 |
A csillagok pillái lecsukódnak.
Álmos-sápadtan hunyorog a hold.
Égi trapézon lengedez fürge szél.
Pipacs-piros muszlinruháját
most magára felölti a pirkadat,
arany hajára napdiadémot tűz.
Sóhajt egy felhő, megremeg a rét.
Fák koronáján zsongjon az üde zöld lomb,
föld szíve szerelmesen dobbanjon!
*
Darazsak dongásától reszket a lég,
gerjesztve a csökönyös szívben remegést.
Rejteke oltalmából bomlik a rózsaszirom,
már fényben fürdeti lázas testét.
Fű torzsája fogaid közt villog,
mintha ma lennél újra gyerek.
Benned a szándék élni akar még,
tűz ereidbe', de éber a félsz.
Fárad a véred, métely a kétely, félig a hitben,
elhagyatottan,
mondd, mire juthatsz? Mit üzenhet a hírtelen
ég?
Kicsi gömbpamacsok fürgén gomolyognak a
felhőrévbe.
Talán szálloda? Szállj oda!
Ott bánat elől bújtasson a szél.
*
Borzas vér-rózsák asztalomon.
Lepke szirmuk lengő illatár.
Nem suhintott még reájuk
fagy leheletű halálszárny.
Forró örvény-üstökük
reszketően szélbe mártsák,
szívükben utolsót dobbanjon a nyár!
Fodros vér-rózsának alvadt szirma
tűnődve asztalomra hull.
Gyöngyöző harmatcsepp kelyhében
illanó párává alakul.
Bíbor-pártájú sóhaj-lány
csillámló ajkára csönd tolul.
Izzása hunyó parázzsá halkul.
*
Fénylő rajzása
a nyári folyó felett
szitakötőknek;
Huss! Tornádó tomboljon
ma égi ékszerboltban.
*
Metrószéltől lobbanó e nyár.
Egy híd már a mélység fölött ég.
Szavakba szórná magvait a vágy.
Minden történet testetlen szeretkezés.
A fent rekedő hangsúlyokból titkolt csendjeid
peregnek. Nézd! Zuhanásuk félreérthetetlen;
ejtőernyőt nem nyit a remény.
A mondhatókon túli, vak világban
szemeidből vért tükröz az ég.
Az ajtók jobbról záródnak.
Ölj meg. A halál szép.
*
Narancsjuice-öntet.
Csöppen az alkonyi nap
szomjas határra.
Aranyba mártják
lombjaikat most a fák.
Lihegnek ágak.
Bim-bamm! lehull a
harangszó égüregből,
időcsepp szárad.
Nemlétbe ájult
idő. Testbarlangokba
fészkel a bánat.
Álomalagút.
éjszaka-mozdony roppant
fénycsigolyákat.
Valaki bennem
hosszú útra kél. Várja
a megérkezés.
*
Hallod-e, a csillagcsorda nyáréjjeli énekét?
Fénycsobogást dudorászik égtengeri szirénnép.
Látod amottan a felhőt? Gonoszkodva gomolyog,
mintha füstjét bodorítná rossz szél-űzte csúf
mozdony.
Kondenzált szalag övezi holdat, reszket az
üde-puha-langy levegő,
távoli kamionok alt zúgása kongassa a kicsi
szélcsengőt.
Látod-e a szép tejutat? Ezüstösen hogy virít?
Mintha volna gigantikus, égi csiga csúszta csík.
*
Boltívek alatt bozontos árnyak.
Holdszín szárnyakon tündérek szállnak.
Ódon kapualj őrzi a múltat,
jánosbogarak halni odahullnak.
Márványköveken tapodó talpam,
gyengéden tovalibegő dallam.
Erkélyről harmonikaszó éled,
gyolcs lepedő libbenjen kötélen!
A levegőt könnyeden borzolva,
üteme -hipp-hopp- felhőkbe olvad.
Sóhajtásom édes-búsan áldja
szerelmetes cicák szerenádja.
Ha hajnalt harangoz toronyóra.
bagolyka bámul lebukó holdra.
Mámoros szívemnek nem lesz társa,
csak messze csillagok ragyogása,
lehunyt pillájú ablakszemeken
álomporuk kékellőn feldereng.
*
Rovarok gében nyomják a tücsök-technót.
Az abrosz széleinek árnyképe, lánysziluett a
falon.
A tükrömön belül éjjeli lepke repked,
de kívül nincs ott. Ez nem az a mátrix, ahol lennem
jó.
Cserepes számon lázasan dobog az ének;
gyertek vének, vigyetek át a túlsó partra!
