Ego
= 1/tudás (Albert Einstein)
*
| Hugin (gondolkodó) és Munin (emlékező) két fekete holló, Odin isten segítői. Minden nap hajnalban útra kelnek, hogy körberepülve a földet híreket gyűjtsenek Odinnak. Estére visszaérvén rátelepszenek Odin vállára, és a fülébe suttogják, amit megtudtak. (Én viszont még mit sem tudtam róluk, mikor a verset írtam :)) |
Legelső lecke,
végtelen veszte;
a tapasztalás,
fény és sötét,
a hideg a meleg,
a zaj és a csönd,
Az üres a tele,
mélység és magasság,
s már rögtön a jel,
gödör,
fészek,
ringató közel,
vagy
hegy,
akadály,
- kiapadt mell?
*
S mert akadály,
hangok születnek,
lészen megannyi tárgy,
mit vélük teremtesz,
és lőn már a vágy,
így szakad ketté
az én, és a világ.
Időt gyűrsz közé
győzni távolát,
válni újra szét.
Lassanként rögzül, mi az a cél.
Mindehhez színpadul támasztasz tért;
a nagy mű ím elkészült,
emberke létezni felkészült,
kifeszítve e möbius- szalag.
Minden más ráadás kaland.
*
A hangokból szó lesz,
a szavakból mondat,
a vágyakból összeáll
tegnap, és holnap,
a távolság feloszlik
ezernyi helyre,
hatalmad dönteni
közel, vagy messze,
s minthogy ezután
térben és időben,
énként kell élj,
tiszted, hogy érzelmet
rendelj mellé.
Az érzés boszorkánykonyha,
különös vegyszert kotyvaszt,
létre jöhet az emlék,
mert életed van,
mit meg kell védj.
Meg kell hogy tartsad
önmagad, s emlékkép,
ehhez biz' jó palack.
Bizony az érzelem
em-lékeket gerjeszt:
az addig semleges
mennyet átírja menten.
*
Megtanulsz szeretni,
tudod, hogy félj már,
bár e bizarr kettős
legelső problémád,
mert kényszerűn program-
csomagokra bomlik szét:
jutalom-büntetés,
dicséret-kudarc,
nyereség-veszteség,
könnyű út-meddő harc.
Cibál nyolc világi szél,
s míg Elme Elemér fürkész,
Ego Egon múltat idéz.
Igen, az értelem angyal,
de az érzelem sátán!
Okból-okozatból
elkészíti láncát,
míg létezel, járhatod
függésidből komponált táncát.
Dackorszakok jönnek újra és újra.
Szegény értelem!
Csoda, ha szuflával bírja,
újrarendezni e káoszt,
győzni a kisinas szerepet,
mit az undok érzelem ráoszt.
*
Talán az agyféltekéink
kénye-kedve szerint forgó
virtuális balerina,
vagy a dobozban megbúvó
schrödingeri zombicica,
az indián sámán kitartó
figyelmére rajzolódó
hódító hajó, tudathatnák,
te vagy, ki eldönti a valót.
Ám ez úgy is érthető,
hogy a tudat választ,
(jelentem ezennel,
Tudat Tódor befigyel,
lét-nemlét határán
ringatni a mindent,
Ő is ringbe szállhat?)
Hisz figyelő nélkül
megfigyelt pont csak felhő.
Mondhatnám úgy is,
a csakpont, szabadon hagyva,
lehetőséggé felnő.
*
No de, az a klerikális Egon
gondosan mindent
a múlt bűvkörébe von.
Címkéz, iktat.
Annyi a gondja!
Neki új tapasztalat alapból ronda.
Pozitivista Elemér, ellenben
jövőt mér, s elemez:
ő az, kit produktivitás jellemez!
Mi marad régi-új szereplőnknek?
Mi szegény éber Tódor dolga?
Bár e két pökhendi kis fickót
mellényzsebében hordja,
tudását rájuk bőkezűen szórja.
Tódor az origóban áll, figyel.
Örök semleges.
Tapasztal, létrehív,
övé a képzelet.
Övé az öröklét,
minden dicsőség!
Övé a jelen.
