A dolog úgy esett, hogy midőn minden potenciálisan
felhasználható anyagomat összegyűjtöttem, mint szorgos méhi, és kizsuppoltam az
asztalomra, valamint felkutattam az összes, regisztrációmmal ékesített
közösségi oldalt, és amelyeket tudtam, össze is kapcsoltam, tehát mondhatni
megalkottam a blogolásho’ szükséges infrastruktúrám; akkor hirtelen csak
nyiff-nyaff, nyögött-szusszant,
és bekrepált az az öreg jószág.
A felmentő sereg legidősebb fiam képében érkezett,
ki megörvendeztetett egy Gigabyte nevezetű apró ketyerével, mi alig nagyobb,
mint az egerem, (azt is kaptam újat hozzá.)
Az átköltöztetésem is persze megoldotta, egyetlen
mappába pakolta fentebb említett geműzém, és berakta Gygabébi
dokumentomai közé.
No, most kérem, hogy így már doku-mentalizálva
lettem, 10 napon keresztül nem vitt rá a lélek, hogy behatoljak, és
kicsomagoljam magamba magamat :D, projektjeim végveszélybe kerültek!!
Mert micsoda szörnység az, hogy minden reggel
ugyanarra az önmagadra ébredsz, a tudattartalmaid, a szociális körülményeid, a
tested állapota, a közösségi hálód, a társadalmi státuszod, de még a szemed
színe sem változott!
A nagy pause ráébresztett a sorstalanság lehetne
egész kellemes, zsongító állapot is; nem ér a nevem, káposzta a fejem!
Óh, hogyan is értethetném meg veled, hogy mit
mívelek én itt, és hogy miért, hidd el, a motivációim egy másik univerzumba
vezetnek, és hidd már el, hogy te oda sosem kívánkoznál; nincs értelme ezt a
gumicsontot tovább rágicsálnod, menj hát békével!
Önterápia, a szóba foglalás emésztő kényszere, a
szélbekiáltás szükségességének felismerése, idézés, oldás, mágikus
praxis-kísérlet; szóval semmi olyan, ami számodra érdekes lehet.
Persze, ha már varázs, tükör is, s te talán azt
kukkolod!
Töltöttem 3 évet a profi irodalom határmezsgyéjén, 3
évet az ama tőri erodálódom sűrűjében, 3 évet nyomorult-betegen, most újra
megszólaltam;
mi francot, mi francért mondanék, és ki franc
hallja még meg? (látod, például még te is!)
Van egy-két „név”, akit anno személyesen megismerhettem,
és most lásd csudát! dobott egy könnyű lájkot, de minek? Amúgy köszönöm szépen,
de tényleg!
Volt egy-két barátnak, alkotó társnak (hihi) hitt
humanoid lény, kit éveken át hordoztam, s minden rezdülésükhöz biztatóan
asszisztáltam, hogy aztán sehol se legyenek, mikor talán nekem lett volna
szükségem bármiféle bátorításra; nem jutott eszükbe az az opció, hogy ez
fordítva is működhetne.
Van néhány ember, ki tetszését nyilvánítja, invitál
(számomra) új oldalra, anyagbeküldésre biztat, ennek a formálódó 3.
kategóriának, hogy mondjam el,
én inkább vélem, kolomp szól, s bár nincs társam, ki
tudná, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család…,
— én tudom.
Persze, ha mégis mélyen megérintett poézisom, s a
vélem alkotott lélekközösség, mi vonz, az istenért, akkor maradj! Mily öröm
lenne ez, melengető érzemény!
Bárhogy is döntesz, én AZT látni fogom, nem úgy,
mint éveken át építgetett, kedves virtuális
mesebirodalmam immár,
amit kíméletlenül eltörölt egy régi-új
vezérigazgató, aki visszatelepedett nemrégiben pozíciójába.
Mindenképp csillagászati számokról van ám itt szó,
ezek nem szarral gurigáznak!
A Castleville játékot
2011 novemberében indította útjára a Zynga, és már
egy hónap után
26,5 millió játékosával, a Facebook 5.
legkedveltebb játéka lett.
Hogy mi történhetett, én nem tudhatom, de olvasom,
hogy 2014-re mégis kétharmadára csökkent a Zynga felhasználóinak tábora, a
részvényeinek ára zuhanni kezdett.
Dolgozóinak ötödétől már 2013-ban megvált, és
ugyanazon év júliusában, hatalmas fizetéssel új vezérigazgatót izzított be, Don
Mattrick személyében, aki alapos karcsúsításra szánta el magát;
akkoriban a felsővezetők köréből három topmenedzsert
útnak eresztett,
mindezeken túl, a cég 11 játékát is megszüntette.
Ezen intézkedései dacára a mélyrepülés tovább
folytatódott 2014-ben;
az évet 690 millió dolláros forgalom mellett,
még a két évvel azelőttinél is nagyobb, 226 milliós veszteséggel zárták.
Ezt már nem tűrhette tovább Pincus, a régi góré,
- aki részvényei révén a szavazatok több mint 60%-át
birtokolja-,
és menesztette Mattrickot, majd elfoglalta régi
pozícióját 2015 márciusában,
és még ugyanezzel a lendülettel lapátra tette
a legkedveltebb, és legszínvonalasabb játékokat is, amelyek ugyanakkor a
legtöbb szellemi potenciált lefoglalták, de nyilván kevéssé lehettek
jövedelmezők.
Hiába megy még mindig napi szinten a siratófallá
lett, 9 millió lájkkal rendelkező facbukkos alkalmazásoldalon a jajongás, ránk
se hederítenek, válaszra nem méltatnak bennünket.
.
No, ilyen az, mikor szegény kis álmatag, és
álmodozó, virtuális mesebirodalmat építgető (l)userekre rálehel a tátott
tőke sárga szája.
Annyi jó mégis lett ebben a borzalomban, hogy
nevezett oldalon leltem magamnak egy rokonlelket.
Alábbi versikéjére bukkantam egy Sarah Russel
nevezetű funnak, ki egyébként költőnek, ékszerésznek, a macskák kedvelőjének,
gótinak, és időutazónak titulálja magát :)
I was riding my flying horse by the Yeti Disco
The sky was bright, the peacocks squawked and sang
Sir Barkington-Barkley follows wherever I go
He turned and barked when the bell in the Clock Tower rang.
* * * * * * * *
My kingdom has unicorns and flying horses
Gremlins and pixies tread its golden streets
We do our best to fight the evil forces
But evil Zynga crushes and defeats.
* * * * * * * *
And now the dancing yetis will be homeless
Faugrimm swaps his wand for a begging bowl
Sir Barkington-Barkley will finally be bone-less
For CastleVille will flushed down Zynga's hole.
The sky was bright, the peacocks squawked and sang
Sir Barkington-Barkley follows wherever I go
He turned and barked when the bell in the Clock Tower rang.
* * * * * * * *
My kingdom has unicorns and flying horses
Gremlins and pixies tread its golden streets
We do our best to fight the evil forces
But evil Zynga crushes and defeats.
* * * * * * * *
And now the dancing yetis will be homeless
Faugrimm swaps his wand for a begging bowl
Sir Barkington-Barkley will finally be bone-less
For CastleVille will flushed down Zynga's hole.
Amúgy pedig igen viccesnek találom a sokak által
magukra nézve kötelezőnek tartott fanyalgást, a virtuális játékokkal
kapcsolatban.
A különféle divatos posztokra gondolok, amikkel
kikérik maguknak az atrocitást, ha játszani invitálják őket, vagy egyenest
fenyegetőznek, hogy aki ilyen jellegű felkérést küld számukra, azt majd jól
kitörlik.
Ez a mentalitás különösen jellemző a magukat
intellektuelnek, vagy netán művésznek tartóakra!
Mintha csak nem létezne funkció, amivel az
efféle cuccot kiiktathatnák, mintha csak bármiféle problémát jelentene egy-két
másodperc alatt átfutni az efféle kéréslistát, és lapozni!
Persze, ez is csak jó magyar virtus, - a világ
szabadabb felén, felesleges az efféle maníros pózolás-, itt viszont dívik a
nettógonoszkodás, keserítsük már meg ennek a gügye, játszadozó fószernek az
örömét, keltsünk benne kis bűntudatocskát, éreztessük felsőbbrendűségünket véle
szemben, mi ez mán, hogy ez ilyen jóba’ tud lenni a belülgyermekével?
Szégyentelenül játszódni merészel nagy nyilvánosság előtt?
Ennél már csak az a murisabb, ahogy magukat
művészként el(ő)adó egyedek fullosba nyomják pcihéjüket, és ragyogó elméik
gyémántvillanásait, és ahogy ezen a táptalajon virul a likebartell;
mert isten mentsen, hogy az efféle profilokon
akár egy jóízű poén, vagy ásítozó cica-mica, egy lakáshirdetés, egyáltalán
bármilyen emberi megnyilvánulás előfordulhassék a Cohernyó-idézetek, és/vagy
a nívós saját poémák közötte.
Ja, kérem, a művész!
Kedves ismerősöm invitált a napokban
kiállításának megnyitójára, de szükségét érezte megjegyezni mellé, hogy ő csak
afféle szerényalkotó, és nemigen respektálja őt a helyi művészvilág.
Ezen én igen meglepődtem, mert nem tudtam, róla,
hogy létezne helyi művészvilág,
erre ismerősöm bedobott két NEVET,
akikre én bólogatni voltam kénytelen, hogy igen,
művész, sőőőt,
VILÁG!
No, nékem a művész oly féle szerzet, kit mindenek
előtt a szabadságszeretet, a póztalanság, és az önálló gondolkodás képessége
jellemez, ki nem üvölt falkában, ki érdemel bohócruhát, mert nem tesz
különbséget, ha királyhoz beszél, mintha szólna koldushoz, mert nem ismer ő,
csak embert.
Egy ilyen lénynek minden megnyilvánulása művészi,
mert
áthatol ezer ördöglakaton, hallgatásból emelt
falakon,
(hogy már magamtól is idézzek egyet.)
Én ezt a világot, nemhogy helyben, de az országban
sem lelem, s ha már
Szabadság! Itten hordozzák: Véres
zászlóidat,: S elhulltanak legjobbjaink: A hosszú harc alatt.
- Nem tudok szó nélkül elmenni a Gárer
fiú protestöngyilkossága mellett.
Gyertyát is gyújtottam kérése szerint,
és megosztom búcsúvideóját szolidaritásom
jeléül, habár 3 nap alatt
- félmillióan
látták azt.
Ilyen fiúból kellene tucat ÉLVE, hogy összefogjék,
és bizton belerendülnie ez a pusztulásra megért, undok magyar való.