IDA MILLNER ASCHKE:
Éj száll szívükre hirtelen,
ahogy meggörbült tengelyen
pörögnek.
Olvasod:- megmikrózta gyermekét,
és halott gyermekét hintáztatta
a játszótéren.
Éj száll szívükre hirtelen
fekete holdból kilép az árnyék.
Az árnyék éhes az árnyékot
fekete sugár járja át.
A sötét hízik, fal, emészt,
gyomra kordul, bele csavarodik
és elönti a fekete epe
a legragyogóbb törvénytáblát.
„Csak azt ne képzeld, hogy mágiád csak holmi üdítő és felszabadító szimbolikus játék. Ne feledd, az ősforrásnál vagy, és Jákob lajtorjája mellett! Persze ne várd, és ne is csüggedj, és főleg ne kételkedj, ha a kezedbe kapott varázsbot nem virágzana ki legott. Mert nem fog. Ne szigorú légy önmagadhoz, de végtelenül állhatatos. Amibe fogtál, teljes embert kíván.” (Nagy Katalin Erzsébet)
Kategóriák
- Basic Astrology (8)
- Diary of Nadya (35)
- Ida Millner (30)
- Jelenidővitrin (15)
- Poems (115)
- Rockballads (36)
- Witchproject (22)
- Y DNA haplogroup (9)
25 május 2015
20 május 2015
Nádya rádöbben, egész létünk merő káprázat. Zóhár
Összeállni látszik pillanatra,
mi aztán mindig, újra szertehull.
Ismeret, hit, cél, akarat, képzet;
mind sodródó dűnék csak,
létezéssivatagunk matériahomokjának
kósza fodrai. Hullámzásuk vélnéd sorsodul,
holott a szél nem te vagy,
sem a köröttük támadó porkavar,
csupán nap-, és holdégette csillámainak
örökkévaló tündöklése.
.
18 május 2015
Ida sürgős levelet ír apjának
IDA MILLNER ASCHKE:
Ott hagytuk abba, hogy entrópia
meg vörös-eltolódás, ugye apa?
Aztán szomorúan néztél rám.
Másnap felhívtalak, hogy közöljem
töltött paprikát főztem...
aztán izgatottá vált a hangod
mikor jössz? kérdezted tőlem
Apa jövök akárhogyan
bár lábamba kutyák akaszkodtak
most írja a kísértő talán
a százhuszonötödik oldalt
és mindenféle jogszabályra
hivatkozik
mögötte egy szárnyatlan
kőszobor bekötött szemekkel
kőszívéhez érne kőkezével
hogy megtudja tényleg dobog?
De kezében a mérleg és a pallos
kőagyában a kettős kötés
hogy ő mást játszik mint amit kell.
egy üres szoba fáradtzöld színei
ahova nem léphet Emmanuel.
Kelj fel ha elestél mondtad mindig
és gyere hozzám én felemellek...
és én búbos horzsolásokkal térdemen
botladoztam feléd csámpás lábaimmal
majd karomat emeltem, hogy
felemelhess...
de nem emeltél a magasba
azt mondtad minek, hisz tudok járni
és nevettél, hogy sikerült megviccelned.
Aztán kivetted a szálkát a szememből
de ehhez orvosi kanalat használtál
a forgó széket anyával fogattad le
és amikor bokám a küllőkbe ragadt
egy határozott mozdulattal a szemembe
néztél és visszarándítottad bokámat
az eredeti pozícióba.
Apa, jövök bárhogy legyen,
bár a rétek füve meztelen talpam alatt
szúróssá sárgult az időben.
S amikor nem érzem selymüket
egy kőarc keresi szívét
s hozzá a dobogást
ebben az ősi esőben.
Bánfi Ferenc: E világ ura |
Ott hagytuk abba, hogy entrópia
meg vörös-eltolódás, ugye apa?
Aztán szomorúan néztél rám.
Másnap felhívtalak, hogy közöljem
töltött paprikát főztem...
aztán izgatottá vált a hangod
mikor jössz? kérdezted tőlem
Apa jövök akárhogyan
bár lábamba kutyák akaszkodtak
most írja a kísértő talán
a százhuszonötödik oldalt
és mindenféle jogszabályra
hivatkozik
mögötte egy szárnyatlan
kőszobor bekötött szemekkel
kőszívéhez érne kőkezével
hogy megtudja tényleg dobog?
De kezében a mérleg és a pallos
kőagyában a kettős kötés
hogy ő mást játszik mint amit kell.
egy üres szoba fáradtzöld színei
ahova nem léphet Emmanuel.
Kelj fel ha elestél mondtad mindig
és gyere hozzám én felemellek...
és én búbos horzsolásokkal térdemen
botladoztam feléd csámpás lábaimmal
majd karomat emeltem, hogy
felemelhess...
de nem emeltél a magasba
azt mondtad minek, hisz tudok járni
és nevettél, hogy sikerült megviccelned.
Aztán kivetted a szálkát a szememből
de ehhez orvosi kanalat használtál
a forgó széket anyával fogattad le
és amikor bokám a küllőkbe ragadt
egy határozott mozdulattal a szemembe
néztél és visszarándítottad bokámat
az eredeti pozícióba.
Apa, jövök bárhogy legyen,
bár a rétek füve meztelen talpam alatt
szúróssá sárgult az időben.
S amikor nem érzem selymüket
egy kőarc keresi szívét
s hozzá a dobogást
ebben az ősi esőben.
Talkina kapcsolatát rendezendő, kéréssel fordul Vaszilíjhez. Úgy találj rám
Mikor már nem adhatsz
és nem kérhetsz
és nem csábít semmilyen érdek
jelentéstelen kusza halmaz
panasztalan-konokul hallgatsz
és pontokra hullnak a képek
tested jeltelen jelmez
és nincs hatalom mi felment
pőrén lépdelsz a létnek
semmibe omló peremére
mártod mélységbe lábad
kacéran kacsintasz a halálra
simogatod busa fejét egy szörnynek
ki sóváran szíved fölé görnyed
és magadat sem hívod énnek
szóljon ekkor ez utolsó ének:
úgy találj rám
hogy puha görgetegként
omoljon az ég szememre
csontját betakaró húsom légy
éjszakám gödrét te temesd be
fuldokló tüdőm eleven lélegzete
akadozó szívverésem fölhabzó üteme
dermedő sejtjeim éltető melege
a mindenség áramlata légy
mi áthatol ezer ördöglakaton
hallgatásból emelt falakon
mint csillag ha hull magába
összeroppanva zuhanj belém
lassan születő édes halál
lüktető ponttá legyen e világ
zajló csöndesülő hullámverés
s ha múltam okát tűnődőn kérded
árvaságom ajándékként adom néked
elmondom én
égő hangtalan torokkal magamban
összes poklát a nélküledi létnek
rákosan ragyogó nyárnak
téli éjszakáknak
ha dermedt csillagokban áztak
minden tétova léptemnek
hogyha sírgödrök felé tévedtek
magánysivatagot
hol kövekkel porladva álltam
pillanatzárványait
a mindennapi halálnak
úgy találj rám
tenyereddel lázamat
és nem kérhetsz
és nem csábít semmilyen érdek
jelentéstelen kusza halmaz
panasztalan-konokul hallgatsz
és pontokra hullnak a képek
tested jeltelen jelmez
és nincs hatalom mi felment
pőrén lépdelsz a létnek
semmibe omló peremére
mártod mélységbe lábad
kacéran kacsintasz a halálra
simogatod busa fejét egy szörnynek
ki sóváran szíved fölé görnyed
és magadat sem hívod énnek
szóljon ekkor ez utolsó ének:
úgy találj rám
hogy puha görgetegként
omoljon az ég szememre
csontját betakaró húsom légy
éjszakám gödrét te temesd be
fuldokló tüdőm eleven lélegzete
akadozó szívverésem fölhabzó üteme
dermedő sejtjeim éltető melege
a mindenség áramlata légy
mi áthatol ezer ördöglakaton
hallgatásból emelt falakon
mint csillag ha hull magába
összeroppanva zuhanj belém
lassan születő édes halál
lüktető ponttá legyen e világ
zajló csöndesülő hullámverés
s ha múltam okát tűnődőn kérded
árvaságom ajándékként adom néked
elmondom én
égő hangtalan torokkal magamban
összes poklát a nélküledi létnek
rákosan ragyogó nyárnak
téli éjszakáknak
ha dermedt csillagokban áztak
minden tétova léptemnek
hogyha sírgödrök felé tévedtek
magánysivatagot
hol kövekkel porladva álltam
pillanatzárványait
a mindennapi halálnak
úgy találj rám
tenyereddel lázamat
te jegeld el
kishalat mariana-árok
fogadjon magába
halhatatlanságod
kishalat mariana-árok
fogadjon magába
halhatatlanságod
Nadya átfordul dadaistába, hogy bebizonyítsa, igazán szenved
Ott maradtál egy hotelszobában
ellepnek ízeltlábú percek
egy nyelved alá mászik
egy nyelved alá mászik
egy kiszúrja szemed
temessen az idő
úgyis rögök potyognak testedre
temessen az idő
úgyis rögök potyognak testedre
gyönyörű káosz szédít
ami idegen az lesz a legszebb
egy közönykrapek szövegel
szememre fénypergést
ami idegen az lesz a legszebb
egy közönykrapek szövegel
szememre fénypergést
dob az éjszaka
vér íze számban most
vér íze számban most
belecsúszom a mondataiba
valamit akar bennem
ha meggyilkolhatnám
valamit akar bennem
ha meggyilkolhatnám
még az is lehet jó lenne
őrült vagy sziszegi
mert nem tudja ő nem is ember
elátkozom kicsit
őrült vagy sziszegi
mert nem tudja ő nem is ember
elátkozom kicsit
vesszen szerelembe
szeszelje magát örökös veszedelembe
kócos hajnal bontja
szeszelje magát örökös veszedelembe
kócos hajnal bontja
szikével a rendet rólam
halni küld ma a reggel
ígérem neki jó leszek
eztán megelégszem
az elviselhetetlennel
csak forró kő a város
élet helyett
halni küld ma a reggel
ígérem neki jó leszek
eztán megelégszem
az elviselhetetlennel
csak forró kő a város
élet helyett
éleket vasal belém
engedelmes moszattá nevel
átfordít dadaistába
így lehet lesz ki elhiszi
szenvedek
és nem járok többé motelszobákba
mindegyikben úgyis te lennél
a múltidő a térbe tér
hogy meghaljon nekem utoljára
átfordít dadaistába
így lehet lesz ki elhiszi
szenvedek
és nem járok többé motelszobákba
mindegyikben úgyis te lennél
a múltidő a térbe tér
hogy meghaljon nekem utoljára
Mellékdal
(Talkina találkozása az ördöggel megkísértése végett)
Nekem az ördög
azt súgja; mindegy.
Meszelt pokla hófehér.,
Üstjéből entrópia füstöl,
Bugyrában bambán üldögél.
Az én ördögöm tudja,
hogy mit sem ér,
ha nyakamba kínt remél.
Engem az ördögöm
közönnyel kísért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)