Nemvárt létező. Nadya múltja lezárásával próbálkozik, egyben megkísérli, hogy bizodalommal megnyíljék a jövendőnek.

Észrevétlen kúszott fejed fölé e nyár,
fülledtség, tücsökciripelés, enyhe hajnalok,
az eltelt évek öreg gúnyája,
mára nyolcadik bőrrétegeddé kopott.
Csak csöndes tűnődés volt romok között,
és torlódó halál a szegycsont mögött.(Mi ez?
Késői eszmélet, korai kóma?
Bizony, összetett szindróma a jelen állapot!)
Csatáznak ellened - nem érted-, társadalmi nézetek.
Nem érted? Szereped e perben, akár mag az eperben,

apró, de kellemetlen; a vád tanúja voltál saját magad ellen.
Ha magánszférádba hatolsz, nem vagy ott jobb,

csak bal lator, Krisztust nem faggatol üdvösség felől,

veszni engeded a benned vétkezőt.

Ha látni vélnéd valószerűtlennek szárnyrebbenését,

tárulását remény forró tenyerének,

vársz időalagutad forgó spirálján kipörgő csodát;

ne áltasd magad! Jelened mozgó kalitkájába zártan,

csak múltadra ítélt rab maradsz.

De hisz lehet talán még! Szavad ma oly kerek;

föllázadhat ellened a mélyen benned rejtezett,
ahogy e verset, átírja sorsod,
használ nullpontban megbúvó erőt,
- amint a szél kitámad-,
világvégi fészkéből felszállva,

suhog egy érzékelésen túlról érkező,
nem várt létező.