Kaze no matsuri. Nadya szélvarázsos versei

Freedom, Playfulness, Movement, and she is of the Air element.  She is a Japanese wind Goddess and a patroness of sailors and farmers. The farmers pray to her for fertile winds bearing seed and rain.   A wishing spell: Gather nine dandelions. Turn clockwise in a circle releasing all but one while saying:   Come May, bring movement in my goals, come June - playful love makes me whole. Come July, my wishes I will see, come August - hope grows in me. Come September, all distractions you abate; come October, my spirit, you liberate. Come November, my health is assured; come December - in my heart you endure.   Save the last dandelion, releasing it only when you have a special wish or a need for Shina Tsu Hime to help you.

 

A csillagok pillái lecsukódnak.

Álmos-sápadtan hunyorog a hold.

Égi trapézon lengedez fürge szél.

Pipacs-piros muszlinruháját

most magára felölti a pirkadat,

arany hajára napdiadémot tűz.

Sóhajt egy felhő, megremeg a rét.

Fák koronáján zsongjon az üde zöld lomb,

föld szíve szerelmesen dobbanjon!

*

Darazsak dongásától reszket a lég,

gerjesztve a csökönyös szívben remegést.

Rejteke oltalmából bomlik a rózsaszirom, 

már fényben fürdeti lázas testét.

Fű torzsája fogaid közt villog,

mintha ma lennél újra gyerek.

Benned a szándék élni akar még,

tűz ereidbe', de éber a félsz.

Fárad a véred, métely a kétely, félig a hitben, elhagyatottan,

mondd, mire juthatsz? Mit üzenhet a hírtelen ég?

Kicsi gömbpamacsok fürgén gomolyognak a felhőrévbe.

Talán szálloda? Szállj oda!

Ott bánat elől bújtasson a szél.

*

Borzas vér-rózsák asztalomon.

Lepke szirmuk lengő illatár.

Nem suhintott még reájuk

fagy leheletű halálszárny.

Forró örvény-üstökük

reszketően szélbe mártsák,

szívükben utolsót dobbanjon a nyár!

Fodros vér-rózsának alvadt szirma

tűnődve asztalomra hull.

Gyöngyöző harmatcsepp kelyhében

illanó párává alakul.

Bíbor-pártájú sóhaj-lány

csillámló ajkára csönd tolul.

Izzása hunyó parázzsá halkul.

 *

Fénylő rajzása

a nyári  folyó felett

szitakötőknek; 

Huss! Tornádó tomboljon

ma égi ékszerboltban.

*

Metrószéltől lobbanó e nyár.

Egy híd már a mélység fölött ég.

Szavakba szórná magvait a vágy.

Minden történet testetlen szeretkezés.

A fent rekedő hangsúlyokból titkolt csendjeid

peregnek. Nézd! Zuhanásuk félreérthetetlen;

ejtőernyőt nem nyit a remény.

A mondhatókon túli, vak világban

szemeidből vért tükröz az ég.

Az ajtók jobbról záródnak.

Ölj meg. A halál szép.

*

Narancsjuice-öntet.

Csöppen az alkonyi nap

szomjas határra.

Aranyba mártják

lombjaikat  most a fák.

Lihegnek ágak.

Bim-bamm! lehull a

harangszó égüregből,

időcsepp szárad.

Nemlétbe ájult

idő. Testbarlangokba

fészkel a bánat.

Álomalagút.

éjszaka-mozdony roppant

fénycsigolyákat.

Valaki bennem

hosszú útra kél. Várja

a megérkezés.

*

Hallod-e, a csillagcsorda nyáréjjeli énekét?

Fénycsobogást dudorászik égtengeri szirénnép.

Látod amottan a felhőt? Gonoszkodva gomolyog,

mintha füstjét bodorítná rossz szél-űzte csúf mozdony.

Kondenzált szalag övezi holdat, reszket az üde-puha-langy levegő,

távoli kamionok alt zúgása kongassa a kicsi szélcsengőt.

Látod-e a szép tejutat? Ezüstösen hogy virít?

Mintha volna gigantikus, égi csiga csúszta csík.

*

Boltívek alatt bozontos árnyak.

Holdszín szárnyakon tündérek szállnak.

Ódon kapualj őrzi a múltat,

jánosbogarak halni odahullnak.

Márványköveken tapodó talpam,

gyengéden tovalibegő dallam.

Erkélyről harmonikaszó éled,

gyolcs lepedő libbenjen kötélen!

A levegőt könnyeden borzolva,

üteme -hipp-hopp- felhőkbe olvad.

Sóhajtásom édes-búsan áldja

szerelmetes cicák szerenádja.

Ha  hajnalt harangoz toronyóra.

bagolyka bámul lebukó holdra.

Mámoros szívemnek nem lesz társa,

csak messze csillagok ragyogása,

lehunyt pillájú ablakszemeken

álomporuk kékellőn feldereng.

*

Rovarok gében nyomják a tücsök-technót.

Az abrosz széleinek árnyképe, lánysziluett a falon.

A tükrömön belül éjjeli lepke repked,

de kívül nincs ott. Ez nem az a mátrix, ahol lennem jó.

Cserepes számon lázasan dobog az ének;

gyertek vének, vigyetek át a túlsó partra!

Makoto no kokoro

IDA MILLNER ASCHKE:

ó hát fogd össze pillantásaid
költözz be lelkedbe egészen
keresd amíg élsz amíg ősök
dalával egy szikrázó éjjelen
rókatündérek izzó nyomain
át szeibó barackligeteiben a
dicső erényt meg nem leled
míg nyolcvanmillió lélegzet
és kilencszázegy tűz lámpás
ezer évig csak érted lobban
a tűzlélek örök  oltalmában
s tested újra a szentély előtt
engedi látni a kilépő holdat
az egészséges istenek arcát
a hullámtörte partok ölében
majd megsimogathatod újra
az alázat rizsföldjein osonó
rókakönnyektől felázott dús
földedet de vigyázz nagyon
a mennyhez emberfogakkal
kapcsolt magasok ösvényén
elveszítheted azt a tisztaságot

Netimológiai gyűjtemény, avagy párkereső oldalak hímnemű egyedeinek udvarlási szokásairól szóló kis mese ( Részlet egy szépreményű honlapleány naplójából, az x+1. oldalon történt regisztrációja után.)

…Lecsengett az első hét itt is, és véle a szabványosnak mondató első roham. A szokásosnak mondható karakterekkel.A továbbiakban következzék hevenyészett felsorolásuk, főbb ismertetőjegyeikkel.

- Othello-archetípus

Egy-két csevely után rád tapad, nem tudsz úgy feljönni, hogy le ne csapna rád. Természetesen ő nagyon, és egyből, és azonnal, és halálosan. Minél tapintatlanabb bunkónak mutatkozik, annál inkább elvárja, hogy hősszerelmesként tekints reá.  Ha mégis szimplán kellemetlen fráternek érzékeled, nos, akkor látványosan szenved, szemre hány és gonosznak titulál, egy kacér démonnak,de természetesen így is imád, naná! Egyedüli ellenszere a letiltás.

- Fontolva haladó

Az első benyomások határozattan kellemesek. Kedves, közvetlen, illedelmes csetpartner. Időpontot kér, nem marad soká, néhány nap után úgy érzed, régóta ismered, és számíthatsz rá. A gyors és azonnali megrázkódtatás csak akkor következik be, - ám akkor garantáltan-, amikor belsőbb szférába engeded, ugyanis abban a szent szúrásban stílust, hangnemet vált. Azt is megszabná, mire használd a telefonod, persze anélkül, hogy feltöltené a kártyád. Száll a kakukk, egyenest a te fészkedre.

- A kis bohó

Óriási csörömpöléssel érkezik, virágokat hint, csókokat dobál. Erőltetett, könnyed és euforikus hangnemben felteszi az összes kérdést, amire az adatlapodon menten választ találhatna, - ha elolvasná. Közönyben oldható jó esetben.A rossz esetre most nem térnék ki.

- A lélekbúvár

Ha tudna, a laptop is mély, érzéki hangon búgna,esetleg az ohm mani padme humot mormolná. Búvárunk lélekhúrokat penget lágyan, és profilfotódból megfejti sorsod, vonzalmaid. Eddigi életutad beavatott ismerőjeként funkcionál.(Sanszos, ő olvasta az adatlapod.) Nagy kár, hogy szórakozottságból két szobára hív be egyszerre, és nem tűnik fel neki, hogy mindkettőben veled kommunikál, és még ki tudja hány sorstársaddal, párhuzamosan. A válaszok mindenesetre időnként sokat késnek, de ennek természetesen csakis az az oka, hogy munkahelyi gépről, épp jelentős elfoglaltságai közepette gyakorolja a léleklátást.

- Ketchup-lechup kartárs

Állandóan lót, fut, robotol, mint a proletár fiú édesapja. Valószínűleg külföldön is dolgozik. Egy szó, mint száz, messzeségek vándora. Csak néha ejt el néhány tőmondatot, azt is szigorúan önmagáról. Mikor épp megszánod, mert őtet zord vándorélete folytán senki sem kultiválja, hirtelen huszárvágással beveti, hogy a napokban pont feléd vezet útja, és meg tudja oldani, hogy felugorjék hozzád. Hipnotizált módjára igent mondanál, mikor rádöbbensz, hogy sem nevét nem tudod, de róla nyomorult fotót eleddig nem láttál

- Komoly kapcsolatot kereső, és/de elvált!(Burkolt nős ember)

Nem folytatnám hosszasan a morfológiai leírást, több alfaja létezik.  A végkifejlet nem ennyire differenciált. Biztosra vehető;a válás,  ha meg is történt,  csak elterelő hadművelet volt, háttérben a  fenyegető  adóhatósággal, és néhány eltartandó gyermekecskével, a vagyon  kellős közepiben landolt anyucival. Csak apjukom gondolt egyet, venné már eccer ő is hasznát annak a papirosnak…A komoly kapcsolatos másik gyakori alfaja, aki némi verbális szédítéssel váltaná ki azon nehezen szerzett HUF-jait, ami jobb helyeken a szexuális szolgáltatás ellenértékeként jár. )

- Ezeknek persze megvan a nős verziójuk is,

Ők a jelentősen elhanyagoltak, s furamód a legnagyobb hangsúlyt mindannyian az őszinteségbe fektetnék.(Mínusz anyuci. Őnéki az őszintétlenségük jut csupán.) De abba mihamarább! Nyugodtan tekintsük ezt szerelmi virágnyelvnek. XXI. századi folklór. Bébi, had fektetem hangsúlyom az őszinteségedbe.

Kedves naplóm,a perverzekről, netszexesekről, egyéb virtualitásokba bódultakról majd más alkalommal mesélek neked…

Egzotikus virág

Fatima magában átkozta halmozottan hátrányos helyzetét, 

a csörömpölő tragacsot, amivel kénytelen volt a külső sávban araszolni, holott igencsak jól vezetett.
– Bitangul jó sofőr az a nő! Ezt még első ex-férje is kénytelen-kelletlen elismerte róla mindig, ha saját dicső múltjáról regélt valamelyik külvárosi kocsmában, amelyekbe véglegesen amortizált mivoltát leöblíteni és feledni tért be mind gyakrabban, s egyre növekvő szenvedéllyel. Mert válásuk és csődbemenetelük előtt mozgókereskedést tartottak fent ők ketten. 

Márkakereskedőként rótták az ország Tiszántúlnak becézett szegényebb harmadát. A nagy bumm előtt akár a középosztály tagjai közül valónak is képzelhették magukat így szerzett jövedelmük okán.

Persze, mindez mára őstörténelem. Cégük, házasságuk és vagyonkájuk felszámolása után Fatima az apai örökség gyanánt hirtelen rátestálódó parasztházban húzta meg magát. Megjelenésével némi port vert fel akkoriban a bigott katolikus kistelepülésen.
Különös kisugárzású nő volt, apró termetű, de talán formásnak mondható, ha öltözködésével erre hangsúlyt is fektetett, ám örökké gyanakvóan hunyorgó szemeivel, nyugtalan mimikájú ajkaival inkább képes volt drámai hatást kelteni, -egészen megszólalásáig. Rekedt hangjával, beszédének különös dallamával, ami egyszerre volt megalázkodó és negédes, ugyanis örök vesztes benyomását keltette, s csak vájt fülűbbek fedezték fel a latens agresszivitást is. Egyes férfiak talán egészen erotikusnak is találhatták eme furcsa mixet. Az esélytelenül, de makacsul kitörni vágyók beszédének zenéje volt ez.

 Fatimát rokkant-nyugdíjacskájából tengődő anyja magányosan nevelte fel. Az apa mindvégig mitológiai figura a lét peremvidékén. A kamaszodó lány hamar megtanulta, hogy csak környezetében szokatlanul fürge gondolkodásmódjával, beszédkészségével, és csupasz valagának okos használatával érheti el sorsa jobbra fordítását. Egyébre nem számíthatott.

Mikor aztán a szabolcsi faluba került elvált, immár komoly harmincasként, szintén hamar felmérte a terepet, az új helyszín adta szűkös lehetőségeket. A helyi postán sikerült takarítóként elhelyezkednie. (Érettségit, anyjától való menekülése, korai férjhez menése folytán sosem szerzett, amiért is örök megvetés lengte körbe volt férje családjában. Bezzeg Zoltánkának kereskedelmi diplomája volt! Nem tréfadolog, Zoltán családi neve csakugyan a Bezzeg volt. Bezzeg apuka fiacskája rangon aluli házasságát egy kiadósabb tőkeinjekcióval ellensúlyozta, ebből indíthatták a rendszerváltás hajnalán a kisvállalkozást.) Fatima szinte tökéletesen beolvadt a ráosztott hivatalsegédi szerepbe is, adta a jelentéktelen, kettőig számolni sem képes szorgos-dolgos asszonykát, és az így szerzett jövedelmével épp fedezni tudta legszigorúbban vett szükségleteit.
Fő vadászterületének azonban a helyi karizmatikus imakört választotta. Ott teljes metamorfózison átesve jelent meg a különböző alkalmakon, mint patyolatlelkű, csipkés-kicsike, bánatos nő, de annál lelkesebb imaharcos, s meglepően finom süteményekkel lepte meg új barátnőit egy-egy ilyen, imaalkalmas összejövetelen. Azok egyként imádtak púdert, porcukrot. 

Csoda-e, hogy hamarost szemet vetett reá a csoport egyetlen férfitagja is, minden asszonyság kedvenc úri embere, a sármos Jenő? Ez a Jenő mellesleg cseppet sem volt származását tekintve is úriember, valójában egy öregedő, de magát jól tartó, nagy természetű, katolizált parasztember volt, hatalmas, jószágos tanyával, és cseperedő kamaszgyerekekkel. Történt ugyanis, hogy Jenő, gyermekei anyját rabiátus természetével annyira tönkre nyűtte, hogy az mértéktelen alkoholizálásba menekült. Sebaj! Az Úr mindent megbocsát!

Így esett, hogy Fatima fejét másodszor is bekötötték, sikerült a „nagyházba” kikerülnie ágyasnak, jószággondozónak, nevelőnőnek, uránál jóval fiatalabb feleségként. A nála viszont alig fiatalabb gyermekek hamarost kirepültek a ily módon megreformált összetételű családi fészekből, (nehezen tűrve apjuk minőségi cseréjét.)
Akkor jött a hirtelen megcsappanó anyagiakon is sokat lendítő, keresztényi ötlete az ifjú párnak. Fatimáék hivatalos nevelőszülékké lettek. 

