07 november 2015

Haplopó !!! ( Antropológiai áttekintés boszorkányok-gyakornokok részére, és még folytatása is lészen)



Alarm: ez a Y DNA Haplogroupokkal foglalkozó sorozatom úgy keletkezett, hogy miután belefutottam a témába, és számomra teljesen új volt,  érdekes játéknak tekintettem, (sok helyütt direkt rájátszással,) és úgy fogtam az "ismertetésébe", hogy magam is közben ismerkedtem vele. Tehát inkább fogható fel szubjektív naplónak az ismerkedésről, mint tényhalmaznak. Természetesen a felkutatott források révén, folyamatosan applikálódott bele egyre több tényként kezelhető kutatási eredmény, -bár minthogy alig több, mint 10 éve született meg az első haplocsoport  filogenetikus fa, és a kutatások azóta is folynak, az ún. nevezett szakirodalomban is egymástól jelentősen különböző adatokra bukkanok, főleg az eredet (kor) meghatározások esetében.  Saját gondolatok, elképzelések, feltételezések keverednek itt mások (sokszor enyémnél is "őrültebb") hipotéziseivel, tényekként kezelhető ismeretanyaggal. Bár a fejezetek nyilván elkezdődnek és véget érnek, mégsem lezártak, ha valamit érdemesnek találok rá, hogy utólag csatoljam a már leírtakhoz, hasonlóan ehhez a megjegyzéshez, zöld színnel fogom feltüntetni. Az egész sorozat csak egy gondolatébresztő kísérlet, szándéka szerint. Ezt azért is tartom szükségesnek előrebocsátani, mert magyarul olyan kevés anyag van még erről, hogy a google kereső mindjárt a második oldalon kidobta nekem saját kis irományomat, DNS haplocsoport címszó alatt. Ez kemény :)

Tehát fogja fel úgy mindenki, tudományos mesesorozatot olvas, minden konklúzió nélkül!

 Az ember afrikai származásának hipotézisét már Charles Darwin megfogalmazta Az ember származása és a nemi kiválasztás című, 1871-ben kiadott művében.
A gondolat tudományos bizonyítására azonban csak 1980-ban kerülhetett sor az ősi leletek mitokondriális DNS-ének és a fizikai antropológiájának együttes vizsgálata során.
Az elmélet szerint a Homo sapiens Afrikában alakult ki a 200 000 és 150 000 év előtti időszakban. Körülbelül 70 000 évvel ezelőtt hagyta el Afrikát,

 hogy fokozatosan felváltsa az Eurázsiában élő, korábban szintén Afrikából kivándorolt embercsoportokat; (Wikipedia)
- a neandervölgyi embert,
(A neandervölgyi ember (Homo sapiens neanderthalensis) vitatott besorolású emberféle. Egyes vélemények szerint az emberfélék (Hominidae) egy kihalt faja. Más vélemények szerint nem faj, hanem alfaj (H. sapiens neanderthalensis) és nem kihalt, hanem keveredett az északra hatoló Homo sapiens sapiens alfajjal, létrehozva apaleoeuropid rasszot. Mintegy 200-250 000 éve jelent meg és kb. 28 000 évvel ezelőtt tűnt el. A neandervölgyi emberek génállománya megtalálható az európai lakosságban (1% - 4% közötti mértékben) ami egy közös ősre is visszavezethető.
Egy 2015-ös DNS-vizsgálat eredménye szerint viszont a vizsgált csontmaradvány tulajdonosa ugyan a Homo sapiens sapiens alfajhoz tartozott, négy vagy öt generációval korábban egy neandervölgyi is volt az ősei között. Ez az eredmény egyfelől arra utal, hogy a keveredés tényszerűen megtörtént, másfelől a neandervölgyi ember alfaji besorolását erősíti meg. A csontmaradványt publikálója, Erik Trinkaus már a DNS-vizsgálat előtt, morfológiai alapon is a neandervölgyi és a modern ember keverékének tartotta.) (Wikipedia)







- a Homo Erectust,
(A Homo Erectus az Australopithecus-ból 
alakult ki Kelet-Afrikában mintegy 2,5 millió évvel ezelőtt, a korai pleisztocénban.(paleolitikum, őskőkorszak, "jégkorszak".)
A pleisztocén klímát az ismétlődő nagy eljegesedések (glaciálisok) és a jég időleges visszahúzódásával jellemzett interglaciálisok jellemezték, amelyek általában néhány tízezer évig tartottak. Az időszakban hat glaciálist ( Duna-Günz-Mindel-Riss- , Würm-glaciális és Biber-glaciálist) és öt interglaciálist ( Biber-Duna-, Duna–Günz-Günz–Mindel-Mindel–Riss-Riss–Würm-interglaciális) különböztetünk meg.
Európában és Észak-Amerikában eljegesedési központok alakultak ki, ahonnan a jég a peremek felé terjedt. A jég legnagyobb kiterjedése idején több száz méter vastag jégréteg borította Európát a Temze vonalától az Alpokon és Kárpátokon át a Don és Dnyeper folyók torkolatvidékéig; Észak-Amerikát pedig kb. a 40. szélességi fokig, vagyis a mai Philadelphia és St. Louis városok vonaláig.


