Nadya költői eszközeivel a szívére hajló iszonyszivárványt festi, majd fia, David Eman legújabb szerzeményével ellenpontozza azt.

Mandur László; Iszony

Először bíbor lepkeszív,
torokból nyelvre száll.
siklatna rémülő igét,
vérré szülné, ami fáj.
sápad fehér lepellé:
kísértetkirály most tébolyszínpadán.
izzó monolit. körbelengi
megannyi láncba verődő árny.
majd mustársárga árnyalat,
mérgező harcigáz, mindent,
mi reménylett egykoron,
fulladó undorrá igáz.
ekkorra nyálkazöld,
csak bénult kamuflázs.
csömört mímelő árvaság,
gödört sír, temesse önmagát,
fekete bársonytokba rejtse el(-)
titkolt gyilkoslajstromát.
és lészen barna súly.
röghalom, lélegzettelen tüdőn.
szájmocsárként nyeldesi
egyszer volt időd.
legvégül hamuszürke.
maroknyi, porított ég,
szemcséinek foglya
a térfelejtett mindenség.

David Eman: Zephyr