17 március 2015

Nadya megpróbálja


bumfordi kedvesének megmagyarázni, az ember nemcsak vér és hús, testnek indulatja. Létezhet halhatatlan szerelem.

Kihűlt égből omlik a bánat
megfagy a múlt tükrében
szívgödör-mély csendből dallam kél
hiánya édenünknek
mert kell hogy megszülessék végre
fölzokogjon sorsunk hullámsírjából
a csillogó gyémánttá kövült hiány
ím halljátok valaki énekel
árvaságunk lázrózsás arcú kislánya
testén tépett rongyaival
eltitkolt félelmeink ködéből előlép
hogy dalával fényt bűvöljön
az elsötétített mennyboltra
varjúhadsereg riadtan rebben szét
ma éjjel csillag születék.

Mert túl végső kézlegyintésen
testünk meg nem hallható magába zuhanásán
lélekroppantó sötétség mélyén
a létezés utolsó utáni stádiumán is túl
valami korszerűtlenül szűzies lény életre kél
asztrálteste megfojtott álmainknak
bölcsője szellemiségünk derengő önfénye
paradox ifjúságával szembe kacagja a halált
csengő tiszta hangja főnixet ébreszt hamvaiból
szárnyát most bontja az a lélekmadár
a tudat ráeszmél közhiedelemmel ellentétben
nem a jégvirágleheletű tél
de selyemléptű kikelet közelít.

A teremtés sűrűn szőtt kárpitján hirtelen támadt repedés
nem zakatolt hevesebben a szív
a kombinatív elme nem gyártott körmönfont stratégiát
voltál pokolmély éjszakán átvergődő lankadt testnek hajnal
szomjazónak forrásvízzel telt pohár
a kristálytiszta evidenciák hallgatag létükkel tesznek bizonyságot
a mindenható gyertyafényben úszó oltára előtt
nem követelik maguknak sivalkodva
a legnagyobb szelet szent ostyát.

Egyszerűbb nem lehetne a képlet
isteni rendelés hogy az elvetett mag
fává növekedvén gyümölcsöt teremjen
a relatív idő hamuvá porlad
az abszolút idő lángoló ölén
amely maga az időtlenség
táncos kedvű tűz-jelenlét
a determináció papírmasé díszletei
pironkodva foszlanak semmivé
mert az örök dráma nem színpadra írt szerzemény.


Ha volna még játszmám
néked játszanám
ha parazsam
égig szökne érted a láng
hogyha gyapjúm
köntöst szövök neked
közelítő jégkorszak fagylehelete
ne dermeszthesse kezed melegét

számból e rabló rend
nem cseni ki szavaim
elmondhattam volna;
menyire szeretlek

11 március 2015

Nadya újfent elbizonytalanodik. Sosekész database




Másfél milliárd pillanat, vagy ötven év?
Ki tudja hányszor haltam, öltem én?
Bár született pár költemény
mit költőnk dúdolt magában,
ha lelkén tombolt magánya,
még arra gondolt, mi volna,
ha úgy van az, hogy nincs holnap,
csak dumákkal vakol tükröket,
ki tud trükköket, elfedni ami fáj,
ha már fehéredne az a száj,
hogy tudjon lenni könnytelen,
az ember vanni kénytelen,
akkor is, ha nem üzen az ég,
csak belső poklának üzeme ég,
csak szól valami verklizene még,
ám nem talál a túlsó partra,
befuccsolt itt minden mantra.
Értelmezni hogy lehetne?
Ha nincs rálátás fentre, lentre,

nincsen tízparancs és nincs ikon,
legfeljebb tűzparancs, és pár rokon.


Ki tudja hányszor öltem, haltam?
Szerzett, vagy öröklött a hajlam?
Ötven év, de másfél milliárd pillanat.
Túl kevés információ. Nincs adat!

10 március 2015

Talkina Vaszilíjjal útra kél. Vonatdal.




Gyere, szálljunk olyan szerelvényre, édes,
ami csak minket vihet a mindigszépbe.
Nem kell jegyet venni, nincsen kalauz,
üres vagonokat egy szellemmozdony húz.

Lila füstje úgy beborítja a tájat,
ha kinézel, csakis tükröződni láthatsz,
a maszatos üvegen én vagyok, aki
rád hajolva épp az övedet bontja ki.

Paramm-paramm, ha ritmusunk kedvező,
körénk is sűrű párafelleg nő.
Szemed, ha villanva zöldre vált,
jelzi nekem, elérted a határt,

és következhet az az alagút,
hol az álom halállá alakul,
e kavargó káoszban egyre megy,
ha föld alá költözik a menny,

mert szenvedélyünk az a nyilalló sínpár,
min messzibbre elutazhatunk, mint Szindbád,
túl a testen, a tudatunkon is túlra,
kellene már egy pszichedelikus túra.












07 március 2015

A Vám-PÍR ötven árnyalata II.