jégkorszakok és jégmentes periódusok váltakozásával a klímaövezetek is vándoroltak észak-déli irányban: ez a mozgás akár 20 °földrajzi szélességet is kitett. A jéggel együtt mozgott a növényzet, és vele az állatvilág. Így fordult elő, hogy például a Kárpát-medencében és a mai Dél-Franciaországban az eljegesedések alatt tundra éghajlat, illetve a mai Szahara területén pedig mediterrán éghajlat uralkodott.
A korszak elején megjelent „felegyenesedett ember”, amely már nagyobb aggyal rendelkezik, használja a tüzet és alaposabban kidolgozott szerszámokat készít, mint elődje, a homo habilis („ügyes ember”).




-a Homo florensist,  (Hobbit és Flo)
(Indonéziában találtak rá, a Flores szigeteken, a  leletek alapján  virágzását  90 ezer évvel ezelőtt kezdte, és  mintegy 12 ezer évvel ezelőtt halhatott ki. Valószínűsíthető, hogy a népi mítoszokban is szó esik róluk. A nage-k hagyományukban, mint "ebu gogókról" regélnek róluk. Alacsony termetük kapcsán felmerült, hogy Homo Hobbitusnak kereszteljék át őket :))

 -a Gyenyiszovai embert.
(A gyenyiszovai ember (angolos átírásban denisovai ember) elnevezésű emberfajta a Homo nemzetség tagja, amelynek maradványait 2008-ban fedezték fel az Altaj vidéki Gyenyiszova-barlangban. Az egyetlen ujjpercből álló leletről a mitokondriális DNS elemzése alapján 2010-ben jelentették be, hogy az egy eddig ismeretlen emberféléhez tartozik. Az az egyed, amelynek maradványát megvizsgálták, 41 000 évvel ezelőtt élt, Egy fog és egy lábujjcsont későbbi felfedezése, ugyanettől az emberfajtától de más egyedektől, alátámasztotta az eredeti feltevéseket. 

A Gyenyiszovai emberrel a mi Homo Sapiensünk szintén párosodott.
A gyenyiszovai ember mitokondriális DNS-e különbözik mind a neander-völgyi emberétől, mind pedig a modern emberétől.A kutatásokat végző nemzetközi tudóscsoport szerint ennek az embercsoportnak közös őse volt a neander-völgyiekkel, valamint örökítő anyaguk fellelhető a mai melanéziai emberekben és az ausztráliai bennszülöttekben is, ami egy régebbi érintkezés, keveredés bizonyítéka.)







csinipithecus


 Ezek eredményeképp elterjedt Afrikán kívül Dél-Ázsiában és Európában. (Wikipedia)
Kifejlett, női Homo Erectus.( John Gurce rekonstrukciója)

Stringer graph-model of the evolution of several species of genus Homo over the last 2 million years


Out of Africa

A régi-új "őshaza"



Az emberi genetikában a férfiaknál megtalálható Y- kromoszóma(Nők XX; féfiak xY) közös ősét Y kromoszóma Ádámnak nevezhetjük.

A jelenlegi becslések szerint 200-300 ezer évvel ezelőtt jelent meg, a ma kizárólagosan  fellelhető Homo sapiens  közös őseként Kelet-Afrikában.

A két legnagyobb alapvető elágazása, mint Ádám két fia, Káin és Ábel, az A- és BT Y-DNA haplogroup.


Az A haplogroup
kizárólag Afrikában található meg, gyüjtögető-vadászó népcsoportoknál, mint   legrégebbi hordozóik,  a namibiai busmanok vagy a Saan-ok.


A B haplocsoportnak,

amely a második legöregebb haplocsoport, már számtalan apró módosulása van, amelyek szerte Afrikában fellelhetők, gyakorlatilag az összes afrikai országot felsorolhatnám érintettként.





A C-vonal 
extrém régi leszármazás, a jégkorszak során, mintegy 70 ezer évvel ezelőtt indultak el Kelet-Afrika partjairól,
és elsőként telepedtek meg a Közel-Keleten, és Dél-Ázsia partjain, majd tovább haladtak  délkelet felé, és kolonizálták Indonéziát, Mikronéziát, Polinéziát, Melanéziát, majd eljutottak Ausztráliába és  Új- Guineába.
Másik csoportjuk, Belső-Ázsián keresztül haladt  keleti, és északi irányba, egészen Észak-Amerikáig.
Az C haplocsoport  igazán tekintélyes, megtalálható továbbá; Mongols 
(Kalmyks, Hazaras)  Turkic (Kazakhs, Kyrgyz, Uyghurs, Uzbeks, Tuvans,
 Yakuts), East Siberian (Buryats, Chukchi, Itelmens, Nivkh, Tungusic)
Chinese (Han, Hui, Manchus, Oroqens, Tujia), Koreans and Japanese ( Ainus),  Észak- America, Na-Dené-, Algonquian-, or Siouan-nyelvű populációban..
Megtalálták ezt a haplo-csoportot  vaskori hun csontvázban. Valószínűsíthető, hogy a hun-, és mongol inváziók miatt jutott csak el kis számban Európáig.












ausztrál őslakosok
ainu asszony
egy szimpatikus indián úriember, még az első, C-s turnusból eredő génekkel



A D Y-DNA haplocsoport, az E haplocsoporttal együtt!

