Nadya Talkina festményeket nézeget egy tárlaton

Bánfi Ferenc; E világ ura

Ez egy szemcsapda,
már fáj a fejem tőle,
kelti három dimenziónak illúzióját,
de bizonyos idomok a síkban maradnak.
A lila falról a jelek lejönnek
és lebegnek, a zöld padló
nem folytatása a pirosnak,
de tovább tart ott, ahol véget ér.
Bizonyos azonosítatlan
dolgokról az se tudom eldönteni,
hogy a síkban vannak-e,
avagy térben, esetleg folyamatábrák,
és nagyon fáj tényleg,
de nem az, ami a költőnek
a versben; kár, hogy nem tudok

mit elmondani róla.

*

lángoló lépcsősor

rézsút fölfelé
rajta lépdelek

mongoloid idióta
gyönyörű gyerekekre
vatta-puha
pára permetez

termetes tompor
selymes hajpamacs
kicsavart pózba
combok hajlanak
halmok feszülnek

rezzenetlenül

férfi vagyok
falloszomra ül

zongorázó dáma
decens úrilány
kecses táncosnő
buta kurtizán
méhe mindegyiknek
üzekedésre lobbantó
bőrükön átsütő tűz-hatás

*

Bizony, ismerjük mind 

az ördög nyelvcsapásait.

Menny és pokol egyként zöld tűzben ég.
Bizony, az ő hűségéhez semmi sem fogható.
Ágyasánál csúfabb, csak a hermelines hölgy,
de ez az arc befelé

nő. Inkább zuhan.

Teste idomított agár.
G. I. Joe katonáé a karja.
Mellére még több gyöngyházfényt! 

Édes tejcsordulást!
Elementálokat szoptató anya.
A függöny mögött kórházi ágy.
Elmeosztály. Rácsos ablak.

Most párzanék veled,
Justicia kardja alatti it(t)élő, furcsa alak.
Hangod földrepesztő ég-
hörgés. Gerjedő pinceerotika. Isten Báránya legmélyebben.
(A vágóhídon hallgat.)

*

Feszegetem a rázárult látványt,

pattanna belőle egyetlen kép,
titkos lehetőség, kódolt üzenet,

és mint meleg vér feltárt sebből,
elborít a sírás kegyelme,
a simogató kézzé gömbölyült fájdalom.
De megvakult a képzelet,
szemem nem bírja áttetszővé fényezni
jeltelenné sötétült tárgyak halmazát.
Pohár tagadja a szomjúságot,
az ágy nem hisz az álmokban,
az ajtó elfelejtette hol lehet a kijárat,
Tárgyak, bezárt koporsók.
Meghalt a feltámadás,
isten ismeretlen helyre távozott,
holnapra reggel sem lesz.
Feküdj mellém, -akár halottnak-,
megváltatlan éjszakán

oldozd megkötött lélegzetem.
Suttogjuk el az arc nélküli viaszbabáknak,
a törvénytudók megint tévedtek;

egyetlen csepptől kiáradhat a tenger.