Adódik mármost a kérdés, -én legalábbis két napig kerengtem körötte, mint derék dervis a tengelye körül-, ha a könyv ilyen rossz emlékeket hagyott bennem, miért találtam tetszetősnek a megfilmesítést, holott pedig a regény adott cselekményén, helyszínein úgy araszol az végig, mint reumás csiga  kardvirág levelén.
Az írónő hatalmas képzelőerejével álompárját belehelyezi az összes banális szituációba, amit szűkös komfortzónája még elfogadhatónak és biztonságosnak érzékel. A Szürke -az iszonyú belső monológokon kívül-, nem más, mint randik forgatókönyve következő helyszínekkel;
(Ms. Ártatlan és Mr. Henceg szexel és /vagy lelkizik egyet, esetleg decens társasági életet él, úgymint:)
- Mr. Henceg munkahelyén
- Ms. Ártatlan iskolájában, munkahelyén
- Mr. Henceg otthonaiban ( saját,valamint szállodai lakosztályaiban)
-Ms. Ártatlan otthonaiban (albérleteiben)
-Mr. Henceg szüleinél
-Ms Ártatlan szüleinél
valamint az ezen stabil, konszolidált pontok közötti távolságok áthidalásait szolgáló, (szigorúan Mr. Henceg tulajdonában álló) közlekedési eszközökön, ( úgymint luxusgépkocsik, és repülő alkalmatosságok.)

Igaz, egyszer beúszik a képbe holmi mondén szórakozóhely is, de csak azért, legyen honnan legott kimenekíteni Mr. Hencegnek Ms. Ártatlant.
Mindezt szinte semmiben nem írja fölül, illetve át a filmbeli történet, talán beiktat egy sétát a parkban, alkonyattájt!! amire én konkrétan nem emlékszem a könyvből, -egy pillanatra kilódít bennünket a jó melegből az áldott anyatermészet ölére :)-, valamint csökkenti az adott helyszíneken produkált nemi aktusok mennyiségét. Bizony így :)
A legnagyobb jótéteménye a filmnek viszont, hogy likvidálja E.L.önömlengéseit, és ezzel a huszárvágással kiszabadít bennünket
 az írónő áporodott légkörű, viktoriánus, horrorisztikus elméjebeli babaszobájából, melyben a leányoknak szóló anyai intelem  így hangzana; 
-leányom, addig egyetlen férfinek se engedd, hogy megkorbácsoljon a kínzókamrájában, míg nem ajándékoz néked gépkocsit rózsaszín masnival átkötve a diplomaosztódra, és nem mutat be a szüleinek.

Önnarráció, tehát kilőve. Mit kapunk helyette?
Először is levegőőőőt!!! :), ami üdítő atmoszférává nemesül, köszönhetően a soundtrackoknak és Sam Taylor-Johnson (Wood)-nak. Egyszerűen jó ennek a nőnek a szemén keresztül nézni a világot, mert azáltal, hogy időt enged önmagának, és ezáltal nekünk is a szemlélődésre, formatervezett látvánnyá emeli az így befogadottakat, ámde nem elidegenít; Sam Taylorral jó bámészkodni, mert valahogy beemel bennünket  is önmagunkba; az itt és most, személytelen masszája válik átélhetővé, az egyediségünk, a”létbe vetettségünk” pedig ezáltal élvezetes kalanddá. És ennek megélése önmagában több erotikát hordoz, mint a film összes szexjelenete együttvéve. 
Ez a R.E.M.-nek rendezett klipje talán érezteti, mit akarnék kinyögni :)





Ugyanígy nincs problémám a szereplők alakításával, mint ahogy a film sokat felrótt cselekmény nélküliségével sem,
(-mondjuk cselekményt nehéz lett volna produkálni, max akkor pornófilmet, +18 karikásat-,)
 a kettő összefügg valahol, mert a szereplők közötti interakciókra, testbeszédre, mimikára történő fókuszálásra  viszont szokatlanul sok időt szán a rendező. Ez megint erotikus hatást eredményez. Keleti filmekben, animékben, és kedvenc török szappanoperámban látni ilyesmit; gesztusokkal kifejezett lélekrezdülések filmre vitele akciójelenet gyanánt :) 
Szeretem, mint Gombóc Artúr a csokoládét.




