05 március 2015

A prüdéria ötven árnyalata I.


Hogy dolgom van vele, bizonyos volt számomra. Nos, túl vagyok rajta, magamévá tettem a Szürke ötven árnyalatát, úgy film, mint e-book formájában :)
Első gondolatom az volt,- bár kulturáltság szempontjából magára valamit is adó kritikus „tollából” jót nem olvashattam róla-, hogy a film lóhosszal, klasszissal jobbra sikeredett, mint a könyv,
-ami konkrétan borzalmatos.
Erica Leonard (E.L. James) a mamipornó elkövetője épp velem egyidős londoni hölgyemény, saját bevallása szerint (is) a menopauza ellentételezése érdekében hozta össze ezt a rémséget. Az eredmény egészen elképesztő, a könyvből több, mint 100 millió példányt adtak el, csak a megfilmesítési jogért 5 millió dollárt vághatott zsebre :)
Én eleinte szántam szegényt, de szánakozásom később egyfajta elismeréssé változott; hány és hány tilalomfát és tabut kellett kikerülnie saját elméjében, mint egy rodeóbajnoknak, hogy végül engedélyezzen magának néhány szaftos aktust és kielégülést. 
Mert, kérem szépen, tegyük fel;
1,  hogy Christian Grey NEM dúsgazdag, NEM egy sikeres übermarci, NEM extra elegáns, és jóképű!  Ha C.G. mondjuk egy lecsúszott csóró és/vagy szenvedélybeteg, alkohol-, drogfüggő, továbbá egy szikkadt zsemlét sem képes adományozni Anának szexuális tevékenységéért cserébe, nem hogy héten belül Audit, laptopot, szuper kütyüt, valamint drága fehérneműt, ruhatárat, orvosi ellátást, sofőrt etc. Ugye, rendes, jól nevelt kislány, -középkorú hölgyemény pláne!-, affélével pedig nem kezdene, még gondolatban sem,  és főleg nem engedné önmaga fölé domináns félként...Pfuj!

2. Vagy, jó, C.G. szuper gazdag, és übermarci, és adakozó kedvében van, de belül nem egy sérült, elveszett kisfiú, aki voltaképp ártatlan, sőt áldozat, saját perverz hajlamai tekintetében. Nem, Christian Grey, alapvetően  szadisztikus disznó, aki csak azért bántalmazza a nőket, azért rángatja őket bábuként, mert durva alak, ezt élvezi, és dölyfös, beképzelt hólyag. De ha mégis lelki roncs? Ugye,  meg kell őt menteni saját magától? Ha e szent cél egy kis bdsm -orgiát követel,  no egye fene, hisz a segítő szándék máris felment erkölcsi szempontból minket.

3. Aztán ott van Ana... Mi van, ha nem ma született szűz/ies bárányka, aki emellett természetesen intelligens is, persze egyetemre jár, persze bölcsész, persze remek kapcsolatot ápol papival és mamival? Tételezzük fel,  Ana történetesen vér ostoba, vagy közönséges, vagy ő is jócskán perverz, szenvedélybeteg, de legalább prostituált?? Kb. miként a való  életben is esetleg előferdülhetne ilyen szerepjátszós, ill. szado-mazós ügylet esetén. Meg egyébként is...No nem, Ilyen erkölcsi fertőbe derék, középkorú, középosztálybeli, kétfiús anyuka sosem süppedne :)

4. Újabb kérdés; Mi van, ha Anastásia még jócskán kiskorú?? Ebben a felállásban érző szívű édesanya számára eleve kizárt bármiféle azonosulás.

5. Aztán. Képzeljük el a rajongó olvasóközönség riadt, és viszolygó olvasóközönséggé válását, ha írónőnk valódi bdsm jeleneteket produkál. Például  pisi-kaki szex... öööö, mondjuk két alárendelt csaj lebilincselve a hideg padlóra meztelenül, az egyik nőszemély ürít, a másik nőszemély pedig elfogyasztja azt, miközben hátulról keményen megdolgozzák análisan, és vaginálisan, hátára pediglen forróviaszt csepegtetnek; hogy csak egy enyhébb, szoftosabb variationt említsek...

Lássuk, ezeken kívül még milyen kritériumoknak próbált megfelelni szegény nő, néhány fincsi teltségérzetért és nyögésért, és egek ura! Spermalenyelésért is. Persze, képzeletbélileg.
Először is prezentálnia kellett nekünk, hogy nemcsak Anastasia, hanem ő is roppant intelligens, és pszichológiai kérdésekben, valamint ezotériában járatos, ezért mellékszereplőkként Ana mellé állandóra szerződtette annak Tudatalattiját, és a Belső istennőjét, méghozzá stabil munkaköri leírással, úgymint;
-tudatalatti; rendre utasít és kritizál
-belső istennő pedig pillangókisasszonyt játszik, ahányszor csak főhősnőnket alaposan megtömik, vagy úgy érzi közelebb kerül hőn áhított céljához, hogy megszerezze magának a pasit, jámbor hausbandjévé idomítsa. aki  majd engedelmesen parírozik neki, és hosszasan mesél könnyfakasztó, szomorú történeteket keserves gyermekkoráról.

