Rockballads 1. Ariel (Fordításaim)

cauldron of morning (sajat illusztracio)

No, híveim az Úrkirsztusban, akkor adjunk neki, nyomassuk.

Melyiket is szeressem elsőnek?

Legyen a Rainbow Ariele, a méltánytalanul alacsony ötvennyolcszori YouTube-os megtekintetettségével. Tudom, a káposztás tál meg el van káposztástalanítva.

 Amúgy mindnek méltánytalanul alacsony a megtekintetettsége, ez néha baszottul bosszant, mikor nézem, (és látom) a végtelenül szar fordításokat, százezres nézőszámmal megspékelve. Nemcsak angolul nem tud, magyarul se, (azt végképp nem,) a verstan néki kínai, a prozódiáról meg azt gondolja jóféle hunszittya eledel, akár az amerikai import kukoricamálé, ám a hívek ott öklendeznek, illetve akarom mondani lelkendeznek a nóta aljában, hogy ez minő csodás, nem is kéne ennél jobb.

Na mindegy, eccer csak majd rájövök az igehirdetés hatékony módjára, addig marad a parlagon heverés nekem. Szinte szeretek én  heverészni ottan.

Ennek a dalnak a  videójáért is nagyon megdolgoztam, volt forráskutatás ezerrel.

Example: https://alurasangels.com/archangel-ariel/

Csecse dolog lenne, jól megragadván az alkalmat,  itten az egyes együttesekről, dalokról is regélni pöttyet, talán későbben sor kerülhet még arra is, de most szikár maradok.

"Ariel"

[Blackmore/Night]

I search for her in the dead of night

A silhouette lit by candle light

In a whispered word she is gone

Familiar stranger without a name

In a darkened room they all look the same

Like the sand of time she slips away so far away

In the mirror you can see her face

An angel dressed in the blackest lace

A sip of wine and the game can begin

Just an image lost in fantasy

Then you touch her and you can't break free

Till you see your fate written there in her eyes

Oh Ariel,

Lost in a distant dream, take me home

Ariel!

(Instrumental)

Oh,… I’m so lost in a distant dream, take me home, Ariel!

Yeah, now Ariel the best friend, yeah,screaming out loud, yeah!

What you gonna do, when you’re carried to the rail oh Ariel!

I’m so lost in a distant dream take me home, Ariel!

yeah yeah now lost, im so lost, my Ariel, yeah, yeah, yeah!

I’m so low and all alone so far from my home, Ariel! (uhuhu Ariel, 7x)

 Ariel (Ragadj el)

Keresem Őt az éj holtjában,

bontakozik gyertyafény által,

suttogott szóban tovaszáll.

Nevenincs, meghitt idegen;

sötétben eggyé forr minden észlelet,

mint időpor, omlik messzibe,.. oly messzire…

Tükrödben megpillantod arcát,

egy angyal, mélyéj csipkeruhás,

ízleld borod, s kezdődhet csatád.

Csupán kép, rejti a KÉP-(s)zel(l)et,

érintsd meg, s Ő rabjává tesz,

míg írt sorsod  meglátod szemeiben.

Óh, Ariel,

tűnt álmokban lakó, ragadj el…

(instrumental)

Oh,…Elvesztem tűnő álomban,vezess haz-A-riel!

Igen, most Ariel egyetlenem, igen, ezt hirdetem, igen!

Vajon mit teszel, ha láncra veretel, Oh Ariel!

Tűnt álomban eltévedtem, vigyél haz-A-riel!

Igen, igen, vesztem, s vesztettem, Arielem (igen,igen,igen...)

Vagyok árva, s bánatos, távol az otthonom, Ariel!

(Katalin Nagy)

Ariel by Sylvia Plath Stasis in darkness. Then the substanceless blue Pour of tor and distances. God's lioness, How one we grow, Pivot of heels and knees! -- The furrow Splits and passes, sister to The brown arc Of the neck I cannot catch, Nigger-eye Berries cast dark Hooks ---- Black sweet blood mouthfuls, Shadows. Something else Hauls me through air ---- Thighs, hair; Flakes from my heels. White Godiva, I unpeel ---- Dead hands, dead stringencies. And now I Foam to wheat, a glitter of seas. The child's cry Melts in the wall. And I Am the arrow, The dew that flies, Suicidal, at one with the drive Into the red Eye, the cauldron of morning. Ariel  Sötétben veszteg. Majd  lényét vesztett kék Zuhogó távolok, s bérc. Úr orosz-lán(ya) Hogy egybe vál(hat) Perdül boka és térd! ---Barázda Hasad, omlik. Nővér, íve Barna nyakadnak Karjaim oda nem hatnak, Nigger-szem Bogyóágy homály Horog--- Alvadtédes vérfalat, Árnyak. Valami más A légen átvontat--- Comb, haj; Sarkamból pehely. Fehér Godiva, én a lehántott--- Halott  ítél, kezek. És habzom Most búzáig, tengerek csilláma. Gyereksírás Olvad a falban, S most épp A nyíl vagyok, Harmat, amint száll, Az öngyilkossal vagyunk  pár,  Ki belehajt rőt Szembe, a virradat-üstbe. (Katalin NagY) (Ja, valami Tandori nevű firkász is lefordította :) Pangás, sötétben. Majd testetlen kék Zuhogás: sziklapúp, messzeségek. Isten nőstény Oroszlánja, eggyé növünk, Sarkak-térdek forgatója! – Hasad, zárul A barázda, nővére Egy nyak barna ívének, Melyet nem tudok elérni, Mór-szemű bogyók Vetik Fekete horgaik – Vér sötét, édes kortyai, Árnyak. Valami más hajt Engem a levegőn át – Comb, haj; Sarkamról szilánkok. Fehér Godiva, lepleim hántom – Holt kezek, holt kötelékek. És most búzává Habzom, tengerek csillámlása. Gyerekkiáltás Olvad a falban. És vagyok A nyíl, Öngyilkos harmat Szállta, mely maga a vágta, S várja a rőt Szem, a reggel üstje.  Tandori Dezső

Magyarázom a depresszióm anyámnak (egy kis slam poetry, újévi köszöntő helyett...)

...egy jóra való boszorkánynak az úgyis november elsején van. Mint ennek, itt ni.

Gondoltam, megörökítem magamat is 54 éves fennforgásom alkalmából egy no beauty function, no smink, no photoshop piccsel is. Mondjuk, ez azért nem egész igaz, a nyakamat kissé elmaszatoltam, mert az előretolt kezem miatt  beráncolódott, mint egy helyőrség.  Illetve az a kezem volt. A helyőrség.

A lefordított vers viszont a  2014-es vancouveri slam poetry bajnokságról való, s azóta -csak a Button Poetry You Tube csatornáján-, mintegy hat és fél millióan csekkolták. Megpróbálom elképzelni, hogy egy kezdő :) magyar költőnő verse saját előadásában ekkora nézettséget ér el otthon, de gyéren jön be, biztos a vizualizációs technikámmal van a gond.

Na, nem szaporodok itt tovább szóban, habár azt olvastam valahol, valakitől, hogy minden napra legyen ötszáz szavad, mert különben elvisz a cica, illetve felfalnak az other peoplék sajátszavai.

Rajta leszek, de most előbb kicsit következzenek Sabrina Benaim szavai.

Explaining My Depression to My Mother: A Conversation

Mom, my depression is a shape shifter.

One day it is as small as a firefly in the palm of a bear,

The next, it’s the bear.

On those days I play dead until the bear leaves me alone.

I call the bad days: “the Dark Days.”

Mom says, “Try lighting candles.”

When I see a candle, I see the flesh of a church, the flicker of a flame,

Sparks of a memory younger than noon.

I am standing beside her open casket.

It is the moment I learn every person I ever come to know will someday die.

Besides Mom, I’m not afraid of the dark.

Perhaps, that’s part of the problem.

Mom says, “I thought the problem was that you can’t get out of bed.”

I can’t.

Anxiety holds me a hostage inside of my house, inside of my head.

Mom says, “Where did anxiety come from?”

Anxiety is the cousin visiting from out-of-town depression felt obligated to bring to the party.

Mom, I am the party.

Only I am a party I don’t want to be at.

Mom says, “Why don’t you try going to actual parties, see your friends?”

Sure, I make plans. I make plans but I don’t want to go.

I make plans because I know I should want to go. I know sometimes I would have wanted to go.

It’s just not that fun having fun when you don’t want to have fun, Mom.

You see, Mom, each night insomnia sweeps me up in his arms dips me in the kitchen in the small glow of the stove-light.

Insomnia has this romantic way of making the moon feel like perfect company.

Mom says, “Try counting sheep.”

But my mind can only count reasons to stay awake;

So I go for walks; but my stuttering kneecaps clank like silver spoons held in strong arms with loose wrists.

They ring in my ears like clumsy church bells reminding me I am sleepwalking on an ocean of happiness I cannot baptize myself in.

Mom says, “Happy is a decision.”

But my happy is as hollow as a pin pricked egg.

My happy is a high fever that will break.

Mom says I am so good at making something out of nothing and then flat-out asks me if I am afraid of dying.

No.

I am afraid of living.

Mom, I am lonely.

I think I learned that when Dad left how to turn the anger into lonely —

The lonely into busy;

So when I tell you, “I’ve been super busy lately,” I mean I’ve been falling asleep watching Sports Center on the couch

To avoid confronting the empty side of my bed.

But my depression always drags me back to my bed

Until my bones are the forgotten fossils of a skeleton sunken city,

My mouth a bone yard of teeth broken from biting down on themselves.

The hollow auditorium of my chest swoons with echoes of a heartbeat,

But I am a careless tourist here.

I will never truly know everywhere I have been.

Mom still doesn’t understand.

Mom! Can’t you see that neither can I?

— © Sabrina Benaim

Innentől már én:

Magyarázom anyámnak a depressziómat

(párbeszéd)

Anya, a depresszióm egy indián lidérc,

néha, mint szentjánosbogár a medve mancsában,

máskor, maga a medve. 

Azokon a napokon én halottat játszom, amíg a medve magamra nem hagy.

E rossz napokat sötét napoknak hívom.

Anya azt mondja, próbáljak gyertyákat gyújtani.

Mikor én gyertyába nézek, látom a húst a templomban,

a láng villogását,

a délidőnél fiatalabb emlékezet szikráit,

épp a nyitott koporsó mellett állok,

ebben a pillanatban ismerem fel, minden személy, akit valaha megismerek, egy másik napon majd meg fog halni. 

Egyébként, Anya, én nem felek a sötétségtől, ez talán épp része a problémámnak.

Anya mondja, azt hittem, az volt a bajod, hogy nem bírsz kimászni az ágyból.

Hát nem bírok. A szorongás túszul ejt a házamban, belül a fejemben.

Anya azt kérdi, honnan ez a szorongás.

A szorongás egy vidéki unokatesó, a depresszió kötelességének érezte meghívni a buliba.

Én a buli vagyok, Anya, csak egy buli, amiben nem akarok részt venni.

Anya azt mondja, miért nem próbálsz elmenni valódi társaságba, találkozni a barátaiddal.

Tényleg, eltervezem, eltervezem, de nem akarok menni.

Eltervezem, mert tudom, akarhatnék menni, tudom, néha szándékomban állt menni,

csakhogy nem túl szórakoztató akkor szórakozni, amikor konkrétan nem akarsz szórakozni, Anya.

Láthatod, Anya, az álmatlanság minden éjjel végigsimít engem karjaival, bemárt a konyhában a tűzhely derengő fényébe,

az insomniában ez a romantikus lehetőség rejlik, képessé tesz a holdat tökéletes partneredként érzékelni.

Anya azt mondja, próbáljak báránykákat számolni.

De az agyam csak az ébrenlétem indokait képes számba venni,

szóval sétára indulok, de reszkető térdkalácsaim csörögnek, mint az ezüstkanál, mikor erősen szorítnád, ám csuklód gyenge, 

itt csengnek fülemben, mint ormótlan templomi harangok, hogy emlékeztessenek,

alvajáró vagyok egy boldogságóceánon, és nem tudom

magamat bemeríteni abba.

Anya azt mondja, boldognak lenni egy döntés,

de az én boldogságélményem olyan üreges, mint a tűvel kiszúrt tojáshéj,

a boldogságérzetem magas láz, amint lezuhan.

Anya azt mondja, irtó jó vagyok abban, hogy semmiségeket felfújjak,de e kudarcba fulladásom 

majd jól bekerít,a halálfélemem által-

Nem! Nekem életfélemem van!

Anya, magányos vagyok.

Úgy hiszem, mikor apa elhagyott, megtanultam hogyan fordítsam át a dühöt magánnyá, a magányt buzgósággá, tehát, ha azt mondom neked, később nagyon elfoglalttá váltam, arra célzom, álmatlanságba estem,

a heverőn a sport csatornát bámultam a TV-ben,

hogy elkerüljem a szembesülést az ágyam üres oldalával,

de a depresszió mégis visszavonszolt oda engem,

amíg a csontjaim egy elmerült csontvázváros elfelejtett kövületeivé nem váltak,

a szám fogaimnak temetője, az önmarcangolásuktól törtek össze,

beesett mellkasom előadótermében szívverésem visszhangjai dübörögnek,

de én óvatlan turista vagyok itt,

akárhol tartózkodjak,én sohasem leszek igazán otthon.

Anya még mindig nem érti.

Anya, nem látod, 

hogy én sem?

(Katalin Nagy)

Túlteljesítem  tervet, már közel a hatszázhoz, és a következő napokban is sűrű kislány leszek, felrakom a dalfordításaim is, egy dal- egy poszt -módszerrel,

see ya, most léptem,következik  a mindennap nézz meg  angolul egy filmet- programom :)

Bumm, Bumm Hatalombaby! (Én itthon vagyok! Te meg hol vagy?)

Ez az elcseszett galériaügy  kihozta belőlem az ádáz takarítási szenvedélyt, így jobbára felszámoltam a címkézési eljárás következtében jórészt feleslegessé vált oldalakat, minthogy  a kategóriák által is elkülönülnek blogom témakörei, plusz a csokorba kötött, önállóságukat megőrzött posztok esetén a dizájn se robban le, mint ahogy ez általában megtörténik az összeszerkesztett oldalak esetében :(

Az alább következő két, régi szösszenetet a likvidált oldalakról mentettem le, még önálló poszt formáját sosem öltötték eddig, ideje, hogy de most de.

...

2015 03. 09.   Bumm, Bumm Hatalombaby!! Nagy kár, hogy gyakorta  csak nézek, mint birka, most, hogy így blogolásra adtam árva fejem, mert olvasom én a radikállisokat,- eddig is előferdült vélem, de most sűrűbben, mert hajt a késztetés, hogy képben legyek-, ám egy valami sehogy sem fér ebben a csökött koponyámban, sőt egyenest kikévánkozik a kérdés; -Mi az a NÉP,  és helyileg hol található?? Mert hogy velük kell, és lehetséges elzavarni Orbán Viktort.  Meg oszt tüntetni kell, meg engedetlenkedni polgárilag.  Oszt mán is nyakig ülünk majd a forradalomban. Tételezzük fel, hogy megvilágosodom:  -nini, de hisz a nép eccerü fia magam volnék! Ha egy helyre még sok énféle összegyünne nagyhirtelen, akkor ott mi lennénk  a nép. No, tételezzük fel, mindez megesik. Muszájbúl. Áll a nép,  egyhelyütt áll,  erőst néz is, haragosan néz,  oszt még arrébb se megyen tapodtat se.  Órákon által. Eccör csak arra lesznek figyelmesek, hogy fut mán Orbán Viktor, mögötte meg az egész pereputty, Pintérestül, Lázárostul, de még a Szijjártó, meg az összes cimborájik, rendőrök, bírák, ügyészek, a sok firnyákos jogász, nyomozóhatósági személlek,  fidesszes pógármesterek, TEKes fijúk, meg az olligarkák, újmágnássok, trafikossok, meg a kétmillás csinyovnyik haduk, ki bolond lett vón eleddig is nem rájuk szavazni, papok, püspökök, de még a ministráns leginkék, a sok médijás, komédijás  mind ott liheg!  Oszt úgy meg vannak azok rémülve, hogy a  cucialista évtzedek  alatt felhalmozott népvagyont, amit zsebre vágtak nagy huncutul,  (vagy tessék-lássék lepapírozták, hogy valami írás mégis legyík rólla, osztán meg fizettek is érette, meg nem is, úgy a tényleges pijaci ár tiz százalékat ha, esetleg,)  hát mind hátra  is hagyják! Futnak, oszt Belső- Ázsijáig meg sem állanak! Főjjék eztán az ujgur rokonyok fője, bajmolódjanak űk véllök! No, hogy a forradalom mán így mögesött, nagy hirtelen eléjök is senderedik a nagy semmibül egy rakat markos, deli legény, egyik makulátlanabb mint a másik, hírbül se ismerik azok a korrupcijót! Valahol Skandináviában, a vikingek között szocializálódhattak nyilván,  de oszt ripsz-ropsz, oly hirtelen megalakíttyák azok az új kormányt, de még mán új alkotmánt is rittyentenek  azon minutába, megállapodnak unijóval, multikkal, naatóval, puttyinnyal,  -de azokkal is oly hirtelenség, hogy egynek eszibe nem jutna berzenkedni mindevégett.  A népnek se esik bántódása,  -másnap, ippeg, mint eddig,  nyitáskor van friss zsemlye, kenyírke a bótba, de oszt ráadást megen 10 Ft 80  fillérbe kerül a 3 killós cipó, mint valaha; -harmadnap  újra megnyílnak konzervgyárak, cukorgyárak, a bányászok uzsgyé a tárnákba, újra dübörög a kohászat,  - negyednap újra alakulnak a tszcsék, állami gazdaságok,  -  nemtúl-képzett  testvíreknek nagyszabású gátfelujitó közmunkaprogi indulhat;  - ötödnap újra ingyenes lesz az oktatás,  az egészségügybe özönleni kezdenek a humánus         nővérkék,  esküjüket szentnek tekintő orvosok (ja, a bérek még az első napon eurokomfortosítva     lettek,) - hatodnap bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelemet, ha ezek után se találnék mindenki magának munkát,  nyomorék, rokkant se nélkülözhessen, a hajléktalanoknak megnyissák a sok üresen álló önkormis lakást, a elhagyott laktanyákat; -hetedik napon meg eltörlik nékünk a 25 OOO milliárdos államadósságunk, cserébe, hogy ilyen kis ügyik voltunk. Íl is a nép, mán a maradék 8 millió, ki el nem kotródott az elnyomókkal, nagy boldogan , míg meg nem halik, csak egyvalami miatt kámpicsorodik el néha egy-egy közüle;  hogy mér' nem is állottak  ők ki csunyán nézni valami szellős helyre mán az Antall-kormány idején, mikor még a rablóprivatizációs bevétel is fedezte vón az akkori teljes államadósságot. Hátha mán akkó kitódultak vón valami nagy gyepre, nincs ez az egész huszonéves macera  és ínség. No de, minden jó, ha vége jó.  Itt a vége, fuss el véle, akarom mondani; ÁLLJ KI ÉRTE! https://soundcloud.com/vulvakov/bummbummhatalom?in=vulvakov/sets/vulvakov-demo-1-2013 Lapzártám után jutott eszembe; Oops! És Gabócával meg a  régesrég hadrendbe állított milliónyi szittya vitézzel, mi legyen? Mert azok után, hogy ilyen jól megszervezték magukat, nem biztos hogy lemondanak a hatalom megszerzéséről, akármekkora is lesz itt- pikk-pakk!- a Kánaán. Hova intézni nékik a menekültjogot?  -Palesztinába?--Iránba? -Szent Ilona szigetjére?

Eddig a sztori, záróeffektént egy idei, netről levadászott, !forradalmi! videóval :)

Keleten a helyzet változatlan...

Másik szöszögésem afféle szellemi köldökvakargatásnak tűnik a blog őskorából, hogy mégsem az volt csupán, az idestova 3 év alatt bekövetkezett életeseményeim bizonyítják.

Nem beszélek a levegőbe ám, miközben pusztán a "levegőbe" beszélek :) ...

...és olyankor Nagy Katinak képzeli magát :)

   Igen, valszín, ez lesz a a legkeservesebb transzformáció.

Ha már blog,  illendő lenne aktualitásokat is becsempészni valóságosnak címkézett mivoltom szemszögéből. Ám évek óta úgy vagyok, konkrétan a 2010-es kormányváltás óta, -mi szinte egybe esett azzal, hogy egy különös, vélhetőleg hogy autoimmun eredetű betegség (SLE) foglyává váltam-, hogy babonásan irtózom attól, bármiben állást foglaljak, vagy meghatározzam önmagam.

Nem tudok ugyanis pozitív definíciókat adni.

Illetve adhatnék, de akkor hazudnék, vagy a meggyőződés hiánya úgyis mindenre ironikus mázt kenne, s egy mindent megkérdőjelező, mindenből gúnyt űző, csörgősipkás bohóc vicceit idő után ő maga is rémesen megunja, hát még közönség. (Tételezzük fel, van olyan.)

De még torz is volna eme tükörkép, mert csak nem igaz, hogy számomra nem léteznek evidenciák, vagy értékek, miben hiszek. A beteg-státusz elfogadása, deklarálása ámde -mind kívül, s bennem is-, olyan regresszív folyamatokat indíthatna el, amelyek végleg megpecsételhetnék sorsomat. Ugyanez vonatkozik alapvető társadalmi pesszimizmusomra is, úgy érzem, ennek részletekre terjedő kifejtése, megfogalmazása  megbonthatatlan determináció foglyává avatna.  Persze, ennek az országnak így is-úgy is lőttek, de nekem nem szándékom hulltával hullani.

Mindez persze valaha volt(?) lírai énemnek is jócskán odabasz.

Két alapvető vadászmezeje a költészet hatalmas sztyeppjének szint' kilőve; agyő, költői testben verdeső lélek rebbenései, agyő, hős, profetikus, világmegváltó vátesz szerepkör!(Max. lóvátesz- bocs, ez csúnya volt.) És, agyő, boldog aranykor, ha maradtak is, de meghasadtak az evidenciák.

Basszus, egyáltalán mi maradt?

Ja, hogy a jelmezekben bujdosás, és a blogírás :)

De miért érzem, hogy mindez IDE már kevés?

Na, nem adom fel azért ilyen könnyen; akárhonnan érkezhet mondat.

Akárhonnan!

És ezúttal, ez legyen evangéliumi jó hír.

Cornwallt látni

...Folyamatosan bővülő, önálló oldalként is felkereshető képgalériám...

Nooos, köszi szépen Cincopa :D Ez jó mulatság, férfi  munka volt.

Ez itt nem kimondottan a reklám helye lesz.

 Öt napon keresztül dolgoztam galériámon, felnyomtam közel háromszáz képet, ezeket kategóriákra bontottam, gondosan címkékkel láttam el, önálló posztként is megosztottam, sőt, kiemelt bejegyzéssé tettem, amit az oldalsó menüsorba raktam ki, hogy a hülye is megtalálja. Krónikus insomniásként, ma hajnalban is  úgy gondoltam feltöltök  egy adagot megint (kb. ötezer van még a gépemen elraktározva,) de nagyon gyorsan sikerült belefulladnom a kudarcomba. Egy felugró ablakocska állta el utamat, benne szép üzenet: payfree képfeltöltési limit 50! image, és (ezek hol a tökömben voltak az elmúlt négy nap során?- de ha már ilyen jól fel awkeningeltek nagy suddenly,) ugyan tegyem már meg, hogy elutalok nékik száz hitvány dollárocskát, de és csak akkor, ha továbbiakban is használni akarom a nyamvadt, tré, kibaszott galériájukat, és nem is kell az a száz dollár, mert már 99,99 is elég lesz. Ugyanez áll a videogalériámra is, mert hogy annál meg, -mint utólag sikerült erre is ráébredni-ük,  komoly 3 db video a limit, és hát addig, e röpke kis időre, amíg kipengetem ezt a bagatell összegecskét, megvonják a kódom, de csak éppen egy kicsit...

Szerény, de annál inkább keresetlen véleményem szerint meg, elmentek ti a jó édesanyátokba, nektek kéne fizetnetek nekem, nem hogy egy kanyi pennyt tőlem lássatok, de addig is, míg nem találok másik, normális oldalt, álljon ez itt mementóként.

( A videogaléria pedig  amúgy is  menthetetlenül szar volt.)

Várni az éjre, hogy váltson kékre

Mottó:

Néha a tervek csak arra jók, hogy legyen mitől eltérni

(Én)

Igen, zord, olyan zord, e(za) világ, e(za) jelen,

mindenki saját, egyéni módján szenvedhet,

annyi minden van, legbelül sebet vág,

érintés, mi forró, rejtőzni, közös vágy…

Hát itt ülök a tűznél, s kitartok az éjen át,

és hallom, énekled az életem dalát,

a hold alatt kitartok, várva rád,

várom, míg éjünk kékre vált…

Nyugtomra várni az éjfél könnyű oldalán,

szívemből végtelen, néma csillagfény dala száll,

és felejtni a fájdalmat, hogy emészti lelkem,

gyere, fogd kezem, s valahol a bluesban rejts el.

Hát ittt ülök a tűznél, s kitartok az éjen át,

és hallom énekled az életem dalát,

a hold alatt kitartok, várva rád,

várom, míg éjünk kékre vált…

Igen, várni az éjre,

várni, miként vált kékre...

(Katalin Nagy)

"...It's still gone. It.s just in your mind.The only place just in your mind. It's gone. Another person, another place, another fucking country ..."

(My Hero)

 Hogy fél évvel ezelőtt megrajzoltam pályaívét  blogomnak, dehogyis gondoltam én, hogy ennyire más vágányra terelődőm, mint ahogy felvázoltam  terveim.

Mit teveim? Terveink, hisz Ida barátném is élénken planningelt, határozott szándokot mutogatva az újbóli közös blogírás iránt :)

A migráncslét keserveinek kifejtési terve mégis hamar a süllyesztőben landolt, hol Itáliába, hol Párizsba kellett kiruccanni, szívem virága igencsak busy volt az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy mégse olyan keserves??

Amúgy ezen rágódni  csak időhúzás, mert a lényeg, hogy velem mi esett. Avagy belém?

Kés, Papír, Olló

A szavak súlyát,

mióta már átérzem;

eztán  hallgatok.

A legmegfelelőbb kifejezés erre, hogy embert próbáló.

Na, nem úgy, mint otthol, nem szikkadsz, aszalódsz, avagy rohadsz napi rendszerességgel, nem feketülsz a kilátástalanul megoldhatatlan gondoktól, a gonoszságtól mérgezett levegőtől, a kimondhatatlanul mélységes ostobaságtól, sunyi rosszindulattól.

Cornwall gyönyörű, s ha csak kilépsz az utcára, sehol a világon nincs is ilyen könnyű levegő, örökké friss szél, semleges hőmérséklet, télen nem fagysz meg, nyáron nem gebedsz meg, ha kisüt a nap is, kellemesen simogat, a fények ragyognak, a színek oldottak, mintha egy akvarellben lépdelnél,- a szürkének is ezer árnyalata van-, és lépten-nyomon jópofa fazonokba botolsz, akiket, sajna, illegal csak úgy lekapni, de ha szépen megkéred őket...

A szabadság mámorító érzése garantált.

Majd, ha Magyarországon is tök természetes lesz, hogy eldugott vidéki kisvárosban, a hetven feletti kisnyugdíjasok bőrszerkóban és ilyen motoron ruccannak el édes kettesben a főtéri patikába

a kalmopirinért, és kérésedre mosolyogva pózolnak, érteni fogod, miről is beszélek.

Angliai magyar közösségi oldalakon gyakorta olvasok már itt lévőktől 'itt sincs kolbászból a kerítés" vezérszólamú kioktatásokat a még otthon rekedtek számára. Ezeket nagyon utálom. A kerítés nem kolbászból van ugyanis tényleg, de füstölt tarjából. A nem szabványos hártyavékony baconszeleteknek  1 fontért adják kilóját, fél kilós kiszerelésekben, általában három- négy, jól megtermett husika lapul egy tasakban.

