 |
| Me, saját kép |
Egy hirtelen jött hőhullám junius végén, az eddigi legforróbb periód, az aranyban lebegő St. Ives öböl, és kicsivel később a Glastonbury- London- Winchester zarándoklatunk.
Adósa maradtam magamnak az akkoriban rálelt historiás hipotézisek felgöngyölgetésével, de legalább mementót állítottam róla.
És ha keltáink mégse lennének héberek, mi mások lehetnének, mint szkíták. Esetleg vegyesen.
Ez utóbbit a legújabb kutatások fényében tényként kezelhetjük.
Csak szólok, a következő videókat egy évvel korábban osztottam meg, minthogy a legújabb tudományos eredmények napvilágot láttak. Pupákok, mért nem engem kérdeztek meg first.
Igazam lett, hogy a Jamna kultura b@szottul külön kezelendő a többi szteppei kulturától. A Jamnások a szkíta kelták tűzfészkei, a többiek pedig nem egyebek, mint nyelvet váltott, s nyílván kissé keveredett... mély levegő, FINNUGOROK,
mert derék magyar ilyenkor nyugton nem maradhat persze, saját eredetét is menten firtatni kezdi. Főként haplogroupilag, bár ez öreg hiba, mert hamarosan konstatálnia kell majd, a dicső multnak végleg befellegzett.
Tudom, ez a két vidi kissé diffúzul hat itten, de a kronológia, az kronológia, fent megtalálható a haplopós fakkom egyben, mármint a blog tetején. Ha valakit épp most csigáztam fel.
Aztán a ládafiából nem csak ezek a haplogroupos videóim kerültek elő, de újraszerkesztettem a régi Nights in White Satin fordításom videóját is esztétikai okokból. Az első, eredeti verzió covermozaikokból tevődött össze, ami elég furcsán adta magát.
(A fotók hozzá az őrületes 2016-os esztendőből vannak válogatva mind.)
Úgy táncolom azóta is körbe újra, és újra azt a kizökkent időt, mint primitív törzs az égből hullt meteoritkövet. Lehet, halálom pillanatáig eldöntetlen marad a kérdés, hogyan csavarodhatsz vissza, a földi lét keretei között, elhagyott sorsod évtizedekkel ezelőtti pontjára, és hogy áldás, vagy épp szadisztikus büntetés ötven évesen átélni, amire tizenhat évesen vágytál lelkedből. A jobb, mint a soha filozófiája, ide kevés. Mert ami utána jön, amit úgy hivunk, együttélés, már törvényszerűen nem szólhat arról, mint aminek nekivágtatok volna anno, fuhh, de kínos, az élet hajnalán. Együtt töltött időnk minden évének megvolt a feloldhatatlannak látszó krízise, amikre válaszreakciónak csak a menekülés adódott, de minden egyes esetben történt valami, ami maradásra bírt, és utána valahogy a dolgok feloldódtak.
Már a kezdet kezdetén, 2016-ban azt mondtam, hogy szép és jó, de ez nekem túl intenzív, lelépek, istenemre. Nos, le is léptem egy sírkőről, s azon nyomban lábam törtem. Maradtam.
Nos, utazhattam is, felszámolni az említett lakást.
Bogdán fiam nevezetű lakótársamnak, ugyanis pillanatnyi egzisztenciási zavarában sikerült elfuckni a kéglit.
 |
| a burtoni atmoszféra körbeleng épp itten |
Míg első pánikrohamomat példás ápolással oldotta, és fergeteges kirándulóshóval hintette be Phil, másodjára kibérelt egy jóval nagyobb lakást, a kutyáját, akivel addigra kiadósan rühelltük egymást pedig elnyikkantotta a háztól, illetve haverjának ajándékozta, nem szeretném az állatvédőket bestresszelni. Sőt, két kiscicával is beállitott helyette, ami aztán végképp megfőzött. A kéglihez tartozó kertről most nem írok újabb esszét, már megtettem before.
Idilli, leszámítva azt az apróságot, ami mindig megtörténik velem életem során, minden tartós kapcsolatomban. Amúgy is krónikusan alacsony ingerküszöböm a béka segge alá zuhan, határaim elvesztem, és logikusan ez testemen is manifesztálódik, hízásnak indulok. Ha nem indultam volna annak még eléggé a döglött pajzsmirigyem révén. Testetlen elvágyódásról beszélni tehát ebben a szituban kissé morbid lenne, inkább testes lesz az.
 |
| Exeter, épp átutazóban, a dundit rejti a kabát |
Ez amúgy is valami gyári hiba lehet nálam, vagy későbbi totálkár, de nekem egy dolog szeretni valakit, ám mért kell ahhoz együtt is élni?
