Megint csak adódik hasonlat,
hogy a "tervezőben hívők" hasonlatosak a
gyermekhez, aki szülője ölében érzi magát biztonságban csak igazán, érzelmi
biztonsága szempontjából ez elsődleges,
miként fejlődéséhez pedig az ismétlődő cselekvések,
a személyes minták, és azok leutánzása! révén kap muníciót.
Ennek eredményeképpen szentelődnek meg, válnak
mindennél fontosabbá terének bizonyos pontjai, (anyaöl),
míg a szülői cselekvésminták rendszeres ismétlődő
utánzásai folytán ideje ciklusokba rendeződik, kör alakúvá képződik, és annak
is lesznek éppúgy kitüntetett pontjai, ünnepei, (esti fogmosás a mamival.)
Ilyen elemi, és közösnek mondható szükségletek
(közös megtapasztalások, közös képzetek) talaján jönnek létre az
ősvallások, rítusok, mitoszok,
majd vallási rendszerek, társadalmak, s ezek
praxisának alapján képződik művészet, mágia, tudomány egyre, és tovább
bonyolítva a felépítményeket,
és ezáltal végül elidegenítve is olyan
mértékben a közös, elemi szükségleteken nyugvó saját alapjait,
hogy ezek a kultúrkörök riadalmas, és
rémisztően terhes mókuskerekekké válva kitermelik
a lázadó, önnön individuumát istennek
megtevő embert is, ki hogy szabadulhasson,
végül elveti a mindenek hátterében megbúvó,
immár elveszett központi istene/istenei képzetét,
megteremtve ezzel egyúttal a deszakralizált
teret, időt, s ezek talaján a modern és "globalista"
társadalmat,
amely idő-, és tér képzeteket Eliade oly szépen ír le;
"A profán tapasztalás ezzel szemben ragaszkodik
a tér homogenitásához és viszonylagosságához. Ebben a térben lehetetlen az
igazi tájékozódás, mert a "szilárd pont" ontológiailag már nem
egyértelműen megalapozott: a mindenkori esetleges feltételek szerint
jelentkezik és tűnik el. Tulajdonképpen tehát már nincs is "világ",
csupán egy széttört univerzum töredékei léteznek, végtelenül sok, többé vagy
kevésbé semleges "hely" formátlan tömege, amelyek között az
ember az ipari társadalomban zajló élet kötelezettségeitől hajtva ide-oda
mozog...Kellően ismert a lakás jelentősége és funkciója az ipari társadalomban.
Korunk egyik híres építészének, Le Corbusier-nek[xvii] megfogalmazása szerint a
ház "lakógép", vagyis az ipari társadalom számtalan, sorozatban
előállított gépeinek egyike. Az eszményi modern háznak mindenekelőtt
"célszerűnek" kell lennie, vagyis biztosítania kell a munkát és a munkához
szükséges nyugalmat. A "lakógépet" éppoly gyakran lehet cserélni,
mint a kerékpárt, a frizsidert vagy az autót. Szülővárosunkat, szülőhazánkat is
felcserélhetjük valamely más lakóhellyel, s eközben nem kell feltétlenül más
kellemetlenségekkel számolnunk, mint az éghajlatváltozás.
Nehezebb lenne néhány mondatban összefoglalni, mit
jelent az idő a modern társadalmak nem vallásos embere számára. Nem kívánunk
itt foglalkozni sem a modern filozófia időelméleteivel, sem a mai tudomány
időfogalmaival. Nem rendszereket vagy filozófiákat, hanem egzisztenciális
viselkedésmódokat kell szembeállítanunk egymással. A nem vallásos ember is
ismeri az idő bizonyos diszkontinuitását és heterogenitását. Számára is létezik
például a munka egyhangú ideje, szemben a szórakozások és élvezetek, vagyis
"az ünnep idejével". Ő is különböző időritmusokban él, és eltérő
intenzitású időket ismer: kedvenc muzsikáját hallgatva, szeretteit várva és
látva más időritmust érzékel, mint amikor dolgozik vagy unatkozik.
Közte és a vallásos ember között azonban van egy
lényeges különbség.
Az utóbbi ismer "megszentelt"
időtartamokat, amelyeknek semmi közük a szokásos időbeli folyamatokhoz, más a
szerkezetük és más az "eredetük"; ismer egy őseredeti időt, amelyet
az istenek szenteltek meg, és amely újból jelenvalóvá válik az ünnepek
révén. A nem vallásos embertől idegen a liturgikus időnek ez az
emberfeletti minősége. Számára tehát az időben nincs törés, és az időnek nincs
"titka".
Az idő az ember legmélyebb létdimenziója; az ember
létezéséhez kötött, tehát kezdete és - a halálban, amely megsemmisíti a
létezést - vége van. Bármilyen különbözőek legyenek is az általa megélt
ritmusok, bármennyire eltérő intenzitásúnak érezze is őket, a nem vallásos
ember tudja, hogy ilyenkor mindig emberi tapasztalásokról van szó, amelyekhez
semmiféle isteni jelenvalóság nem kapcsolódhat.
A vallásos ember számára ezzel szemben a szent,
a nem történelmi idő közbelépése a profán időtartamot időszakonként
"feltartóztathatja".
No kérem, meghallgattatott a "másik fél
is" több közünk nem sűrűn van hezzájuk, miként a világvallások aklaiban
bégető barikák milliárdjaihoz se,' csupán illő, és üdvös tudni, mire
mondtunk nemet.
És igen, említettem az elején ez a NEM vonatkozik, a
kovenekbe tömörülő boszikra, wiccákra, paganokra, más efféle jószágokra,
szerzetekre is.
Mert a boszorkány ösvénye, a harcos ösvénye.
Több oka is ennek.
A körökön kívül kerültél
az értelem fényénél hozott,
szabad döntésednél fogva,
és talán születésedtől fogva
sosemis voltál bévül. Igen,
ez a világ megsebzett mélyen.
De te nem hódolsz be,
nem omolsz össze,
felveszed a kesztyűt,
megvonod a saját köröd,
és ott állsz az origóban,
kezedben Morgana kardja.
Persze mestered lehet, szövetségeseid is bizonyos mértékig. Karnyújtásnyira
tőled minden helyek, és idők minden mitológiája, hite, mágikus gyakorlata,
praxisa, művészete, mitológiája és mítosza. Te döntesz, mit emelsz be ezekből
saját praxisodba, s hogy milyen ősképeket őrzöl szíved mélyén, azt is csak te
érzed. Milyen alakokhoz van affinitásod, kik szólítanak meg, szegődnek
segítő társadul harcod során.
Csak azt ne képzeld, hogy mindez valami jó kis alternatív életforma,
szubkultúra, s a mágiád holmi üdítő és felszabadító szimbolikus játék. Ne
feledd, az ősforrásnál vagy, és Jákob lajtorjája mellett! Persze ne várd, és ne
is csüggedj, és főleg ne kételkedj, ha a kezedbe kapott varázsbot nem virágzana
ki legott. Mert nem fog.
Ne szigorú légy önmagadhoz,
de végtelenül állhatatos.
Amibe fogtál, teljes embert kíván.