és illatod
búcsút int a vadóc rózsabokornak,
lábnyomodat még őrzi a fű.
ezüstmedál -csöndudvara a csókod,
érintéseid láncolatát most
emlékékszereként hordja a bőröm.
szétpattant tudatom hulló kavics-csobannás;
benne mély kút lesz mai álmom,
-- tükrözhesse dobogó csillagképeit éjnek-,
káváján vödre telik. vöröslő hold zokog
a vihart dajkáló égen. nincs föltámadás!
csak komisz halálok lengenek
a borzolódó szélben, és illatod.
