Talkina egy költői hasonlattal él. Mint

mikor kikaparták belőle a magzatot,
csak önmagának vallhatott titkot, és csodát,
a szivárványt lekéste,(mondják, nem is kár érte,)
mert tehetetlen, akár apjának teste,
(legnehezebben az inget engedte
magára,) az a lelkétől árva,
ahogy szószigetek képződnek a csendben,
mielőtt a gondolat bennük magára talál,
álmodja a mostban sok kis múltja
jövővé magát,és amint halálra nyitott őszi táj,
(hajnalban ködbe derengne, de) hallgat,
távolodóban megemeli égkalapját.