50-60000 évvel ezelőtt alakult ki kizárólag Ázsiában, ottani, avagy  

atlantiszi importból származó közös "ősből," mint DE-sek, 



Haplogroup DE, Y-chromosome Alu Polymorphism (YAP), Annunaki - Nephilim - Turanian Adepts - Oğuz - Sumerians... The Origin and Genetic Background of the Spiritual Teachers of Trinity & Duality 

(Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését. i. e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az ószövetségi özönvíz (az utolsó  eljegesedést követő olvadás?) az indiai mitológia, az azték, a maja kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.
Olan apróságokkal most inkább ne foglalkozzunk, hogy a DE kialakulása között, és a feltételezett  atlantiszi katasztrófa között  alsó hangon 40000 évnyi különbség vagyon; éljenek a legendák!!!)
 
Ha már feltétlenül második Ádámot keresünk az afrikai mellé, sztem Lemúria (Mu) inkább labdába rúghatna....


Ám amíg  a későbbi E-sek   visszasétáltak (átúsztak) Afrikába,












addig a D-sek Ázsia belsőbb részei felé vették az irányt. (Tibet, 

Japán,Kína, Burma, Adaman-szigetek, Thaiföld)




Új az, amit már elfelejtettünk :)
Tehát a már Ázsiában kialakultak egy része visszamasírozott Afrikába,

 hogy E haplocsoportként valjon ismertté.
Az   még nem eldöntött, mikor léptek le ismét Afrikából, lehet, hogy a paleolit legvégén, vagy a mezolitikumban, vagy a neolitikum elején csak, de fejlett kultúrát vittek magukkal az európai mediterrán országokba,  pl. a cardium fazekas (pottery) kultúraként ismereteset. Később pedig már mezőgazdasági kultúrák  tevékeny komponensei voltak az egész mediterrán  területen és a Közel-Keleten is...

Amíg tehát a C-ből kialakult (?)DE-sek szétváltak 

-D-s ferdeszeműekké, 
-és visszaemigrált E-s fáraókká :),

azalatt az  Afrikából az Indus -félszigetre érkezett,  második turnus  sem maradt tétlen, kisajtolták ugyanis magukból 45000 évvel ezelőtt 

azt a bizonyos F haplogroupos variánst,


amely az alapja a ma élő férfiak 90%-ának.



F  az alapja 
a Dravidian, Indo-Europian, Sino-Tibetan és TibetoBurman népességnek  China, Nepal, és India szintén besorolható, és kisebb szubcsoportja, az F-M89 megfigyelhető Sziberiában, és Indonéziában.
 F*(xG,H,I,J,K)  részben alapját képezi a türköknek( Türkmenistan, Uzbegistan)




Az egyik indiai törzs nőtagjai, ahol legnagyobb az F koncentrációja 

A H-haplogroup 


elterjedési  térképe első pillantásra biztosan meghökkentő, de ha elárulom, hogy a cigányság is hordozója, mindjárt a helyére kerülnek a dolgok... Ez a haplocsoport mintegy 35 ezer éve jelent meg, és többségük amúgy helyben is maradt, Indián kívül, Pakisztánban, és Nepálban vannak leginkább jelen, és Ceylonban. Indiában főleg törzsi csoportokban, és az alsóbb kasztokban  találhatók meg.

 A romák kivándorlása a X-XI. századra tehető, hozzánk állítólag a XV. században érkeztek...



A G csoport 

elkülönülését az F-től  megközelítőleg 20000 évvel ezelőttinek gondolják, viszonylagos elszigeteltségben  Nyugat-Ázsiában történhetett. 
Tízezer évvel ezelőtt, a neolitikum kezdetén, vagyis, az utolsó jégkorszak zárultával azonban ők is fő komponensei az alakuló mezőgazdasági és pásztorkodó kultúráknak Mezopotámiától, a Kaukázustól, Anatólián keresztül a mediterráneumig.




Igazság szerint kedves G-seink  ketté ágaztak:
a G2-sek  voltak, akik a neolitikumban Anatóliából nyugat felé vették az irányt , és exportálták a mezőgazdasági kultúrájukat,(például a Duna völgyébe, és a későbbi Római Birodalom területére.)
Másik águk a G1 ellenben kelet felé,Közép- Ázsiáig nyomult be, sőt Indiáig, Perzsiáról már nem is beszélve :)
Ez a Közép-Ázsia rettenetes hellyé változott, ugyanis ugyanezt az utat megtették a J2-sek is, nem beszélve az eztán taglalásra kerülő R-sekkel. ez a 3 konglomerátum alaposan összekeveredhetett   a bronz-, és vaskor során. :) 
Ezzel  a húzásukkal alaposan ki is toltak az utókorral, végeláthatatlan vitákat indukálva  arról, hogy a ki a szkíta, és ki az indoeurópai, illetve az utód népek közül kiknek ki az őse,  kinek hol van, és hogy van-e őshazája, és melyik volt végülis, aki a harcos- lovas kultúrát és kereket kiókumlálta, kihez köthetőek a  nagy ókori, és középkori birodalmak, és hódításaik :D

Vége-hossza nincs a merészebbnél merészebb hipotéziseknek, mint egyesek tudni vélik, maga Arthur király is dicső szkíta harcos volt!
Azt viszont fontos lehet tudni, hogy a G-sek jelen vannak Indiában a felső kasztok képviselőiként. Ez a G-sek indoeurópai besorolására lehet érv, a szkíták inkább az R-sekhez sorolhatók, és mégiscsak pusztai nép...

Ám mielőtt kényelmesen hátra dőlnénk székünkben, gyorsan közlöm, hogy egy Kazahsztánban végzett vizsgálat során, amit a maghars! törzsben végeztek 87%-os volt a G arány!
Ám  a magyarországi magyarokat megvizsgálva a G-s arány 3% :D, és ezt is csak cigányainkkal közösen sikerült összehozni.  
És hogy végképp összezúzzam nemzeti önbecsülésünk, a G-s csoport igazi ászai az ASKHENÁZI ZSIDÓK!
Ami mondjuk pont összhangban áll Koestler elméletével a kazár "zsidósággal" kapcsolatban, tehát véletlenül sem a Rajna mellett fakultak ki ők a szefárdból... :D
(Már lassan  gurulok a röhögéstől, itt hagyom abba.)

A legöregebb európai haplocsoport az 

I haplocsoport

 Számomra nehezen volt elképzelhető, hogy jégkorszakok közepette hogyan verekedték át magát a Közel-Keletről  Skandináviába mintegy 25000 évvel ezelőtt, de  ez történt,  ugyanis a közel-keleti J-sekkel közös eredőjük van, 
 (IJ), ami 35000 évvel ezelőttire datálható.



 Ha tehát  ezt halljuk I, IJ haplocsoportosok, a Cro-magnoni emberre lehet gondolnunk :)

(A J-sek pedig ottan éltek Kurdistan , Anatolia, Zagros, Taurus hegység vidékein, de róluk később...)

(A cro-magnoni ember megnevezést az irodalom két értelemben használja. Az eredeti szűkebb értelemben az aurignaci kultúrához köthető nagy termetű embertípus. Kiterjesztett értelemben azonban a késői őskőkorszak (felső paleolitikum) minden leletére használják. A szűk értelmű cro-magnoni típus 32 000-25 000 évvel ezelőtti intervallumban létezett, a tágabb értelmű 36 000-9 000 évvel ezelőtti leleteket takar.
A tág körben értelmezett cro-magnoniak voltak a legfontosabb őskőkori kultúrákat alkotó népességek, köztük az aurignaci emberek, a gravetti,  és a magdaléni emberei is. Wikipedia)


Szóval fogadjuk el; mielőtt az R haplocsoportosok jóval később átvették volna a dominanciát, az I-sek voltak a kerálok itten...


























































01 november 2015

Frozen Freedom (Első versem "ITT". Köszönet fiamnak ihlet-, és címadó zenéje végett :) Amúgy semmi extra, szokásos szókészlet, mondhatni archetipikus )



Mert annyi lehetsz,

mit szavakban KIEJTESZ.

Villogó jelek



hófödte csúcson.

Kavargó szél söpri mind.

Alant egy tenger,



zúgása dallam.

Mélyébe hívja mindet.

Zuhanóhalál.



Ami elenged,

így kötöz. Csak formulád

ad feloldozást.



Ezek szívsebek.

Majd vérrögök ajkadon.

Fagy virágai.



Örvényszülötték.

Bölcsőjük, koporsójuk

tél lehelete.



Két múlás között

pillanatmorzéval így

üzen öröklét.





27 október 2015

Nadya időkapszulája. Monoton suhogású




pillanatok koptatják gömbölyűre
a szenvedély kavicsát, míg nem vág éle, 
sebet sem ejt szeretők egymásra éhes ölén.
Csak gurul, gurul, végül megállapodik
a tudattalan félreeső mélyedésében. 

Macskatalpakon osont utána jókedvünk nyara,
mikor még méz ízű fény 

csordult hajnalonként homlokodra,
és beköltözött szemeidbe az ég, ha rám nyitottad.
Komor szent vásott csibésszel birkózott benned.
Az öntöttvas lábon álló lavór fölött
szertartásosan borotválkoztál.
A szűk, sötét konyhában a kávéillatot
Máté evangéliuma lengte át.
Leplezetlenül bámultalak,
nem voltam többé magamé, 

határaink elillantak szeretkezések tüzében.
Bolondként virrasztottam  nappalokat,
vártam öklömnyi csillagokkal  zuhanó éjszakát.
A fügebokor melletti kispadon
szómágiás szeánszokat tartottunk,
rubinfoltként izzott a borospohár.
Egymás múltjában, mint rezervátumban kóboroltunk,
moh-lepte emlékbarlangokból felidéző szavak fáklyáival
félelemdenevéreket riasztottunk,
lélegzet fojtva követtük 
őslénysorsunk lába nyomát.
Morbid szójátékokat raktunk össze,
tudtuk, amit nem tudhatunk,
a túlvilágot tőlünk elválasztó leplet
pókhálóként szaggattuk át.
Biztonságos rettegéssel töltött el érintésed,
tested émelyítően más volt minden eddigi testeknél,
tudtam, a régiek elmúltak,
újszülött halottá váltam karjaidban,
mert gyilkosom voltál, 
de hóhér áldozatában,
ilyen bizalmat még sosem dajkált.
Mindegy hogyan öleltél, fohászkodva,
kötelességet végrehajtva,
öncélú játékot űzve,
kedvem keresve, vagy durván,
fogalmad sem volt, kivé lényegültél bennem.
Gyerekkori játszótársam voltál, öregapám,
méhemben gömbölyödő magzat.
Orrod vonalában asszír harcos,
szigorú szádban zsémbes tirannus bujkált,
de kék szemeidben bárány csilingelt,
mellkasod börtönében pedig,
valami szárnyas-bundás lény lakott.
Minden aktus készített  bomlásra,
ha átvágod  torkom,
örült volna vérem, körbeölelhet.



( A rothadás  férge észrevétlenül
rágja át a misztériumok hamvas bőrét,
ahogyan az üvegpohár megpattan,
a szem sarkában megjelenik az első ránc,
megindul egy rög a szív felé.
Látszólag semmi sem történt,
csak egy viharos kapcsolat 
rögzült környezetébe, alleluja,
így vált folytathatóvá,
elvégre, ha valami van,
az időbe helyeztetve folytatódni kénytelen,
a folytatás kényszere nélkül is.
Még hisszük is, ez így szép,
evangéliumi egyszerű, tiszta matematika.)





23 október 2015

Ez a meglehetősen beteg, és terjedelmes válogatás annak hatására állt össze ilyen formában, hogy Talkina túl sok Lars von Trier filmet nézett meg rövid idő leforgása alatt



Nádja képzelete különös lényt formál. A halmadár énekel

 hűvös álmától bűvölve még
sós hullámok sóhaja száll
selymes ködfátylát szakítván
föltárul a virradó táj

fénytajtéktól verten dereng
a tenger-terhes lágy homok
szikla múltját feledve simul
síkos síkba minden volt orom

a mennybolt lángoló sebéből
szivárog lüktetve izzó vér
haldokló csillagok hallgatják
a fölzengő halmadár énekét

hogy eloldozza fájdalmait
mit éji tenger mélyébe zárt
a halmadár hajnalban dalol
e furcsa szerzet égi jelre vár 


Nadja Talkina sétálni indul

Idill előtti csend. Gyöngyöző pokol.
Az ördög gyerekszobája.
Az ismeretlen elközelgett.

Valami nincs sehol.


Ilyennek érzékeli, ha ferde

Domboldali fák belefagynak a zuhanásba.
Keringés síkjára görbült földtengely csikorog.
Az égről fénymorzsák szóródnak az ölembe.
Tiktakol valami belül, ami halni se hagy.


Tagadja a világ megismerhetőségét

Fényfátyol burkolja a dolgok felszínét.
Vékony hártya leplez áthatolhatatlant.
És nem tárulhat ama titkos barlang.
Mélyében feszül a tömbbe zárt sötét.


Hőségriadó

tompa
kábulatba ájul minden
lélek plazmaállapotban
izzanak a teremtmények
fák ziháló árnyéka
hull az olvadó aszfaltra fuldokló
gyönyör a délibáb mézédes élvezettől
roskadó poklunkká lett
világ görögdinnyéket álmodom
a forró porba most ölelj
hatolj belém tökéletessé
 edzett tűzhalál


Deep-rapját mormolja

 Bársonygolyó. Álompárák.
Szókristályok virágozzatok
a hallgatás legalján!
Fénytelen félelem feszül fejemben.
Feketedik alkony. Hasad a kárpit.
Halottak hada hív. Halált harangoz szívem.
Hitemnek hűlt helyén szitálni kezd a dér.
Vetett ágyam elvetett.
Múltam elmulattam.
Halottaim betemetnek.
Titkaim elárulnak.
Két csend között legrövidebb út a hallgatás.
Ki mondja meg, mit érlel most az éjszakám?
Hiányom súlya mivel mérhető?
Poklom mélye feltérképezhető?
Telehold.
Haladó, hószín folt.
Holló hozza le hozzám!
Mert sóvárogja ő is,
könnyíthessen szomorú sorsán.
Sápad az arca.
Könnyfelhő-fátyol alá rejti magát.
Halkul a kinti világ.
Halmokba hullnak a képek.
De ártó szellem szülte képzeletem
kráteréből tör elő éles tőr.
Karcolja törékeny tükrét,
szememből vér szivárog.
E metsző késpenge tiltott szeretőm.


Kontrollálni próbálja magát, ezért egyes szám második személyben beszél önmagához, és sajnos túl sokat dohányzik

Füst íze szádban
már megint vasárnap délután
halál dalát dúdolja véred
ingatag hited saját dugába dűlt
idült problémád hogy sok vagy magadnak
másoknak meg sajna kevés
koponyádban zakatol a vágy
tartozni valakihez
de te csak valakinek tartoztál még

Kontrolláld magad katatónná
táncolj mint keringő dervis
saját központi csődtömeged körül
sötét szobád falán bukfencet vet a tűz
lobban a gyufa lángja
hányadik cigarettád füstje leng körül?

Felépíteni  nem bírod
hát taposd törmelékké
omlások koreográfiája
bár feledtetné a volt kéjt
nem menekülhetsz a menekvés elől
sarkadban emlékek hada lohol
a káromkodás se’ üdvözít
elhagyott dacon hizlalt erőd
fújd a sípot
kongass dobot
bohóccá bűvölni milyen varázslat bírt?



 Visszaemlékezik Vaszilíjjel való kapcsolatának kezdeteire, aztán elkomorul


 Sokáig csak beszélgettünk,
mikor egy este  végre azt találta mondani,
két hete már alig tud dolgozni,
mert folyamatosan áll a farka.
Én megkérdeztem tőle,
mi akadályozza abban,
Hogy megtegye, amit akar.
Tehát semmi problémám azzal,
ha nevén nevezzük a dolgokat,
és nem is az a bajom,
ha egy férfi szexet akar
(pláne, ha tőlem,)
sz egy tiszta dolog,
és elég ütős is tud lenni.
 Ha bármi mással próbálkozott volna,
akkor vagy elküldöm
vagy akkor is igent mondok,
de akkor az csak egy próbakefélés lett volna,
más kefélések megértő közösségében,
Hogy tehette meg,
hogy ide degradálta a kapcsolat
égőpiros lelkét???
Elmerült  saját vakarék ösztönmocsarába,
csökött agyú, lábszagú áljátszmákba.
Vesd rám a követ,
mert vele süllyedtem, de szerettem,
amíg nem lett erősebb a boszorkány felhajtóerőm,
ami feldob mindig a víz színére,
És őt is ráncigálta volna felfele.
Az ő visszájára fordult érzékelésében
így lettem én a nehezék.
Szerelem kell? Az lehet,
de nem akarok olyan nő lenni,
amilyet akarnék, ha férfi lennék.
Olyan nő akarok lenni,
amilyen spontánul megnyilvánul bennem
egy olyan férfi társaságában,
amilyet én akarok.
De hidd el ez a második verzió
épp olyan lenne, mint az első,
azzal a különbséggel,
hogy ez utóbbi méltó viszonzást is kap.

 Te már a végjátékba futottal bele,
a fuldokló kapálózásba,
a totál sötét tónus fordulásba.
Fuldoklom, mint a hal víz nélkül.
De ne mondd, hogy az éremnek
nincs másik oldala.
Az érméknek ezer oldala van,
a konkrétumok világában.
Kipréselhette belőlem azt a kurva nemet.
De még ez se igaz.
A nemet ő mondta ki az  én igenemre.
Az életem MÁSIK FELÉT én vesztettem el,

 akivel lehetett igézni, oldani-kötni, letérdelni,
felállni, szállni, isten elé állni.
És ez nem nyál,
én ott voltam.
És rohadtul fáj,
mert már csak az enyém,
és ahhoz, hogy legalább ezt megtarthassam,
őt kellett elvesztenem,
mert eleven cáfolatává vált.


Utoljára üzen Vaszilíjnek

 Tagjaid fáradt árnyékká
tompa megszokás görbítette.
Hited elillant: tűnő időd,
könnyű fátyolként terítvén
magára, mélybe szállt vele.
Maradt számodra csupán,
– hogy egyre őt öleld sötéten –,
csupasz magányod teste.

A hajnal homályos, hideg
vizébe magányosan lépsz.
Világra szülte csöndesen
csapzott, szürke gyermekét
a bánat-titoktól terhes éj.
A tények síkos hínárja
körbefonja elárvult szíved,
mit se kérdel, nem remélsz.

Remegő testedben érő sejtelem,
sorsod régtől készen várt,
hogy árván kezdted el,
és magad végzed be,
arra is ráébredtél tán,
s hogy a sodró árral együtt,
vagy azzal szemben úszol,
olyan mindegy már.


 Idióta diódala

Akár, ha avarból kikotort
kincseket kezeimbe rejtek,
szorítják napjaim fájhatatlan nincsek,
e fogva tartókat sincsen már ki intse,

isten haláláról kiokított Nietzsche.
Burkait, ha törném teremtett időmnek,
voltmagam-magvak hullnának belőle,
semmi zsákmányává lenne létem, vagy

héjukba zárt, múlt remények,
zsebre vághat a gond, na pont,
mint hullt diódezertőrt én.
(fájó, de éppen ez történt.)


Vers, miben  frázisokról paráz

Tudod, nem jó, mikor a jég konzervál.
Hiszed, jól vagy. Minden működik.
Működök fedik a valót. Avalon árnya a kőfalon.
Látszólag csillog, sőt berreg. Fogjuk rá kisautó,
vagy villamos,  álmában csönget is. E zaj a fülnek
kellemes, elnyomja bárányok jajongását
a vágóhídon. Vér szaga. Tengerünk megint az istené,
az ablak csukva van. A szó veszélyes,
fegyver, hiánya halál, A figyelem elvonszol
a szívrengés epicentrumából, mint életmentő
bernáthegyi. Hordó a nyakában. Ezt nevezzük el-
felejtésnek. Aztán megszokjuk nincs remény.
Az ember homokos, vizes síkra ér. Még örül is,
 véli, kikelet. Látod, elolvadt a jég.


Végképp szakítani látszik Vasziljevvel

Tudod, abban tévedtél, felszámolni úgy lehet, ha tönkre hallgatjuk.
Mert ezt akartad, én pedig szót fogadni neked.
Ezért kértem, mondj ki mindent, és nekem is engedd meg. Nem tudom,
melyikünk kezdett hamarabb félni, -te attól, hogy fogságba ejtelek,
holott annyit kértem; maradhassak rabod. Én attól, védekezni fogsz,
-holott annyit te; ne bánts. Mindegy már. Legjobban a hazugságtól féltem,
ezért jobb ez így. Bármit, csak rituálékba fojtott gimnasztikát ne.
Még akkor is, ha tudtam, most veszítelek el, kellett a hiszti,
nem akartalak így megtartani. Együtt egyedül vagy,
egyedül mindig együtt. Meddig tart a jogos önfeltárás,
hol kezdődik a zsarolás? Csak remélni tudom,
megálltam a határán. Szükségem lett volna rád,
hogy ne legyen többé rád szükségem.
Egyetlen lehetőségem maradt a bizonyításra,
- már régen rossz, ha kell-, elmegyek élni, ahogy mondtad.
Vagy meghalni, ami ugyanaz. Mindegy mennyire fáj,
ha nem hiszed. Csak így tudlak megszabadítani attól a valamitől,
amit most már én jelentek neked. Amúgy is mindegy,
hol vagyok innentől. Veled biztos csak úgy, ha nélküled.
Filantróp átok? Meg kell értened, te vagy a barátom.
Kicsit nehéz most, hogy teljesen ledermesztettél,
de még egyszer, tudva az ellenerőket, mégis leírom,
téged szerettelek, soha mással nem voltam egy, csak veled,
soha máshoz nem tartoztam, csak hozzád. Csak neked.
Már vicces, ahogy a gonosz légkörében a gondolat
önmaga ellen fordul végleg. Az ördög szülőanyja fél elem.
Lefestettük, megjelent. Nem kell eltűnnöd, csak nekem.


Örökre szép

 Kapkodva, szemérmesen, szerepeket aggatsz magadra,
Alóla kilóg a félsz. Nem bocsájtasz nekem sem,
Amiért nem lehetsz én. Óvlak attól, hogy megismerj,
Maradj örökre szép. Botrány minden szó, a hallgatás
Halvány esély. Kényszerekből észrevétlen oldasz,
Mégis belém sötétedett. Köszönöm, hogy ráébresztesz,

Vers az, amit másképp nem mondhatnék el  neked.



Hite végképp  megrendülni látszik

 a vetetlen ágy merő esetlegesség
varjakként verdesi árnyak raja
rajta ronggyá tested emlékét
a fény emigrált mézünk vált ecetté

árulásod ára lett árvaságod
ki voltál álomnak sok valónak kevés
a gyönyör rózsáit aláztad
pergő porladó törmelékké

csillogó porcelán babák maradtak
elméd roskatag polcán neked
betölthesd velük a táguló űrt
mi dobog még fásult szíved helyett



Fejében lakozó lényekről mesél

 Koponyámban éldegél, – nappal alszik, éjjel kél –,
három, vérmes denevér. Ereimben – vér helyett-,
keringenek ők egyre, prédájukat keresve.
Ördöglepkét lengetnek, – gondolatuk eretnek,
vijjogásuk nekem nekrológ. Hulló, puha hó
szívemben a guanó. Madárforma, suhanó,
átokmantra-lényegű sziluettjük rávetül;
két szememnek fénye hűl. Körmöcskékkel kaparnak
fészekodút agyamba, értelmemnek hatalma
roskadva dűl. Éberen ablakomat kémlelem,
alattomos félelem mardos egyre legbelül.
Nap, ha égről leszentül, nem nyughat három valkűr,
szerveimhez tapadva Valhallába ragadnak;

- voltam ember valaha? 


Botorondó

Sebet vés lelkembe pár szavad,
volna az bár pimasz grafiti,
mivel a komisz, szomszéd Pisti
rondít el kopár tűzfalat,
midőn a telehold halad
éji útján, s tombol a hiszti.
Sebet vés lelkembe pár szavad.

Zokon ne vedd te, hisz nem panasz!
Fölfeszítettél, róttad INRI,

keresztfám csöpp tréfa, és sírni
nem fogok, ne vádold magad! (Csak
sebet vés lelkembe pár szavad.)


Egy jelre vár

A süllyedő nyárnak eresztékein át
elszivárog az alvadt fény.
A kifosztott remény remegő kéz;
lázasan lapoz egy fekete tintával teleírt,
múltunkat tagadó könyvben.
Egyetlen szóra vár.
Szökkenő jelt kutat,
újra bontaná szikrázó szirmait
lüktető álomnak, forró titkoknak.
De csak por, és korom, mi dől a lap közül.
Bizarr hóként szitál.
Ajkamon hűlt parázs.
Szakadó gyöngysorként szétgurul
a rontott varázs.


Bizarondó

Sebet vés lelkembe pár szavad,
s kéje úgy rohan át lényemen,
akár feles spinű fény-elem,
mit nem zár foton-koton; szabad!
Minő élvezet! Most rám tapad,
ám fonák gyönyörként élvezem,
sebet vés lelkembe pár szavad.

És ha üdvözültként vár a had,
az égi, testetlen kényelem

rejt, mennyei mannaként nyelem
majd én ez „áldást". Angyalka, vad;
sebet vés lelkembe pár szavad!


Luca napi toplistája

kedvenc állatom a görény
kicsit bűzös ezért szerény

kedvenc rágcsálóm a patkány
sürög-forog csinos vackán

kedvenc madaram a holló
edgar poe-jéhoz hasonló

kedvenc kicsi kígyóm áspis
megmarná az élő fát is

kedvenc halnak ott a cápa
mosolyra nyíl állkapcája

kedves állatka a varangy
szóljon neki lélekharang

vidám madár a keselyű
szájíze sosem keserű

bölcs hüllő az aligátor
fürdőzésben alig gátol

fénylik a vízben a rája
jobb ha nem taposol rája

finom jószág tarantella
mérge mint a sztracsatella

szorgos kis bogár a tetű
alfeled lesz egyöntetű

kísértésbe visz a döglégy
azt szeretné hogy ördög légy

végül még a denevér
éjjel jő a szemedér'


Komorondó

Sebet vés lelkembe pár szavad,
de csitt! Mosolyommal leplezem,
csak titkos könnyemmel rejtjelez
fájdalmam; oly olthatatlan-vad!
Orvosság, mi gyógyíthatna rajt’,
számomra már soha nem terem.
Sebet vés lelkembe pár szavad.

Szerelmed után csak kín marad.
Tanítvány vagyok, te mesterem,

s bár tudományod, ím, megvetem,
szenvedésem tüze nem hamvad.
Sebet vés lelkembe pár szavad.


A sötét jövőt fürkészi, a vers alapja indián népköltés

Szíveink elhagytak, szíveink megtörtek,
de dobognak bennünk ősrégi démonok,
szellemszemük sóhajból igéz kötelet,
kínnal kötöz meg baráthoz barátot.

Holló napok, bánatsötét hollók napja!
Hozzatok nekünk csontfényű csőrötökben
lánglobogót, amivel föld holnapja,
és szikrajelet, –mivel a hajnal üzen.

Ti csak lebegtek hangoszlopként suhogva,
sivár árnyak, tüzünk dermesztve jéggé.
Sápadtan nem szólhat szánkról az ima,
láncokban fekszünk, félelemre is gyöngén.

Holló napok, sötét hollók napjai!
Kaphatunk még lélegző fényt örökül?
Fognak-e még a világhegy ormai
nekünk izzani az űrön keresztül?


Testrészeit régiókhoz hasonlítja,  és beteg is

Testrészeim koloncként lógnak rajtam,
mint országunkon a régiók.
(Elnosztalgiázom, a megyerendszer lenne régi-jó),
és eltűnődöm, miféle szándék hívta létre,
- mind törődne, fájna, vérzene -,
és nem csendül oly térzene,
hogy felednék a gravitációt.
Bizony, lettek vérből, férfiúnak indulatjából.
Hajh, efféléktől nem hízik mennyei tábor.
(Csalódásom mi oldhatná? Ha talán bor.)
Hát csak poénkodom rajt’,
míg elrobog felettem az élet,
s szökkenve távozik belőlem lélek,
rezignáltan elnyomok egy sóhajt,
cserepes ajkamon a só hajt szíkvirágokat,
s én képzelek a térbe sík világokat,
hol ponttá redukálódhatom,
vagy vonallá, mint árucikkeken kódok,
kiterjedésként az űrben tovább nem kallódok,
nem molesztál többé felcser, és lódok-

(tor)