Adva van tehát a könyv által egy nyárspolgári, giccses sztori, 
lábszagú nemi szerepes leosztással, 
ami által az írónő tkp. saját nemét árulta el.
Félreértések elkerülése végett leszögezem; 
én ezért haragszom rá, 
és nem a „mamipornóval” volt problémám, 
test-fasiszta sem vagyok.
Nagy cuccot ki lehetne hozni a témából, nagyon is,
akár pornó köntösbe csomagolva is; 
akár a hanyatló kor erotikája szemszögéből, 
akár a nők tárgyiasítása. megalázása, bántalmazása szempontjából, 
ami épp a szexen keresztül manifesztálódik sokszor. 
Árnyalt lélekrajzot, a folyamat ábrázolását,
mint azonosul fokról-fokra, torzul a védtelen psziché, 
válik azonossá, majd igényli is a rákényszerített szerepet, 
-egy külön pokol minden setét bugyrait. 
Ezzel párhuzamosan, vagy duáltáncukban, 
a domináns fél is terítékre kerülhet(ne.))
Mondják,  hogy a BDSM csak szerepjáték,
egyenrangú felek között.(?) Én szkeptikus vagyok, 
ámde lehet, viszont akkor e könyv 
véletlenül sem a BDSM-ről szól, 
- mondom én.

A film ezekhez képest teljesen új dimenziót nyit  értelmezési tartomány tekintetében, melyet ugyan a könyvvel kapcsolatban emlegetnek, hogy írója történetesen Twilight fun, 
az egész irománya első változatában annak fikciójaként keletkezett. 
Jó tudni, én ugyan fel nem fedeztem volna sosem az olvasottak alapján :)

A film viszont felszínre tudta hozni bennem ezt a vámpíros értelmezési tartományt!





És jó,jó, hogy vámpír, de engem inkább, és konkrétan 
DRacula grófra emlékeztet GRey alakja.
Adott egy véres, távoli múlt, (gyermekkor), egy (Mrs. Robinsonos, beavatásos) halál-újjászületés, végtermékként pedig előttünk áll egy jelentős „földi” hatalmat birtokló, látszólag kifogástalan úriember, belül tömve sötét titkokkal, vér utáni éhséggel.

Draculához, Greyhez képest Edwárd jelentéktelen kis suttyó  Na jó, nem annyira.

Szemben véle, vonzó patyolatos pólusként pedig ott harmatozik az angyali, ártatlan MíNA (ANA).

És ím, a végzetes vonzerő aktivizálódik közöttük, indulhat az időtlen, mitikus párharc föld és ég, menny és pokol között, beleng a nászi halál motívuma is jócskán, az áldozat szükségessége a megváltottság eléréséhez, midőn Miss Mennyország hullni vágyik, Mr. Pokol pedig szállani.
Mindez pedig bizony A szerelem egyik lehetséges adaptációja, hacsak nem AZ ADAPTÁCIÓJA, így csupa nagybetűvel. Erotika, minden mennyiségben.

A film számomra ezt a mítoszt emeli be mítosztalanított mindennapjainkba, teszi elérhető bölcsész, avagy boltos kislányoknak.
 Archetípusokat öltöztet be konszolidált,  korhű jelmezekbe, ezeket illeszti a jelenidő dizájnos kulisszái közé, és teszi kurrens, és élvezetes fogyasztási, és fogyasztható árucikké.
Számomra ez pedig erény, nem bűn. (Legyen ez az én vétkem.)
Egy klipesített misztériumjátékot élvezhetünk szinte két órán keresztül. 
A szex benne csak hab a tortán.
Akinek van füle, hallja mit mond a lélek a gyülekezetnek :)



Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha nincs Annie Lennox :)

06 március 2015

Kellemetlen álom, melyben Nadyát ebek üldözik, megjelenik egy táltosparipa is, de már hiába






Álmomban menekülök. A helyszín
különös lápi világ, kásás hólé,
tocsogók, nádszálak hajladoznak a szélben.
Az eget súlyos felhők terhelik,
szinte ráhasalnak a földre. A cigány-telepről
vezet széles földút, a nagy folyó
mellette kanyarog, jégtáblák zajlanak
medrében. Lélekszakadva rohanok,
bár üldözőimet hátra tekingetve nem látom,
tudom, a városba kell eljutnom és megmenekültem.
Az út meredeken emelkedik, megdöbbenve észlelem,
a gátat erre a folyóra merőlegesen építették.
Távolabb, a gáttetőn hatalmas
termetű kutyák támadásra készen
várakoznak rám. Rémülten fordulok
vissza, négykézlábra ereszkedve kúszom
a lejtőn, hátha így kijátszom őket,
hisz láthatják én is kutya vagyok,
csak egy kutya. Ebben a pillanatban
ősz hajú férfi magasodik előttem,
kötőféken vezet egy fekete paripát.
Felegyenesedem, a kantárt
markomba nyomja és eltűnik.
Tanácstalanul állok,
a ló tesz egy lépést felém, fejét
homlokomhoz dörzsöli, és valamit emberi
nyelven a fülembe súg. Hallom,
de nem értem mit mond.
A kutyafalka most szimatot kap,
csaholva nekiiramodik, felénk tartanak.

Az ágyam szélén kuporgok éberen,
és nem tudom eldönteni, az égiek
megmentésemre siettek egy táltossal,
vagy oly súlyos vereségem,
hogy már az állati minőség is fölém kerekedett.

Így nem mehetek sehova.