 |
| Afterworld, saját kép |
A címként használt idézetet volt férjem, gyerekeim apjának zárójelentéséből ollóztam, mert annyira megtetszett, és remekebb felvezetést képzelni sem tudok, újabb, esztendőnyi hallgatásom kivesézésehez. Ráadást folytatásokban meghalni milyen snassz már.
Ám először is elvált asszonypajtásaim szeretném figyelmeztetni, ne gondolhassák, hogy válási papírjok szabadulásukhoz vezet majd, s nem is kell ahhoz semminemű kapcsolat fizikai síkon, hogy a kötelék fennmaradjék, s ha nem hinnének nekem, majd megláSSák igazam, ha volt párjuk távozik e földi árnyékvilágból.
Én konkrétan uram halálának éjszakáján kezdtem morfondírozni Philnek a jóéjtpuszi mellé hirtelen, fiaim esetleges öröklési esélyeiről,illetve esélytelenségéről, s tettem ezt úgy kétezer kilométernyi távolból, hogy hét esztendeje színét se láttam neki,
s hét esztendővel ezelőtt is csak a fonákját.
Szóval, 2019 tavaszi napéjegyenlőségekor megözvegyültem, s belátni voltam kénytelen harmincnyolc évem tényleg ment a levesbe, különös szimmetriával. Pont tizenkilenc évet éltünk együtt, s ugyanannyit külön, s itt állok ötvenöt évesen, mintha lennék tizenhat, odáig kell visszaszánkáznom az időben, hogy Miklóstalaníthassam magam.
Konkrétan szétitta magát ő, a zárójelentés tanubizonysága szerint, az i-re a pontot a gutaütés tette fel. Bevitték, hajnalra vége volt.
Nem tudom, hogy ezt konkrétan hogy lehet lereagálni, én megközelítőleg három hónapot nyomtam a gépet. Találtam egy aranyos, lovagkorba helyezett szimulációs játékot, alkottam három karaktert, a másik kettő, "magamon kívül," a testvéreim lettek. Kivirultam a virtualitásban, egy idilli világ az, melynek istene, teremtménye is egyúttal te vagy.
A junius meg egyébként is szürke volt, és esős.
Nem mondhatnám, hogy a kapcsolatomnak Phillel ez túl jót tett, de viselte, annyit jegyzett meg félénken, jó szar hely lehet az a Magyarország, hogy ott mindenki meghal, -pont egy éve anyám távozott az élők sorából-, úgyhogy mondtam neki,
na ja.
 |
| egy évvel ezelőtt..., |
 |
| és ma, Montika tankjának renoválása után.új, fürészporos derékaljat kapott a drága |
Lám, rohamléptekkel haladok, három hónapot szinte le is tudtam.
Persze, nem így indult.
Annyi történt, hogy legutolsó gigantikus asztrológiai fejezetem megalkotása (2018 oktober) után kissé elpilledtem, gondoltam, megszavazok magamnak egy kis pihenést, regenerálódást.
Zoltán fiam elvitte a repülő világkörüli útjára, épp ennek apropóján készítettem a nagyobb lélegzetű, idővonalas áttekintést, mért ne lógázhatnám a lábam? Nem hajt a tatár.
Olyan volt, mint mikor lepkét kergetni mensz a rétre, vagy ibolyázni, s mindig akad egy újabb kisvirág, avagy pille, s te csak sodródsz, nem tudsz leállni.
Mindig akadt valami kisebb érdekes dolog, aktualitás, aminek a végére akartam járni, mondván, hogy majd "aztán" lejegyzem a történteket.
De nem volt aztán.
Volt amatőr irodalmi oldalon vigéckedés, adminkodás rocksite-on, családfakutatás, újabb fordítások, rajzolás, fotózás, minden kutyafüle volt, csak mindezek eseménnyé emelése, magammal megbeszélése nem történt meg az írás által.
Mi volt még?
A háttérben lengedező balsejtelem, s annak fokozatos realizálódása ezen, 2019-es esztendőben.
A komor köd akkor ereszkedett rám egy éve, mikor lecsekkoltam kissé alaposabban aktualizálódó, hosszútávú tranzitjaim, és észrevételezni voltam kénytelen, hogy a szaturnusz és a plutó az aszcendensem felett fog bokázni egész évben, háromszor alkotva konjukciot a fejem felett, -a merkurom is egybeesik az aszcendensemmel-,
dikk, mondom ez akkora halálkapu, hogy ihajja.
Tudni illdomos, ha ezek ketten összejonnek valami nevezetes állásba, mármint a szaturnusz és a plútó, annak minimum világháború, vagy gazdasági világválság a vége, ami még hagyján, de hogy konkrétan most engem vesznek célba, az már némi aggodalomra ad okot.
S lőn.
De most könnyű levezetésképp legújabb fordítássom következzék, fullosan saját videoklipjével.Kis, csinos fejezetekben gondolkodom.
Joan Baez, Diamonds and Rust.
Gyémántok és rozsda.
Joan Baez: Diamonds and Rust
Well I'll be damned
Here comes your ghost again
But that's not unusual
It's just that the moon is full
And you happened to call
And here I sit
Hand on the telephone
Hearing a voice I'd known
A couple of light years ago
Heading straight for a fall
As I remember your eyes
Were bluer than robin's eggs
My poetry was lousy you said
Where are you calling from?
A booth in the midwest
Ten years ago
I bought you some cufflinks
You brought me something
We both know what memories can bring
They bring diamonds and rust
Well you burst on the scene
Already a legend
The unwashed phenomenon
The original vagabond
You strayed into my arms
And there you stayed
Temporarily lost at sea
The Madonna was yours for free
Yes the girl on the half-shell
Would keep you unharmed
Now I see you standing
With brown leaves falling around
And snow in your hair
Now you're smiling out the window
Of that crummy hotel
Over Washington Square
Our breath comes out white clouds
Mingles and hangs in the air
Speaking strictly for me
We both could have died then and there
Now you're telling me
You're not nostalgic
Then give me another word for it
You who are so good with words
And at keeping things vague
Because I need some of that vagueness now
It's all come back too clearly
Yes I loved you dearly
And if you're offering me diamonds and rust
Nos, átkozz meg,
itt jön már szellemed,
de ez nem szokatlan,
hisz megint telehold van,
és itt vagy vonalban,
és itt ülök,
kezemben telefon,
ismerős hangod hallom,
fényévekre távol a most,
hagyom, hagy zuhanjak,
hogy felidézzem a szemed,
vörösbegytojásnál kékebb,
mondod, túl zajos költészetem,
honnan is hívsz fel most?
Közép-Nyugat lehet.
Tíz éve volt,
hogy díszgombokat veszek,
meglepsz te is engem,
ismerjük, az emlék mit terem,
mit ad, gyémánt, s rozsda.
Felrobbantod a színt,
a legenda jelen,
mint mosdatlan kápráztató,
egy eredeti csavargó,
karjaimba tévedsz,
hogy megpihenj,
lemerültél a tengerbe,
a madonna ingyen tied,
s bár kagylóhéja törten,
ő megóvna, igen.
Látlak épp, állókép,
barna levél hull köréd,
hó hajadon leng,
ablakból nevetsz rám, el nem
rejthet ócska hotel,
Washington park felett
leheletünk fehér felleg,
elvegyül, a légben lebeg,
komoran szól nekem,
elveszhettek itt mindketten.
Benned, beszéded int,
már múltnak helye nincs,
sóvárgásunkról más szót taníts,
te, ki oly pompás szónok,
s mindent ködbe merít,
mivel szükséges nekem e homályból,
mert túl tisztán tér vissza,
imádtalak, drága,
és ha újra kínálnál gyémántot, s rozsdát,
már megfizettem.
Katalin Nagy)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése