19 július 2015

Ronika nem tudja, hogy élni akar-e.






Múlt héten eszembe jutott néhai, kedves kolléganőm,  Anja. Pár évvel ezelőtt többször hívott vendégségbe. Fáradhatatlanul főzte a kávét, sütötte a Crepes-t. Felmondott, mert kikészült a stressztől, a munkahelyi mobbingtól. Annak idején én voltam a csempésze,  bevittem a munkahelyre az orvosi igazolásait, és hoztam el neki titokban a munkahelyi dokumentumait. Anja felnevelt három gyereket. Kisebbik lánya Ronika rossz társaságba keveredett, nem fejezte be az iskoláit, de már 17 évesen önálló lakáshoz jutott. Sokat beszélgettem vele is annak idején, és kissé megmozdulva anyai ösztöneimtől, félve mondtam  Anjának, hogy vigyázzon, mert a lánya spirituális értelemben veszélyben van. A lány rengeteg sötét mágikus szimbólumot viselt a testén. Anja családi tradícióként vitte és fejlesztette tovább érdeklődését, affinitását, a mágikussá fejlesztett női hagyományt művelte és adta tovább két lányának. Mellette kitűnően festett. Gyönyörű ékszereket kreált. Közben mesélte nevének eredetét, és dédanyjának különleges szellemlátó képességeit, amit anyai ágon örökölt minden nő. Mivel családi és nemzeti hagyományról volt szó (tatárok), semmiképpen sem találkozott ortodox szláv vallása a felvizezett ezoterikus tanításokkal. Számomra ismeretlen és szokatlan tradícióit mondta  el. Pl. hogy kell ősi szokás szerint egy teret a negatív entitásoktól megszabadítani,valamint azt is, hogy a legdurvább szellemlátása akkor történt, amikor megismerkedett egy férfival, és a férfi hálószobájában reggel a férfi oldalán egy gyönyörű hosszú hajú hölgyet látott lebegni. Leírta, hogy milyen ruhát viselt a szellem, és azt is elmondta, hogy a férfi volt felesége a megismerkedésük előtt hat hónappal  azelőtt súlyos betegségtől elcsúfulva meghalt. Anja megkérte a férfit, mutasson egy fényképet a feleségről. Anja beazonosította a feleséget. Majd egy napon megtalálta a ruhát is, amit a szellem viselt. Szakított a férfival. Anja  azóta már megtalálta a párját és nagyon boldog vele. Szóval a múlt héten eszembe jutott Anja. És Susanne is. De ez egy másik történet. Vagy mégsem?
Anja a héten egyszer csak több, mint egy évi hallgatás után felhívott. Mondta, menjünk el shoppingolni. Jön értem az autójával. Már kezdtem gyanakodni, hogy beszélt-e, találkozott-e valakivel,  akitől megtudhatta, hogy egy igen nehéz korszakomat kezdtem el hirtelen élni. De nem beszélt senkivel. Továbbá, az is felmerült bennem, hogy a mostanában, számomra  egyre sűrűsödő szinkronjelenségek mögött vajon miféle erő állhat? Ahogy jóapám szokta volt mondani, a negatív erőknek is megvan a hatalmuk arra, hogy furcsa dolgokat idézzenek elő, ugyanúgy a pozitív erőknek is. El kell fogadnunk szfinx mivoltunkat, hogy sorsunk alakulásában a szabad akaratunktól függetlenül, a vegyes erők célkeresztjébe zuhanhatunk. A mindent fogj fel pozitívan parancsa befuccsol. Helyette célszerű és üdvös krízishelyzetekben a mindent fogj fel óvatosan, de a legjobb képességeiddel mérlegelve -nem parancsot és programozottságot, de annál inkább nyitottságot, derűt és méltóságot kicsalogató ösztönök,- tanácsára hallgatni, akkor is, ha az előttünk álló kihívás egyfajta át-, vagy visszaprogramozást, dekódolást igényel.

 Az 1 route de l’Europe majdnem 1700 üzletének  terein, az egyik egyik padon ülve, elmondtam Anjának  szívfájdalmaim okát, miértjét, hogyanját. Rögtön a helyes megoldáshoz vezető út kikövezését kezdtük el közösen  megbeszélni.  A plázs cukrászdájában jólesett a jéghideg málnafagyi. Végre éreztem, élvezem, hogy nyár van. Másnapra programot beszéltünk meg, pontosabban a program keretei közé tartozott egy állami hivatal felkeresése, jövőbeli terveim elintézéséhez. A  Petit Bateau üzletében még eszembe jutott, hogy már évek óta nem voltam strandon, és mi lenne ha… Terv megbeszélve. Másnap Anja csengetett reggel. Elindultunk. Sajnos akadályozott volt a városban a reggeli közlekedés, a metróépítés miatt, így drukkoltunk egy szabad parkolóhelyért. Anja megjegyezte, hogy mielőtt strandra mennénk, neki van egy kis elintéznivalója. Menjek be vele a pszichiátriai klinikára. Megdöbbentem, miért kell bemennünk. Eddig erről nem beszélt. Aztán szép lassan elmondta, hogy a 19 éves Ronikát hat hónapja kezelik intézetekben. Nagyon kevés esélye van arra, hogy valaha is felépül. A pszichózis, amit szintetikus drogok kémiai vegyületei okoztak, ön-, és közveszélyessé tették. Elmesélte, hogy tipikus sámánélményekkel kezdődtek a tünetek, ő is látott szellemeket, de a droghatás miatt agresszívvá vált, és totális kontrollvesztéssel párosult. Valamint kiestek bizonyos hétköznapi képességei is, amik teljesen a fogyatékos státuszhoz viszik . Megdöbbentem. Hogy van Anjának ekkora lélekjelenléte mindezt elviselni? Azt mondta, hogy amit eddig filmeken látott, az most a valóságban beütött, nem tud mit csinálni. Tehetetlen. A hivatali informálódás után gyalog tettünk egy rövid sétát a klinikához. Majd felmentünk a zárt osztályra. A csengetést követően kinyitották az ajtót, Anja még az ajtóban állva elmondta, ki ő, és kit keres.
A kép, ami fogadott minket, lesokkolt. A 19 éves lány a folyosón feküdt, mély álomban úgy, hogy semmiféle hangra nem reagált. Felemeltük a lepedőt, a lepedő alatt kezei, lábai, törzse leszíjazva, karján a ragtapasz alatt vér. A lepedőjén vérnyomok. Arca teljes felületét sebek borították. Eltorzult vonásai alig emlékeztették régi önmagára.
Ahogy ott álltam felette, mélységi himnuszok orgonazenéje szólalt meg. Szemeim előtt fáradt, és elgyötört testek sikolya sorjázott. Dante-i dráma és szürreális borzongás rázott meg, mint annyiszor, valahányszor életemben, amikor  a túlvilág éhes torka kinyitja  száját. Nem tehettem róla, ahányszor a méltatlan halál képeit számtalan élőben megláttam  eddigi életem során, mindig ugyanazt éreztem és láttam: a pusztító akaratot, ahogy előhívja az élőkben, hogy szolgálják művét. Legyen ez korszellem kreálta elektromos sokk, legyen ez másokon áttaposó , az igazság nevében zengő érczhalom, pengő czimbalom, ártatlannak tűnő bürokratikus intézkedés, bűnöst kiáltó, keresztre feszítést és máglyahalált skandáló akarat, legyen ez titkos tudást, és spirituális üdvöt felkínáló eszme, kis pasztillákba csomagolva jó áron, legyen ez az őrület kertjében felkínált tudással mérgezett alma, vagy bioáruként forgalmazott génmódosító vírusok politikai versengése, mert láttam én a jóindulatú halál ténykedése által legyengült és megszentelt testet is, amit szépséges fény jár át, ringató álomdajka énekével,   és nem kampók és szögek verte rosszindulattal.
 Az ápoló személyzet semmiféle információval nem szolgált a lány állapotát illetően. Azt mondták, ha valamit meg akarunk tudni, beszéljünk a főorvossal, aki jelen pillanatban orvosi vizitet tart az osztályon.  Gyanakodva figyeltem a helyzetet. Majd Anja észrevette, hogy hiányzik a lány pipere táskája. Kerestük a táskát, de nem találtuk. Végül feladtuk a keresést, és elhagytuk az osztályt. Ledöbbentem Anja higgadtságán, ahogy közölte velem, hogy fel kell hívja a lány jogi képviselőjét. Szerinte lányának állapota ezen a klinikán vészesen romlott, és meglehet, hogy elégtelen kezelést kap, hogy folyamatos provokációk és agresszív  visszaélések állhatnak a háttérben.
Azt mondtam Anjának: - Látod, ördög tervez, ember végez, és te, akinek idáig egyedüli félelme az életben, az emberi gonoszság és butaság okozta hatalmi demonstráció megélésének kikerülése volt, hogy annyira védted, óvtad a szabad akaratot, s életed minden pillanatában kellő óvatossággal vigyáztál rá, nehogy politikai, állami erők ezt elvehessék tőled. Hogy titkoltad őseid által genetikailag programozott sajátosságod, most azt kell látnod ez a kincs a saját gyermekedben hogy veszik el, és mi az ára ennek.
A méltóság- válaszolt Anja. Csak az vigasztal, hogy megtanultam visszaütni, amikor el akartak taposni. És ha megadja az Ég, hogy Ronika még egyszer felfogja majd, amit majd mondani fogok neki, ha megérti miről is van szó…a gonosz, és semmiféle földi csatlósa nem fog tudni ártani neki.
-Hiszek Neked. És eszembe jutott Susanne, aki szintén a munkatársam volt, aki öt gyereket nevelt fel, s akinek egy nap híre-hamva sem volt a munkahelyen, és akinek nevét Anjanak megemlítettem aznap, amikor Anja egy év csend után felhívott.  Amikor Anjaval a hivatalban ültem  a minap, Anja megkérdezte tőlem, hogy tudtam-e, hogy bizonyos C. herceg 300 évvel ezelőtt hogy is halt meg. A napon agyvérzést kapott a rózsái metszése közben, ez a nőimádó, és világi életet élő szabadkőműves arisztokrata.
Nevettünk. És akkor elébünk toppant Susanne.
 Anja nem ismerte, de Susanne még így is, agyvérzése okozta dadogásában is elbűvölő volt. Anja rövid beszélgetés után mondta neki, hogy  rehabilitációját követően Susanne próbálkozzon Anja munkahelyén egy állásinterjún.
A két ismeretlen nő őszinte ölelésben búcsúzott el egymástól.

18 július 2015

Dumont D'Urville fölött az ég, avagy Nadya az Antarktiszra készül

Dumont D'Urville Station fölött az ég felhős, jelenleg mínusz 17 fokot mérnek, tehát cca. 30 Celsius fokkal van hűvösebb, mint elsötétített remete lakocskámban, ahol épp böngészek. Akár ellehetnék, mint tál befőtt, úgy terveztem, csendes-óceáni szigeteket látogatok meg a déli részen, de ehelyt növekedni kezd bennem lappangva valami diszkomfort-érzet, mert

sokat gondolkodom mostanában én ezen, 
saját generációm zöme hol cseszhette el, 
miért foghatott ennyire rajtunk 
az orbáni átok. Volt osztálytársak 
hullanak, mint  legyek, 
és aki nem került be a fidesz-krémbe,
- mára már ők lesznek lassan a nagy vének-, 
annak zöme egzisztenciálisan is levitézlett, 
(valahonnan csak ki kell kerülnie annak 
a négymilliós nyomorgó funnak.)
De ez csak az átok egyik fele, 
a másik baj, hogy a világról való 
aktuális tudásunk is reszketeg, 
így válhatunk táptalajává 
sok romboló, sötét eszméknek.
Mert csakugyan szédítő belegondolni, 
drága névelőszüléim számára 
ifjan a rádióadások rendszeressé válása 
lehetett szenzáció.  Öreg mamának 
pedig nem jutott más, 
mint döngölt padlójú kis szobában 
silabizálni a Bibliát.

Ha behunyom szememet 
még mindig látom apácskát, 
ahogy a kis sámlin ülve, 
a tükör előtt, kézi borotvával  
nyesi arcáról a borostát, 
miközben a Táskarádióban  
épp a vízállásjelentést olvassák.


Az én gyerekkoromban 
a Televíziózás lett új varázslat, 
párthatározatban mondták ki, 
hogy hazánkban 
ötvennégy május elsejéig 
meg kell indítani azt,  
de valójában ezek az adások, 
csak az ötvenhatos események  
 után váltak rendszeressé. 
Első televíziós emlékem 
az "Angyal nyomoz," 
- '67 környékén. 

Az Angyal - (The Saint) 1962-1969
szinkronizált, 118 részes, amerikai krimi sorozat,



Simon Templairral, ki egy  Volvo P1800-at vezethetett.


Mindez akkor vált hetente-élménnyé
( a szerencsésebbeknek,) 
mikor gyermekként, elvétve
láthattuk a macskaköves utakon, 
hogy eldöcög egy-egy Trabant, 
Skoda 1000MB, avagy Volga.
Első krimihősünket követték újabbak, 
Kojak, és Columbó, na, és persze 
elmaradhatatlan, második világháborús 
szovjet-német konfliktust 
ábrázoló "történelmi filmeken" 





pallérozhattuk elménket.
Nagy kedvencem ezek közül 
a Tavasz 17 pillanata, minek 
főcímzenéjét még most is fújom betéve :)

Csoda-e, hogy gyermekként 
kitörölhetetlenül rögzült belénk  
a KETTŐSSÉG, hogy egyrészt
van a mi kis saját, utca porában 
hempergő valódi valóságunk,
másrészt, -persze a hétfő kivételével -:)
létezik egy vetített is, 
mindarról, ami 
valószínűleg csak egy másik
bolygón történhet, mindenesetre 
számunkra úgyis elérhetetlen.
A másik, ami generációmnak
nagy valószínűséggel bebaszott,
hogy gyermek-, és ifjúkorunkat
még a cucialista-érai ideológia
lengte körbe, ám alighogy 
kikerültünk a zord, felnőtt élet 
viszontagságai közé, ott fent
elkiáltották; a nem ér a nevem,
káposzta a fejem-jelszavát,
és onnantól kezdve 
fötörhettünk ezerrel,
dőzsölő tőkés belőlünk lesz-e,
vagy még sarló-kalapácsától 
is megfosztott, csakis csicska melós,
 -holott húsz évig azt sulykolták mibelénk,
hogy sorainkban nem létezhet ilyes ellentét, 
csak a vasfüggönyön túl dúlnak osztályharcok, 
de hirtelen már vasfüggöny se volt, :)
sőt, kis idő múltán sarló-kalapáccs sem,
úgy verték szét ott fent, 
az ország gazdaságát egészen.
Mint kényszer-kisvállalkozó,
(tőke nélkül sosem voltam más,)
kilencvennégyben vásároltam
az első rádiótelefonomat,
egy kábé kétkilós, bazi nagy Motorolát...


A jövőbe történő, második, és sorsdöntő befektetés egy személyi számítógép
megvásárlása volt a következő, 1995-ös évben.





Alan Turing gépe, a Colossus, amivel a nácik hírhedt Enigmáját feltörte...


Akkoriban én a négy fiam mellett 10 évre kiszorultam a gép vonzáskörzetéből, de azért a Dungeon Keeperre még magam is jól emlékszem :)

A fiuk viszont urai voltak a helyzetnek, 
Robi már tizenkét évesen programot készített, 
két évvel később sorra nyerte
az informatikai versenyeket,
Danika pedig a gép mellett állva
ötévesen olvasta,
-meglehetős jó kiejtéssel-, 
az angol, nagybetűs szavakat.


MINDEKÖZBEN, EGY TÁVOLI GALAXISBAN:

(Tamás Ferenc: Az internet története- részletek)

1967: Az ARPANET első tervezete Larry Roberts „Összetett számítógépes hálózatok és számítógépek közötti kommunikáció” címmel jelent meg.. A három, egymástól függetlenül fejlődő számítógépes hálózati csoport (RAND, NPL, ARPA) közötti első találkozás és megbeszélés. Az NPL (National Physical Laboratory, Middlesex, Anglia) kifejleszti az NPL hálózatot Donald Watts Davies irányítása alatt, akitől a csomag (pocket) kifejezés származik. Az NPL hálózat kísérleti csomagkapcsolt módon működött 768 kbps-os vonalakon.
1968: Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma, a Pentagon úgy alakítja ki a saját belső hálózatát, az ARPANETet, hogy egy esetleges atomháború után is tudjon működni. Így a fizikailag messze lévő számítógépek között több lehetséges közvetlen, vagy közvetett összeköttetés is létesült. Magának az ARPANET-nek első (polgári) kibővítései a BBN cég megvalósításával egy-egy IMP Honeywell minicomputerrel, melyekben már 12 Kbyte memória volt. Maga a (polgári) hálózat csak a következő évben épült ki 4 csomóponttal: University of California (Los Angeles, 1969. aug. 30.), Stanford University (Palo Alto, Kalifornia, 1969. okt. 1.), University of California (Santa Barbara, Kalifornia, 1969. nov.1.) és University of Utah (Salt Lake City, Utah, 1969. dec. 10.) között. A hálózati vonalak sebessége: 50 kbps.
1972: Októberben megalakult az International Network Working Group (INWG) az adattovábbító protokollok szabványának egységesítésére. Az Internet több, önálló számítógépes hálózat csúcsszervévé válik. 1972. márciusában Ray Tomlinson az ARPANET hálózatának gyorsabbá tétele végett a saját 33-as modellű írógépéről kiválasztja az egyik legkevésbé használt billentyűt, hogy az elektronikus leveleket könnyebben irányíthatóvá tegye. Eredeti elnevezése: at; modern elnevezése: at sign; magyar neve: kukac. (Kép forrása: www.corbis.com) Larry Roberts megírja az első e-mail kezelő programot, amely képes felsorolni, olvasni, továbbítani és válaszolni az üzenetekre. Hostok száma: 23.
1983: Január elsején az egész internet átvált az addig használt NCP-ről a friss TCP/IP-re. A Wisconsin Egyetem névszervert (Name Server) kezd működtetni, hogy az egyre kaotikusabb hálózat könnyebben átlátható nevekkel legyen címezhető! Stuttgart és Dél-Korea is csatlakozik a hálózathoz. CSNET/ARPANET átjáró üzembe helyezése. Az eredeti ARPANET-et szétválasztják (polgári) ARPANET-re és (katonai) MILNET-re, mely utóbbi később integrálva lett az 1982-ben létrehozott USA Védelmi Adathálózatához (Defense Data Network). A meglévő 113 csomópontból 68 a MILNET-hez került. A hálózat iránti igény egyre inkább növekszik, mivel így több kis asztali munkaállomás sokkal hatékonyabban és főleg olcsóbban dolgozik, mint az addig használt pár óriásgép. Hosztok száma: 562.
1990: Beszünteti működését az ARPANET. Amerikai hálózati idealisták Mitch Kapor vezetésével megalakítják az Electronic Frontier Foundationt (EFF) a világméretű adatkommunikáció szabadságának a védelmére. Létrejön az első telefonvonalas kereskedelmi internet-szolgáltató (http://world.std.com/) NSFNET-hez újonnan csatlakozók: Argentína (ar), Ausztria (at), Belgium (be), Brazília (br), Chile (cl), Görögország (gr), India (in), Írország (ie), Korea (kr), Spanyolország (es) és Svájc (ch). Csehszlovákia is csatlakozott, de a .cs végződést az ország megszűnte miatt 1993-ban törölték. Hosztok száma: 313 ezer.
1991: Tim Barners-Lee bemutatja a WWW-t , a World Wide Webet a genfi európai atommagkutató tanácsban, amely az Interneten belül létesült új hálózat. Általa először sikerül grafikus felhasználói felületekkel is operálni. 
Philip Zimmerman megalkotja a biztonságos azonosításra szolgáló PGP (Pretty Good Privacy) szabványt. Paul Lindner és Mark P. McCahill (Minnesota Egyetem) elkészítik a gopher szolgáltatást. Az NSFNET teljes sebessége eléri a T3-at. (44.736 Mbps) Új országok: Horvátország (hr), Hong Kong (hk), Magyarország (hu), Lengyelország (pl), Portugália (pt), Szingapúr (sg), Dél-Afrika (za), Taivan (tw) és Tunézia (tn). Hosztok száma: 617 ezer.
1994: Az ARPANET/Internet fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Az amerikai Szenátus és a Képviselőház is információs szervert indít. Bevásárlóközpontok, áruházak és on-line ajánlatok jelennek meg a neten. Megkezdi működését az első hálózati rádióadó, az RT-FM (Las Vegas, USA) és megnyílik az első Cyber-Bank (First Virtual Bank) is az Interneten; valamint a Pizza Hut megkezdi az on-line rendelt pizzák kiszállítását. Arizona állam Canter és Siegel előterjesztésére törvényt alkot a kéretlen levelek ("SPAM") ellen, ugyanis az amerikai vízum-igénylést lehetővé tevő „zöld kártyát” is ilyen kéretlen levelekben kínálták. A www a telnet-et megelőzve a második legnépszerűbb szolgáltatássá válik az interneten a vezető FTP mögött. Októberben a legelső reklámcsíkok megjelennek a www.hotwired.comoldalon. Új országok: Algéria (dz), Örményország (am), Bermuda (bm), Burkina Faso (bf), Kína (cn), Kolumbia (co), Jamaica (jm), Jordánia (jo), Libanon (lb), Litvánia (lt), Makaó (mo), Marokkó (ma), Új-Kaledónia (nc), Nicaragua (ni), Niger (ne), Panama (pa), Fülöp-szigetek (ph), Szenegál (sn), Sri Lanka (lk), Szváziföld (sz), Uruguay (uy), Üzbegisztán (uz). Hosztok száma: 3 864 ezer.
1999: A "dotkom" (értsd: .COM) cégek árfolyama hihetetlen emelkedést visz végbe az amerikai tőzsdén. Bár a meredek emelkedés miatt pár cég túl nagyra nő és tönkremegy, de az internet egyértelműen az egyik legerősebb húzóágazattá lesz a világban. Y2K-probléma: kérdés, hogy a kétjegyű évszámmal írt programok és gépek kibírják-e a 2000. évet. (Y2K = Year 2000)
Januárban végre Szaúd-Arábiában is megjelenik az internet. Az IBM lesz az első üzleti partnere az Internet2-nek. A SETI@Home otthoni számítógépekre elosztott idegen intelligenciát kereső szolgáltatása május 17-én indul és négy héten belül jóval több hobbifelhasználó csatlakozik gépével hozzá, mint amit az eddig használt szuper gépek tudtak teljesíteni.
2002: Hazánkban is egyre több alternatív lehetőség jelenik meg, így a klasszikus sávszélességű modem-es hozzáférés helyett az internetezést és a telefonálást egyszerre lehetővé tevő ISDN, valamint a telefonszámlától független, nagyon gyors letöltést kínáló ADSL. Megjelentek a mobilszolgáltatók is az internetes piacon a helyét nem nagyon találó WAP mellett a mobilon keresztüli GPRS-sel is, de egyre több a kábeltelevíziós és a direkt optikai összeköttetés is.
2003: A (Medgyessy-)kormány felülről letöri az internetes árakat és az előző kormányzat által háttérbe szorított Sulinetet igyekszik felgyorsítani. Az ADSL-árak nagy lendülettel esnek lefelé. Hamarosan beindul az adókedvezménnyel is támogatott Sulinet Expressz, melynek segítségével hazánkban nagyságrenddel több számítógép-hardver és szoftver kerül forgalomba, bár eleinte túl sok a bizonytalanság és a probléma, de ez hamarosan megoldódik. A programban való részvételre eleinte a lakosság kb. 50%-a jogosult és kezdetben főleg digitális fényképezőgépek kerülnek forgalomba.
Január 1-től a Public Interest Registry (PIR) veszi át az ellenőrzést a .org domain felett, így a VeriSign a .com-ra tud koncenntrálni. Január 7-én az első hivatalos online választás lezajlik a svájci Aniéres-ben. Január 25-én mindössze 10 perc alatt az SQL Slammer féregvírus lebénítja a világ legnagyobb adatszolgáltató (SQL-) szervereit és a támadás következtében a 13 központi root-szerverből 5 leáll. Hatással volt még rengeteg banki automatáktól kezdve a légiforgalmi irányítási gépeken keresztül a sürgősségi (911-es) telefonokig.
2004: Tovább tart a piaci lendület hazánkban, melyet az előző év végén soha nem látott mennyiségben eladott hardver generált. Nemzetközileg tovább tart a Microsoft fölénye, bár pozícióit némileg gyengíti a szerver-fronton előretörő Linux, valamint a böngészőkben egyre erősödő Mozilla-Opera páros. Az év egyik szenzációja, hogy a Suse Linux-ot felvásárolja a Novell! Februárban megalapítják az egyik legnagyobb közösségi hálót, a Facebook-ot.

Ez utóbbiról nekünk Robi személyesen beszámolt be, hisz akkor már első éves volt az egyetemen, képben volt, melyek a legújabb fejlemények :)
És én? Hatalmas késéssel,
csak kétezer hatban tettem le 
a számítógép-kezelői szakmunkásvizsgát.
Addig persze, aggódó anyukaként
számtalanszor megkérdőjeleztem a döntésem helyességét, 
hogy hatodik családtagként  beköltöztettem azt a  PC-t.
Rémképek villogtak képzeletemben, 
hogy gyermekeim elég jó emberek lesznek-e :),  
nem sorvad-e el pcihéjük, a "gépezés mellett", 
nem lesznek-e világtól elrugaszkodott lényekké, 
hisz az a VIRTUALITÁS UGYEBÁR 
NEM IS "A" VALÓSÁG!
Szerencsére aggodalmaimat a fiúk le se cseszték. 
Kivárták türelemmel, míg mamele felébred 
Csipkerózsika- álmából, S ha nem ébredne fel? 
Nos, az nem lesz másé, csakis az ő baja.
Aztán végül úgy esett, az a 
tantusz mégis leesett, 
mikor már otthonról! böngészve a világhálót,
kétezernyolcban 
az alábbi cikkre leltem;














Visiting students out in the field at Peebles Valley: Robert Béládi of the University of Szeged and Tom Wiltzius of Harvard University
Az a helyes, szürke pólós, magas-szőke,
mintha  épp az én gyermekem lenne,
akkó pedig a kép többi eleme 
is a valóság halmaza par exellence,
nem fikció, nem virtuál, 
és főleg nem elérhetetlen.
Nincs elsődleges, 
és másodlagos elem,
csak a létező világegyetem,
és egyedül magad döntesz,
belőle valónak mit fogadsz el.
Elképesztő abszurditás, 
ahogy a magyar napi szinten 
szarrá alázza magát,
fuldokol saját kishitűségében,
tizedeli elmebaj, alkoholizmus,
de az orbáni csapdából nem jut 
ki. Bambán nyálfolyatva tűri, 
hogy munkalehetőségét is elvéve, 
urai annyi alamizsnát lökjenek 
neki oda egy hónapra, amennyi 
egy angol munkás napi minimálbére,
de ahelyett, hogy rabtartói ellen felkelne,
inkább kellene neki egy szír, 
vagy egy paki menekült vére.
Pedig ők legalább helyzetük felfogják, 
és megpróbálnak tenni érte, 
és nem gondolják, hogy a világ 
addig terjed, amíg az orruk elérhet.

Kis magyar abszurd


























Aztán elkövetkeztek 
az utánozhatatlan kétezertizes évek,
amikor azt is be kellett látnunk,
hogy többé honi babérfárul 
nekünk nem terem babér itt.
A prímet ezúttal Zoltán vitt-
e. Emlékszem,
akkoriban mennyire megdöbbentett, 
hogy úgy indult el a kétezer kilométeres útra, 
mintha csak a szomszédba menne zsúrra.
Ma már tisztán látom, ezt másképp 
nem is lehetett meglép-
nie.

(Vihar után még folytatom :), -technikai szünet.

Aztán idő múlva azt is felértem, 
Neki nincs is másképpen!
Hisz a nyelvet hat éves kora óta tanulja, 
a nettel  pedig együtt nőtt fel.
Aztán eltelt még egy év, és felfogtam, 
nekem se kellene, hogy legyen máshogyan,
nos, így fest egy kiadós paradigma-váltás charme-osan.

(Kegyetlen szövegszerkesztő, sortávolságot véletlen se lehet
állítani rajta, ha betűméretet váltok,a sorokat lazán egymásra
kopírozza...,de hogy mért itt írok?)






A vacsora idegenben :)
Zoltánt 
aztán egy év múltán 
követte Dániel, majd 2014-ben Bogdánom. 
A Béládi-féle exodus pontban így zajlott, 
a kis zöld lámpásnak hála, látom 
mikor kelnek, érkeznek meg a munkából,
ha mondandója van, épp úgy átszól,
mint anno a szomszéd szobából, ha kedvünk támad,
vagy hosszasabb a téma, rácsapunk a szkájpra. 
akkor min, és minek is nyekeregjek,
mért nyissam panaszra szájam?

Sőt, hovatovább kezdem úgy érzeni, hogy ami itt, 
nap mint nap körülvesz, a honi rögvalóság 
a valami gonosz virtualitás, 
az igazi magyar matrix :)








(Tamás Ferenc: Az internet története- részletek)
A 2012-ben 12,5 milliárd dollárért megvett Motorolát a Google teljes meglepetésre eladta a Lenovónak 2,91 milliárdért, de megtartotta a szabadalmakat. A Microsoft vezetését az eddig a felhőszolgáltatásokért felelős Satya Nadella vette át Steve Ballmertől. Februárban a Facebook 19 milliárd dollárért megvette a WhatsApp telefonos csevegő programot. Április 25-én lezárul a Nokia felvásárlása, a telefonok új neve: Microsoft Lumia. Hazánkban 12 évnyi működés után június 30-án lecsapták a haldokló közösségi oldal, az Iwiw.hu szerverét. Május végén a Microsoft bejelentette, hogy a kis kijelzős gépeknél (max. 9 inch és max. 250 dollár) ingyenes lesz a Windows 8.1 with Bing. Feltétel: az Internet Explorer beépített keresője a Bing lesz és nem lehet alternatív keresőket telepíteni. A nagyobb gépeken pedig igen olcsó Windows verzió jöhet! Kérdés: ehhez mit szól Európa, mivel ez itt törvényellenes! Október 31-én 15 év után mindenhol megszűnik az MSN Messenger, helyette a Skype-ot ajánlja a Microsoft. A magyar kormány be akarja vezetni 2015-ben az internetadót (1 GB-onként 150 Ft; max. 700 Ft/előfizetés), de ezt sürgősen visszavonja a hirtelen kirobbant tüntetések miatt. Magyarországon megkapja az engedélyt a negyedik mobilszolgáltató, a Digi.
























Nos, tény, hogy a vihar bekavart, 
de magam is úgy vélem, 
ez az Antarktiszra tervezett, 
hűsítő kiruccanásom pöttyet félrement.
Reméltem, kicsit körülnézek, 
hiszen azon a földrészen is élnek 
emberek, csaknem ötezernyien, 
a címben említett parányi telephely, 
a franciák uralta szektorban 







található. A képaláírás szövege szerint, 

a kicsiny templomban
People spoke.
read poems, sang,

and prayed :)

Úgy gondolom,

ez nem nevezhető nem várt fordulatnak, 

s ha ezeket a dolgokat még arra

felé is megcselekszik lények,

talán nem is akkora a baj, mégsem

17 július 2015

Reggeli Tiffanynál



IDA MILLNER ASCHKE:

Álomkés szalad, keresztbe vág
az érzékelhetőn túli pokolból,
miközben a takaró másik dimenziójának
végében keselyűk gyűlnek a vérszagra.
Az álomképek hazugságán hiábavaló
a felháborodás. Egy mélytorokban legyűrhető
a botrány, attól még ő  igenis valóságos,
annak ellenére, hogy nincs semmi köze magához.
Ki tette ezt vele? Ki formált szörnyeteget belőle?
Ki az ördög? Botrány, hogy akit szeretünk,  abból űz
csúfot.
Lassan megszokható a szokatlan.
Csak ne lenne utána a szédület. Az émelygés. A szívdobogás.
A hányinger. Csak ne lenne a megvadult lovak versenye
az érpályában. A reggel hangjainak kőomlása. A reggel
tárgyai, a kanál, a tányér, a kávéscsésze ne lenne olyan
idegen.
Ha legközelebb megkísért, kimosni a mocskos száját
meghívni egy kávéra, tüzes
patájára cukrot hinteni, és belegyömöszölni a szőrös
pofáját a mézes vajas kenyérbe.