Homokba írjad!
Mit kölcsön adtál: pénzt, időt, bizalmat-
A porba írjad!
Így barátod lesz a fél világ,
Bár ínségben éhen halni hágy.
De bizton számíthatsz az Úrra!
Ezt márványba vésd!- Ezt ne írd a porba!!!"
(Ismeretlen szerző)
IDA MILLNER ASCHKE:
És úgy bomlik fel bennetek majd a világ,
mint cukorbajos agyban az ítélet.
Mikor két Isten fújja a maga igazát,
az ember mindig téved.
És áll, pofoz, védi magát, szobrot farag, hogy Béke.
Átpréseli magát azon a szitán, melynek nyelére
kopottas betűkkel rá van írva : Szeretet.
Majd cseppfolyóssá válik, és ragadóssá,
penészillatú pempő lesz a vége.
Tovább duhajkodik benne két téves ítélet folyton
lazuló logikát követve, hiszi, hogy megússza
szárazon, de nem látja, hogy az istenek maszlagával
már rég le van öntve.
Az intrika ősszelleme ilyenkor már feni a tüskés kését.
Légycsapóval sem űzöd el a megszállott kis bestét.
Kaleidoszkopókat vesz elő, torz varázsban tükrözi
erőit. A félelem nőből férfit farag, a férfiból nőt alakít.
Megtévesztő és megtévesztett sorsot immár ki bír majd el?
Az, ki nem hiszi, hogy Jehova büntet, és megvéd Emmanuel?
Hol van számotokra testet takaró, a fázás
lázában előbukkanó csend, fényszívben hallgatás?
Bárányok között farkas a szó. Testidegen akár az
árvulás.
Mondom és hirdetem törvényt imitáló, vad ördögök
ellen, kiknek bosszúra éhes gondolatába esnél
az öröm pászmafénye mindig ott időz a megdicsőült
testnél.
Az örök harcból csak az tanul, ki tudja hibázhat büszkén
nevetve. Szorgos lélekkel hibáit koncként már rég odavetette,
és otthagyta csúfos tetteit a duhajkodó szóáradatban,
örvend a kimondhatatlan felett, bízik az elkavaró porban.
