Fekete Madonna

IDA MILLNER ASCHKE:

Éj száll szívükre hirtelen,
ahogy meggörbült tengelyen
pörögnek.
Olvasod:- megmikrózta gyermekét,
és halott gyermekét hintáztatta
a játszótéren.

Éj száll szívükre hirtelen
fekete holdból kilép az árnyék.

Az árnyék éhes az árnyékot
fekete sugár járja át.
A sötét hízik, fal, emészt,
gyomra kordul, bele csavarodik
és elönti a fekete epe
a legragyogóbb törvénytáblát.

Nádya rádöbben, egész létünk merő káprázat. Zóhár

Összeállni látszik pillanatra,

mi aztán mindig, újra szertehull. 

Ismeret, hit, cél, akarat, képzet; 

mind sodródó dűnék csak,

létezéssivatagunk matériahomokjának

kósza fodrai. Hullámzásuk vélnéd sorsodul,

holott a szél nem te vagy,

sem a köröttük támadó porkavar,

csupán nap-, és holdégette csillámainak 

örökkévaló tündöklése.

.

Ida sürgős levelet ír apjának

IDA MILLNER ASCHKE:

Bánfi Ferenc: E világ ura

Ott hagytuk abba, hogy entrópia
meg vörös-eltolódás, ugye apa?
Aztán szomorúan néztél rám.
Másnap felhívtalak, hogy közöljem
töltött paprikát főztem...
aztán izgatottá vált a hangod
mikor jössz? kérdezted tőlem

Apa jövök akárhogyan
bár lábamba kutyák akaszkodtak
most írja a kísértő talán
a százhuszonötödik oldalt
és mindenféle jogszabályra
hivatkozik
mögötte egy szárnyatlan
kőszobor bekötött szemekkel
kőszívéhez érne kőkezével
hogy megtudja tényleg dobog?
De kezében a mérleg és a pallos
kőagyában  a kettős kötés
hogy ő mást játszik mint amit kell.
egy üres szoba fáradtzöld színei
ahova nem léphet Emmanuel.

Kelj fel ha elestél mondtad mindig
és gyere hozzám én felemellek...
és én búbos horzsolásokkal térdemen
botladoztam feléd csámpás lábaimmal
majd karomat emeltem, hogy
felemelhess...
de nem emeltél a magasba
azt mondtad minek, hisz tudok járni
és nevettél, hogy sikerült megviccelned.
Aztán kivetted a szálkát a szememből
de ehhez orvosi kanalat használtál
a forgó széket anyával fogattad le
és amikor bokám a küllőkbe ragadt
egy határozott mozdulattal a szemembe
néztél és visszarándítottad bokámat
az eredeti pozícióba.

Apa, jövök bárhogy legyen,
bár a rétek füve meztelen talpam alatt
szúróssá sárgult az időben.
S amikor nem érzem selymüket
egy kőarc keresi szívét
s hozzá a dobogást
ebben az ősi esőben.

Talkina kapcsolatát rendezendő, kéréssel fordul Vaszilíjhez. Úgy találj rám

Mikor már nem adhatsz
és nem kérhetsz
és nem csábít semmilyen érdek
jelentéstelen kusza halmaz
panasztalan-konokul hallgatsz
és pontokra hullnak a képek
tested jeltelen jelmez
és nincs hatalom mi felment
pőrén lépdelsz a létnek
semmibe omló peremére
mártod mélységbe lábad
kacéran kacsintasz a halálra
simogatod busa fejét egy szörnynek
ki sóváran szíved fölé görnyed
és magadat sem hívod énnek
szóljon ekkor ez utolsó ének:

úgy találj rám
hogy puha görgetegként
omoljon az ég szememre
csontját betakaró húsom légy
éjszakám gödrét te temesd be
fuldokló tüdőm eleven lélegzete
akadozó szívverésem fölhabzó üteme
dermedő sejtjeim éltető melege
a mindenség áramlata légy

mi áthatol ezer ördöglakaton
hallgatásból emelt falakon
mint csillag ha hull magába
összeroppanva zuhanj belém
lassan születő édes halál
lüktető ponttá legyen e világ
zajló csöndesülő hullámverés
s ha múltam okát tűnődőn kérded
árvaságom ajándékként adom néked
elmondom én
égő hangtalan torokkal magamban
összes poklát a nélküledi létnek
rákosan ragyogó nyárnak
téli éjszakáknak
ha dermedt csillagokban áztak
minden tétova léptemnek
hogyha sírgödrök felé tévedtek
magánysivatagot
hol kövekkel porladva álltam
pillanatzárványait
a mindennapi halálnak

úgy találj rám
tenyereddel lázamat

te jegeld el
kishalat mariana-árok
fogadjon magába
halhatatlanságod

Nadya átfordul dadaistába, hogy bebizonyítsa, igazán szenved

Ott maradtál egy hotelszobában

ellepnek ízeltlábú percek
egy nyelved alá mászik

egy kiszúrja  szemed
temessen az idő
úgyis rögök potyognak testedre 

gyönyörű káosz szédít
ami idegen az lesz a legszebb
egy közönykrapek szövegel
szememre fénypergést 

dob az éjszaka
vér íze számban most

belecsúszom a mondataiba
valamit akar bennem
ha meggyilkolhatnám

még az is lehet jó lenne
őrült vagy sziszegi
mert nem tudja ő nem is ember
elátkozom kicsit

vesszen szerelembe
szeszelje magát örökös veszedelembe
kócos hajnal bontja

szikével a rendet rólam
halni küld ma a reggel
ígérem neki jó leszek
eztán megelégszem
az elviselhetetlennel
csak forró kő a város
élet helyett

éleket vasal belém

engedelmes moszattá nevel
átfordít dadaistába
így lehet lesz ki elhiszi
szenvedek
és nem járok többé motelszobákba
mindegyikben úgyis te lennél
a múltidő a térbe tér
hogy meghaljon nekem utoljára

Mellékdal

(Talkina találkozása az ördöggel megkísértése végett)

Nekem az ördög

azt súgja; mindegy.

Meszelt pokla hófehér.,

Üstjéből entrópia füstöl,

Bugyrában bambán üldögél.

Az én ördögöm tudja,

hogy mit sem ér,

ha nyakamba kínt remél.

Engem az ördögöm

közönnyel kísért.