Disznóhús kilóját 380 forintért úgy, hogy a minimál órabéred 3000 forintnál kezdődik, nem 300, mint  egy agyon nyomorított magyar közmunkásé, de majd, ha a disznóhús kilóját otthon is 36 forintért mérik, meg fogod érteni, miről beszélek.

Képünk NEM csak illusztráció. A nyers valóság maga :)

Jönnek a fiatalok, jönnek a jól képzettek, jönnek a karriert építők, pedig igazából nem is nekik pálya mindez, hanem azoknak volna, akiket már leírtak, akik már feladták.

Persze, beszélhetnék arról, hogy itt, Cornwallban nem drágább a lakásbérlet, mint egy magyar nagyvárosban, s ha nem csinálsz presztízs kérdést belőle,  hát a charity shopokban tényleg mindent, de mindent fillérekért megkaphatsz, vagy levadászod a netről, és ingyen is viheted, ha kocsid, jogsid megvan. De ha státuszszimbólumokra vágysz, nem szabadságra, munkával a vadiúj is elérhető. Lelked rajta, mire helyezed a hangsúlyt.

 Az egészségügy pedig ingyenes. Igaz, magyarhoz hasonlatosan lassú és bürokratikus, és még seggfejek is megbújnak a rendszerben, de az én dokim történetesen egy tündér, egy kelta tündérmeséből.

A gyógyszereimet igazolványommal ingyen kapom, s ha időpontom van valahova, az illetékes kórház előtte fel tucat üzenetet küld, meg ne feledkezzem róla.

Szívem egyetlen szerelmével pedig már 473 napja élek együtt, de ez egy végtelen utazásnak tűnik immár, olyannyira eltérő a  standard, szörnyűséges, magyar-tarka férfimentalitástól  a mentalitása :)

Hogyha ennyire feneette jó dolgom van, akkor mi is az embert próbáló?

Hát például éppen ez:)

Ha csak picinykét beledöbbenek abba, mire ment el, ha csak az első disszidálási kísérletem veszem, harminc megveszekedett esztendő, leginkább hülyére sokkol. Minden, de minden menni akar tőle a levesbe.  Mindent, de mindent egy újszülött lendületével, lelkesedésével, naivitásával kellene tennem nap nap után.

Minthogy jelenleg parkolópályán, időm is lenne rá. A törött lábam nem gyógyul, tartós kezelést igényel, az ingyenesen kapott pajzsmirigyhormon pedig nem igazán szuperál, a drága és hatékony fajtához pedig felsőbb orvosi rábólintás kell. Jövő nyárig garantáltan el fogok szöszmörögni ezekkel. Az egyetlen igazi szomorúság ebben csak az, hogy sikerült bele futnom egy imént emlegetett seggfejbe is, történetesen, aki  betegséges pénzem további kiutalásáról dönteni volt hivatott :) A háború zajlik körüle, Phil pedig tartja a hátát értem, de ez most nem könnyű éppen.

Na és a nyelvemben élés problemája, ezerrel.

Ha csak az a néhány, barátként, és még családtagként aposztrofált emberke segítene lelkiekkel helyreállítani a felbillent egyensúlyt, bárha segítene, de nem segít :)

Habár kísérletnek hallatlanul izgalmas; adott csak a szerelem, mint bázis, s növessz új társadalmi közeget, egyéniséget, nyelvet, kultúrát hozzá és köré.

Feledni kötelező, feladni tilos :)

Igen, tervem, a bloggal is, lenne ezer, s ha ki tudnám iktatni a mindennap elvérzem, elbukok, és felállok exercise-sort, bizton hatékonyabb lennék ezek kivitelezésében.

Arra azért már rájöttem, blog akkor lesz, ha írom is :D

Minthogy már az eredeti, legelső "irodalmi blog" önmeghatározástól réges-rég elhúzott fényévekre a multiblog irányába (konkrétan AZ), édesmindegy, ha mostanság naplóként kezdem is használni... a naplóm.

Érzésem szerint ezzel a step by step metóddal, az igazi nagy terveimhez is közelebb táncikálok majd.