14 augusztus 2018

Nincsen tövis rózsa nélkül. Basic Astrology. Third Chapter.




Előző részeink tartalmából :) ( ismétlés)

Megismerkedtünk az asztrológiai jelekkel, s mivel azt is tisztáztuk, hogy a tavaszpontra a kos kerül, időbeli elhelyezkedésük is világossá vált az évkörön belül-.




Tisztába jöttünk kulcsszavaikkal, illetve a kulcsszavak fontosságával,




 Megismerkedtünk az  emanáció előtti, ábrázohatatlan egyistennel,


bocs, hogy most mégis

  teremtési aktusából fakadó (dupla) dualitással,


tér-idő, fent-lent, jobb-bal, jó-rossz, aktiv-passzív, én-nemén, férfi-nő
eme istentriász révén  teremtődött, három alapvető minőséggel,
kén- higany- só, test -szellem- lélek,változó- kardinális- fix

és négy őselemmel,
tűz-víz-levegő- föld, mint kolerikus -flegmatikus- szangvinikus-  melankolikus

Aztán ezt a tíz jómadarat tárgyiasítás és megszemélyesítés okán  besoroltuk a naprendszer 10 bolygójaként,



ők azok,  keringési idejüket, mialatt a napot megkerülik, pedig nagyon fontos lesz megjegyezni, ugyanis életünk periódusait, ritmusát  adják, amint ezt majd a tranzitok tárgyalásánál látni fogjuk


Kulcsszavakban...
Legvégül pedig rátaláltunk a bolygók és jegyek kapcsolatára,

a bolygók uralkodás a jegyekben, hogy ezen kivül hol vannak még izgalomban, esésben, és bukásban azt most hanyagoljuk
...hogy jobban kitessék a lényeg.

Remélem, ennyiből már sikerült megéreztetnem  valamit a kiáradás (emanáció) koncepciójából fakadó analógiás gondolkodásból, ami a mágiánk alapja.

Definíció!
A mágia az a fajta gondolkodás,  amikor a rézről, nem az ajtókilincs, a méh-telep, és a cigányok jutnak eszedbe, hanem a vénusz, és a pénteki nap, meg az ötszirmú virágok.

a vénusz látszólagos pályája a föld körül

Miután, -azon egyszerű okból, hogy még nem fedezték fel őket-, az uranusz, a plutó és  a neptunusz kiesett, szegény  kaldeusok ott, Mezopotámiában csak hetes alapú mágiával tudtak operálni. De azzal nagyon.




A hét napjai zölden jelennek meg. Kezdje a Nappal, és kövesse a heptagram körüli zöld nyilat, hogy megkapja a hét megfelelő sorrendjét.

o    Vörösben vannak a mennyei testek, amelyeket nyilvánvaló sebességgel rendeltek el a rögzített csillagok ellen. Kezdje a Holddal és kövesse a piros nyilat, és megkapja a bolygók keringési sebességének sorrendjét

o    A hét bolygó régóta kapcsolódik a hét ismert fémhez; Arany, ezüst, vas, higany, ón, réz és ólom. A kék színben jelennek meg egymás után atomszám szerint. Kezdje a vassal (Mars) a jobb felső sarokban a 26 atomszámmal és kövesse a kék nyilakat.

o    A sárga az egyes bolygókhoz kapcsolódó fémek elektromos potenciálja. Minél gyorsabban mozog a bolygó az égen, annál jobb a bolygó fémje elektromos árammal. Kezdje az ólommal a jobb alsó részen, és kövesse a sárga nyilakat a heptagon körül.

o    Nem bámulatos, hogy ezek az "áramkörök" egyidejűleg együtt működnek egymással?

o    

a hét fém, amelllyel az alkimisták dolgoztak


A mennyei alkímiai létra, csakrákkal spékelve


A hét bolygó archetípusként, megfejelve mitológiai istnségekkel


 Itt érdemes megfigyelni, hogy a Saturnuszhoz rendre női alakok csatlakoznak, maga Saturnus hiába férfi isten...

az orvosi asztrológia alapját képező korrespodenciák dehogyis maradhatnának ki


Paracelsusnak hála, a gyógynövények,  (na meg a féldrágakövek) sem menekülhetnek a planetáris besorolás végzete elől

hold-gyöngy,nap-rubint, merkur-smaragd,vénusz-gyémánt, mars-korall, jupiter-sárgazafír, saturnusz-kékzafír. Mondják a védikusok, én kicsit másképp mondanám, lehet

 De ez már megint haladó topik, egész grimoárt meg lehetne tölteni a konkrét receptekkel, a lényeg,hogy  a hozzárendelés adott bolygóhoz alaki,  és színbeli hasonlóságok mentén történik. Apropó, színek




 és természetesen létezik összhang, és megfeleltetés a bolygó- jegyek, és a skála hangjai között is


az angyalok seregei, hogyan is maradhatnának ki, habár ez itt nagyon vérszegény lista
a tenyérjóslás sem lesz ördöngösség ezek után, illetve ez is pontosan AZ
 Visszatérve a démonológiához, az még akkor is túl húzós lenne, ha harci ösvényünk nyomvonalába esne, de szerencsére nem esik, nem idézős  leckekönyvet irok most,


hanem az eltűnt idő nyomába eredtünk. Következő  harci feladatunk,  elsajátított ismereteink személyessé tétele lesz, ugyanis különböző helyeken és időpontokban láttuk meg a világot.
Időszerűvé vált megismerkedni az aszcendens fogalmával, és a házrendszerrel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése