11 augusztus 2015

Beatrice naplója 1283 július 6.


IDA MILLNER ASCHKE:

Az angyalokat eleddig nem engedte látni a szemem, mert Vergilius kissé bizarr, mondhatni
nőies, lágy kézmozdulatait figyeltem. De háta mögött az alakok előtt, mint templomi színes rózsa-ablakok, pajzsok álltak. A pajzsokba lángok csaptak, majd felolvadtak a színek.
A középső szeráfszerű lény előállt, és letette a jéggel teli üstöt az asztalra. 
- Dicsőség a Mindenhatónak égi Múzsa! Voltak korok, midőn a keresztség varázslata
hiányában a halandók fel sem mérhették az idő és tér szentséges voltát. Én azért
beszélek így, mert fontos dolgokat kell közölnöm Veled. 
Élted szűkre szabatott, 24 évre pontosan, de megannyi csodás pillanat 
ajándékát hoztuk el Neked.
Dante oldalán soha nem lesz Firenze kövein helyed.
Még másfél hónapig írhatsz súlyos dolgokat és égi magasságokat látva.
Aztán jól figyelj, írásaidat a Szent Szűznek ajánld fel, még atyád halála előtt.
Vergiliust engedd baráti beszélgetésre, ha rád törne sok zordon délelőtt.
Figyelj az esti kilenc órai harangzúgásra.
Az Atya,a Fiú és a Szent Lélek minden áldása rajtad, te rózsalakó!

Az angyal olyan fényességet árasztott, amikor az áldást kimondta, hogy összeszorult a szívem,
könnyeztem,szédültem, és iszonyatos szemgörcsöket éltem át, aztán hirtelen sötétedni kezdett, és a mellette álló másik két angyal mellkasából két női alak lépett ki. Majd végleg elsötétült a világ körülöttem. Csak liliom és rózsaillatot éreztem. Nem láttam semmit,de mindent hallottam és lerogytam a földre.

- Jeget, Mária!-szólt az utasítás egy női hangon, és éreztem, ahogy szememre égő hideg 
árad. A ruhám mellrészénél kivette a selyemsálamat, és beletekerte a jeget, így helyezte szememre. előbb a balra, aztán a jobbra. Rögtön enyhültek kínzó görcseim. Csörömpölést hallottam, egy fiola mintha leesett volna.
- Lucia! A pulzusszám megfelelő. Megvághatjuk a szivárványhártya hátsó részét.
- Igen, add az időkép-generátor pontkártyáját, amit így összeköthetek a látóideggel és össze kapcsolhatok Dante  szívizmainak sejtjeivel.Három perc alatt, leányom, meggyógyul a szemed. Mária, cseppents még egy kis égerfa-szurok, és mandragóra kivonatot azokra az enciánpárnákra.

Lassan kinyitottam szemeim, miután Szent Lucia eltávolította a párnákat. Egy pillanatra még felém hajolt a Szűzanya. Szépséges arcát most is látom, ahogy  átölelt.
Aztán egymást ölelte át a két égi Hölgy és visszabújtak az angyalok szárnyai mögé, a mellkasukba.
A pajzsok újra színes üvegként ragyogtak. És ismét eltűntek az angyalokkal együtt.



Csak Vergilius maradt a szobában velem még egy kis ideig. Fel-alá járkált, és önelégülten mosolygott, kissé illegette hátsó részét, majd komolyságot erőltetve arcára, szinte szónokolni kezdett.
Lucia remek munkát végzett. Ez a nagyon kicsi pontszerű kártya majd lassan lebomlik a  szervezetedben, ez segíti majd elő, hogy Dante homloklebenyében, szívizmainak működése következményeként a te lelki folyamataidból, képeket állítson elő. Szükséges beavatkozás volt leányom, azért, hogy Dante megírhassa a világirodalom egyik legnagyobb remekművét. Rád ez egyáltalán nem veszélyes, annál inkább Dantéra. Sokan nem fogják érteni, ha majd Boccaccio emlékiratait olvassák, hogy egyik barátnőd halálakor, miért lesz Dante is majdnem beteg.
Beatrice, nem állítom, hogy nem szorult tehetség beléd, de ennek a kornak Dantéra, az ő stílusára van szüksége. Értsd meg az idők szavát. Segítsd az ő kibontakozását, a mi égi segítségünkkel. Látod-e amott azt a tálat? Minden este, az esti kilenc órai harangszó idején csippents ebből az étekből, de csak háromszor. Ezek különlegesen füstölt, ízletes csigák, amelyeket elkészítésük előtt egy hétig a szent gombával tápláltak. Minden este végy a szakrális vacsorából, írd le e vacsora okozta élményeidet. A csigákban olyan méregtelenítő anyag is van a légyölő galóca mérgei ellen, amitől nem lesz rosszulléted és hidegrázásod.
Hívj, ha szükséged van rám írás közben. Segítek. De egyet tudnod kell, leányom. Az írásodra senkinek sincs szüksége, csak nekünk. Légy bátor, leányom, mert merni tudó szíveké a világ!



08 augusztus 2015

Beatrice naplója. 1285 július 5.




IDA MILLNER ASCHKE:

Szaladtam erőm összeszedve a szűk utcákon át, míg az este a városra
borult. Úgy gondoltam Mars parancsa ellen én mit sem tehetek. De
gyengeségem leplezve atyám könyvtárszobájába lopóztam. Egy alma
az ezüsttálból atyám íróasztaláról a földre gurult. Majdhogy elestem
benne. Vergilius szövegeit  még valamikor egy vidám bolognai magister 
ajándékozta atyámnak, aki az Orsini család tagja volt. Gyertyafényem 
jobbra-balra ingott. Nagy kíváncsiság vett rajtam erőt. Kinyitottam a
merített papírra írt szöveget, pont Vergilius átokversénél. Sietve olvastam
sorait, melyek belőlem is haragot váltottak ki a szeszélyes istenek ellen:

„Édes előbb váljék keserűvé, durva finommá,
lássa a szem hószínnek az éjszínt, balnak a jobbat,
inkább szálljon a dolgok végzete más atomokra,
mintsem az én szívemből szálljon másra szerelmed.”

Hirtelen elaludt a fény. Szavak, mondatok, mint világító szentjánosbogarak
köröztek az asztallap felett. A nyitott erkélyajtón olíva illatot hozott a szellő.
Egy galamb szállt a kőerkély alsó azsúr peremére. Furcsa hangjától igencsak
elálmosodhattam, de még éreztem a megkóstolt gyümölcs ízét a szám közt.
Folyékony szomjúságot ittam, és egyszerre voltam önmagam étke. Masszívan
zsugorodott belém az éjszaka összes hangja. Tágult a tér körmöm félholdja
köré. Névtelen mélységek sziklazúgását követve indultam egy olyan világba, 
ahol nincs elveszett, ahol egyszerre indulnak hajszálak kopasz emberek felé, 
ahol játékok keresik a gyermekeket, ahol fűszálakra egész könyvtárra való 
krónikákat és dallamokat lehet írni. Ahol a tengerhullámban eltűnni vágyó 
lábnyomok is önmagadhoz vezetnek, mégiscsak tebenned  is fészkel az Isten, 
s megnő. Mi mást tehetnél, elengeded és mire megvirrad, már azt is akarod,
hogy a napfényben csak úgy elfújja a világot önmagáról. 

Lovasok vágtatnak elszántan leigázni tested és a lelked, 
üdvöd a romba dőlt paloták elfújt fáklyáinál leled, 
kis parázs a szádban, titkos nyelven éget,
nem érhet életed ezentúl e nyelv nélkül véget.




07 augusztus 2015

Beatice naplója.1283. július.5





IDA MILLNER ASCHKE:

Könnyeim hetekig, mint kitörő, éhes juhok az akolból,
folytak a toronyházak fából ácsolt hídjaira szakadatlan.
Ó, hű társaim a szavak, elfogytak. Pilláimra a vágy borult.
Már nem tudom, hogy álmot vagy látomást láttam-e ott,
hol Mars szobra áll rendületlen a  Ponte Vecchiónál. Hullt
a sejtelem Firenze ősi istenének vállaira,ahogy sötét katlan
kormától megtisztul a súrolás fájdalmától. Hangot adott az
a szobor, szája mozogni kezdett, és a barna bőrű kölykök ó
riadtan szaladtak botjaikkal el. Láttam a lépcsőkig a tenger
térdepel, és a feltörő hullámok mögött Ámor arca arcomnak
ütközött, és nem kérdés miképp ijesztett meg a pogány vízió.
Üldözött százezer hang és bokámat szaggatta a feltörő illúzió.
Percekbe vagy évszázadokba telt el nem tudom, de még most
 is látom, megtömött kosarak gyümölcsei, mint gurulnak szét
magjukat ijedten veszítve, ahogy a rémület lecsapja könyökét,
és nem mozdul az este, ahogy molnárok újra feltörő álmában a
fehér szín kísért. Bárcsak ne hallottam volna meg, ahogy ő visít:

-Leányom, szépséges Bice hagyj fel a versek, ostoba feljegyzések
írásával most!! Lassan férjhez mész te virág, megtudod mi az
igazi kín. Taposs az enyhet adó érzéseidre, nem zavarhatod
meg a sorsot. Bolondos szavadra összekeveredne minden szín.
Nem török orrod alá borsot. Ha szavamra mégis rózsád csodája
elhalványulna, olvass Vergiliust, ki félre lökve dicső történeteink,
kihagyva fontos elemeket, mintha csak fejére  kőszikla nem hullna
magasan tett rá ezerrel, hogy mi is az a csodás deus ex machina!

06 augusztus 2015

Beatrice naplója. 1283. május 19.


IDA MILLNER ASCHKE:

A Psalmust énekeljük egész nap.
Fáj a fejem. Nehéz. Kába.
Nincsenek gondolataim. Hiába.
Egyre csak Dávid énekét hallom.
A bestia meg itt kántál bennem.
Dús ékszerekkel csörgő álruhába.

„Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet,
 tégy próbát és ismerd meg gondolataimat!
Nézd meg, nem járok-e a gonoszság útján, 
és vezess el az örök útra!”

Örök út. Ez a mondat,
de főleg, hogy örökké. Igen.
Nem megy a fejembe sehonnan,
pedig ezt is mondhatta Gavain.
Buta vagyok, mint egy tál túlfőtt bab.
Szépen dagad, és széthull darabokra.
Félrefordítottam fejem a köszöntő szóra.

(...Ott áll a hídon, szemébe nem nézek,
a freskón csak azt a ronda cetet bámulom...)

Gőgős voltam. És üres, mint a templom,
melyet, világi gondok, álmok kiürítenek.
Mézborban fürdő római hetéra lettem.
Elephantisz sorain csüngött csak szemem.
Széttárt combokat rajzoló „fuvolás”-nak hívtak.
Ékszerekkel imádtak izmos férfiak.
Feltűzött hajú részeg Diana ropta a vérben.
Keresztet meg idebenn nem vetettem.
(De szép a katica az akantuszlevélen!)
Mit szólna ehhez de Troyes Chrétien?

-Hölgyem, engem Ön föl nem izgat,
lovagoljon  macskagyökeren!

05 augusztus 2015

Beatrice naplója 1283.május 3.






IDA MILLNER ASCHKE:

Van egy pápám. És királyom is tudom.
Néha találkoznak egy fénylő csillagon.
Ott, hol a tekintet a az ég mélységét éri,
ott szeretnék én egy csillagon elélni.
Az csak az én csillagom lehetne,
a pápám rajta a bölcsesség lenne.
Királyom lenne az érző szívdobbanás.
És én királynő lennék. Mi más?

1283. május 8.


Egy hete nem nyugszom. Éhség gyötör.
Mintha a melleimben rekedne a szó.
Meddig élhetek? Lesz-e még nyár?
És fülemnek télen víg zeneszó? 

Anyám táncra és mosolyra tanít.
Apám lágy hanggal a vállaira von.
Tréfa az élet és nevetés. Barátnőm
olyan szép, mint egy szentikon.

A kápolnában este a bejárat előtt
hallom azt is, hogy serceg a szú.
És azt is, ahogy -mintha odafentről-
szólna a hang:- Miért vagy szomorú?


1283. május 15.

Ma látogatónk jött. Fiatal fiú.
Hamvas, tizennégy éves.
Minden gömböt megfogott.
Mikor már untam, hogy tapogatott,
nevetve mondta, hogy ez téves.
Mi volt téves, én azt nem tudom.
Még alig pelyhedzett szőr az állán.
-Az úrfit úgy hívják, hogy Moni?
Kihúzta magát, mint egy hű lovag:
-Az én nevem  Cecco d'Ascoli!*

Később a csillagokat néztük.
A holdfénynél a Nagymedvét mutatta.
A porba  lerajzolná nekem az Antarest.
Sóhajtott. Keserűen széttárta kezét.
Nem elég –mondta,- a vénuszi fény,
hogy megmutassam milyen egy égitest.




1238. május 18.

Ma könnyű volt a lég, úgy bolyongtam,
mint a dervisek az anatóliai szélben
Repülni vágytam forró földek felett,
de határtalan sivatag lett a képzelet.

 Karom lendítem a penecilussal este.
 Szentmisét mond nekem egy  pók.
 Olyan sovány lett az anyám teste,
 és donna Scusáé mily pufók!

 Márványpadon a morzsák elpihennek.
 Aragóniából hozzák az étkeket.
 Ma megéreztem milyen is a vétek.
 Hideg bársonyra vetődő szemek.

Azóta egy tiszta gyolcsra vágyom.
és árokparton aludni volna jó.
Úgy gömbölyödnék ott a holdvilágon,
mint lombjáról a leszakadt dió.


* Cecco d'Ascoli; (1269-1327) Költő, orvos, filozófus, és asztrológus, Dante kortársa és védelmezője.Fő műve az L' Acerba . Az inkvizíció máglyahalálra  ítélte, mert állította, hogy a föld gömbölyű.