09 május 2015

A nagy pause, avagy blogbejegyzés a blogbejegyzésről, továbbá helló, Kriszty, és végül, de nem utolsó sorban; fuck you, Zynga, s néhány definíció.





A dolog úgy esett, hogy midőn minden potenciálisan felhasználható anyagomat összegyűjtöttem, mint szorgos méhi, és kizsuppoltam az asztalomra, valamint felkutattam az összes, regisztrációmmal ékesített közösségi oldalt, és amelyeket tudtam, össze is kapcsoltam, tehát mondhatni megalkottam a blogolásho’ szükséges infrastruktúrám;  akkor hirtelen csak nyiff-nyaff, nyögött-szusszant, 
és bekrepált az az öreg jószág.
A felmentő sereg legidősebb fiam képében érkezett, ki megörvendeztetett egy Gigabyte nevezetű apró ketyerével, mi alig nagyobb, mint az egerem, (azt is kaptam újat hozzá.)
Az átköltöztetésem is persze megoldotta, egyetlen mappába  pakolta fentebb említett geműzém, és berakta Gygabébi dokumentomai közé.

No, most kérem, hogy így már  doku-mentalizálva lettem, 10 napon keresztül nem vitt rá a lélek, hogy behatoljak, és kicsomagoljam magamba magamat :D, projektjeim végveszélybe kerültek!!

 Mert micsoda szörnység az, hogy minden reggel ugyanarra az önmagadra ébredsz, a tudattartalmaid, a szociális körülményeid, a tested állapota, a közösségi hálód, a társadalmi státuszod, de még a szemed színe sem változott! 
A nagy pause ráébresztett a sorstalanság lehetne egész kellemes, zsongító állapot is; nem ér a nevem, káposzta a fejem!
Óh, hogyan is értethetném meg veled, hogy mit mívelek én itt, és hogy miért, hidd el, a motivációim egy másik univerzumba vezetnek, és hidd már el, hogy te oda sosem kívánkoznál; nincs értelme ezt a gumicsontot tovább rágicsálnod, menj hát békével!

Önterápia, a szóba foglalás emésztő kényszere, a szélbekiáltás szükségességének felismerése, idézés, oldás, mágikus praxis-kísérlet; szóval semmi olyan, ami számodra érdekes lehet.

Persze, ha már varázs, tükör is, s te talán azt kukkolod!

Töltöttem 3 évet a profi irodalom határmezsgyéjén, 3 évet az ama tőri erodálódom sűrűjében, 3 évet nyomorult-betegen, most újra megszólaltam;
mi francot, mi francért mondanék, és ki  franc hallja még meg? (látod, például még te is!)
Van egy-két „név”, akit anno személyesen megismerhettem, és most lásd csudát! dobott egy könnyű lájkot, de minek? Amúgy köszönöm szépen, de tényleg!
Volt egy-két barátnak, alkotó társnak (hihi) hitt humanoid lény, kit éveken át hordoztam, s minden rezdülésükhöz biztatóan asszisztáltam, hogy aztán sehol se legyenek, mikor talán nekem lett volna szükségem bármiféle bátorításra; nem jutott eszükbe az az opció, hogy ez fordítva is működhetne.
Van néhány ember, ki tetszését nyilvánítja, invitál (számomra) új oldalra, anyagbeküldésre biztat, ennek a formálódó 3. kategóriának, hogy mondjam el,

én inkább vélem, kolomp szól, s bár nincs társam, ki tudná, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család…,
— én tudom.

Persze, ha mégis mélyen megérintett poézisom, s a vélem alkotott lélekközösség, mi vonz, az istenért, akkor maradj! Mily öröm lenne ez, melengető érzemény!





Bárhogy is döntesz, én AZT látni fogom, nem úgy,

mint éveken át építgetett, kedves virtuális mesebirodalmam immár,

amit kíméletlenül eltörölt egy régi-új vezérigazgató, aki visszatelepedett nemrégiben pozíciójába. 
Mindenképp csillagászati számokról van ám itt szó, ezek nem szarral gurigáznak!

A Castleville játékot


2011 novemberében indította útjára a Zynga, és már egy hónap után 
26,5 millió játékosával, a Facebook  5. legkedveltebb játéka lett.

Hogy mi történhetett, én nem tudhatom, de olvasom, hogy 2014-re mégis kétharmadára csökkent a Zynga felhasználóinak tábora, a részvényeinek ára zuhanni kezdett.
Dolgozóinak ötödétől már 2013-ban megvált, és ugyanazon év júliusában, hatalmas fizetéssel új vezérigazgatót izzított be, Don Mattrick személyében, aki alapos karcsúsításra szánta el magát; 
akkoriban a felsővezetők köréből három topmenedzsert útnak eresztett,  
mindezeken túl, a cég 11 játékát is megszüntette.

Ezen intézkedései dacára a mélyrepülés tovább folytatódott 2014-ben; 
az évet 690 millió dolláros forgalom mellett, még a két évvel azelőttinél is nagyobb, 226 milliós veszteséggel zárták.

Ezt már nem tűrhette tovább Pincus, a régi góré,
- aki részvényei révén a szavazatok több mint 60%-át birtokolja-, 
és menesztette Mattrickot, majd elfoglalta régi pozícióját 2015 márciusában,

és még ugyanezzel a lendülettel  lapátra tette a legkedveltebb,  és legszínvonalasabb játékokat is, amelyek ugyanakkor a legtöbb szellemi potenciált  lefoglalták, de nyilván kevéssé lehettek jövedelmezők.

Hiába megy még mindig napi szinten a siratófallá lett, 9 millió lájkkal rendelkező facbukkos alkalmazásoldalon a jajongás, ránk se hederítenek, válaszra nem méltatnak bennünket.
.
No, ilyen az, mikor szegény kis álmatag, és álmodozó, virtuális mesebirodalmat építgető (l)userekre rálehel a tátott tőke sárga szája.

Annyi jó mégis lett ebben a borzalomban, hogy nevezett oldalon leltem magamnak egy rokonlelket.
Alábbi versikéjére bukkantam egy Sarah Russel nevezetű funnak, ki egyébként költőnek, ékszerésznek, a macskák kedvelőjének, gótinak, és időutazónak titulálja magát :)

I was riding my flying horse by the Yeti Disco
The sky was bright, the peacocks squawked and sang
Sir Barkington-Barkley follows wherever I go
He turned and barked when the bell in the Clock Tower rang.
* * * * * * * *
My kingdom has unicorns and flying horses
Gremlins and pixies tread its golden streets
We do our best to fight the evil forces
But evil Zynga crushes and defeats.
* * * * * * * *
And now the dancing yetis will be homeless
Faugrimm swaps his wand for a begging bowl
Sir Barkington-Barkley will finally be bone-less
For CastleVille will flushed down Zynga's hole.




Amúgy pedig igen viccesnek találom a sokak által magukra nézve kötelezőnek tartott fanyalgást, a virtuális játékokkal kapcsolatban.
A különféle divatos posztokra gondolok, amikkel kikérik maguknak az atrocitást, ha játszani invitálják őket, vagy egyenest fenyegetőznek, hogy aki ilyen jellegű felkérést küld számukra, azt majd jól kitörlik.
Ez a mentalitás különösen jellemző a magukat intellektuelnek, vagy netán művésznek tartóakra!

 Mintha csak nem létezne funkció, amivel az efféle cuccot kiiktathatnák, mintha csak bármiféle problémát jelentene egy-két másodperc alatt átfutni az efféle kéréslistát, és lapozni!

Persze, ez is csak jó magyar virtus, - a világ szabadabb felén, felesleges az efféle maníros pózolás-, itt viszont dívik a nettógonoszkodás, keserítsük már meg ennek a gügye, játszadozó fószernek az örömét, keltsünk benne kis bűntudatocskát, éreztessük felsőbbrendűségünket véle szemben, mi ez mán, hogy ez ilyen jóba’ tud lenni a belülgyermekével? Szégyentelenül játszódni merészel nagy nyilvánosság előtt?

Ennél már csak az a murisabb, ahogy magukat művészként el(ő)adó egyedek fullosba nyomják pcihéjüket, és ragyogó elméik gyémántvillanásait, és ahogy ezen a táptalajon virul a likebartell;

 mert isten mentsen, hogy az efféle profilokon akár egy jóízű poén, vagy ásítozó cica-mica, egy lakáshirdetés, egyáltalán bármilyen emberi megnyilvánulás előfordulhassék a Cohernyó-idézetek, és/vagy  a nívós saját poémák közötte.

Ja, kérem, a művész!

 Kedves ismerősöm invitált a napokban kiállításának megnyitójára, de szükségét érezte megjegyezni mellé, hogy ő csak afféle szerényalkotó, és nemigen respektálja őt a helyi művészvilág.
Ezen én igen meglepődtem, mert nem tudtam, róla, hogy létezne helyi művészvilág,
erre ismerősöm bedobott két NEVET,
akikre én bólogatni voltam kénytelen, hogy igen, művész, sőőőt,
VILÁG!

No, nékem a művész oly féle szerzet, kit mindenek előtt a szabadságszeretet, a póztalanság, és az önálló gondolkodás képessége jellemez, ki nem üvölt falkában, ki érdemel bohócruhát, mert nem tesz különbséget, ha királyhoz beszél, mintha szólna koldushoz, mert nem ismer ő, csak embert. 
Egy ilyen lénynek minden megnyilvánulása művészi, mert
áthatol ezer ördöglakaton, hallgatásból emelt falakon, 
(hogy már magamtól is idézzek egyet.)

Én ezt a világot, nemhogy helyben, de az országban sem lelem, s ha már

Szabadság! Itten hordozzák: Véres zászlóidat,: S elhulltanak legjobbjaink: A hosszú harc alatt.

-  Nem tudok szó nélkül elmenni a Gárer fiú protestöngyilkossága mellett.

Gyertyát is gyújtottam kérése szerint,
és megosztom búcsúvideóját szolidaritásom jeléül, habár 3 nap alatt

-      félmillióan látták azt.


Ilyen fiúból kellene tucat ÉLVE, hogy összefogjék, és bizton belerendülnie ez a pusztulásra megért, undok magyar való.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése