pillanatok koptatják gömbölyűre
a szenvedély kavicsát, míg nem vág éle,
sebet sem ejt szeretők egymásra éhes ölén.
Csak gurul, gurul, végül megállapodik
a tudattalan félreeső mélyedésében.
Macskatalpakon osont utána jókedvünk nyara,
mikor még méz ízű fény
csordult hajnalonként homlokodra,
és beköltözött szemeidbe az ég, ha rám nyitottad.
Komor szent vásott csibésszel birkózott benned.
Az öntöttvas lábon álló lavór fölött
szertartásosan borotválkoztál.
A szűk, sötét konyhában a kávéillatot
Máté evangéliuma lengte át.
Leplezetlenül bámultalak,
nem voltam többé magamé,
határaink elillantak szeretkezések tüzében.
Bolondként virrasztottam nappalokat,
vártam öklömnyi csillagokkal zuhanó éjszakát.
A fügebokor melletti kispadon
szómágiás szeánszokat tartottunk,
rubinfoltként izzott a borospohár.
Egymás múltjában, mint rezervátumban kóboroltunk,
moh-lepte emlékbarlangokból felidéző szavak fáklyáival
félelemdenevéreket riasztottunk,
lélegzet fojtva követtük őslénysorsunk lába nyomát.
Morbid szójátékokat raktunk össze,
tudtuk, amit nem tudhatunk,
a túlvilágot tőlünk elválasztó leplet
pókhálóként szaggattuk át.
Biztonságos rettegéssel töltött el érintésed,
tested émelyítően más volt minden eddigi testeknél,
tudtam, a régiek elmúltak,
újszülött halottá váltam karjaidban,
mert gyilkosom voltál, de hóhér áldozatában,
ilyen bizalmat még sosem dajkált.
Mindegy hogyan öleltél, fohászkodva,
kötelességet végrehajtva,
öncélú játékot űzve,
kedvem keresve, vagy durván,
fogalmad sem volt, kivé lényegültél bennem.
Gyerekkori játszótársam voltál, öregapám,
méhemben gömbölyödő magzat.
Orrod vonalában asszír harcos,
szigorú szádban zsémbes tirannus bujkált,
de kék szemeidben bárány csilingelt,
mellkasod börtönében pedig,
valami szárnyas-bundás lény lakott.
Minden aktus készített bomlásra,
ha átvágod torkom,
örült volna vérem, körbeölelhet.
( A rothadás férge észrevétlenül
rágja át a misztériumok hamvas bőrét,
ahogyan az üvegpohár megpattan,
a szem sarkában megjelenik az első ránc,
megindul egy rög a szív felé.
Látszólag semmi sem történt,
csak egy viharos kapcsolat
rögzült környezetébe, alleluja,
így vált folytathatóvá,
elvégre, ha valami van,
az időbe helyeztetve folytatódni kénytelen,
a folytatás kényszere nélkül is.
Még hisszük is, ez így szép,
evangéliumi egyszerű, tiszta matematika.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése