A Midsummers Nightmare By billybofh |
Bár nincs egyedül, Nádjának ez az éjszakája sem
mentes atrocitásoktól.
Rám ült a lidérc, de úgy,
BLOKKOLTA a testemet is már.
Álmodtam vaskosat, felriadtam.
Nem telt el perc, Vaszilij is ébren volt,
és végigjátszotta álmomat.
Lehetőségem se volt nem átérezni, ami történik.
Aztán megint álmodtam.
Megjelent halott apám,
égig érő türelemre intett.
És aztán újra. Kék óceánban,
ultramarinkékben lebegtem,
mélységből tört fel a hullám,
átfordította a koordinátákat,
a függőből vízszintes lett, és
v
i
sz
o
n
t,
összepréselt engem antianyaggá,
AMI iszonyúan fájt,
és ez volt a világ vége.
Talkina elmeséli, hogyan nem írt verset a haláláról
Álmos, kócos kölyke ez a mai nap a nyárnak.
A minthák mintái fénytócsákban áznak.
Semmi sem izgat, mintha minden rendben volna.
Semmi sem áltat, talán a felhők közt igazság trónol ma.
Mosógépkattogás öltöget foltokat a csendre. A fotelben
cicák szenderegnek. Poharamban reggeli kávézásom
történelme szárad, a monitorról rácsöpög a huszonegyedik század.
Rovar zizzen hajam közé, amint az elmúlásról írnék,
töri a ritmust, néhány kínrímet bír még
felszínre dobni a képzet, ha lennék képzettebb
írnok, úgy átvészelném az inzultációt, de így kiakaszt,
mi a faszt akar, ez a semmiből bekavart,
ez a fekete halálbogár? Ráébreszt,
a képzelet nem öncélú játék,
de meghívó, mivel idegen tájékról
vendéget toborzok. Átvérzik egy másik világ,
-miképp fiam idéz
dallamot zongorán.
Ismét megtorpan a lendület.
Nemlétem ívén csúszom a semmibe.
v
Talkina elmeséli, hogyan nem írt verset a haláláról
Álmos, kócos kölyke ez a mai nap a nyárnak.
A minthák mintái fénytócsákban áznak.
Semmi sem izgat, mintha minden rendben volna.
Semmi sem áltat, talán a felhők közt igazság trónol ma.
Mosógépkattogás öltöget foltokat a csendre. A fotelben
cicák szenderegnek. Poharamban reggeli kávézásom
történelme szárad, a monitorról rácsöpög a huszonegyedik század.
Rovar zizzen hajam közé, amint az elmúlásról írnék,
töri a ritmust, néhány kínrímet bír még
felszínre dobni a képzet, ha lennék képzettebb
írnok, úgy átvészelném az inzultációt, de így kiakaszt,
mi a faszt akar, ez a semmiből bekavart,
ez a fekete halálbogár? Ráébreszt,
de meghívó, mivel idegen tájékról
Nemlétem ívén csúszom a semmibe.
Nadja elmagyarázza, miért cseszheti.
Elképzelhetem,
ó, hogy megbocsátottam x-nek, meg y-nak,
vizualizálhatom, amint rózsaködbe borulva
keblemre ölelem, még jézuskát is csomagolhatok
mellé,
annyit se fog érni, mint halottnak a csók:
a következő élethelyzetben ugyanazokat hibákat
fogom elkövetni, így mire felocsúdok,
ugyanabban a relációban leledzek,
és a szuper-vizionálás is csak annyiban segít,
hogy tisztán látom, mért borult már megint rám
a szaros bili, de ez még sem a helyzetet,
sem az ennek nyomán kialakult keserűséget nem oldja,
és nem is képes adni egy kevésbé elviselhetetlent.
Lehet játszani ezt a szubjektív idealista
átfestősdit is,
pozitív gondolkodósdit is lehet játszani, de
próbálnak engem
így is elegen manipulálni, minek hülyítsem még én is
magamat.
A szar alapvetően akkor is fogyaszthatatlan, ha
leöntöm
egy csupor fini csokimázzal.
A lelkem elborítva sebekkel, és nem azért olyan,
mert szeretem nyalogatni azokat, hanem akaratom
ellenére
összevagdalták. Az én saját mennyországomnak
ugyanis az a lényege, hogy egyedül nem teremthető
meg.
Gyűlölöm a földi matematikát, a kis hal megeszi a
nagyot-,
a nekem úgy lesz több, ha tőled elveszem- logikáját,
és ez nap mint nap annyi abszurd, számomra
gusztustalan,
és nyomasztó megnyilvánulással jár,
ami folyamatosan a tűréshatáromat súrolja.
És ne vigasztalj, azzal, hogy énrám szükség van,
mert külön kínszenvedés erre a sebhalmazra
az önfegyelem kényszerzubbonyát is felhúzni.
-Mester úr, mi az én megjavításomhoz szükséges
szerszám?
Nadja naplójának utolsó lapja
Előbb nappalrianás.
Kockafegyelem.
Túlélő tábor.
Majd a jeleken, a jelenen,
a jelentésen, jelentéseken is túl,
megfagyott malomkerék ítéletidejében áll.
Mintha most indulna, vagy süllyedne?
Egy táruló aranykorba, ahol virágdal és madárnyílás.
Pihék és pórusok.
Arcélhegyvonulat.
Lélegzettrópusok.
Gomolygó eggyé roskadás, - mintha élte volna más.
Aztán zuhanórepülésben visszahűlő táj.
Kráteréj sistereg.
Szavak nélküli mondatokat mímelő száj.
Lassulás.
Befelé sírás.
Engedelmes halál, semmi sem fáj.
Vagy álomalagút,
találkozhat önmagával, és úgy ringatja,
hogy befogadja egy ölelésspirál.
Táguló tűzgömb.
Fénytű- nyilallás.
Végül ez is elvétetik.
Reggel csörömpöl.
Rágörbült árnyékban kifosztva áll.
Csak szöggel átütött tenyér.
Percrovar kaparász.