Már pedig ennek ez a módja többnyire.
Nem történt itt külsőleg semmi nagy csatt köztünk, nem volt oka.
2018 tavaszán meghalt anyám, és ezt egy régi iskolatársamtól tudtam meg, nem a testvéreimtől. Ok, ahol nincs, ott ne keresd.
Volt egy barátném is, hittem, aki hirtelen csak elémperdült, nekem nincsenek ám láncaim, szólta.
Jól van, Millus, nekem meg vannak, de eztán majd egyedül csörgetem. Ahol nincs, ott ne keresd, újfent.
Ahol meg VAN, ott nem találod, idiot?
Így esett megint maradtam, de már hova is mentem volna?
Elrendeltetett, mert hatalom.
És eljött a nyár, a csillogós.
Miért?
Sziluetted elnézem
a rőt naplementében,
a szél átfonja kezem,
és nyugatra vezet engem,
sodródom örökké,
de marad velem a kérdés,
találok ösvényt, mely enyém?
Vágyakozom e napért.
Ezt a földet átszelem,
de meg nem érthetem,
felnézek az égre,
jelet nem küld mégsem,
imára hajtom fejem,
bárki meghallja-e?
Találok ösvényt, mely enyém?
Vágyakozom e napért.
A túlvilágon mit találsz?
A hamis, s az igaz határán
lelked kutatja okát,
míg elérjük a halált.
(Katalin NagY)
És mostanra vissza is érkeztünk oda, ahonnan kiindulni szerettem volna, 2018 ősz, ezúton is gratulálok magamnak hozzá, tehát asztrológiás chapterek megalkotva, Zoltán elrepült, beköszöntött az ősz, és én éppen hátradőlök pihizni kissé
Alábbi képen viszont nem dőlök, hanem, a kirándulós listám szerint, mert olyanom is van, csak semmi lazaság, épp Newquay-ben kirándulunk, mint látszik igen boldogan
Mikor nem örömködöm, olyankor adminkodom a dalmegosztós fészoldalon, ennek kapcsán bőszen fordítani is kezdek ismét.
Vélem, értő közönségre leltem. Hihi, nem is. Sebaj, majd az utókor.
The angels never die.
Ez a dal minden angyal felszenteltére íródott, aki a vörös-fehér tiszteletéért, hagyományaiért, becsületéért élt, és halt. Isten ádjon titeket, sosem fogunk elfeledni.
Vágtatna velem
bár vasparipán,
itt, az úton,
halálfejjel a hátán.
Férfi, ha erényes,
megvédi a klubját.
Nem ismert félelmet,
a harc elébe állt.
Árnyékát érzem,
mellettem robog,
az út porában,
örök szabadon.
Hogy egy csak, avagy száz,
az nem oszt, és szoroz már,
vagy gőg, és hírnév,
vagy vágta a mennyben.
A piros-fehérnek színe,
és szelleme szabad férfinek,
tette az ügyért,
s a testvériségért.
akár a sas
az égre felhág,
de tudnod kell,
egy angyal sosem hal halált.
Vágtatna velem
bár vasparipán,
itt, az úton,
halálfejjel hátán.
Férfi, ha erényes,
megvédi a klubját.
Nem ismert félelmet,
a harc elébe állt.
Árnyékát érzem,
mellettem robog,
az út mély porában,
örök szabadon.
Hogy egy csak, avagy vagy száz,
nem oszt, és szoroz már,
vagy gőg, és hírnév,
vagy a vágta a mennyben.
A piros-fehérnek színe, s
érzése szabad férfinek,
tette az ügyért,
és az egész testvériségért
akár a sas,
az égre felhág,
de tudnod kell,
egy angyal sosem hal halált.
(Katalin Nagy)
This song is dedicated to all the angels who lived and died for respect, tradition and honor and the colours of red and white
God bless you, we will never forget...
I miss him riding, riding next to me
Down the road
With a deadhead on his back
A man of honor, committed to the club, he wasnt scared at all
He faced the fight
I feel his shadows riding next to me on a dusty run
Forever free
If one or a hundred, it doesnt matter at all
or pride and glory or ride in heaven.
The colours of red and white
and the spirit of a free man
Call of duty
and all for the brotherhood
Like an eagle
high up in the sky
But you should know
That angels never die
I miss him riding, riding next to me down the road with a deadhead on his back
a man of honor committed to the club
he wasnt scared at all
he faced the fight
I feel his shadow riding next to me on a dusty, dusty run
Forever free
if one or a hundred, it doesnt matter at all or pride or glory or ride in heaven
The colours of red and white
and the spirit of a free man
call of duty and all for the brotherhood
like an eagle high up in the sky
But you should know that angels never die
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése