Összeállni látszik pillanatra,
mi aztán mindig, újra szertehull.
Ismeret, hit, cél, akarat, képzet;
mind sodródó dűnék csak,
létezéssivatagunk matériahomokjának
kósza fodrai. Hullámzásuk vélnéd sorsodul,
holott a szél nem te vagy,
sem a köröttük támadó porkavar,
csupán nap-, és holdégette csillámainak
örökkévaló tündöklése.
.
