz, hírnév vagy hiánya, világi helyzet, a másik szülő.
11. Barátok, klubok, szervezetek, egyesületek, célok, remények és kívánságok
12. A tudatalatti elme, rejtett erőforrások, rejtett problémák, társadalmi felelősség.)

és hogy abban adott jegyben, és az analógiásan, elméletben hozzá rendelt házban, mit csinálnak a bolygók.

A sorrend pedig a következő lesz:
Először a kardinális jegyeken, és a (nekik megfelő sarokházakon) megyünk végig,

aztán a fix jegyeken, 

végül a  változékonyakon.



jópofa, Íme, a jegyeknek megálmodott analóg házak :)


Jöjjön tehát a  elsőként
 a kos- rák- mérleg -bak  kardinális négyes.
Ha kicsinek találod a táblázatok szövegének betűit kattints rájuk, a képmegjelenítővel nagyobbak lesznek majd

 A KOS :)





a kos jegyének viselkedése a tizenkét házban



olvasandó; ha első házamat a kos jegye tölti be, ha második házamat a kos jegye tölti be. ha harmadik házamat a kos....etc.










mintanyúl. Itt a kos jegyén a 9. és 8. ház osztozik... A körön kívül aktuállis csillagállás, a tranzitbolygók
A bolygók viselkedése a kos jegyében 





A bolygók viselkedése a kos jegyével ANALÓG első házban, illetve az ASZCENDENSEN







mintanyúl, új dizájn

A RÁK
Míg az első táblázataimat a painttel kínlódtam össze, ezek már powerpointos kreációk. Fejlődöm :)






A bolygók a rákban, és a vele analóg negyedik házban






A rák jegyének viselkedése a házakban






ebben a horoszkópban a rák jegyén a 12. és 11. ház osztozik. Ha két ház osztozik a jegyen, a dominánsabb ház mindig az lesz, aminek a csúcsa is a jegyben van

A Mérleg





A mérleg jegyének viselkedése a házakban.


A bolygók jellemzői a hetedik házban és a  mérlegben


itt a mérleg a negyedik házban landol, érdekes megfigyelni, hogy egyébként mind mérleges negyedik ház, mind a hetedik ház üresen áll, ez a helyzet megint külön fejezet  témája, de szabály, hogy ilyenkor kell figyelembe venni az uralkodó bolygókat, és megkeresni őket, hova emigráltak. Jelen esetben épp a kilencedik házban tartózkodnak, ami jelzi, hogy ezeket a témákat (család, partner) túlidealizálja, csak fejben éli meg a delikvens. Szerzetes-szindróma ...


A  bánatos bak :)




A bak jegyének viselkedése a házakban


Bolygók a bakban, és a tizedik házban

Nagyon bak jómagam, a tizedik házam pedig olyasmikkel tele, amikről még szó sem esett 
Mindenestre egy hős vagyok, és egyharmadilag kész is.
Agyagtábla2 következik hamarosan a fix jegyekkel.

De agyagtáblácskáink tanulmányozása  közben sem feledkezzünk meg az égi perspektíváról.

Ám remélem, annak abszurditása már most is kitetszik, mikor valaki nemes  egyszerűség- gel megjegyzi, hogy teszem azt, ő (még) szűz.
Mert mindenki szűz valamelyik életháza tekintetében.
Továbbá még kilenc más jegyet is elmondhatna magáénak, annak függvényében, hogy hol áll  holdja, merkúrja, vénusza, marsa, jupitere, szaturnusza, urnánusza, neptunusza, plútója,
 no meg az aszcendense, mindenek fölött, ugyanis, az mindig sokkal, és azonnal szembetűnőbb, mint a napjegy, ami csak egy elvont ködkép az önvalóról, az aszcendens brutális, fizikális konkrétuma mellett. 
És itt kell még megjegyeznem, amit jó Baktay Ervintől tanultam meg süldő leányka koromban: 
ha valakinek jó nagy kiterjedelmű első házikója van, tehát a házcsúcsa egy adott jegybe esik bár, de az első ház a rákövetkező jegyet is egészben elnyeli, 
akkor igazából az a jegy képviseli az aszcendensét. 
Erre megint csak én vagyok a jó példa, lásd az iménti ábrát. Az egész vízöntőt bekajálta az első házam, még a halakból is kicsípett egy darabot.
 De mostan én  már nyugovóra térek, és igyekszem nem gondolni a még elkészületlen 16 táblácskára