Múlt héten eszembe jutott néhai, kedves kolléganőm, Anja. Pár évvel ezelőtt többször hívott vendégségbe. Fáradhatatlanul főzte a kávét, sütötte a Crepes-t. Felmondott, mert kikészült a stressztől, a munkahelyi mobbingtól. Annak idején én voltam a csempésze, bevittem a munkahelyre az orvosi igazolásait, és hoztam el neki titokban a munkahelyi dokumentumait. Anja felnevelt három gyereket. Kisebbik lánya Ronika rossz társaságba keveredett, nem fejezte be az iskoláit, de már 17 évesen önálló lakáshoz jutott. Sokat beszélgettem vele is annak idején, és kissé megmozdulva anyai ösztöneimtől, félve mondtam Anjának, hogy vigyázzon, mert a lánya spirituális értelemben veszélyben van. A lány rengeteg sötét mágikus szimbólumot viselt a testén. Anja családi tradícióként vitte és fejlesztette tovább érdeklődését, affinitását, a mágikussá fejlesztett női hagyományt művelte és adta tovább két lányának. Mellette kitűnően festett. Gyönyörű ékszereket kreált. Közben mesélte nevének eredetét, és dédanyjának különleges szellemlátó képességeit, amit anyai ágon örökölt minden nő. Mivel családi és nemzeti hagyományról volt szó (tatárok), semmiképpen sem találkozott ortodox szláv vallása a felvizezett ezoterikus tanításokkal. Számomra ismeretlen és szokatlan tradícióit mondta el. Pl. hogy kell ősi szokás szerint egy teret a negatív entitásoktól megszabadítani,valamint azt is, hogy a legdurvább szellemlátása akkor történt, amikor megismerkedett egy férfival, és a férfi hálószobájában reggel a férfi oldalán egy gyönyörű hosszú hajú hölgyet látott lebegni. Leírta, hogy milyen ruhát viselt a szellem, és azt is elmondta, hogy a férfi volt felesége a megismerkedésük előtt hat hónappal azelőtt súlyos betegségtől elcsúfulva meghalt. Anja megkérte a férfit, mutasson egy fényképet a feleségről. Anja beazonosította a feleséget. Majd egy napon megtalálta a ruhát is, amit a szellem viselt. Szakított a férfival. Anja azóta már megtalálta a párját és nagyon boldog vele. Szóval a múlt héten eszembe jutott Anja. És Susanne is. De ez egy másik történet. Vagy mégsem?
Anja a héten egyszer csak több, mint egy évi hallgatás után felhívott. Mondta, menjünk el shoppingolni. Jön értem az autójával. Már kezdtem gyanakodni, hogy beszélt-e, találkozott-e valakivel, akitől megtudhatta, hogy egy igen nehéz korszakomat kezdtem el hirtelen élni. De nem beszélt senkivel. Továbbá, az is felmerült bennem, hogy a mostanában, számomra egyre sűrűsödő szinkronjelenségek mögött vajon miféle erő állhat? Ahogy jóapám szokta volt mondani, a negatív erőknek is megvan a hatalmuk arra, hogy furcsa dolgokat idézzenek elő, ugyanúgy a pozitív erőknek is. El kell fogadnunk szfinx mivoltunkat, hogy sorsunk alakulásában a szabad akaratunktól függetlenül, a vegyes erők célkeresztjébe zuhanhatunk. A mindent fogj fel pozitívan parancsa befuccsol. Helyette célszerű és üdvös krízishelyzetekben a mindent fogj fel óvatosan, de a legjobb képességeiddel mérlegelve -nem parancsot és programozottságot, de annál inkább nyitottságot, derűt és méltóságot kicsalogató ösztönök,- tanácsára hallgatni, akkor is, ha az előttünk álló kihívás egyfajta át-, vagy visszaprogramozást, dekódolást igényel.
Az 1 route de l’Europe majdnem 1700 üzletének terein, az egyik egyik padon ülve, elmondtam Anjának szívfájdalmaim okát, miértjét, hogyanját. Rögtön a helyes megoldáshoz vezető út kikövezését kezdtük el közösen megbeszélni. A plázs cukrászdájában jólesett a jéghideg málnafagyi. Végre éreztem, élvezem, hogy nyár van. Másnapra programot beszéltünk meg, pontosabban a program keretei közé tartozott egy állami hivatal felkeresése, jövőbeli terveim elintézéséhez. A Petit Bateau üzletében még eszembe jutott, hogy már évek óta nem voltam strandon, és mi lenne ha… Terv megbeszélve. Másnap Anja csengetett reggel. Elindultunk. Sajnos akadályozott volt a városban a reggeli közlekedés, a metróépítés miatt, így drukkoltunk egy szabad parkolóhelyért. Anja megjegyezte, hogy mielőtt strandra mennénk, neki van egy kis elintéznivalója. Menjek be vele a pszichiátriai klinikára. Megdöbbentem, miért kell bemennünk. Eddig erről nem beszélt. Aztán szép lassan elmondta, hogy a 19 éves Ronikát hat hónapja kezelik intézetekben. Nagyon kevés esélye van arra, hogy valaha is felépül. A pszichózis, amit szintetikus drogok kémiai vegyületei okoztak, ön-, és közveszélyessé tették. Elmesélte, hogy tipikus sámánélményekkel kezdődtek a tünetek, ő is látott szellemeket, de a droghatás miatt agresszívvá vált, és totális kontrollvesztéssel párosult. Valamint kiestek bizonyos hétköznapi képességei is, amik teljesen a fogyatékos státuszhoz viszik . Megdöbbentem. Hogy van Anjának ekkora lélekjelenléte mindezt elviselni? Azt mondta, hogy amit eddig filmeken látott, az most a valóságban beütött, nem tud mit csinálni. Tehetetlen. A hivatali informálódás után gyalog tettünk egy rövid sétát a klinikához. Majd felmentünk a zárt osztályra. A csengetést követően kinyitották az ajtót, Anja még az ajtóban állva elmondta, ki ő, és kit keres.
A kép, ami fogadott minket, lesokkolt. A 19 éves lány a folyosón feküdt, mély álomban úgy, hogy semmiféle hangra nem reagált. Felemeltük a lepedőt, a lepedő alatt kezei, lábai, törzse leszíjazva, karján a ragtapasz alatt vér. A lepedőjén vérnyomok. Arca teljes felületét sebek borították. Eltorzult vonásai alig emlékeztették régi önmagára.
Ahogy ott álltam felette, mélységi himnuszok orgonazenéje szólalt meg. Szemeim előtt fáradt, és elgyötört testek sikolya sorjázott. Dante-i dráma és szürreális borzongás rázott meg, mint annyiszor, valahányszor életemben, amikor a túlvilág éhes torka kinyitja száját. Nem tehettem róla, ahányszor a méltatlan halál képeit számtalan élőben megláttam eddigi életem során, mindig ugyanazt éreztem és láttam: a pusztító akaratot, ahogy előhívja az élőkben, hogy szolgálják művét. Legyen ez korszellem kreálta elektromos sokk, legyen ez másokon áttaposó , az igazság nevében zengő érczhalom, pengő czimbalom, ártatlannak tűnő bürokratikus intézkedés, bűnöst kiáltó, keresztre feszítést és máglyahalált skandáló akarat, legyen ez titkos tudást, és spirituális üdvöt felkínáló eszme, kis pasztillákba csomagolva jó áron, legyen ez az őrület kertjében felkínált tudással mérgezett alma, vagy bioáruként forgalmazott génmódosító vírusok politikai versengése, mert láttam én a jóindulatú halál ténykedése által legyengült és megszentelt testet is, amit szépséges fény jár át, ringató álomdajka énekével, és nem kampók és szögek verte rosszindulattal.
Az ápoló személyzet semmiféle információval nem szolgált a lány állapotát illetően. Azt mondták, ha valamit meg akarunk tudni, beszéljünk a főorvossal, aki jelen pillanatban orvosi vizitet tart az osztályon. Gyanakodva figyeltem a helyzetet. Majd Anja észrevette, hogy hiányzik a lány pipere táskája. Kerestük a táskát, de nem találtuk. Végül feladtuk a keresést, és elhagytuk az osztályt. Ledöbbentem Anja higgadtságán, ahogy közölte velem, hogy fel kell hívja a lány jogi képviselőjét. Szerinte lányának állapota ezen a klinikán vészesen romlott, és meglehet, hogy elégtelen kezelést kap, hogy folyamatos provokációk és agresszív visszaélések állhatnak a háttérben.
Azt mondtam Anjának: - Látod, ördög tervez, ember végez, és te, akinek idáig egyedüli félelme az életben, az emberi gonoszság és butaság okozta hatalmi demonstráció megélésének kikerülése volt, hogy annyira védted, óvtad a szabad akaratot, s életed minden pillanatában kellő óvatossággal vigyáztál rá, nehogy politikai, állami erők ezt elvehessék tőled. Hogy titkoltad őseid által genetikailag programozott sajátosságod, most azt kell látnod ez a kincs a saját gyermekedben hogy veszik el, és mi az ára ennek.
A méltóság- válaszolt Anja. Csak az vigasztal, hogy megtanultam visszaütni, amikor el akartak taposni. És ha megadja az Ég, hogy Ronika még egyszer felfogja majd, amit majd mondani fogok neki, ha megérti miről is van szó…a gonosz, és semmiféle földi csatlósa nem fog tudni ártani neki.
-Hiszek Neked. És eszembe jutott Susanne, aki szintén a munkatársam volt, aki öt gyereket nevelt fel, s akinek egy nap híre-hamva sem volt a munkahelyen, és akinek nevét Anjanak megemlítettem aznap, amikor Anja egy év csend után felhívott. Amikor Anjaval a hivatalban ültem a minap, Anja megkérdezte tőlem, hogy tudtam-e, hogy bizonyos C. herceg 300 évvel ezelőtt hogy is halt meg. A napon agyvérzést kapott a rózsái metszése közben, ez a nőimádó, és világi életet élő szabadkőműves arisztokrata.
Nevettünk. És akkor elébünk toppant Susanne.
Anja nem ismerte, de Susanne még így is, agyvérzése okozta dadogásában is elbűvölő volt. Anja rövid beszélgetés után mondta neki, hogy rehabilitációját követően Susanne próbálkozzon Anja munkahelyén egy állásinterjún.
A két ismeretlen nő őszinte ölelésben búcsúzott el egymástól.
