Túléletem

Nagyon-nagyon furcsa állapot túlélni.

Valakit.

Valakit, akihez vérségi kötelék fűz, vagy/ és hosszú év(tized)ekig funkcionáló lelki-szellemi köldökzsinór.

Különös, de csak részben kaotikus, követhetetlen,  felismerhetetlen, mert jól beazonosítható tünetegyüttese is van.

Előjelei, és utórezgései a halálnak. Annak a másikénak, akihez kapcsolódsz.

Ennek a személynek nem kell feltétlenül családtag lennie, illetve nem biztos, hogy minden családtag esetén működik.

Álmokkal indul.

Intenzívek,  nagyon szürreálisak, mégis életszerűek, és a már odaát levőek látogatása is gyakori bennük. Sokszor van az egésznek rémálom jellege, de nem tudsz igazán heves ellenérzést, félelmet produkálni velük szemben ébredés után. Valahogy tudod, mindezeknek most meg kell lennie. Idejük van.

 Nem tudom, hogy a haldoklónál is is így adódik-e, mert ezeddig csak nagyanyámmal sikerült valamelyest együtt haldokolni,én meg még nem próbáltam ki. Sokáig tartott az agóniája, 98 évesen már mozdulni sem tudott, felfekvései voltak. Neki látásai adódtak; a falból léptek elő lények, különös seregek. Tudata egyébként igenis tiszta volt, a Bibliából kért mindig felolvasni, azért jártam be hozzá. Teljesen logikusan is beszélt bármiről velem. Csak szelíden,  nyugodtan elmesélte azt is, ha beindult a túlvilági tábor szobájában. 

Apámmal halála előtt két nappal beszéltem. Illetve dehogy beszéltem, hallgattam,   két órán keresztül, (bár időérzékem kikapcsolt talán a rémülettől, az ijedtségtől; lehetett több, kevesebb is, de utólag így saccolom.) Ő akkor valósággal gyónt, lázasan, kapkodva beszélt a gyerekkoráról, a felmenő rokonságról, amikről én mit se tudtam, kamaszkori éjszakáról, rátörő szexuális vágyról, saját társadalmi helyzetéről, nézeteiről. Ömlesztve mindenről, ami csak egy emberi lényben megfordulhat élete során. Először és utoljára engedett közel magához, és ettől annyira sokkot kaptam, hogy nem fogtam fel, mi is történik igazából. 

Apácska -keresztapám, félig nevelőapám-, rövid volt, sziklaszilárd, és végtelenül szerény. Mikor beszállt a rohammentőbe,  amit heves rosszulléte következtében hívtak, a lépcsőre fellépve csak annyit mondott,  nem jövök vissza. Úgy is lett.

Aztán ott van az abszurd összekapásunk Mamikával, néhány nappal halála előtt. Ő meg a temető kulcsát követelte rajtam, amit a temetőőrtől kaptunk, és mindigis nálam volt, hiszen én hordtam ki kocsival  sírt gondozni. Ebben az esetben egészen süket és vak voltam, hogy nem fogtam fel ennek jelentését...

Valami tehát a meghalókban is végbemegy előzetesen, ez biztos, túlélő szempontunkból viszont, értelmezheted ezt a közelgő halál másik előjelének  bizton, már ha érintkezésben vagy közvetlen a meghalóval, és ezekről tudomást is szerzel.

De most  visszatérek a saját magadon észlelt paranormális jelenségekhez.

A következő jelzés, már a halál konkrét időpontjával van szinkronban.

A halál éjszakáját, vagy az azt közvetlenül megelőző éjszakát, ha napközben történik, szinte bizonyosra veheted, hogy álmatlanul fogod eltölteni.

 Mamika esetében lázasan forgolódtam, és nyughatatlanul, fogalmam se volt, hogy mit érzek, csak azt tudtam, hogy valami épp most megváltozik, és életem már soha se lehet olyan, mint azelőtt.

Sógorom, Misi öngyilkosságának éjszakáján, egész éjjel valami asztrológiai jegyzeteléssel voltam elfoglalva, nem jött álom a szememre, ráadást egy kutya, közvetlen az ablakom alatt hosszasan vonyított. Alig volt hátborzongató.

 Most, a Margit mama halála előtt éjszaka  a máskor szokásos négy szem macskagyökér tablettám mit se hatott, csak feküdtem; no, ez kész,  ma éjjel elfeledhetem az alvást.

 Jelezheti még a szeretett lélek távozását a szervezeted konkrét elgyengüléssel, rosszulléttel. Vigyázz, állapotod átszállhat gyermekedre is.

Apácska halálakor épp sétálni indultam volna az akkor négy éves Robival, amikor hirtelen minden erő kiszaladt belőlem, le kellett hirtelen feküdnöm a szőnyegpadlóra, Robika pedig odatrappolt mellém, majd minden előzmény nélkül, nem volt gyomorrontása, kutya baja se, és kidobta a taccsot. Sugárban hányni kezdett...

Most, Margit  Mama halálának delén, szintén rám tört a világvégi gyengeség, de ezt betudtam az előzetes álmatlan éjszakának, s bár igen hűvös nap volt, élénk széllel,  a függönyszárnyak, szépen libegtek-lobogtak, én pedig leheveredtem, betakaróztam állig, és egy filmet néztem; az Ezeregy éjszaka meséjének valamely feldolgozását. Így vártam Danit, aki be is futott dél körül, majd mondván, hogy ő is "úgy elfáradt," -tényleg élénk szél volt aznap, és bicóval jött..., leheveredett mellém, és úgy beszéltünk erről -arról a kellemes, félhomályos, szellős, hűvösben.

Ez a pillanat az időben már így marad meg bennem, míg lesznek emlékeim.  Mint  nyugodt, könnyű, utolsó simogatása az elmenőnek.

Meggyőződésem, hogy ezen jelenetek minden momentumának  jelentősége van a jövendőddel kapcsolatosan.

Mutatja, milyen szerepe lesz az elhunyt léleknek  folytatódó életedben.

Arról is beszámol továbbá, hogy milyen lelkülettel vált el tőled a távozó.

Aztán említhetem még Cseh Tamás halálának elő-éjszakáját. Ő arra példa, hogy nem feltétlen vérségi  a  világokon átívelő kapocs, még csak életközösségnek sem kell fennállnia hosszabb-rövidebb időn keresztül. Lehet a kötődés szimplán szellemi. Azt az éjszakát akkor még funkcionáló :) szeretőmmel töltöttem, de valahogy "nem bírtunk" aludni, így vallásos nótákat énekelgettünk hajnalig közös ágyunkban...Egyiknek dallamára írtam aztán egy emlék-verset Tomikáról. 

A dal szövege részben a 139. zsoltárból származik...

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem, és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

Ha mindezek végbe mentek,  és bekövetkezett AMI, a következő fázis, az a bizonyos halált követő ötven nap, vagyis hét hét. 

Ez tulajdonképp nem lehet más,-legalábbis részben-, mint átsugárzása   az észlőre a halott "élményeinek",  (halmányainak,) amiket a halál utáni bardóban  (köztes létben) átél, illetve áthal, te pedig ideÁT hallod...

A Tibet Halottaskönyv szerint így megy végbe a meghalás, alkalomadtán majd lecsekkolhatjuk;

"A Tibeti Halottaskönyv a halál utáni bardókkal foglalkozik. A halál a tibeti buddhista felfogás szerint nem más, mint állapotváltozás - a tudat állapotának radikális megváltozása. Miután jelenlegi tudatállapotunk a fizikai testhez kötött tudati működéshez kötődik a leginkább, a fizikai test halálával gyökeresen megváltozik. Minél kevésbé kötődik jelenlegi tudatunk a testhez, annál kevésbé viseli meg a testtől való elválás. A halál, amely az emberi tudatosság világának végét jelenti, egyben a következő köztes lét kapuja. Nincs végső pusztulás, vagy végső megszűnés, csak átmenet van az egyik köztes létből a másikba. A buddhizmus szempontjából az átmenet folyamata, illetve az átmeneti időszakok a legértékesebbek (pl. az ébrenlétből az elalvás, illetve az ébredés folyamata), mert ilyenkor láthatja meg a tudat, hogy valójában mi is tartozik tiszta természetéhez. 

A tibeti látnok-lámák szerint egy átlagos ember tudata kb. 49 napon át tartózkodik a halál utáni bardók valamelyikében.

 A haldoklás bardójaA csikai bardó a buddhizmus szempontjából a legértékesebb. Ez az élet és a halál közti állapot, ahol a testi funkciók fokozatosan alábbhagynak. Ahogy lassul a szívverés és a légzés, és ezzel együtt a testiség érzete, úgy erősödik fel a belső világ energetikai észlelése. Az ember a testét nem szilárdnak tapasztalja, hanem az egymásba olvadó minőségek összességeként. Hol folyékonynak tűnik, hol gázneműnek, hol nagyon törékeny váznak, stb. Fontos, hogy a haldokló felismerje saját haldoklási folyamatát. Ilyenkor az átlagembert félelem tölti el, amely rendkívül hasznos lehet a halál beálltát követő periódusban, ugyanis ez a félelem ébreszti fel a széthulló öntudatot önnön ájultságából.

A felragyogó világosságot, amelyet a haldokló a meghalás pillanatában lát, a tibetiek a tudat tiszta természetének ősfényével azonosítják, amely isteni természetű. Aki meditációiban korábban már megtapasztalta ezt az isteni energiát, annak módja van ilyenkor, hogy éberségét fenntartva egyesüljön ezzel a fénnyel. Az átlagember tudata azonban a fényrobbanással egyidejűleg kialszik. A kialvást követően, egyéni felkészültségtől függően, a tudat ájult öntudatlanságban időzik. A manasz tudatállapot automatikus működése ébreszti fel a halottat tudati ájultságából, amely legfeljebb 3 napig tart, sok ember esetében azonban ez csupán pár másodpercet jelent. 

Az ájultságból ébredező tudat egyre több régi tudatfunkcióját állítja vissza raktártudata segítségével. A manasz a raktártudatból lassan újra lemásolja az elhalt alakját, személyiségét, így végül a halott újonnan születő túlvilági tudata önmagát evilági testéhez hasonló bardótestben találja. A bardótest megszilárdulása zárja le a csikai bardót. Ha a túlvilági test megszületik, a tudat tiszta fénye elhalványul.

 A valóságos átélésének bardójaA halált megjárt lámák leírása szerint a bardótest formája teljesen megegyezik fizikai testünk formájával, úgy, ahogy álmunkban is saját testünk mintájára készítjük el álomtestünket. Ez a forma persze megváltoztatható, miután puszta tudati kivetülés. Ez azt jelenti, hogy mindenki az önmaga testéről alkotott legideálisabb formában jelenik meg, vagy adott esetben valamilyen vágyálom által szült szupertestben. Miután erre a testre nem érvényesek az evilági természeti törvények, szabadon megy át falakon, a gondolat erejével repül bárhová, nem sérülhet meg, bármilyen alakká változhat, stb. A bardótudat sokkal érzékenyebb, így képes az életében hozzá közelálló személyek gondolatait érzékelni, tudja, mit gondolnak, mit éreznek.

Az elképzelések szerint a csönyid bardó első hét napjában minden egyes napon megjelenik egy-egy segítő istenség. A halott számára, ha elfogadta önmaga halálának tényét, egyre kevésbé válik érzékelhetővé az emberi világ, és lassan magasabb tudatállapotba emelkedve végképp "elhagyja" ezt a világot. Valójában nem megy sehová, csak tudatállapota változik meg, amely miatt számára lehetetlenné válik ennek az alacsonyabb rezgésszintű világnak az észlelése. Ilyenkor a halott vizuális terét egy halványkéken derengő semleges végtelen tér tölti ki, amely a tudat tiszta természetével egyenlő. A halott ebbe a semleges térbe vetíti bele álomszerű látomásait, és itt jelennek meg számára a segítő istenségek is.
Nincs általános törvény arra, hogy a csönyid bardó hány napig tart. Ezt a bardót az zárja le, hogy a halott tudatában elmúlt élete iránt érzett vágyódás ébred. Ezt szimbolikusan úgy jelenítik meg, hogy megjelenik Jáma, a halál istene, aki a haldokló elé tükröt tart, amelyben megláthatja életének minden részletét.

A zöld testű, vörös köpenyes Jamma

Jáma nem ítél, és nem vádol, a halott maga az, aki minden cselekedetét újraéli, de ezúttal nem csak saját szemszögéből, hanem másokéból is. Így maga ismeri fel hibáit, tökéletlenségeit, amelyek alapján a tökéletesedés iránti vágy ébred benne, ez pedig az újramegtestesülések bardójához vezet.

Az újjászületések bardója
Miután felébredt az elhunytban az emberi létforma utáni vágy, a szidpa bardóban látomásai erotikus színezetet vesznek. Annak megfelelően, hogy a szeretkező párok melyik neméhez vonzódik inkább, dől el, hogy milyen nemű újjászületéshez jut. Ha a férfialakhoz, akkor nőként születik újjá, ha a nőhöz, akkor férfiként. Elvileg befolyásolható az újjászületés helye és ideje, ez azonban csak azoknak adatik meg, akik tudatukat úgy pallérozták, hogy még a szidpa bardóban is legyen erejük tudatukat irányítani.

(Felhasznált forrásmunka: Tarr Bence László: Tibeti Halálmeditációk - A halál értelmezése a tibeti buddhizmusban -ASTRONET)

De térjek vissza a túlélős nézőponthoz.

Először is számolj egy képlékeny lelkiállapottal, mintha a halottaddal együtt te is elveszítenéd bizonyos mértékig határaidat. 

Ez nemcsak bizonytalansági érzés,  ki is vagy, mi történik, hogy különböző szituációkban nem tudod átérezni teljes hittel, amit azon esetekben érezni/gondolni/ hinni szoktál, hanem mintha az elhunyt lelke némelyest betüremkedne, szállást rakna a tiédbe. Mintha a halottnak lenne olyan szándéka, és képessége is, hogy bizonyos tartalmait beléd plántálja, szó szerint benned éljen tovább.

Most például 23.-án délután még nem tudtam semmit anyósom haláláról,  a Lidlben vásároltam, hogy valamit főzhessek estére, amikoris meghökkenve fedeztem fel a jól megtermett, előhűtött pulykacombikat.  Idestova öt hónapja  élek már itt,  és még sosem volt kapható, nem szerepelt a kínálatban.  Nini, gondoltam, végre főzhetek egy jó, Margit mama- féle pulykahúslevest! Makacs szokása volt ugyanis, hogy vett nekünk pulykát, mert abból igen jó leves készülhet. Tőle tanultam a fogást, hozzá kötődik bennem. A leves már a tűzhelyen főddögélt, mikor hívott Zoli a hírrel...

 Ugyanezt a kajás húzást apám is megjátszotta, ő híresen nagy leveses volt, még nasizásra is odakocogott gyakorta a leveses lábashoz. Szokása volt, hogy a merőkanállal mert belőle, és az evőkanálkájával kikanalazta. Durva volt, amikor a halála utáni napokban egyszer elrévedtem az asztal mellett, és csak arra eszméltem,  mindkét kezem tele, egyikben a merő-, másikban az evő, és lapátolom befele a levest. Életemben nem tettem még ilyet, hónapokig tartott a levesmániám,  olyan kínzó vágyakozást sem előtte, sem utána nem éreztem ezen fogás iránt, mint akkoriban...Rajtam keresztül lakhatott csak jól, szegénykém...

De ezek az esetek inkább csak meghökkentő furcsaságok, a felszín alatt sokkal mélyrehatóbb változások következnek be; betegségek, elvbéli meggyőződések, jellemző reakciók hurcolkodnak át beléd az Elmúltból. Nem tudsz a magad ura lenni teljesen,  hasonló invázió zajlik, mint mikor megfogan  benned a gyermeked, és szépen kifejlődik benned egy másik lény is. A két folyamat bizonyos pontokban szinte analóg.

Nagyobb ráfázás lehet, ha a halottad és közted nagyon erős szívbéli kötelék volt, de egy heves cívódásotok után már nem adatott lehetőséged a békülésre, amint köztem, és mamókám között megesett. 

Évekig járt vissza  álmomban lidércnyomásként, nem egyszer próbált kirángatni a testemből, erős fizikai rosszullétet gerjesztve (tudom, tyúk-tojás probléma! melyk a primer, melyik az ok, és melyik okozat ebben a párosban.) Ez akármilyen szörnyű volt, még mindig a kisebbik baj. 

Mert aztán egészen 1999-es halálától, az ötven éves születésnapomig, tehát 14 éven keresztül, nem találtam az életem folytatását. Úgy éreztem lelkem legbelső zugolyában, hogy kész-passz, elveszett, elvitte a cica. 

Hogy most az ő kétségbeesését vettem át, vagy AZT tényleg kiráncigálta belőlem egyik álombeli viaskodásunk során, hát nemtom, passzolok. Eleinte konkrétan azt kezdtem hinni, én is meg fogok halni, de minthogy megmaradtam, kénytelen voltam megtanulni együtt élni  jövőtlenségi érzetemmel. Legalább adódott miről verseket írni. 

Ez a blokk csak  2013 őszén kezdett oldódni, amikor Danikám is kijött, Zoltán után. Akkor már megszületett  terv,  folytatni fogjuk a kiszivárgást. Akkoriban élénkült megint az áloméletem, gyakorta álmodtam  heves viharokkal, vasúttal, vonatsínekkel, viharfelhőkkel, költözéssel,  menteni kellett a gyerekeimet feszt valamilyen szituációból. Egy ilyen viharos álom során megjelentek,  mind az egész halottaskompániám, és tényleg egymás nyakába borulva zokogtunk   egy járdaszigeten, ezúttal villamossínek mellett. 

Ez katarzis erejű volt,  teljes békekötés, és  onnantól végre kezdtek visszatérni az életembe a célok, vizionált ösvények...

Ám ha nincs ilyen súlyos trauma kettőtök között, -még egyszer  óva  intek attól,  összekapj, s ne békülj azzal, kit forrón szeretsz; okkal mondja az Írás, ne menjen le a nap a te haragoddal-, akkor ez az  addig intenzív szellemátjárás, az ötven nap elteltével megenyhül, szinte hallani a szárnysuhogást, ahogy nem tova, de valahogy odébb röppen. Még mintha valami derűféleséget is érezni vélnél ezzel egyidőben. De ne hidd, hogy a törvényszerűen bekövetkező átalakulástól megmenekültél.

Ne szűnjék folyamatos  imád hát Allahhoz, és őseidért, hogy a jó  dolgaik hagyhassák örökül rád.

 Azon hozzátartozókkal pediglen mit kezdjél, akik nem annyira vannak jó szándékokkal irányodban; erről még élteikben sincsen fogalmam, nemhogy esetleges majdani haláluk után.Az ima, gondolom, itt sem árt,de milyen tartalommal is?

Ugyanígy, a "gyászmunkáról" sem tudok sok okosságot mondani.

Amiről idáig beszéltem, nevezzük inkább gyásztörténéseknek.

Nem belőled indulnak ki, de hozzád érkeznek.

Talán egy valami segített konkrétan, az, mikor apám halálhírét meghallva,  nyomban kocsiba vágtam magam, és ott voltam, hogy a felöltöztetésében részt vehessek, ne idegenek húzzák-vonják.  

Mélyen fájt, hogy Mami esetében nem szóltak, és csak három nap múlva láthattam a halottasházban. Ott annyira idegen volt.

A temetés? 

Mindegyik úgy él bennem, mint horrorisztikus tortúra,  az apué pedig szinte törlődött a memóriámból.

A "végső nyugalomra helyezés" -kifejezése számomra erős csúsztatás. Mert semmit fel nem old, de végleg jóvátehetetlenné tesz. 

Bezárni sötét koporsóba, dugni a föld alá? 

Inkább a hamvasztás, aztán irány a tenger, vagy lenni fácskának  táptalaj. 

Ezen felül, amit  emberek tenni szoktak még ez ügyben, nálam nem működik. 

Nem megy a siratás, testem tele súlyos, forró kövekkel,  légzésem alig, rám ég  fájdalom, és úgy maradok. Zombiállapot.

Engem nem sűrűn "gyógyít idő múlása", ezen történések felett megállnak a csillagok. 

Konkrét jelenlétük hiánya néha úgy fáj ma is,  belegebedek.

Temetőjárás  üres pantomim volna.

Visszagondolva régi, Halottak napi,  gyertyagyújtásos temetőjárásokra, ilyes alkalmakkor a még élők is eltávolodtak,  nemhogy az elhunytak kerültek volna barátságos közelségbe.

Nem tudom miért alakult így.

Amíg mamikám élt, azért  volt értelme, mert tudtam, neki fontos igazán.

Nekem nem sikerült a belső világom összekapcsolni  ezekkel a közösségben elkövetett rítusokkal.

Egy poszt, és más semmi

Kedves Margit Mama!

Már  nagyjából összeállítottam a Neked szánt mosoly-albumunkat, csak közbejött  betegségem, valamint drága jó landlordunk, Shah úr kasmíri hazalátogatása miatt  elnapoltam a dolgot.

Úgy terveztem,   a boltjában majd kinyomtatom, és egy borítékban feladom az összeszedegetett családi képeket.

Nagyon megkedveltem őt,  hiszen, ha valamit nem értenék beszélgetéseink során meg, (ami elég gyakran megesik, no,) képes eljátszani, körbeírni, elmutogatni nekem, és közben úgy néz rám, mint egy apuka,  retardált csecsemőjére :), olyan is előfordult már, hogy szinte gügyögve megdicsért; "good girl", mikor végre felfogtam mondandója lényegét. És ennek a dolognak volt némi pikáns bája, tekintve hogy Ő 61, én pedig 52 éves vagyok. Ám most, néhány hétig kénytelen vagyok nélkülözni társaságát.

Kívántam neki gudlukot, és telesírtam három csipkés zsebkendőt.

Amit itt megélek, az mintha gyerekkorom Magyarországára repítene vissza.

Kilépek az utcára, és mosolyogva üdvözöl a kifőzdés, a fodrász, a mobilos, a versemben megénekelt kurd boltosom pedig a zebra előtt megállva kiszól nekem az áruszállító furgonjából, hogy cigi csak este 6 után lesz, akkor menjek. Mintha visszaszálltam volna jó negyven évet az időben, komolyan mondom. Az igaz,  hogy minderre 2000 km-rel arrébb találtam rá,  és hogy a történet valamennyi szereplője muszlim, de kicsire nem adunk.

A szomszéd lakást, amelyikkel közös a lépcsőházunk, épp felújítják.

 Az előző bérlők, hála Allahnak, elhúzták a csíkot. Litvánok voltak, és fűfogyasztásuk intenzitásának következményeként állandó, átható bűz fojtogatott, míg felküzdöttem magam a lépcsősoron, és végre magamra csuktam belülről a lakásajtót.

Egyik délelőtt arra ébredtem, (akkor már erőst beteg voltam,), hogy mulatós magyar zene ütemére kopácsol valaki odaát. Így ismerkedtem meg Tónival, a piktorral, tehát most már magyar mesterember is elérhető közelségben van :), ha szükség lenne rá!

Tőle tudtam meg,  a szomszéd lakásnak szintén paki tulaja van, akinek jókora zöldségüzlete a kiadó lakásai mellett, több lábon áll a  "papa" -Tóni csak így emlegette-, s lazán, 50 ezrével hordja a fontot a bankjába. Szemtanúja volt az esetnek :)

Ma vele is összetalálkoztam, illetve, én jöttem fel a lépcsőn, jókora, megrakott Tesco-s szatyorral, a "papa" pedig épp lefele indult volna, de minthogy igen szűk a lépcsőfeljáró, ez így együtt fizikai képtelenségnek bizonyult. Erre mit ad Isten?  Integet ám, hogy jöjjek bátran, a 10 kilós pakkot pedig adjam át neki, ízibe, ne én cipeljem!

Próbáltam képzeletben eljátszani ezt a dolgot, egy magyar milliomos boss szereplővel, de kurvára nem jött össze :)

Na kérem, ők a borzalmatos, nőzsigerelő muszlimok, kellemes rettegést, asszonypajtások, odahaza. Urak, fenjétek a kaszát-kapát bőszen, tényleg borzalmas lenne számotokra, ha ilyen irányban változnának a közállapotok.  És akkor még ott vannak a pakisztáni taxisok is, (merthogy más nemzetiségűt keresve se nagyon találni itten.) Én annyi kedves gesztust, jó szót, otthon 10 év alatt nem kaptam, mint  míg melózni jártam velük. (Mármint  ki a Boots-hoz, és vissza, haza.) Persze ki tudja? Játsza itt nekem mindjük a Dr. Hyde-ot, aztán hazaér, megérzi a kuszkusz illatát, és legott kibújik belőle a Jekill.

Szóval beteg lettem nem kicsit, nagyon. (Mintha előtte olyan egészséges lettem volna!)

Pedig jól indult a január, mert visszahívtak, pedig az első hónap nagyon nem busy. Lehet nyugodtan pihenni az ünnepi fáradalmakat.

 A telefonomról lefogyott az egység, az O2  szolgáltatóm sikeres közreműködésével. Töltős telefon, 10 fontjával rakni rá  az egységet, de állandóan küldi az sms-t, hogy vegyek valami Big Bundlét is az alaptöltés után, én meg juszt is baszok venni. Ilyenkor az aljas  vár egy kicsit, és utána hopp, lenullázza a készülékem. Szóval este 10-kor végeztem, és már nem tudtam telefonálni, hogy drágajó Mohamed efendi, ugyan jöjjön már értem, a canIhaveataxijával.  De ahh, mit nekem az a két kilométerecske? Mozgásban az üzlet.

A szél fújt.

A szél nagyon fújt, de valami  baromi nagyon-nagyon.

Keresem a jelzőket, milyen egy angliai jeges-nedves,  északról lezúduló szélvihar Angliában. Majd szólok, ha megtaláltam őket.

Másnapra minden elképzelhető helyen begyulladtam, vastag huruttal megspékelve. Akkor elkövettem még egy hülyeséget. Nekiálltam ilyen Coldrex-hotrem-szerű italporokkal enyhíteni a szimptómákat. Na, egyéb se kellett, minden "bent maradt", vérnyomás pedig  kétszázra fel.(Persze, erről akkor még sejtésem nem volt.) Nem úgy voltam  nagyon rosszul, hogy valami intenzív rosszullét, vagy halálfélelem.

Nem.

Csak átmentem szobanövénybe.

Vagy inkább gombába.

Egyszerűen csak éreztem, ha megmozdulok, de ha csak gondolkodok, csak ha érzek, nekem végem.

Így lehetőségem nyílt megismerkedni az angol egészségügyi ellátással is.

begombultam

Bekerülni a háziorvosi rendszerbe, elég hosszadalmas normális esetben.

De én most sem voltam az :)

 Online lehet regisztrálni, s ha ez megvan, irány a területileg illetékes, -a legközelebbi-, Surgery, ott is kitöltesz néhány adatlapot, aztán kapsz egy időpontot  néhány hét múlvára, amikoris elvégeznek vizsgálatokat, amiknek az eredményét szintén meg kell várni, (valamint  az az NHS szám, amin nyilvántartanak a rendszerben majd egy-két hónap múlva érkezik meg) és utána máris! fordulhatsz hozzájuk a problémáiddal, persze, minden egyes alkalommal mindig előzetesen időpontot kell kérni, amire szintén akár heteket várhatsz.

 Ebbe a menetrendbe jócskán sikerült belerondítanom, igaz, első alkalommal Dani velem jött tolmácsként, de már a fizimiskám önmagában is elég horrorisztikus lehetett, mert  az online regisztráció után odamentünk délelőtt, és legott megkaptam az időpontot is  még aznap estére Dr. Ahmed Ahmed doktor úrhoz.

begombultam

Nem vicc, tényleg így hívják a fószert.

A másik döbbenetes tapasztalat, hogy doktor bácsi úgy gondolta, kompetens személy vagyok saját problémáim adaptációjához.

Semmi letorkolás, semmi okoskodás, semmi rossz néven vétel. Itta minden szavamat.

Persze, leleteket vittem magammal, és bár lehet, az angliai orvosok nem értik a latint, dehát Ő megint pakisztáni volt. Remekül elboldogultunk. Első körben sikerült hozzájutnom a pajzsmirigyhormonomhoz, vízhajtóhoz a kis mixödémámra, továbbá kombinált antibiotikumhoz.  Ahmed Ahmed befeszítette a bicepszét, úgy mutatta meg,  milyen erőset írt fel nekem:)

Továbbá fényt derített a 182/110-es vérnyomásomra is, 95-ös pulzussal spékelten.

 Így bónuszként  vérnyomás-mérőt is kaptam ajándékba Danitól.

A  kiváltott receptekért pedig kummányi penny-t sem kellett fizetnem.

Ahmed Ahmed speciális vényt használhatott.

Nagy igazság, hogy minden rosszban van valami jó, mert ezek a bogyók már egyébként úgy kellettek, mint  falat kenyér.

Hazai készletekből kifogytam, és utánpótlásról végképp le kellett tennem, miután családom felmenő része kitörölt engem az élet könyvéből. Büntiben vagyok, míg a világ, s két nap.

Legyen hitük szerint.

S ha nem jön közbe  ez a nagy lerobbanás, akkor még biztos halogattam volna nekifogni az egész procedúrának.

Ráadást, akkor nem is jutottam volna túl rajtuk ilyen huszárvágással.

Szóval,  mindezek miatt estem késedelembe.

S most már csak a túlvilágra tudom küldeni a képeket.

Ragaszkodtál haláloddal is a puritán elveidhez, mert nem kell bajlódnunk   két évszám megjegyzésével Veled kapcsolatosan.

Február huszonkettő nem csak a születésed, de  halálod dátuma is.

1933 február 22-2016 február 22.

A közte eltelt nyolcvanhárom évet, az életed, de legalábbis a velünk közös jó harmincat pedig megőrizzük, hidd el.

Intelligenciád, emberi tartásod, önfegyelmed, szellős, mégis stabil szereteted örök példa, és támasz számunkra.

A temetéseden nem lehetünk ott. Hogy is lehetnénk,  nem is értesítettek bennünket, egy brutális fészbuk posztba futott csak bele Zoli unokád, ma reggel.

De nem múlik ezen semmi.

Szép nagy temető az én szívem, ott lesz helyed  Apám, Dédimama, Apácska, Mamika,  és sógorom, Misi mellett.

Igazi Schneider lány voltál, egyszer elmesélted (ritka alkalom,) hogy gyerekkorodban katonás rend uralkodott nálatok, ott még a kanál sem csörrenhetett meg, ha  leült ebédelni a család.

Nem sok teret adtál nekem a lelkizésre, de viseltél engem rendületlenül, :) most már nyugodtan elmondhatom, hogy magamban sokszor gondoltam azt,  tulajdonképp Hozzád mentem "feleségül",  az irántad való megbecsülésemnek jó része volt abban, hogy a  félrement kapcsolatom  fiaddal,(most az Alkalomhoz illőn finom vagyok, és nőies,) nem nagyon csapódott le a gyerekek irányában, hisz "ősökként" mindig téged, és Miklós bácsit tudtalak be "apai oldalról."

És megérhettem azt, hogy már túl a váláson és mindenen, azt mondtad nekem, igazam volt. Mármint nekem! volt igazam!, hogy úgy cselekedtem, ahogy.

Védőpajzs voltál. és szellemi támasz, és példa. Nélküled nem bírtam volna végigcsinálni ezt a bizonyos harminc évet.

Még annyit, Robi unokád is nagyon bántja, hogy már nem vártad meg őket.

Tavaszra tervezték a látogatást Lócival.

Már csak a képek maradtak.

Hátra.

Utoljára akkor láttalak, mikor tavalyelőtt Bogdán is nekivágott a nagy utazásnak. Aggódtál, nyolcvanegy évesen képes voltál biciklire ülni és kitekerni hozzám, hogy ennek hangot adj. Féltetted Őt, úgy gondoltad nem lesz képes megfelelni az itteni követelményeknek. Hogy is gondolhattál volna mást, akadtak szirénhangok a háttérből, akik erről győzködhettek... És látod, nem hogy megállja  helyét, de jelenleg  istápolja anyukáját

igaz, hogy megemberesedett?

Tudom, büszke lennél rájuk.

Mit lennél?

VAGY.

igaz, hogy megemberesedett?

Manual Peking

Egy mondatot próbál felhúzni magára,
de folyton lecsúszik, akár a farmerja,
és  lehetetlen ennek is meghatározni a miértjét,
szűk rá, vagy éppen kifogyott belőle?
Valahogy egyszerre mindkettő.
Arra gondol, ezt legalább érdemes lennie dokumentálni.
Ahogy nyelve elveszíti az önbecsülését.
Ahogy a szavak nem rögzítik tovább struktúráit.
Fülön csípni a pillanatot, amikor először gondolkodás nélkül szólal majd meg.
Nem szerkeszti meg a mondandóját, gondolatban előtte nem váltja át a szavakat.
Úgy hitte, jeles esemény lesz,  büszkeséggel tölti majd el,
de nem ez, és nem így történik.
Helyette ketté hasad.
Párhuzamos világokban mozog.
Ingerek hatására kapcsol ki, és be.
Teljesítménykényszer esetén aktivizálódik a másik jelrendszer.
Van, hogy egész kiválóan fogja az adást, válaszüzeneteket küld.
Tudja mi hangzott el, anélkül hogy felidézni tudná később a mondatokat,
az információk  birtokában maradnak,
hozzá rendelt, konkrét szavak nélkül.
Ez meglepi.
Szembe megy minden meggyőződésével és tapasztalatával.
Mikor eddig jut, elmosolyodik. Ez is milyen morbid már!
Verset írni a szótalanságról.
Pontosabban verset írni szótalanságról.

Újabban reklámokat néz.
Nem tud betelni annak élményével, hogy akaratától függ,
jelentéssel bíró hangalakzatok jutnak-e el hozzá,
vagy az egész szöveg elhúz mellette  érintetlenül.
Anyanyelve ezzel szemben terrorizálja.

Szavai kéretlenül is belé akaszkodnak, mint  bogáncs.
Énjének megszokott darabkái  valahogy gazdátlanok.
Félöntudatlansági masszában lebegnek, formalinban csecsemők.
Gondolatban ezért a kis, kurd boltos legényt teszi felelőssé.
(Ahogy leírja, már érzi, a kis boltos legény stílusidegen 

szövegében, de nem tud lemondani róla.
A srác  kiskunsági, tanyasi rokonait idézi fel,
Ady fiatalkori fotóit, versével együtt;
'Kun fajta, nagy szemű legény volt.'
Változatlanul hagyja a leírtakat.)
Ésszel feldolgozhatatlan cinkosérzés pattant ki belőlük
első találkozásukkor. A srác azóta is mindig meglepi valamivel,
hol a pink lighter helyett ajánl neki inkább egy figurásat,
amin kigyúrt fickó feszít, máskor szóvá teszi, miért visel csuklyát a fején;
-talán nem telt jól a karácsony?(Különös asszociáció!)
Almás kalácsot nyom kezébe present képpen.
Az is megesik, hogy elébe rakja a kívánt árucikket,
még mielőtt megnevezné neki, mi is lenne az.
Aztán sziával köszön el.
Egy alkalommal másodszorra is megkockáztatja;
-Where are you from?
-From Kurdisztan!- öntudatos hanglejtéssel érkezik a válasz.
-Már mondtad, hogy kurd vagy, basszus, but  there is not Kurdistan.
-From Irak- ismeri be elszonytolodva.
Talán őhozzá lehetne kötni azt a bizonyos alkalmat.
A megértés eleve adott mivoltából fakadtak fel szavak,
miközben mindketten törik a nyelvet,
amin érintkezni kénytelenek.
Rákényszerülnek könnyedén, spontán módon.

Ok és okozat megint helyet cserél,
és ez minden eddigieket romba dönt.

Most ez

Igen, hétszer ugyanaz a video, 

Zoli Pandora boxos musicjára turkáltam kicsit a fiók mélyén.  

Ezek mindében ott bujkál ugyanez a DALLAM. 

Ez a dallam az ősoka mindegyik kis szövegnek. 

Parajelenség, mikor az ok jóval később történik meg mind az okozat. 

Na persze, örülök az 5 nap alatti 11 ezres nézőszámának.  

Mit tesz a műfaj, no és persze a "márkanév" ismertsége...

Ezzel, megint csak persze, épp nem elvitatni akarom a "mű" érdemeit, bolond lennék, ki anya, ismerheti az érzést, ennél űberebb ki/beteljesedés nincs, mint mikor a gyermek ér el valamit, -főleg, ha neked is szív ügyed, amiről a történet szól.

 Ráadást ez a "siker" vagy eredmény, nem egyszeri alkalomra szól, mint a saját, ha nem valahogy átíveli a teljes személyes időd...Zoltán ezt már amúgy is sokadszorra játszotta meg, mintha  lelkem textúrájából metszene ki darabokat a kompozícióival.

Hogy a gének a felelősek, esetleg valami mély gyerekkori lenyomatokat hagyhattam benne, hisz nem voltam én mindig ilyen extra introvertált csöndzsák, mint jelenleg...

A vicc viszont az, hogy mégis a Zoli zenéi az eredeti darabok,  az érzés saját nyelvezetén megírva, s az én szövegeim pótcselekvéses kis tákolmányok azokhoz képest.

Nádja két, kislánykori verse

Éjszaka, egyedül.

Ha a kiürült éjszaka behavazza  álmod,
ha ködszürke hajnalok belepik  házad,
ha tejfehér egeken haldoklik a nap,
ha a tengerzöld tenger hullaházzá fagy,
ha  hóhérok alkonyatkor cilinderben járnak,
műmosolyuk garantálja hamis ragyogásod,
de az éjszaka kiürült, álmod behavazza,
és tükrödből egy idegen hidegen néz vissza.

Nagyon fázik. Ezen a virradat sem segít.

Fázósan húzom magamra az éjt.
Fekete még, mint vak holló szárnya.
Nyakamban gubbaszt az ezüstös hold,
és a semmibe lóg le a lába.

A légben lebegnek

tetszhalott hercegek

hamuszín ruhájuk

gyöngykönnyük rápereg

Valahol, egy házszabdalt téren,
jóságos, öreg, nagy mackók állnak.
Lassan lefoszlik arcukról álmuk,
a menetrendszerű halálra várnak.

A gépszívű virradatba
besüpped lassan a város.
Élek és tökmagot rágcsálok?
Otthonos az otthontalanságom.

Talkina két nemváltós szonettje

Fiatal férfi szonettje szomorú szemű szerelméhez

Bőröd bimbó-rózsa illatát ontja,

ha felgyúl rajta hűs ujjam nyoma.

Hajadat hajnali álom kibontja,

fények sodorják fürtjeit tova.

Fáradt szívemre száll száz, titkos gondja;

fekete pillangó-vágyad hova

tűnt el? Szerelmed mi rontja?

Hiányuk sajgó, omlaszt a porba.

Kedves, neked nem fáj, ha reggel

két csillagszemedbe karmol

emlékek pengeéles képe? Vesd el

magadtól bánatod, mi ráhatol

lelkedre, s körbefon. Ébredő kedvvel

vonj magadhoz,  s két kezem átkarol.

A magányos oroszlán panasza

Szirmai domborulat, s komor árok,

-ha éjjel a tejút földre folyna-,

a sziklák fehér gránitvirágok;

vágyam c-moll futamokban lobban.

Mert aranyló bánata lehet rá ok,

hallgatás tűnődik a homokban,

kristálykódolt üzenetére várok,

-talán, ha tenger ringása oldja-,

amit csillaglegények súgnak ott fent,

– csak büszke szívem néma, hallgatag-,

egy édes, dundi, kacér, égkéjhölgynek,

kit oly forrón óhajtok, ó, magam!

De rejtve tőlem mind, nászi bűvige,

itt lent könnyeim elmossa sós hab.

Esőcseppek egyhangú morajától Nádjában felidéződik újra néhány gyermekkori emlékkép, végül szó esik egy különös metamorfózisról is

Látod-e,

kislány, tenyeredbe fekete cseppek cseperegnek,

falevelek reszketnek a nap mézízű csókja után,

de e fénypántlika-lobogás erdőd hajzuhatagát 

fonja villogó smaragddá.

Álombeli képzuhogás hogyha pereg a retinára,

hajdanvolt tegnapok torlódnak bennük a mára.

Álombeli erdődből, jaj, ugye fáj nagyon a kitalálás?

Fekete cseppek cseperegnek szívedből az erek alagútján.

Itt vagy e testbe bezárva, dobog a léted.

Nézed a filmet az itt és most -mozijában,

de nem is érted.

Elmenekülnél, futnál hajnali széllel,

árad odabenn tengerzúgás, hajszol a véred,

é s   m o n o t o n u l

csak szócseppek cseperegnek agykoponyád üregében,

recitálja tebenned a verset Valaki,

s a lét köreit elhagyva  halálba révül,

vagy újra születni ma, téged választhat menedékül.

Ebben a versben Talkina és Mosestlov fülledt erotikájú kapcsolatának újabb, különös részleteire derül fény.

Sodortál.

Nekem te erős voltál, brutálisan ártatlan. 

kozmikus lény, málnásban  kajtató mackó,
régi vágású, karakán öreglegény,
olykor remegő  megszeppent kisfiú,
tömör őskövület.

Ezer arcú bohóc, de az a fajta,
aki minden játékát halálos komolyra veszi.
Akivel a legjelentéktelenebb mindennapi is
kultikus szertartás.

Melletted minden átfordult önmaga ellentétébe,
így teljesítve be önnön magát.

Új keletű rabszolgaságomnak mámorító szabadság íze volt.

Az örömök fájtak,

a kín elringatott,

a nyugtalanság megbékített önmagammal.

Az újonnan bennem kialakult önzetlenség
egylényegű volt a legteljesebb énközpontúsággal..

A lét folytonos születésben volt,
mert egyikünk se tudta, akarta, miről szóljon

a következő pillanat.

Nem mi oldozgattuk a problémákat,

hanem azok bomlottak mint rózsa,
és hoztak létre bennünket,
már nem téged, és engem,
hanem minket. A kegyelem kézzelfoghatóvá vált,
körbeölelt,mint  bábokat a selyemgubó.

Meghatottak elképzeléseid.
Az arany fülbevaló, amit adtál,

és pappal áldást mondattál rá.

Ezzel misztikus ellentétben álltak
profán megnyilvánulásaid,
s ahogy reggelenként az esetek után

markomba pénzt nyomtál.

Ha elvonszolsz lakatlan szigetre,
valószínű boldogon nyugtáztam volna,

de te "konzervatív elveket" vallottál családról,

munkáról,

gyerekről.

Féltettelek szembesíteni a ténnyel, hogy született mágus vagy,
Sziklás hegységből idetévedt sámán,

hisz hatalmas naivitással lovaltad be magad hitedbe,
hogy jámbor katolikus.

Én viszont már tudtam, hogy Jézus sosem volt meghaló- feltámadó isten,

ám számodra még próféta sem lehet

sohasem.

Nadja Vaszilijről, utószor. Alkonyati anzix

Hajolnak fölém helyetted fák.

Nyugvó nap vére rám csorog.

Hallgatok. Simulok a tájba.

Szelíd domb pihen mellettem,

hegy kéklik messze, derengő város.

Csend kívül és belül, most szinte jó.

Fegyverszünet. Pillanatnyi béke.

Persze rád gondolok mindig, mindenhol; 

lám, legalább a táj befogad,

nem taszít el magától,

 - miképp te.

A szenvedés szétmarta eszemet,

mégsem felejtem azt az éjszakát,

ahogy vált végsővé a bizonyság,

föloldozást tőled kaphattam volna én;

haldoklónak adja csakis halál.

Egy éjszaka csak kettőnké volt.

Tudod, nekem nem jelent vigaszt,

ahogyan eltaszítottál,

leginkább magad aláztad. 

A fák fölém hajolnak, nap vére rám csorog. 

Pokol hetedik köre,

„ hiszen itt is jelen vagy”

Nadja Talkina együgyű  búcsúdala, éjszakai országúton tovatűnő

éjszaka kékje festi a mennyet,

madárszárnyak beterítik testem,

susog a lomb  és énekel,

kések a fények, torkomon égnek

mondatlan szavak

fényszórók fénye sebzi meg arcomat.

égető szél elsöpri utamat.

sehonnan sehová, örökké nélküled.

kések a fények, torkomon égnek

átkozott szavak

álmoknak fénye, tetteim tétje,

sugarad szórd rám, körödbe vonjál,

némíts el halálos hangokat.

kések a fények, torkomon égnek

kérlelő szavak

égess el engem, véremmel fess fel.

hollókkal hordozz, perzselj fel poklom,

rád hagyom halálom hangjait,

kések a fények, szívedbe tépjen

utolsó szavam

Nadja Talkina Gyergyóban tett kirándulására emlékezik vala

Szakadék szélén

pengeél fűszál metszi élesre a  levegőt.

A katlan mélyén szendergő város ködpólyába bugyolált csecsemő,

ha fölsírna sem hallanék ide hangja,

hol sziklakatonák közt menetelő rabnép az erdő,

de fohászkodva szabadságáért a fényre felnő,

fekete felhők takarta nap, ha kipattan,

szivárványból izzó hidakat ácsol haraggal,

és árnyékkévékbe gyűjti a csöndet a fenyves szélén.

Ha kopár kedvedhez

csak a kékszürke, s a méregzöld passzol,

ha már vesztes önmagadra sem haragszol,

ha mit kerestél, rájössz,  seholse nincsen,

és elherdáltad sosemvolt kincsed,

múltadba vezető emlékút, ha idefut,

hazátlanságodból kivándorolni csak ide tudsz.

Emlékbeli táj, elmémben álmodó, vetítsen valóként szemem!

E pillanat igézetében táguljon jelenné gömbidő,

égjen a távol!