Aztán - hogy érzékeljük művészi alkotásról van ám itt szó-, az iróné kötelességének érzi, hogy Anastasia áloméletével is megismertessen bennünket. Szuggesztív erejű, nagyívű szürreális látomásokat olvashatunk ilyenkor. Pl;
„...Nyugtalanul töltöm az éjszakát. Hánykolódom, forgolódom, füstös, szürke szempárról álmodom, overallokról, hosszú lábakról, hosszú ujjakról és sötét, felderítetlen helyekről. Kétszer is felébredek az éjszaka, a szívem zakatol. Ez remek! Hogy fogok kinézni ilyen kevés alvás után? Felrázom a párnámat, és próbálok elaludni. „"

Következő tapintható célkitűzése írónőnknek,(hogy meg kell dolgozni azért a kis etyepetyéért), egyrészt fiatalosnak, másfelől modernnek, korszerűnek hatni. Ennek céljából Anastásia szájába adja lépten- nyomon a „szent szar”, és „basszantyú” -felkiáltásokat, míg az ifjú Grey leginkább „bébinek” titulálja kedvesét.  Valahogy ilyesformán ;

- Élvezz, Bébi!- mondja Grey.
- Szent szar! Már megint baszni fogunk- sóhajt föl Anastasia.
- Ismét forgattad a szemed, ezért meg kell, hogy büntesselek. Hozom es mingyárt a karikás ustorom. Asztalra vissza, Baby! -mondja Grey.
-Basszantyu! -mondja Anastasia, miközben tudatalattija dühösen csóválja fejét, ám belsőistennője virgoncan vad indiántáncot lejt.

Hogy kellőképp járatos a xxi. század csudadolgaiban, a hosszas termékleírások hivatottak bizonyítani. E. L James bizony rajta tartja ujjait a kor ütőerén!
Ja, és ne feledkezzünk meg az álompár megrögzött ímélküldözgetési hajlandóságáról sem! Én nem próbálom még látszatát sem kelteni, hogy toppon vagyok a „mai fiatalok” elektronikus úton történő kommunikációs szokásai tekintetében, face to face, de megeszem a pizsamám, ha abban az ímélküldés még labdába rúg :)

Mi is még?
Igen! Írónőnk igyekszik kielégíteni olvasóközönsége bölcselet iránti vágyakozását is. Azt hittem dobok egy hátast, de isten bizony találtam a neten a regényből származó citátum- gyűjteményt is. Had nyújtok át csokorra valót, mindenki épülésére;

Sok békát meg kell csókolnod, mielőtt megtalálod a herceged.

Hiszek abban, hogy ha bármilyen területen sikeres akarok lenni, ahhoz az kell, hogy mestere legyek ennek a területnek.

- Ilyen vagyok.
- Hogyan lettél ilyen?
- Hogyan lesz bárki is olyan, amilyen? Elég nehéz megmondani. Miért van az, hogy egyesek szeretik a sajtot, mások utálják?


A férfiak nem igazán bonyolultak. Nagyon egyszerű teremtmények. Általában arra gondolnak, amit mondanak.

Végezetül egy kissé hosszabb idézet,  az én személyes kedvencem;

Jesszusom, vajon meg tudom érinteni a bokámat? Úgy tűnik, könnyen megy. A póló felsiklik a hátamon, kitárul a hátsóm. Hála istennek, visszakaptam a bugyimat, de gyanítom, nem lesz soká rajtam.Áhítattal a popsimra teszi a kezét, és lágyan, tenyérrel simogatja. Nyitva a szemem, látom a lábát az enyém mögött, semmi mást. Behunyom a szemem, ő pedig finoman félrehúzza a bugyimat, és lassan föl-le húzogatja az ujját a nemi szervemen. Felkészül a testem, vad várakozás és izgalom szédítő keveréke önt el. Christian egyik ujjával belém hatol, és élvezetes lassúsággal körözni kezd. Annyira jó! Felnyögök. Szakadozott a lélegzete, hallom, hogy nyögdécsel. Megismétli a mozdulatot. Aztán visszahúzza az ujját, és lassan, egyenként beilleszti finom golyókat. Ó, istenem. Testhőmérsékletűek, a szánk felmelegítette. Különös érzés. Amint bennem vannak, nem is igazán érzem őket - mégis tudom, hogy ott vannak. Christian a helyére illeszti a bugyimat, előre hajol, és ajka finoman érinti a popsimat. - Állj fel - utasít, és remegő lábbal felállok. Ó, most aztán érzem őket… nagyjából. Christian megmarkolja a csípőmet, és segít megtartanom az egyensúlyomat. - Jól vagy? - kérdezi, és szigorú a hangja. - Igen. - Tollpuhaságú a válaszom. - Fordulj meg! - Szembefordulok vele. A golyók lefelé csúsznak, és önkéntelenül is megfeszülök köröttük. ...szaporábban kapkodom a levegőt, mikor nyújtózkodva leveszek egy poharat a konyhaszekrényből, és felnyögök. Ó, istenem… ezeket meg kell tartani. ..

És még fel van háborodva a csajszi, hogy mamipornónak bélyegezték művét. :D

Nos, képzeljünk el egy épp csak szüzességét vesztett, fiatal fruskát; amint  azon aggódik;
1. vajh, meg tudja-e érinteni a bokáját lehajolás esetén?
2. járás  közben ki ne potyogjanak belőle a hüvelygolyók!!!

Kis kapaszkodás okán pedig egyből szaporábban veszi a levegőt, lehajlás után reszketnek lábai...


Jha, kérem, így fest a nagymami BDSM.