A haláltó fölött, akarom, tisztán lássatok.
A csontvázak katedrálisában követelem a holnapot.
Egy utolsó égiháború az én testamentumom.
Elmenni távolra, pusztulni, óh, bújni barlangokba,
Véresre zúzott homlokkal, piros gyász ünnepén.
Égő tűzben dideregve; szent lehetetlenség zsoltára.
Elillant évek szőlőhegyén én fiatal maradok,
Torony az éjszakában, hajnalok madara;
Magyar bánó magyar aggyal csupán magamtól búcsúzok.
Ez még a régi barna éjjel.
Vánkosom hűl, szívemig rántom.
Vadászgatnak múltamban a gondok,
Susogó nádak mezejében járok;
Száll, száll fekete hold.
Undok, füstös tűz-cafatokban
Meghal a leggyönyörűbb kedv is.
Új kísértet jár, harsog a hír
Hogy tévedtem utat vesztve;
Megöl a disznófejű nagyúr.
Tervek fogytán, hitek apadtán
- törjön százegyszer, százszor tört varázs-
Szabadulás fénysávja olyan vékony,
Szaladjunk hát a nagy posványon át;
Segíts meg, isten, új lovaddal!
Útra kelünk, megyünk az őszbe,
- előttem vad gépkocsik rohannak-,
Kínlódtam, s nem hagyom abba,
Ereimben boldog tüzek szaladnak;
Ma elindult elébem valaki.
Honnan indulsz, mikor jössz el?
(napsugarak zúgása, amit hallok),
Karollak, vonlak, mégsem érlek el;
Két szegény karomat kinyújtom.
Vörös haja messze kilángolt,
Zápor után napra zilálom.
Szeretlek halálos szerelemmel,
Sugaras a fejem, s az arcom.
Nem zaklatnak már ostoba miértek
Napverte pusztán, lila ég alatt
Most szeretnék egy förtelmest zuhanni,
Óhajtozom el a magasságba.
Tudom, hogy bűn, ha kiburkollak,
Tavasznak alkonyata vagyok én most,
Tested fehér és makulátlan,
Vedd le ruhádról a büszke csatot.
Sikolt a zene, tornyosul, omlik.
Sikonganak a meleg szelek.
Siratom, hogy sokat szóltam;
Simogass csak, olyan jó a kezed.
*- vajon milyennek láttál?
(őszi, forró virághalmon
Megöltem egy pillangót.)
- láttam rejtett törvényed
Istenhez hanyatló árnyék.
- ifjúság babonás hitével
Mert engem szeretsz;
Menekülj, menekülj innét.
*Holdfény alatt járom az erdőt,
Ha van még jó bennem,
Holnap nyakam töröm.
Hívott a titkok nagy őrzője
(hunytán, fogytán van már a tűz):
Hullj, hullj az asztalomra!
Halálon innen, életen túl
Halkult rejtő és becéző szavak
Halkabban daloljatok!
Jaj, jaj, öl a fény és a szó
Jönnek, jönnek, jönnek elébem;
Itt volna hát a szent, a várt szélvész!
*Valami szent, nagy éjszakán
Várni, ha éjfélt üt az óra,
Valaki, valaki most emleget,
Valaki szeme lélekbontó.
Varjak, varjak, kóbor varjak
Van valakim, aki a minden!
- vak ügetését hallani…
(milyen csonka ma a hold!)
Támadjatok fel, jól figyelő ősök,
Teljesedőben vannak a napok!
Te isten, ki titok vagy, tudod
Tele vagyok félelemmel…
*Ne félj, kislány, nem illedelmes a mi életünk! Nagyot kacag tavaszkor a föld; nagy tüzet csináltunk! Minek a tanács, jóslat, aggodalmak? Mit bánom én, ha utcasarkok rongya; megcsókolom csók-kisasszonyt! Mi nem fogunk egymásba hunyni; mi nem vagyunk ifjak, se vének; mint a piros hó a fehér havon; kislyányom, most a vágyamnak örülj! Kivirított, illatozik, kit rég kerülnek a szerelmes álmok, királyném, kigyúltak a lángok!
*
Lótuszvirág, lótuszvirág, lefekszem. Óh, ágyam,
kopognak szívemen, kóbor gyermekem hazajött. Kezei kis, fehér virágok;
homlokomra várom puha kezét…
Énekek éneke, így énekellek;
Én édes, első asszonyom,
Én szép világom,
Én édes semmiségem,
Én asszonyom, de jó, ha bántlak!
Éjfélkor
Jön az álomfickó.
Éjfél…
- valaki dúskál.
Édes kislyányom,
Nyisd ki a szemed;
Ez az ájulásig- csók hona,
Ez a láp világa,
Hiába kísértesz
hófehéren
Én a síratlan fájdalomnak,
Én a halálnak rokona vagyok,
Én beszennyezlek!
Ez a pompázás;
Tél se fagyasztja
Én nagy, ifjú éjszakáimat!
Lagzink előtt násznagyunk jön; mit akar most a nap?
(most ölelne meg valaki, most úgy szeretnék naiv áhítatot!) Csordulj kedvem!
–dehogy maradnék veszteg; de jó, ha elszáll, minden álmunk! Egy nagy tivornyán
borral, vérrel egy lyány bújt ki a bokorból, édes átok, én édes boszorkányom!
Egy perc, és megcsókol az élet, elmúlik a régi, tiszta vágy! Előttem a
fiatal nő-test,
elvadult tájon gázolok, csók-csatatéren,
minden éjjel csak magamban sírom sorsod, bűneim, mint pokol pálmái, borzolt
fehér isten-szakállal boszorkák dobáltak meg, beteg szívem, de tele nagy, beteg
vagyok, nagyon beteg…
Babilon
Sötét vizeinél ülve
Batyum a legsúlyosabb nincsen
Az isten van valamiként.
Akit én
Csókolok elsápad-
A lelkem ódon babonás vár
Ahogy nőnek az árnyak
A haláltó felett keringünk…
Áldott kezekkel áldj meg, ha itt hagysz én utamon.
Behunyt szemekkel nézz, drágám, kincseimre, és add nekem a te szemeid…
*Részletekben halok meg érzem
Most a mezőn mindenki veszt
Megfogyott az ég esője
Már új utálatok se jönnek
Télben élnek a törpék
Zsivány vérük utolsót lobban
Küldjétek a szívemet holtan
Már nincs az égen festék
Halott bácsik halott nénik
Az ősz piros virágait
Az úr illésként elviszi mind
Iszapos mélyfekete árok
Testem vitéz kemény pajtásom
Sok szépet fog adni a halál
