Bizony, hogy röpül az idő,
július 22.-én betöltöttem a második életévemet
Phil oldalán.
Ennek okán kotortam elő a nosztalgia videómat, amit
nem sokkal ideköltözésem után kreáltam, a képanyag, s a style ma már
kortörténeti dokument, itt még nem volt sejtésem arról a szartengerről,
ami "család és jóbarátok" jóvoltából szakad majd rám, abból a jámbor
jóindulatjakiból kifolyólag. Nem mintha számítana, háttérzörej,ettől nem
fog semmi sem meg nem történtté válni. Igen, kissé befordít, belassít,
nyikorgó kosárkámmal nem megyek oly serényen, meg-, es megállok, de
itt még töretlen a legelső hit, s áll is az időben forever, romolhatatlan.
Van remény,
habár az ajkadon a könnyeid,
habár innod kell ma még kicsit,
és köhögsz attól, mit éjjel szivtál.
Nem vesztettél csatát,
szóval emberként talpra állj,
legyen újra kitartás
benned, és mondd:
igen, én szabad vagyok,
ezt zúgják harangok.
Van öröm még,
habár tál virág volt minden örökség,
s adták csak, hogy lelked röghöz kössék,
de a hegyeken túlról üvöltés
hívott, törjek szűz földrészt,
angyalmezben körtánc körém,
hogy érezzem, hogy meghalljam,
harang zúgja, szabad vagy.
Szabad vagyok,
ezt zúgjak a harangok,
igen, szabad vagyok, szabad vagyok,
nekem zúgnak harangok.
S a szabadság most olyan édes,
mert tűrtem régen,
tartsanak mélyben,
de már szabad lélek,
most szabadként élek, oh
már szabad vagyok én
igen, szabad vagyok én,
van remény
habar az ajkadon a könnyeid,
habár innod kell ma még kicsit,
és köhögsz attól, mit éjjel szívtál,
Nem vesztettél csatát,
hát emberként most talpra állj,
legyen benned kitartás,
szavakkal szóld:
szabad vagyok,
szabad vagyok,
zúgjátok harangok.
There is hope
Even as the tears fall on your lips
Even as you take another sip
And cough from all you smoked the night before
Didn't lose the war
So stand back up and be a man
Hold yourself complete again
And say the words
I am free, I am free
It's the sound of peace
There is laughs
Even when all you got is a box of flowers
They gave you as they held you to the ground
But over the hills call out sounds
Spill up, break heavy grounds
Angels dress, they dance around
You can hear it, you can feel it
The sounds says I am free
It's the sound of peace
Yeah, I am free, I am free
It's the sound of peace
And it's freedom, sweet freedom
I was so dumb
They held me to the ground
But now I'm free now
I'm free now, oh I...
I...and now I'm free...
But now I'm free, oh
There is hope
Even as the tears fall on my lips
Even as I take another sip
And cough from all I've smoked the night before
I didn't lose the war
I'll stand back up and be a man
Hold myself complete again
And say the words
I am free
I am free
It's the sound of peace
...a magyar billentyűs szöveget csak szimplán
rákopiztam most, s bűneim számosak, a béke hangját harangzúgásként
interpretáltam :)...
Elegánsul és jól hangzana hát, ha azt mondanám, ennek okán szántuk rá magunkat a harminc órás autós tortúránkra a Camborne-Glastonbury-London-Winchester-Camborne röppályán, de valójában jelenésem volt a nagykövetségen, a rituális banyaútcélok meg útba estek jövet, menet.
Kezdjünk Glastonbury-vel, mert annak meg épp három éve, hogy a Witchprojektem második fejezetét
kell egy hely-alapon, egzaktul épp erről írtam,
ezzel is tanúbizonyságát adva, mily varázslatos person vagyok
én. A próféta szólott belőlem,így megy ez azoknál a banyákoknál, kik
tudják, mi fán terem a szómágia.
Avalon, az almafák szigete, hol Arthur király
meglelte kardját és végső nyugalmát, avagy gyógyulását, (aktuális politikai
érdekeknek megfelelően,) és a tövében fekvő Chalice Well, a vörös forrás, amit
Krisztus vére színez, nem ám vas-oxid. Az aláfestő Saturnalia nóta
fordításom a bónusz, afféle egylemezes Jefferson Airplane
beütésű,hapszichedelikus banda ők, 1969-, avagy 1973-ból, (?) akik lemezük
megjelenése után könnyen-gyorsan fel is oszlottak, pedig be nagy kár...
Saturnalia: Ábránd
Az ajtónál várlak régóta,
csakhamar többé nem foglak,
hogy itt állsz majd, azt ígérted,
de mindenhol körülnéztem.
Nézem, miben téged meglátlak,
nem, nem, nem ,ez csak önmagam.
Ábránd, örök ábránd,
óh, ábránd, örök ábránd,
álom, folyton rólad.
Óh mért nem válsz vízióm valóra?
Mért kell kutatnom, merre vagy?
Nem jöhetsz, hol ígérted, leszel?
Nem érkezhetsz, hogy megments?
Nézem, miben téged meglátlak,
nem, nem, nem ,ez csak önmagam.
Ábránd, örök ábránd,
óh, ábránd, örök ábránd,
álom, folyton rólad.
Meddig kell, még várjalak itt?
Megjelenj, hány nap kell addig?
Egy nap már nem várok már többé,
és egyedül leszek, mint voltam rég.
Nézem, miben téged meglátlak,
nem, nem, nem , csakis önmagam.
Ábránd, örök ábránd,
óh, ábránd, örök ábránd,
álom, folyton rólad.
Dreaming
I have been waiting here by the door
Soon I shall be waiting no more
You promised you sould be standing here
But I have been looking everyhere
I look I think it is you I see
No no no it is only me.
Dreaming, always dreaming
Oh dreaming always dreaming
Dreaming always of you.
Oh why can not my visions come true?
Why must I be looking for you?
Can not You come where you promised to be?
Can not you come and rescue me?
I look I think it is you I see
No no no it is only me.
Dreaming, always dreaming
Oh dreaming always dreaming
Dreaming always of you.
How long must I be waiting here?
How many days till you appear?
One day shall be waiting no more
And I shall be alone and as before
I look I think it is you I see
No no no it is only me.
Dreaming, always dreaming
Oh dreaming always dreaming
Dreaming always of you.
Dreaming, always dreaming
Oh dreaming always dreaming
Dreaming always of you.
Ez itt már a Winchester-Stonhenge szakasz. Érzelmeket, ideákat nem is nagyon akarok belehímezni, az elmém többnyire kígyó módon működik, egészben elnyel, aztán emészt.
(Egyébként is dög fáradt voltam, vagy inkább ilyen
testből kifordulós, lebegős fáradt a visszaúton Londonból, egy kocsiban töltött
éjszaka, és a londoni, izgatott kolbászolás után, de annak keserveit, hogy
milyen az, mikor csupán két napnyi felborult napirend hat!!! kg
hízást eredményez, csak egy másik hashimotóssal tudnám analizálni, de olyat meg
én nem ismerek.)
A Stonehenge bizonyosan nagy csalódás, ebben a formában kopott kőhalom, kerítéssel körbevett búzamező közepén, nem fizettem húsz fontot csak azért, hogy birka embertársaimmal körbegyalogolhassam. Megvárni a kőkör közepén a naplementét, a csillagok feljöttét, magányosan lehívni a hold erejét ottan. Szegény Stonhenge, így kiszúrtak vele. Meg velem is.
Winchesternek különös aromája van, benne a levegőben
több ezer éves múltja, azt nem is tudtam, hogy valaha főváros is volt.
Legalábbis Wessex-nek, ahol 827-ben minden angolok királyát, Egbertet
megkoronázták, aztán Hódító Vilmos is itten keménykedett. London, csak
valamikor 1300-as években körözte le végképp. Nem Vilmost. Winchestert.
A londoni képeimre vagyok a legbüszkébb, mindet a
kocsiból lőttem, és kurva jók.
Arra nem volt esélyem, hogy japán turistaként
nyomuljak, Philnek metropolisfóbiája van, de nem bánom, ez így volt vicces, a
kocsit is én találtam meg, a nagykövetségtől visszafele jövet, holott az ő
kezében volt a mobil :)
Az enyém még lemerült előző este a Sainsbury's
parkolójában töltött vadromantikában.(De nem költöttem 40 fontot holmi rongyos
szállóra :)
Utunk utolsó szakaszán csak a nekem rendezett
felhőjáték tartott életben sztem, rendre kómába estem, de szerencsére mindig
sikerült még elcsípnem a pillanatot, amikor Phil szeme is lecsukódni készül,
hogy közösen szenderedhessünk örök jobblétre, így újra meg újra a Canonomhoz
nyúlni voltam kénytelen, hogy maradjak a publikus verziónál.
Szándékom volt kelta félhomállyal spékelni a videómat, hisz az út ezen szakasza a történelmi Dumnónián keresztül vezetett,ám megrökönyödésemre csak ezt az egy konkrétan Devonshire-i balladát sikerült előhalásznom. Igaz, hogy csak az 1600-as évekig vezet vissza, a viadal a normandiai származású Arthur Champernowne és az ír kötődéssel rendelkező George Carew, totnesi gróf között zajlik, de azért van benne katolikus felhang, meg babonáskodás is, hát ennyire futotta
The Earl of Totnes
The feast was over at Haccombe Hall
And the wassail bowl had been served to all,
When the Earl of Totnes rose from his place
And the chanters came in to say the grace.
But scarce was ended the holy rite
When there stepped from the crowd a valiant knight;
His armour bright and his visage brown,
His name was Sir Arthur Champernowne.
"Good Earl of Totness I've brought with me
My fleetest courser of Barbary;
And whether good or ill betide,
A wager with thee I mean for to ride."
"No Barbary courser do I own,
But I have," quoth the Earl, "a Devonshire
roan;
And I'll ride for a wager by land or by sea,
The roan 'gainst the courser of Barbary."
"'Tis done," said Sir Arthur, "already I've won;
And I'll stake my manor of Dartington
'Gainst Haccombe Hall and its rich domain."
So the Earl of Totnes the wager has ta'en.
"To horse! To horse!" resounds through the hall,
Each warrior's horse is led from its stall;
And with gallant train over Milburn Down
Ride the bold Carew and the Champernowne.
And when they come to the Abbey of Tor,
The abbot came forth from the western door,
And much he prayed them to stay and dine;
But the earl took nought but a goblet of wine.
Sir Arthur he raised the bowl on high
And prayed to the Giver of Victory;
Then drank success to himself in the course,
And the sops of the wine he gave to his horse.
Away they rode from the Abbey of Tor
Till they reached the inlet's curving shore;
The earl plunged first in the foaming wave,
And was followed straight by Sir Arthur the brave.
The wind blew hard and the waves beat high,
And the horses strove for the mastery;
Till Sir Arthur cried, "Help, thou bold Carew!
Help, if thou art a Christian true!
"O save for the sake of that lady of mine
Good Earl of Totnes, the manor is thine!
The Barbary courser must yield to the roan,
And thou art the Lord of Dartington."
The Earl his steed began to restrain,
And he seized Sir Arthur's horse by the rein;
He cheered him by words and gave him his hand,
And brought Sir Arthur safe to land.
Then Sir Arthur, with sickness and grief opprest,
Lay down in the abbey chambers to rest;
But the earl he rode from the Abbey of Tor
Straight forward to Haccombe chapel door.
And there he fell on his knees and prayed
And many an "Ave Maria" said;
Bread and money he gave to the poor,
And he nailed the roan's shoes to the chapel door.
George Carew Totnes, earl of; born 5/29/1555 (d3/27/1629), English
soldier, administrator and antiquary noted for his
service in Ireland
during the reign of Queen Elizabeth I.
"The Earl of Totnes", a Devonshire ballad.
Szerintem ezt én még lefordítom eccer...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése