Netimológiai gyűjtemény, avagy párkereső oldalak hímnemű egyedeinek udvarlási szokásairól szóló kis mese ( Részlet egy szépreményű honlapleány naplójából, az x+1. oldalon történt regisztrációja után.)

…Lecsengett az első hét itt is, és véle a szabványosnak mondató első roham. A szokásosnak mondható karakterekkel.A továbbiakban következzék hevenyészett felsorolásuk, főbb ismertetőjegyeikkel.

- Othello-archetípus

Egy-két csevely után rád tapad, nem tudsz úgy feljönni, hogy le ne csapna rád. Természetesen ő nagyon, és egyből, és azonnal, és halálosan. Minél tapintatlanabb bunkónak mutatkozik, annál inkább elvárja, hogy hősszerelmesként tekints reá.  Ha mégis szimplán kellemetlen fráternek érzékeled, nos, akkor látványosan szenved, szemre hány és gonosznak titulál, egy kacér démonnak,de természetesen így is imád, naná! Egyedüli ellenszere a letiltás.

- Fontolva haladó

Az első benyomások határozattan kellemesek. Kedves, közvetlen, illedelmes csetpartner. Időpontot kér, nem marad soká, néhány nap után úgy érzed, régóta ismered, és számíthatsz rá. A gyors és azonnali megrázkódtatás csak akkor következik be, - ám akkor garantáltan-, amikor belsőbb szférába engeded, ugyanis abban a szent szúrásban stílust, hangnemet vált. Azt is megszabná, mire használd a telefonod, persze anélkül, hogy feltöltené a kártyád. Száll a kakukk, egyenest a te fészkedre.

- A kis bohó

Óriási csörömpöléssel érkezik, virágokat hint, csókokat dobál. Erőltetett, könnyed és euforikus hangnemben felteszi az összes kérdést, amire az adatlapodon menten választ találhatna, - ha elolvasná. Közönyben oldható jó esetben.A rossz esetre most nem térnék ki.

- A lélekbúvár

Ha tudna, a laptop is mély, érzéki hangon búgna,esetleg az ohm mani padme humot mormolná. Búvárunk lélekhúrokat penget lágyan, és profilfotódból megfejti sorsod, vonzalmaid. Eddigi életutad beavatott ismerőjeként funkcionál.(Sanszos, ő olvasta az adatlapod.) Nagy kár, hogy szórakozottságból két szobára hív be egyszerre, és nem tűnik fel neki, hogy mindkettőben veled kommunikál, és még ki tudja hány sorstársaddal, párhuzamosan. A válaszok mindenesetre időnként sokat késnek, de ennek természetesen csakis az az oka, hogy munkahelyi gépről, épp jelentős elfoglaltságai közepette gyakorolja a léleklátást.

- Ketchup-lechup kartárs

Állandóan lót, fut, robotol, mint a proletár fiú édesapja. Valószínűleg külföldön is dolgozik. Egy szó, mint száz, messzeségek vándora. Csak néha ejt el néhány tőmondatot, azt is szigorúan önmagáról. Mikor épp megszánod, mert őtet zord vándorélete folytán senki sem kultiválja, hirtelen huszárvágással beveti, hogy a napokban pont feléd vezet útja, és meg tudja oldani, hogy felugorjék hozzád. Hipnotizált módjára igent mondanál, mikor rádöbbensz, hogy sem nevét nem tudod, de róla nyomorult fotót eleddig nem láttál

- Komoly kapcsolatot kereső, és/de elvált!(Burkolt nős ember)

Nem folytatnám hosszasan a morfológiai leírást, több alfaja létezik.  A végkifejlet nem ennyire differenciált. Biztosra vehető;a válás,  ha meg is történt,  csak elterelő hadművelet volt, háttérben a  fenyegető  adóhatósággal, és néhány eltartandó gyermekecskével, a vagyon  kellős közepiben landolt anyucival. Csak apjukom gondolt egyet, venné már eccer ő is hasznát annak a papirosnak…A komoly kapcsolatos másik gyakori alfaja, aki némi verbális szédítéssel váltaná ki azon nehezen szerzett HUF-jait, ami jobb helyeken a szexuális szolgáltatás ellenértékeként jár. )

- Ezeknek persze megvan a nős verziójuk is,

Ők a jelentősen elhanyagoltak, s furamód a legnagyobb hangsúlyt mindannyian az őszinteségbe fektetnék.(Mínusz anyuci. Őnéki az őszintétlenségük jut csupán.) De abba mihamarább! Nyugodtan tekintsük ezt szerelmi virágnyelvnek. XXI. századi folklór. Bébi, had fektetem hangsúlyom az őszinteségedbe.

Kedves naplóm,a perverzekről, netszexesekről, egyéb virtualitásokba bódultakról majd más alkalommal mesélek neked…

Egzotikus virág

Fatima magában átkozta halmozottan hátrányos helyzetét, 

a csörömpölő tragacsot, amivel kénytelen volt a külső sávban araszolni, holott igencsak jól vezetett.
– Bitangul jó sofőr az a nő! Ezt még első ex-férje is kénytelen-kelletlen elismerte róla mindig, ha saját dicső múltjáról regélt valamelyik külvárosi kocsmában, amelyekbe véglegesen amortizált mivoltát leöblíteni és feledni tért be mind gyakrabban, s egyre növekvő szenvedéllyel. Mert válásuk és csődbemenetelük előtt mozgókereskedést tartottak fent ők ketten. 

Márkakereskedőként rótták az ország Tiszántúlnak becézett szegényebb harmadát. A nagy bumm előtt akár a középosztály tagjai közül valónak is képzelhették magukat így szerzett jövedelmük okán.

Persze, mindez mára őstörténelem. Cégük, házasságuk és vagyonkájuk felszámolása után Fatima az apai örökség gyanánt hirtelen rátestálódó parasztházban húzta meg magát. Megjelenésével némi port vert fel akkoriban a bigott katolikus kistelepülésen.
Különös kisugárzású nő volt, apró termetű, de talán formásnak mondható, ha öltözködésével erre hangsúlyt is fektetett, ám örökké gyanakvóan hunyorgó szemeivel, nyugtalan mimikájú ajkaival inkább képes volt drámai hatást kelteni, -egészen megszólalásáig. Rekedt hangjával, beszédének különös dallamával, ami egyszerre volt megalázkodó és negédes, ugyanis örök vesztes benyomását keltette, s csak vájt fülűbbek fedezték fel a latens agresszivitást is. Egyes férfiak talán egészen erotikusnak is találhatták eme furcsa mixet. Az esélytelenül, de makacsul kitörni vágyók beszédének zenéje volt ez.

 Fatimát rokkant-nyugdíjacskájából tengődő anyja magányosan nevelte fel. Az apa mindvégig mitológiai figura a lét peremvidékén. A kamaszodó lány hamar megtanulta, hogy csak környezetében szokatlanul fürge gondolkodásmódjával, beszédkészségével, és csupasz valagának okos használatával érheti el sorsa jobbra fordítását. Egyébre nem számíthatott.

Mikor aztán a szabolcsi faluba került elvált, immár komoly harmincasként, szintén hamar felmérte a terepet, az új helyszín adta szűkös lehetőségeket. A helyi postán sikerült takarítóként elhelyezkednie. (Érettségit, anyjától való menekülése, korai férjhez menése folytán sosem szerzett, amiért is örök megvetés lengte körbe volt férje családjában. Bezzeg Zoltánkának kereskedelmi diplomája volt! Nem tréfadolog, Zoltán családi neve csakugyan a Bezzeg volt. Bezzeg apuka fiacskája rangon aluli házasságát egy kiadósabb tőkeinjekcióval ellensúlyozta, ebből indíthatták a rendszerváltás hajnalán a kisvállalkozást.) Fatima szinte tökéletesen beolvadt a ráosztott hivatalsegédi szerepbe is, adta a jelentéktelen, kettőig számolni sem képes szorgos-dolgos asszonykát, és az így szerzett jövedelmével épp fedezni tudta legszigorúbban vett szükségleteit.
Fő vadászterületének azonban a helyi karizmatikus imakört választotta. Ott teljes metamorfózison átesve jelent meg a különböző alkalmakon, mint patyolatlelkű, csipkés-kicsike, bánatos nő, de annál lelkesebb imaharcos, s meglepően finom süteményekkel lepte meg új barátnőit egy-egy ilyen, imaalkalmas összejövetelen. Azok egyként imádtak púdert, porcukrot. 

Csoda-e, hogy hamarost szemet vetett reá a csoport egyetlen férfitagja is, minden asszonyság kedvenc úri embere, a sármos Jenő? Ez a Jenő mellesleg cseppet sem volt származását tekintve is úriember, valójában egy öregedő, de magát jól tartó, nagy természetű, katolizált parasztember volt, hatalmas, jószágos tanyával, és cseperedő kamaszgyerekekkel. Történt ugyanis, hogy Jenő, gyermekei anyját rabiátus természetével annyira tönkre nyűtte, hogy az mértéktelen alkoholizálásba menekült. Sebaj! Az Úr mindent megbocsát!

Így esett, hogy Fatima fejét másodszor is bekötötték, sikerült a „nagyházba” kikerülnie ágyasnak, jószággondozónak, nevelőnőnek, uránál jóval fiatalabb feleségként. A nála viszont alig fiatalabb gyermekek hamarost kirepültek a ily módon megreformált összetételű családi fészekből, (nehezen tűrve apjuk minőségi cseréjét.)
Akkor jött a hirtelen megcsappanó anyagiakon is sokat lendítő, keresztényi ötlete az ifjú párnak. Fatimáék hivatalos nevelőszülékké lettek. 

Idővel így került hozzájuk többek közt a 12 éves, hirtelenszőke, kis Tomika is. A vonzalom nagyon hamar feltámadt, és egyre mélyült anya, és újdonsült, fogadott gyermeke között. Az esti mesék egyre hosszabbra nyúltak, s a jó-éjt puszik egyre tökéletesebbre sikerültek. Elröppent 5 év, mikor egy csendes este, Fatima gömbölyödő kis hasára helyezte kezét, s bejelentette a hír hallatán teljesen elképedt Jenőnek a gyermekáldás közeledtét. 

A nő életének fő attrakciója volt eme lázas, rövid időszak. Talán a valódi hatalom megízlelése, robusztus ura gyorsan eljáró kezéért az édes bosszú, vagy mégiscsak a mindenki életében legalább egyszer beköszöntő, megfontolásokat elsöprő szenvedély ideje?
Mindenesetre gyönyörű, templomi keresztelő volt! A gyermek igazi apja tartotta keresztapaként keresztvíz alá a leánykát, s a fölszarvazott mit sem sejtett nagyapai mivoltáról. Már Jenő összes valódi gyermeke, és felmenő rokonsága előtt nyilvánvaló volt a turpisság, mire a boldog papi is észbe kapott. Az apasági vizsgálatot azonnali válás követte. 

Fatima egy jelentősnek nem mondható összeggel, egy éppen felnőtt fiúval, aki egyszerre volt gyermeke, és másik gyermekének apja, egy leánykával, és a viszonylagos jómódban telt évek hobbijának különös termékével, festményeivel, újra a lepusztult kis parasztházban landolt.
Kegyetlen időszak következett. A faluban megvetett páriákká váltak, tartalékaikat hamar felélték. A srác folytatni próbálta az egyetemet, szintegyerekként az apai követelményeknek is megfelelni, ingázott a főváros és a faluban rekedt kedves között, de anyja-szeretője ennek finanszírozására teljesen képtelenné vált új helyzetében. A kislányt így villámgyorsan állami gondozásba adták. Tekintve a családi hátteret, nem ütköztek ezzel különösebb nehézségekbe.
Fatima egyetlen kitörési pontja az internet maradt. Itt próbálta harsány, erőteljes forma-, és színvilágú, kubizmus, és naiv felé hajló képeit is értékesíteni, s ritka jó beszélőkéjével bolondított egy költőt hirtelen rászakadt, újra magányos estéin, aki őt tehetségéről és áldozati mivoltáról folyamatost biztosította, és különös, meghitt érzelmeket táplált iránta. Ám a pasi reménytelenül csóró volt. Lelki szemetesvödörnek ugyan megfelelt, de egyéb másra alkalmatlannak mutatkozott.
Az egyik társkereső oldalon viszont belefutott Károlyba, a vén szex-mániákusba, aki két infarktusán volt túl, de még mindig azon járt az esze, ha mása már nem is. Ellenben elviselhető anyagi kondíciókkal rendelkezett. 

Bekábítani nem volt bonyolult. Az öregről, -magában csak így hívta őt -, hamar összehozott első vendégül látásakor, szexuális természetű húzd meg, ereszd meg játékával sikerült is 300 ezer pezetát legombolnia úgy, hogy a manus végül mégis kapatlan maradt. Ez gyorssegélynek elég volt. Kifizették legégetőbb adósságaik, s Tomi is sikeresen befejezte azévi kurzusát.

– De ez most rázósabb menet lesz, – sandított az anyósülésen bóbiskoló vénségre, – naná, hogy rázós, már a felé vezető út is kirázza belőle a lelket ebben a vacak Ladában...
Otthonról Károly vecsési házába tartottak épp édes-hármasban, a leszervezett viszontvendéglátásra az öregúr nagy becsben tartott gépjárművével, amikor a férfi rosszul lett olyannyira, hogy mobilon rögvest hívni kellett jól fizetett kardiológusát, aki intézte is az azonnali, egyhetes bennfekvéses kúrát.
Hiába, a pénz beszél, a kutya ugat, a karaván meg halad. Mikor merre.

Így esett, hogy az ülésrend és a útirány megváltoztatásával most eredeti úti céljukkal szögesen ellentétes irányba, épp Nyíregyháza felé tartottak. Károly orvosa az ottani kórházban praktizált.
Fatima felajánlotta, hogy a beteg kórházba fuvarozását követően azonnal felszállnak a vicinálisra, és hazautaznak „fiával”,  majd más alkalommal ejtik meg az újabb, szigorúan baráti természetű együttlétüket, de Károly ezt természetesen gálánsan visszautasította, és a slusszkulccsal együtt lakása kulcsát, és két darab húsz ezrest is választottja kezébe csúsztatott;
– A költségekre, kicsim. Hidd el, hamarabb felépülök, ha tudom, hogy otthon Te vársz rám!

– Istenem, csak a férfiak bírnak ilyen reménytelenül érzelgősek és ostobák lenni, – gondolta Fatima, de magára erőltetvén legtündéribb mosolyát csupán édesen, mintegy pirulva, némán bólintott. 

Károly enyhén szederjes feje most, rosszulléte gerjesztette hirtelen álmában előre biccent, így torokszorulásának következtében hangosan, nyekegve horkolni kezdett. Fatima az undor érzésétől szinte libabőrös lett. A visszapillantó tükörben fiatal szeretője arcát fürkészte; vajh, őt meddig tudom még magamnál tartani? Mikor fog hasonló viszolygással tekinteni rám? És én is ilyen zakkant leszek, hogy ebből mit sem érzékelek majd?

– Kisfiamm, – szólt, s a szó végén gunyorosan megnyomta a birtokosi mivoltát jelző ragot, ezzel is jelezve az egész anya-gyermek kutyakomédia groteszkségét, amit a vén kujon előtt játszani kénytelenek voltak, – lennél szíves GPS-ként funkcionálni amint Egyháza határába érünk, és navigálni engem? Minél hamarabb postázzuk a tisztelt címzettnek kis csomagunkat! Farkaséhes lettem.

A szerencsésen gyorsra sikerült búcsú után, a városból még jóformán ki sem érve, fogadót vett észre az út baloldalán. Nagy lendülettel vette a kanyart a parkolóba. Leállította a hörgő-pufogó masinát, s fáradt szemeit pillanatra lehunyva vetette oda;
– Légyszi, eredj előre és rendelj valami extra adag fatányérost. Mindjárt megyek én is. Nesze, itt van pénz is, – eszmélt föl, – ha már te olyan mafla vagy, hogy egyetemi költség címén nem voltál képes valamennyit kisajtolni belőle, míg diskurálhattatok.
Hanyag mozdulattal nyújtotta át az egyik húszast.

– Fatima, figyelj, nem kellene ezt most mellőznünk inkább? Esetleg Eninek vehetnénk valamit, meg is látogathatnánk a napokban, míg a trottyos nem ér haza, onnan nincs messze az intézet...
– Hagyjál engem ezzel békén most, kölyöknek elég vagy te, sőt, most még egy túlkoros óriáscsecsemőt is sikerült melléd beszereznem. Talán nem vagy éhes?
– Oké, béb, hát te vagy a góré, -jelent meg Tamás arcán az vásott vigyor, amit a nő még mindig őrülten vonzónak talált, – végül is nem rossz bolt egy ilyen jól szituált hetvenes csecsemő sem, bár lehet, mégis jobban járunk, ha inkább a kamerás szex-csetre állsz rá. Ott zabálják a kuriózumnak számító idősebb hölgyeket. Nem nagy befektetés, kompakt kis üzlet.
– Na, húzd innen a csinos segged! Dologra.

A fiú szinte hipnotizáltan, további ellenvetés nélkül engedelmeskedett. Csaknem tíz év után még mindig ott volt, a birtokában, ahová egykori parttalan árvasága, korán ébredt, morbid szexuális kívánságai sodorták. Még mindig az egyetlen, meghatározó személye volt fiatal életének ez az asszony.

Ahogy a kocsiajtó becsapódott a srác után, retiküljéből előhalászta sminkkészletét, és nekilátott vérbőre rúzsozni keskeny ajkait. Akkor látta meg, hogy a mellette parkoló török kamionban a sofőr vigyorogva figyeli, és két kezének használatával egy gyors numerára invitálja.
– Baszódj meg,pubi! – mormogta bosszúsan magában. Kicsit még eltűnődött Tomika hirtelen bedobott javaslatán, de el is hessegette az ötletet. Az komoly projekt lenne, teljes erőbedobással örökké készen állni, rendelésre mindig vonzónak mutatkozni, megtanulnia különböző igényeket kielégíteni.
– A végén még adózhatnék is utána, – mosolyodott el halványan. 

 Igen, mégis a házassági szerződés lesz az egyetlen jó megoldás ezzel a vén, kanos ürgével. Hisz én sem leszek már fiatalabb. Ez a harc lesz a végső, – kúszott elő tudatának mélyéből az egykor sokat harsogott mozgalmi nóta. Kis, fekete kosztümjét igazgatva kiszállt a kocsiból, és korához képest igazán fitt léptekkel, immár céltudatosan, lélekben megerősödve a fogadó bejárata felé vette az irányt. Ínycsiklandó illatok vonzották.

Mindeközben a keleti végen, a soron kívüli osztályos felvétel után, egy deres hajú, idős férfi hajtotta le fejét a kórházi ágy klórszagú párnájára. Szemében a hála könnyei gyűltek, és kicsurrantak forró cseppekben.
– Igazi, romlatlan kis tündér! Önzetlen, hálás teremtés. S azok az apró mellecskék, a szinte gyermeki öl! Természetes, hogy vonakodik, hisz élete a fia tisztes nevelésével telt eleddig. Mennyit szoronghatott, mennyit nélkülözött szegényke. Majd lassan kinyílik nekem, akár egy virág. Akár egy gyönyörű, egzotikus virág! S ha biztonságban érzi majd magát, tudom, hogy meg is szeret, és nekem adja..., na szóval azt is. Így lesz, bizonyosan így!

Hogy pontosan mit is ad neki majd az asszony, már nem volt ereje tisztázni újra ködbe boruló, oxigénhiányos elméjével, de saját, rendkívülien ravasz mivoltát elégedetten nyugtázva, édesdeden elaludt, észre sem véve, hogy elernyedő keze lassan, de biztosan az ágya mellé készített éjjeli edénybe csusszan.

Nadya - felkérésre-, Kölcsey Himnuszának kapcsán hazaszeretetéről vall. Himnusz pocsék időben

Ismeretlen festő: János apostol Patmosz szigetén. "Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában" Jel 1. 11

(Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.)

Nagyon nem szeretem e feladatot, haragszom rá, sarokba szorít, szembesít olyan vonatkozásaimmal, amivel semmi kedvem nincs szemezni. Úgy tűnik, elhagy köz-érzetem, ledarál a fogyasztói társadalom gépezete, vagy kozmopolita vagyok, avagy teljességgel apolitikus, az élned, avagy halnod -parancsa helyett nálam  az el lehet innen menni -szlogenje van  érvényben. Talán már el is mentem, csak idáig nem tűnt fel senkinek, saját magamnak sem.   

Elsődleges valóságunkra rátelepedett egy másodlagos, aztán egyenrangúvá vált vele, s mára szinte bekebelezte. Nincs ezzel semmi baj, szilánkosra tört tudatunk is szilánkosra tört tükrökben tükröződődik.

( Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.)

Mert ki lehet vele tapétázni közintézmények falát, fel lehet szólítani rá, parancsba is lehet adni, de milyen egyetértés lenne, lehetne létminimum alatt, a semmibe féregként araszoló, és milliárdos; züllesztett kisebbség, és oroszlános mentében, öntudattal masírozó között?

(Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.)

Mi az az egy, amit még mindnyájan egyként érthetnénk? Talán maga a nyelv. Emlék, mikor a csíksomlyói búcsúba menvén, a határtól 500 km-nyi út megtétele után, újra magyar nyelvű feliratokra nyílt szemem buszunk ablakából. Életemben először éreztem, mintha hazaérnék. Olyan helyen, ahol még sosem jártam.

(Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.)

De fegyver e nyelv, és Hazugságállatkáink kitűnő táptalaja. Ezerféle hazugságállatfajta virul benne, van megélhetési-, menekülési kényszeres-, félelmes-, gyávaságos hazugság, de a legveszélyesebb a manipulálva-rablógyilkos hazugság, s haj, olyan jól hazudni, mint a magyar, egyetlen náció sem képes. Ebben a szövegkörnyezetben a legeslegnagyobb hazugságnak az tűnik, ha véletlenségből, tévedésből , identitásvesztésből, SZEREPTÉVESZTVE valaki egyszer igazat talál mondani.

(Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre)

Talán ott szúrtuk el kollektíven valaha, mikor arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ami idegen, csak jobb lehet. Csinosabb, tetszetősebb, használhatóbb, felsőbbrendű. (Így működnek az önbeteljesítő próféciák.)Betévedtünk ide, s folytattuk gyanútlanul a szkíta népek gyakorlatát, keveredtünk boldogan szomszédos törzsekkel. Valahogy nem tűnt fel, hogy ők- idegenek. Istenem, így jártunk. Fokozatosan sorvadt el identitásunk, túlélési technikáink, és ma már kereshetünk vadul őshazát is Közel -, s Távol- Keleten, dombokon, hegyeken, alig egy ugrásnyira az Uráltól, az amerikai esőerdőkben, Egyiptomban, az elsüllyedt Mu szigetén, vagy a Szíriuszon, de akár megtalálhatjuk itt a Kárpát-medencében, belterjes, és politikai fegyverként alkalmazható szubkultúrát teremthetünk belőle, valódi nemzeti egységet kovácsoló mítoszt aligha.

(Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette)

Közös haza helyett be kell érnem kicsike sajáttal, komfort-, és pátosz nélküli priváttal.  Laktam már tucatnyi helyen.  Talán a hiteles kisbolt, ahova évekig törzs-hitelezettként jártam.  Ólmeleg, meghitt nyomor, a bejárat előtt sörözve-politizáló férfijak.

Talán a helyi gimnázium, hol családom három generációja „ért le”.

Talán blogom, ahol virtuálisan nap-mint nap eljátszhatom magam.

A hazámat magamon kívül nem találom.

(Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpködtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!)

Rezignált szignál. Helyek; otthonommá sosem lesznek. Lakások, konok falak. Tüdőmből levegő, eszköztáramból a meggyőző-erő egyre fogy, - szétpukkannak hólyagok. Szívem lyukas sajtdarab, egyirányú hold. Jobb kamra, bal pitvar; két kihalt pályaudvar. Innen nem indulnak vágyvonatok, de befutnak időtehervagonok, tegnaphulladékkal rakva. Tükröm csorba tavába pillantok nap, mint nap hiába; fel ma sem támadtam.

 Ha szemem lehunyom, találok belső hazát?

 (Szánd meg, Isten, a magyart

Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!)

Hazám a halottaim, bár mind cserbenhagytak,

- egy belső Balaton, ahova krízishelyzetben rendre álmodom magam, többnyire fogaimat is elhullatom a partjainál,

- néhány dal, néhány könyv, hazám néhány versem is, amit fejből felmondok magamnak,

- otthonom a méhem, bár én még sosem laktam benne, de legjelentősebb élményeim neki köszönhetem, és törvényei szerint élek,

-hazám  ez az ingatag sejttelep. Készül egyre a halál az intervencióra.
A hazámat magamon kívül sehol sem találom, házamat meg viheti a bank, - himnusz ez, pocsék időben. 

Színészt nem kérek hozzá, magam szeretném előadni, mint afféle magányos, "protestáns" vándorprédikátor.

Levélféle György lovagnak

Gustave Doré illusztrációja

IDA MILLNER ASCHKE:

Szia! Nem. Nem megyek hazafelé Veled. Majd elintézem a saját dolgaim. A barátnőm pedig nem hinném, hogy jó választás lenne Neked. Átgondoltam azt a tizenvalahány évet, amióta ismerlek. Neked tönkrement a karriered, a sok piától az idegrendszered, és ez még enyhe kifejezés. Én meg pontosan azzá váltam, akitől borzonkodtál mindig is, te sárkányölő lovag! Túlléptem a 35-ön a
65 kilón, és nincsen vörösdiplomám, mint Neked. Sőt Freudot sem istenítem úgy, mint Te, bár mindent elolvastam tőle a melankóliáról és a hisztériáról. Azonkívül, hogy csak egyszer és utoljára akartad szó szerint kiverni belőlem a sárkányságot,
hogy egy hétig voltam kék-zöld tőle, és majdnem belepusztultam a fájdalomba,
jelentem nem járok osztálytalálkozókra, mint Te, old-timer autókkal, és  nem próbálok
tanácsot kérni a pannonhalmi főapátnál a bimbózó kapcsolataim kezdetén, mint Te annak
idején. Azt ajánlom, hogy többé soha-soha ne keress, és ne próbálj megvádolni semmilyen
boszorkánysággal sem, azt kaptad a sorstól amit megérdemeltél. Hogy meghalt apád, anyád,
nagyanyád, és kirúgtak az igazgatói pozíciódból azt magadnak, továbbá a sorsod ismeretlen
faktorának, valamint a borgőzős téveszméidnek köszönheted. Akármilyen hihetetlen, én nem
tettem feljelentést sem a rendőrségen, sem a főnöködnél a benned tomboló agresszió miatt,
amikor terrorizáltál mindenkit a családodban az 5 évestől a 100 évesig. Kékszakáll.
Amiért írok az nem ez. Ugyanis az emlékeidet szeretném egy kicsit helyretenni. Tudvalevő,
hogy az a sok pia, a rád törő ismeretlen élethelyzetek, kicsit módosították a fejedben a
dolgokhoz való hozzáállásodat, te szerencsétlen. Átlátok rajtad, te görény. Ne gyere még egyszer
nekem azzal, hogy a nemesi szívednek köszönhetem azt, hogy a születésnapomon te a megkergült
karrierista pszichiáter barátodnál a születésnapi tortára marcipán hattyút applikáltál.
Továbbá azzal se gyere, hogy mi mennyire összeillő pár voltunk annak idején, mert az utcán
éjjel egyszer felbontottunk egy üveg pezsgőt, csak hoznom kellett hozzá a bordó gravírozott karcsú
kristálypoharat, amit felemeltél az égig és Krisztus vére jutott eszedbe róla. Meg az élet gyönyörűsége.
Pontosabbak az emlékeim, hidd el, nálad. Amikor a tihanyi apátság egyik dísztermében előadást
hallgattunk a magyar társadalmi helyzetről keresztény szemmel címszó alatt, hidd el előbb vettem
észre mint Te, hogy az előadást tartó Imhotep csuhája alatt a katonai bakkancs mögött milyen
lőfegyver szorult.
És te ezeknek hittél, ezeket istenítetted. Az érettségi találkozón volt időm végigjárni a folyosókat,
amíg Te a drága és elit hőn tisztelt osztálytársaiddal töltöttél, akik nem adták alá egy minimum szívsebészi habilitációnál. Megmondanád,  ha már nekem nem, de csak úgy magadnak, hogy hogy történhetett mégis az meg, hogy a nagy szocializmusban, abban a nagy kádári átkosban, hogy a faszba telt a bencéseknek olyan professzionális filmfelvevő berendezésekre, amivel rögzítették az
idióta fiatalok medence partyját? Megmondanád, hogy miért volt jó buli akkor nekik, hogy minden
végzős tanulót cigarettával a pelyhedező pofájukban fényképeztek le?
Hogy a picsába van az, hogy a nagy elit osztálytársaid kissé bűntudattal és kognitív disszonanciával
vallották be, hogy nagy európai titkos misztikus rendszektáknak a progandistái lettek?
Kékszakáll. A pszichiáter barátodat keresd fel legközelebb. Ülj be a reneszánsz trónjába a vörös fegyverszobába és meditálj, ha ő nem lesz otthon, mert Stassbourgban van jelenése. vigyél egy üveg bort a kiégett feleségének, és panaszkodj rám.

KinG GaGA

„Ha két embertípus, két ősi princípium, két örökösen ellentétes világ találkozik egymással megtestesült alakban, akkor sorsuk elkerülhetetlen. Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással.”
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund



 IDA MILLNER ASCHKE:


Jajj, de édes ez a Hesse bácsi. Én láttam a hálószobáját. Igen puritán volt. Tele kis bűnös elnyomó

angyaldémonokkal, szigorral. Fegyelemnek semmi jele szemüvege mögött. Kívülről egyetlen megengedhető ránc sincs a lepedőjén. Anyuka beleőrülne...

Habzsolta korosztályom a másolt identitású szerzőket, ahogy apám mondaná. Gyönyörű és csodálatos féligazságaik hányszor és hányszor bűvöltek el. Az élet cool volt, mindaddig, amíg nem kezdtek el a dolgok gyanússá válni.

Kinga látszatra erdélyi magyar. Kicsit töri ugyan a nyelvet, és hurráoptimizmusa egyszerűen elragadó. Mindaddig, amíg meg nem tudod, hogy már 5 éve jár pszichológushoz, hogy volt már három abortusza, és két öngyilkossági kísérlete, és minden hétvégén halálra itta le magát, és úgy be volt szívva, hogy a saját anyja sem ismerte fel.

Apropó anyja. Teljes gőzerővel tapsol, mert Kinga megtalálta álmai hercegét. Szó szerint. A férfi nemesi származású kis, szomorú, idősödő ficsúr képét kelti. Egyszer láttam, hogy rázta a fejét Kinga féltékenységi jelenetét követően. Átjött, hogy levegőt kapjon. Aztán Kinga elmesélte, hogy a Ceaușescu rezsim idején mennyire jól ment a szüleinek. Menekülniük kellett, mert üldözték őket, otthagyva azt a csodálatos Erdélyt, és ő nem tudott igazán beilleszkedni a nyugati társadalomba.

De ő akárhányszor a magyarokra gondol, megszakad a szíve. Gá...gá..gáá.. Van egy ország, Magyarország...gá..gá..gá...énekli hangosan, miközben a Hesse kötetet a kezembe nyomja.

Ó szép idők!! Látod,- és a Hesse kötetre mutat: -Ezekben a könyvekben van leírva az igazság!

Na ha megbódogult boszorkányszellemem újraéleszteném kiűzném belőled a hamisságnak szószólóját, de ekképp, jó erdélyi tájszóllással:

Menny el, menny el!
Hegyeknek, vőgyeknek, kőszikláknak háta mellé!
Hol fekete kutyák nem ugatnak,
Hol kovászos kenyérrel nem élnek,
Hol fekete kakasszó nem hallatszik.
Esti harangszókor meg ne találtassál, vagy déli harangszókor.
Abba a csontba s abba az izekbe, ahova beszállottál,
Mert ha megtaláltotlak,
Elvágom a késvel a nyakadon,
Agyonütlek a Jézus feszülettyive' ámen.

De helyette,kinyitom a könyv borítóját: lelki szemeimmel már látom is, hány külföldön élő magyar származású embernek hasad meg a szíve becses óhazájára gondolva, amikor az ilyen gágogók őt gonosznak bélyegezték, mert más elképzeléseik voltak mondjuk a demokráciáról,és nem álltak be az árulók és spiclik közé, hogy a fennálló hatalomnak jelentsenek, hogy ne csak zsíros kenyérre teljen.

De a másik oldal is itt van ebben a csodálatos nyugati demokráciában. És nemcsak magyarok.

A lengyelek közül a sérültebbik rész, még mindig képes saját honfitársainak keresztbe tenni, ugyanazokkal a módszerekkel, pusztán merő nosztalgiából, mint odahaza.

Kingának egy szerencséje van gondolom, az újjászerveződött román hírszerzés még nem agymosta meg az életét. De miért kellett lélekszakadva menekülniük külföldre?

Tudom már. A hercegi vért felmutató magányos búsképűért.

Mert Hesse szavaival élve: “Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással.”

Nadya versei, mellyekkel álló nap képzeletében bolygó Vaszjenkáját idézgeti

Holdfényből reverenda

hajnalra lefoszlik róla.

Meztelen remeg arca

ráömlő virradatban.

Egyedül,

-ahogy mindig akarta.

Csak én hittem,

hogy vele vagyok

celláiba zártan,

lüktetek együtt

szívdobbanásával,

vagyok egy árnyékban,

mi kézfejére hull,

szólok hozzá,

hívom hallhatatlanul.

-Mondja, miféle öröm űzte,

szívét széthordatni széllel?

Milyen vágy kényszerített

vezekelni mások bűneit?

Hívni halált, hálni véle

nyirkos párnáján elmúlásnak,

 mire jó? Ki lesz gazdagabb,

ha önnönmagát kifosztja?

Konokul a reményt elűzte.

Önt taszítja jövője,

múltja riasztja,

a jelenen átvérzik.

Eltűnik. Láthatatlan.

Fényekből szőtt hajnal

holdköpenyes alakja,

remegő arccal,

ráfagyott virradatban,

önmaga-akarta.

Nadya keresztje. Magának ácsolta.

Pillanat-pillangó

testét tőr

szúrta

át.

A

láng

ellobban,

a szív megáll.

Hiányod

szemhéjam alá

fúródó üvegszilánk.

Te-

ér-

ted

testem megaláz.

Vágykeresztre

Rá-

sze-

gez.

Szeretlek.

Minden más,

csak ámítás.

Talkina itt szeretné megértetni Mosestlovval, a látszat csalóka visszfény. Látlelet és diagnózis.

Látod, ma mindenre azt mondom, működik, 

és te máris csipkés hangulatokat képzelsz rám.

Másképp beszélek, -mondod-, mint néhány napja.

Ezt elnevezted gyógyulásnak.

Még most sem érted, a szerelemnek nincs köze

időhöz. Katatón ajkán

nyálcsepp, mozdulatlan drágakő,

vagy tárgyát elhagyva téged is levet,

de tovább nő, akár halottak haja a koporsóban. 

Nadya végre  lazán meghatározza identitását. Vérző gyolcs, és görög! dinnye.

Vagyok, ki nem ragyog, csak tompán sejlik.

Hanyag kötés beteg sebén,  mi általvérzik.

Velem üzen a szüntelen halványuló Eltávozó.

Én már tudom: csak az tiéd, mit időszél

belőled homokhalomként el nem hord,

szívednek titkos rejtekéből, hordalékként,

Léthe vad vize ki nem sodor. Leszek neked

a szétoszló felhők alól kigördülő hold-hógolyó,

szemedre hűlő, álmodat űző ezüsteső.

Ébredj fel kedves, mert esendő testedben

lidérces álom ólomsúlyos fészket rakott.

Kelj fel nekem! Vigyázzuk éberen a tűzként

táncoló, nekünk rendeltetett jelenvalót.

Narancs- sárga – zöld. 

Illata, íze, ritmusa. Neked

dinnye lennék csak, kerek, jófajta.

Augusztusi nyár dús gyepén

 nagy kanállal edd, s ne bánd,

ha öledbe fojt az édes lé. Élvezd, 

amíg lehet, mert erjedés lappanghat 

héjam alatt, bűntudat nélkül

falj, másnak gerezdet ne hagyj,

s az édenkert földjébe, újholdas éjszaka,

a tudás fája köré ültesd 

-a kiköpött magvakat.

Nadya Talkinát zabolátlan képzelete ezúttal a mesés keletre röpíti szeretőstül, a bontakozó hangulatot  csak a vers végén említett rem-fázis teszi tönkre

 

Ha nézem

különös, keleti arcéled,

lelkemben égmúlt feléled,

tudom, tiéd voltam sok ezer éve.

Emlékeznek sejtjeim erre. Te voltál uram.

Mindent betöltő hatalom.

Sátradba vittél, megismertél egykoron.

Szemérmem fel te tártad,

röpítettél  elragadtatásba.

Megtanítottál engedelmességre.

Ékszerekkel jutalmaztad szerelmi mesterségem.

Tűz mellett  nótákat neked daloltam,

Szerelmünk szikrákkal szállt vöröslő holdba.

És táncoltam csillagok alatt,

csörgettem csörgőt,

bokapántokat.

 Érte fázom,

érte reszketek, 

hidegek a sivatagi reggelek,

kobra kígyó halálra marhat,

nélküle kell átkelnem a túlpartra?

Kegyelmes istenek, Ámon-Ré,

Hórusz, Anubisz, Toth és Széth,

te istennők anyja, fátyolos IszeT!

Ígérjed meg, hogy kedvesem, a harcból, 

sátoromig visszaviszed.

Ölemben  tűz ég,

reszketek, olvadok, elveszek,

 meghalok, éRte Én.

Erős bikám, öklelni bír ám,

amíg csak nem vagyok holt, se eleven, 

Elolvadok, viaszocska a lángtól.

Elringat, betakargat,vigyázza testem,

ahogy bevonz az álmok birodalma.

Félrevert harang-nyelvem furcsa hangokat 

gajdol angyalnyelven, még önmagáról mesél

kicsit az extázis, mielőtt belépek a rem-fázis

kapuján. 

Nadya nagyon dühös, mert bár egy másik verséből egyértelműen kiderült, hogy költővé változott, most mégsem sikerül szép verset írnia, és persze még mindig Vaszjenkáról van szó

A mindenmasszából kihalászlak.

Leporolok egy porhüvelyt.

Ennyi volt.

Tovatűnt alázat.

Hülyén festesz.

Kiprésel időm magából,

halni szül. Tonnákat emelne a nyelv,

de inkább forgalomból kivon,

mégis rímbe fordul, kín a számban

megcsikordul, romantikázni pedig tilos.

Nemlét óceán mélyén nyüzsögnek nincshalak,

rájuk villan vansugár, csillog a pikkelylehet.

Ez sem jó.

 Hiányzol. 

Szomjazom a szóra, de más elmondani,

és más beszélni róla,

- jól jönne most egy pohár szóda-,

sárga rózsa, piros rózsa,

 ne feküdj a hideg hóra,

lüktet bennem minden óra,

-kellesz, mint zsidónak a tóra.

Arról szól a történet,

feldagadt a tört énem.

Isten üveggolyó tenyeremben.

Lepattan rólad, nagyon utállak ezért.

Fényben fürdő angyalokkal hempereg kisgyerek,

egy másik lyukas csörgőt ráz, sikoltana, szája nincs.

 A harmadik én vagyok.

Hatalmas tömböt csákányozom, rám borul.

Meghaltam.

Legalább nem kell tovább verset írni.

Ilyenkor azt sem érzem, hogyan

tördeljem a sorokat, pedig

máskor könnyen adódik,

pedig hogy örülhetnék, 

milyen szép verset írtam, így csak

szomorú vagyok.

Ideges.

Verjen meg a sötét ragya

ne találjál soha haza

Legalább ne szólna fejemben folyton ugyanaz a Chopin darab, 

sokkal jobb lenne írni szép verset, mint láncban szívni

cigarettákat.

Aki hiánnyal terhes,

átkot szül, ha kínt fogant.

Repedt bádogszív csörömpöl.

Sehol se vagy.

 

Tűz-szalamandrák

„Nutrior et extinguo”
       táplálom és kioltom


IDA MILLNER ASCHKE:
Mi szeretjük a tüzet, a lángoló szavakat.
Egykor fríg mellszobrokon ültünk a tájban.
Végignéztük szigetek süllyedését a tízezer
fokos bosszút. Mi ott voltunk Szodomában.

Égett a könyvtár Alexandriában. A kikötő
szépségéért Kleopátra sárga lett folyton.
Caesar megbolondult. Hajókat gyújtogat.
Egy könyvet forgat. Majd értékeli London.

A Tiberis partján csendesen figyeltük Rómát.
Hogy hordott a szél kátrányt, olajat,ácsolt tetőt.
Néró köpenyét el sem érték a ledér pontifusok,
maximum még egy utolsó csókra hívtak  szeretőt.

A chambery kápolnában rengeteg társunk mutatta
nemes szándékát az Urunk előtt azon a télen.
Hagyhattuk volna, hogy egy ezüstládikóban
a szent lepel porrá, utolsó pernyévé leégjen.

Nem számított. A Campo de Fiori-n pár évszázaddal
később a máglyák lángjai közt hal meg Giordano,
ki váltig állította, hogy Jézus nem halt kereszthalált
és nem volt ő más, mint egy tehetséges tűzvarázsló.

Az alvó pék szobájában aludtunk éjjel. A hűvös
Temze hídjain ébredésünkkor sikoly rázta a reggelt.
Hívők kormos arcába tépett a láng, kik úgy örültek
mindig  annak, hogy a Szent Pál katedrális  megtelt.

Mi szeretjük a tüzet, a tűz nem állja lelkünk.
Mi azért vagyunk, hogy egyszer útra keljünk,
egyetlen igaz lélekért tűzben mosakodjunk.
Csak csöndben mondd ki lényegünk.
Megtalálunk.

Nadya Talkina sosemvoltját sehovárja, a végére meg is szomjazik

Legjobb lenne, ha megölnél,

nem nekem való ez.

Enni kért belőlem,

és a végére mégis tönkre ment.

A romlás virágaitól bűzlik e való,

utazzunk el sehová,

öblében ring egy kis ha jó,

ha nem, a helyzet már adott,

simuljunk belé, meglátod,

visszaköszön pár délceg halott.

Hiába vagyok ott,

ha lényeg innen csak látszat,

árulnék tökmagot,

vagy festek széles vásznat.

Csak az ösvény keskeny,

de mit sem számít,

végigmenni  rajt’ esélytelen.

Az ördög is pofámba ásít.

Unja már a dolgát,

a rontás sem kóser,

nem segíthet semmi,

talán egy jó akó ser.