Idővel így került hozzájuk többek közt a 12 éves, hirtelenszőke, kis Tomika is. A vonzalom nagyon hamar feltámadt, és egyre mélyült anya, és újdonsült, fogadott gyermeke között. Az esti mesék egyre hosszabbra nyúltak, s a jó-éjt puszik egyre tökéletesebbre sikerültek. Elröppent 5 év, mikor egy csendes este, Fatima gömbölyödő kis hasára helyezte kezét, s bejelentette a hír hallatán teljesen elképedt Jenőnek a gyermekáldás közeledtét. 

A nő életének fő attrakciója volt eme lázas, rövid időszak. Talán a valódi hatalom megízlelése, robusztus ura gyorsan eljáró kezéért az édes bosszú, vagy mégiscsak a mindenki életében legalább egyszer beköszöntő, megfontolásokat elsöprő szenvedély ideje?
Mindenesetre gyönyörű, templomi keresztelő volt! A gyermek igazi apja tartotta keresztapaként keresztvíz alá a leánykát, s a fölszarvazott mit sem sejtett nagyapai mivoltáról. Már Jenő összes valódi gyermeke, és felmenő rokonsága előtt nyilvánvaló volt a turpisság, mire a boldog papi is észbe kapott. Az apasági vizsgálatot azonnali válás követte. 

Fatima egy jelentősnek nem mondható összeggel, egy éppen felnőtt fiúval, aki egyszerre volt gyermeke, és másik gyermekének apja, egy leánykával, és a viszonylagos jómódban telt évek hobbijának különös termékével, festményeivel, újra a lepusztult kis parasztházban landolt.
Kegyetlen időszak következett. A faluban megvetett páriákká váltak, tartalékaikat hamar felélték. A srác folytatni próbálta az egyetemet, szintegyerekként az apai követelményeknek is megfelelni, ingázott a főváros és a faluban rekedt kedves között, de anyja-szeretője ennek finanszírozására teljesen képtelenné vált új helyzetében. A kislányt így villámgyorsan állami gondozásba adták. Tekintve a családi hátteret, nem ütköztek ezzel különösebb nehézségekbe.
Fatima egyetlen kitörési pontja az internet maradt. Itt próbálta harsány, erőteljes forma-, és színvilágú, kubizmus, és naiv felé hajló képeit is értékesíteni, s ritka jó beszélőkéjével bolondított egy költőt hirtelen rászakadt, újra magányos estéin, aki őt tehetségéről és áldozati mivoltáról folyamatost biztosította, és különös, meghitt érzelmeket táplált iránta. Ám a pasi reménytelenül csóró volt. Lelki szemetesvödörnek ugyan megfelelt, de egyéb másra alkalmatlannak mutatkozott.
Az egyik társkereső oldalon viszont belefutott Károlyba, a vén szex-mániákusba, aki két infarktusán volt túl, de még mindig azon járt az esze, ha mása már nem is. Ellenben elviselhető anyagi kondíciókkal rendelkezett. 

Bekábítani nem volt bonyolult. Az öregről, -magában csak így hívta őt -, hamar összehozott első vendégül látásakor, szexuális természetű húzd meg, ereszd meg játékával sikerült is 300 ezer pezetát legombolnia úgy, hogy a manus végül mégis kapatlan maradt. Ez gyorssegélynek elég volt. Kifizették legégetőbb adósságaik, s Tomi is sikeresen befejezte azévi kurzusát.

– De ez most rázósabb menet lesz, – sandított az anyósülésen bóbiskoló vénségre, – naná, hogy rázós, már a felé vezető út is kirázza belőle a lelket ebben a vacak Ladában...
Otthonról Károly vecsési házába tartottak épp édes-hármasban, a leszervezett viszontvendéglátásra az öregúr nagy becsben tartott gépjárművével, amikor a férfi rosszul lett olyannyira, hogy mobilon rögvest hívni kellett jól fizetett kardiológusát, aki intézte is az azonnali, egyhetes bennfekvéses kúrát.
Hiába, a pénz beszél, a kutya ugat, a karaván meg halad. Mikor merre.

Így esett, hogy az ülésrend és a útirány megváltoztatásával most eredeti úti céljukkal szögesen ellentétes irányba, épp Nyíregyháza felé tartottak. Károly orvosa az ottani kórházban praktizált.
Fatima felajánlotta, hogy a beteg kórházba fuvarozását követően azonnal felszállnak a vicinálisra, és hazautaznak „fiával”,  majd más alkalommal ejtik meg az újabb, szigorúan baráti természetű együttlétüket, de Károly ezt természetesen gálánsan visszautasította, és a slusszkulccsal együtt lakása kulcsát, és két darab húsz ezrest is választottja kezébe csúsztatott;
– A költségekre, kicsim. Hidd el, hamarabb felépülök, ha tudom, hogy otthon Te vársz rám!

– Istenem, csak a férfiak bírnak ilyen reménytelenül érzelgősek és ostobák lenni, – gondolta Fatima, de magára erőltetvén legtündéribb mosolyát csupán édesen, mintegy pirulva, némán bólintott. 

Károly enyhén szederjes feje most, rosszulléte gerjesztette hirtelen álmában előre biccent, így torokszorulásának következtében hangosan, nyekegve horkolni kezdett. Fatima az undor érzésétől szinte libabőrös lett. A visszapillantó tükörben fiatal szeretője arcát fürkészte; vajh, őt meddig tudom még magamnál tartani? Mikor fog hasonló viszolygással tekinteni rám? És én is ilyen zakkant leszek, hogy ebből mit sem érzékelek majd?

– Kisfiamm, – szólt, s a szó végén gunyorosan megnyomta a birtokosi mivoltát jelző ragot, ezzel is jelezve az egész anya-gyermek kutyakomédia groteszkségét, amit a vén kujon előtt játszani kénytelenek voltak, – lennél szíves GPS-ként funkcionálni amint Egyháza határába érünk, és navigálni engem? Minél hamarabb postázzuk a tisztelt címzettnek kis csomagunkat! Farkaséhes lettem.

A szerencsésen gyorsra sikerült búcsú után, a városból még jóformán ki sem érve, fogadót vett észre az út baloldalán. Nagy lendülettel vette a kanyart a parkolóba. Leállította a hörgő-pufogó masinát, s fáradt szemeit pillanatra lehunyva vetette oda;
– Légyszi, eredj előre és rendelj valami extra adag fatányérost. Mindjárt megyek én is. Nesze, itt van pénz is, – eszmélt föl, – ha már te olyan mafla vagy, hogy egyetemi költség címén nem voltál képes valamennyit kisajtolni belőle, míg diskurálhattatok.
Hanyag mozdulattal nyújtotta át az egyik húszast.

– Fatima, figyelj, nem kellene ezt most mellőznünk inkább? Esetleg Eninek vehetnénk valamit, meg is látogathatnánk a napokban, míg a trottyos nem ér haza, onnan nincs messze az intézet...
– Hagyjál engem ezzel békén most, kölyöknek elég vagy te, sőt, most még egy túlkoros óriáscsecsemőt is sikerült melléd beszereznem. Talán nem vagy éhes?
– Oké, béb, hát te vagy a góré, -jelent meg Tamás arcán az vásott vigyor, amit a nő még mindig őrülten vonzónak talált, – végül is nem rossz bolt egy ilyen jól szituált hetvenes csecsemő sem, bár lehet, mégis jobban járunk, ha inkább a kamerás szex-csetre állsz rá. Ott zabálják a kuriózumnak számító idősebb hölgyeket. Nem nagy befektetés, kompakt kis üzlet.
– Na, húzd innen a csinos segged! Dologra.

A fiú szinte hipnotizáltan, további ellenvetés nélkül engedelmeskedett. Csaknem tíz év után még mindig ott volt, a birtokában, ahová egykori parttalan árvasága, korán ébredt, morbid szexuális kívánságai sodorták. Még mindig az egyetlen, meghatározó személye volt fiatal életének ez az asszony.

Ahogy a kocsiajtó becsapódott a srác után, retiküljéből előhalászta sminkkészletét, és nekilátott vérbőre rúzsozni keskeny ajkait. Akkor látta meg, hogy a mellette parkoló török kamionban a sofőr vigyorogva figyeli, és két kezének használatával egy gyors numerára invitálja.
– Baszódj meg,pubi! – mormogta bosszúsan magában. Kicsit még eltűnődött Tomika hirtelen bedobott javaslatán, de el is hessegette az ötletet. Az komoly projekt lenne, teljes erőbedobással örökké készen állni, rendelésre mindig vonzónak mutatkozni, megtanulnia különböző igényeket kielégíteni.
– A végén még adózhatnék is utána, – mosolyodott el halványan. 

 Igen, mégis a házassági szerződés lesz az egyetlen jó megoldás ezzel a vén, kanos ürgével. Hisz én sem leszek már fiatalabb. Ez a harc lesz a végső, – kúszott elő tudatának mélyéből az egykor sokat harsogott mozgalmi nóta. Kis, fekete kosztümjét igazgatva kiszállt a kocsiból, és korához képest igazán fitt léptekkel, immár céltudatosan, lélekben megerősödve a fogadó bejárata felé vette az irányt. Ínycsiklandó illatok vonzották.

Mindeközben a keleti végen, a soron kívüli osztályos felvétel után, egy deres hajú, idős férfi hajtotta le fejét a kórházi ágy klórszagú párnájára. Szemében a hála könnyei gyűltek, és kicsurrantak forró cseppekben.
– Igazi, romlatlan kis tündér! Önzetlen, hálás teremtés. S azok az apró mellecskék, a szinte gyermeki öl! Természetes, hogy vonakodik, hisz élete a fia tisztes nevelésével telt eleddig. Mennyit szoronghatott, mennyit nélkülözött szegényke. Majd lassan kinyílik nekem, akár egy virág. Akár egy gyönyörű, egzotikus virág! S ha biztonságban érzi majd magát, tudom, hogy meg is szeret, és nekem adja..., na szóval azt is. Így lesz, bizonyosan így!

Hogy pontosan mit is ad neki majd az asszony, már nem volt ereje tisztázni újra ködbe boruló, oxigénhiányos elméjével, de saját, rendkívülien ravasz mivoltát elégedetten nyugtázva, édesdeden elaludt, észre sem véve, hogy elernyedő keze lassan, de biztosan az ágya mellé készített éjjeli edénybe csusszan.

Nadya - felkérésre-, Kölcsey Himnuszának kapcsán hazaszeretetéről vall. Himnusz pocsék időben

Ismeretlen festő: János apostol Patmosz szigetén. "Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában" Jel 1. 11

(Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.)

Nagyon nem szeretem e feladatot, haragszom rá, sarokba szorít, szembesít olyan vonatkozásaimmal, amivel semmi kedvem nincs szemezni. Úgy tűnik, elhagy köz-érzetem, ledarál a fogyasztói társadalom gépezete, vagy kozmopolita vagyok, avagy teljességgel apolitikus, az élned, avagy halnod -parancsa helyett nálam  az el lehet innen menni -szlogenje van  érvényben. Talán már el is mentem, csak idáig nem tűnt fel senkinek, saját magamnak sem.   

Elsődleges valóságunkra rátelepedett egy másodlagos, aztán egyenrangúvá vált vele, s mára szinte bekebelezte. Nincs ezzel semmi baj, szilánkosra tört tudatunk is szilánkosra tört tükrökben tükröződődik.

( Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.)

Mert ki lehet vele tapétázni közintézmények falát, fel lehet szólítani rá, parancsba is lehet adni, de milyen egyetértés lenne, lehetne létminimum alatt, a semmibe féregként araszoló, és milliárdos; züllesztett kisebbség, és oroszlános mentében, öntudattal masírozó között?

(Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.)

Mi az az egy, amit még mindnyájan egyként érthetnénk? Talán maga a nyelv. Emlék, mikor a csíksomlyói búcsúba menvén, a határtól 500 km-nyi út megtétele után, újra magyar nyelvű feliratokra nyílt szemem buszunk ablakából. Életemben először éreztem, mintha hazaérnék. Olyan helyen, ahol még sosem jártam.

(Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.)

De fegyver e nyelv, és Hazugságállatkáink kitűnő táptalaja. Ezerféle hazugságállatfajta virul benne, van megélhetési-, menekülési kényszeres-, félelmes-, gyávaságos hazugság, de a legveszélyesebb a manipulálva-rablógyilkos hazugság, s haj, olyan jól hazudni, mint a magyar, egyetlen náció sem képes. Ebben a szövegkörnyezetben a legeslegnagyobb hazugságnak az tűnik, ha véletlenségből, tévedésből , identitásvesztésből, SZEREPTÉVESZTVE valaki egyszer igazat talál mondani.

(Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre)

Talán ott szúrtuk el kollektíven valaha, mikor arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ami idegen, csak jobb lehet. Csinosabb, tetszetősebb, használhatóbb, felsőbbrendű. (Így működnek az önbeteljesítő próféciák.)Betévedtünk ide, s folytattuk gyanútlanul a szkíta népek gyakorlatát, keveredtünk boldogan szomszédos törzsekkel. Valahogy nem tűnt fel, hogy ők- idegenek. Istenem, így jártunk. Fokozatosan sorvadt el identitásunk, túlélési technikáink, és ma már kereshetünk vadul őshazát is Közel -, s Távol- Keleten, dombokon, hegyeken, alig egy ugrásnyira az Uráltól, az amerikai esőerdőkben, Egyiptomban, az elsüllyedt Mu szigetén, vagy a Szíriuszon, de akár megtalálhatjuk itt a Kárpát-medencében, belterjes, és politikai fegyverként alkalmazható szubkultúrát teremthetünk belőle, valódi nemzeti egységet kovácsoló mítoszt aligha.

(Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette)

Közös haza helyett be kell érnem kicsike sajáttal, komfort-, és pátosz nélküli priváttal.  Laktam már tucatnyi helyen.  Talán a hiteles kisbolt, ahova évekig törzs-hitelezettként jártam.  Ólmeleg, meghitt nyomor, a bejárat előtt sörözve-politizáló férfijak.

Talán a helyi gimnázium, hol családom három generációja „ért le”.

Talán blogom, ahol virtuálisan nap-mint nap eljátszhatom magam.

A hazámat magamon kívül nem találom.

(Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpködtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!)

Rezignált szignál. Helyek; otthonommá sosem lesznek. Lakások, konok falak. Tüdőmből levegő, eszköztáramból a meggyőző-erő egyre fogy, - szétpukkannak hólyagok. Szívem lyukas sajtdarab, egyirányú hold. Jobb kamra, bal pitvar; két kihalt pályaudvar. Innen nem indulnak vágyvonatok, de befutnak időtehervagonok, tegnaphulladékkal rakva. Tükröm csorba tavába pillantok nap, mint nap hiába; fel ma sem támadtam.

 Ha szemem lehunyom, találok belső hazát?

 (Szánd meg, Isten, a magyart

Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!)

Hazám a halottaim, bár mind cserbenhagytak,

- egy belső Balaton, ahova krízishelyzetben rendre álmodom magam, többnyire fogaimat is elhullatom a partjainál,

- néhány dal, néhány könyv, hazám néhány versem is, amit fejből felmondok magamnak,

- otthonom a méhem, bár én még sosem laktam benne, de legjelentősebb élményeim neki köszönhetem, és törvényei szerint élek,

-hazám  ez az ingatag sejttelep. Készül egyre a halál az intervencióra.
A hazámat magamon kívül sehol sem találom, házamat meg viheti a bank, - himnusz ez, pocsék időben. 

Színészt nem kérek hozzá, magam szeretném előadni, mint afféle magányos, "protestáns" vándorprédikátor.