A napló kitépett lapjai. Második kosár.

Nadja Talkina szerelme. Vonzalma tárgya mindig egy. Tudjuk jól, ki is.

Kapkodva, szemérmesen, szerepeket aggatsz magadra,

alóla kilóg a félsz. Nem bocsájtasz nekem sem,

amiért nem lehetsz én. Óvlak attól, hogy megismerj,

maradjak örökre szép. Botrány minden szó, a hallgatás

halvány esély. Kényszerekből észrevétlen oldasz,

mégis belém sötétedett. Köszönöm, hogy ráébresztesz,

vers az, amit másképp nem mondhatok el  neked.

Nadja Talkina most igazán szembenéz problémáival

Szóval, ha méregpohár, én kiiszom.

Nem gyártok önámításokat, elhasalok a mocsár alján.

Ez egy darabig jó szar, de nem teszek ellene semmit,

és egy adag halódás után érkezik valami valahonnan,

ami kiemel, más megvilágításba helyez mindent.

De ehhez előbb mindég be kell vallani a kudarcot,

a tehetetlenséget. Ez tapasztalat.

Talkina a férfinemet méltatja, bár az irónia sem kizárható. Vaszilij! Sok lehet a rovásodon.Te,

 -mint a férfiak általában-, egy racionális lény vagy.

Gyorsan, remekül hozol határozatokat.

Célokat tűzöl ki. Nem vagy szexuálisan zsarolható.

Én meg annyira nem vagyok könnyű préda,

hogy meg se próbálj lefektetni,

tehát máris kezdhetsz helyette becsülni.

A vészcsengő se szóljon fejedben,

mert nem vagyok agresszív, hatalomra vágyó, 

éles nyelvű gúnyolódó. Elvárásaim, érzelmi bonyodalmaim

sincsenek. Sőt, már nyelvem se.

Mért verted ki fejedből, mért nem értél hozzá,

se akkor se most??Azt mondjátok, pinahiány.

Más nőt megbasztok, isztok rá egy pohár vizet,

és elhajtjátok a picsába. Más nőt elvesztek,

és igazán szépen éltek, csak épp behaltok,

eunuchokká lesztek, aztán jön a nagy Ő,

Grál-lovagokként szalutáltok előtte,

de hogy hozzáérni? Kikéritek magatoknak

még a feltételezést is! Hogy van ez? Ez valami

férfilelkek mélyén élő ősképes dolog, vagy mifene?

És az igazi egyszerűség, nem az az elképesztő,

kaotikus állapot lenne, ha vacsora főzés,

pohárvízszerű baszás, meg  madárkergetés,

sőt, a szalutálás is, azzal az egyetlen nővel folyna?

Na, ezek olyan kérdések voltak,

amit mindig tudni szerettem volna a férfiakról,

de sose mertem tőlük megkérdezni.

És most már jobb, ha elmegyek én is futni,

vagy füvet nyírni, mielőtt végképp bekattanok.

Nadja esős vasárnapon megint kimondhatatlanjaival birkózik

csak esőzuhogás a csöndre.

külön bejáratú poklomat csinosítom
közben. cigarettadoboz épp merőleges a magányra,
poshadt tegnap-maradékot töltök egy boros pohárba.
festem a hangulatomat szépirodalmi sárgára,
rikító szavak birkózzanak a kimondhatatlansággal.
fájdalompárduc morog bordaketrecemben,
- ma szívemre éhes -, számadatra változott át
minden valóság-képlet. csak tömbökben esőzuhogás;
reménybomlasztó oldat,füledbe hatoló méreg.
belülről fázok. álmomban testek hullanak körém,
és szertefoszlanak,ha ráébredek, mind halottak.

Carpediem, avagy Nadja ezúttal az öntudatvesztésre voksol

Éles kontúrok közé szorítja magát a reggel.
Ma mindent megenged, semmit sem tesz lehetővé.
Fémédes, sakktábla-logikába csomagolt,
undorít minden, mi eljövendő.
A múlt fészek. Szállnak onnan
dalok, sárkányok, álompor és néhány rovar,

összetett szemű terminátorok.
Emlékezet. Menetrend szerinti féregjáratok

egy kubista festmény idomai között. Isten nulla.
Az ördög egyként eszmét emel. Bináris kódokban
rólunk álmodik az apokalipszis. Gyorsuló pulzus
kaptat a gyönyör szinuszgörbéjén.
Hőre sem lágyuló viasz Ikarus szárnyain.
Ne tégy semmit a szanszára hasznára.

Üss éket az időkerék küllői közé.

Ragyogj, napba öltözött, örökké!

Nadja Talkina esti monológja, midőn egy vitás kérdést nem sikerült megnyugtatóan rendeznie áramszolgáltatójával.

Csak egy árva petróleumlámpa fénye imbolyog

a szobában, hol önmagamra ítélve vagyok bezárva.
Lángja lüktet, mint lenge lélek, s én szemhunyorítva
eljátszom véle, hogy levegőburám foglyaként
én se félek, hogy légkalitkám csak véd, s nem gátol,
és föntebb lesz egy nyílás, mi nem eshet tüzemtől távol.
Ha nagyra nyújtózom talán elérhetem, s a szabadban

vár rám a végtelen, s hogy erőt a lobogáshoz
csak alulról nyerhetek, ábrázolja ezt nekem,
e csinos szerkezet, mi textilnyelvecskéjét
sóváran lógatja áttetsző, gyúlékony oldatba,
s mintha bizony a bűnre is nógatna, mert ösztönöz

átitatni magam egy éghető holnapba.