The Big Witchproject 7.fejezet. Dracarys, avagy a tölgy varázslónője. (A bűvigék feltétlen hasznos, és üdvös voltáról)

Jó tíz évvel ezelőtt prófétikus álmom volt, melynek 3 momentumát sikerült elmémnek tartósan archiválnia.

Egy hang szóla hozzám, miképp Csontváryhoz, bár nem hátulról :): "Te leszel a Tölgy varázslónője..."

Hátulról már csak azért sem közelíthetett meg a láthatatlan prófétáló, mert magam is magamon kívül voltam, szemeimmel kívülről szemlélhettem kétdimenziós ábraként magamat. Egyik kezemben valami hosszú, hegyes szerszámot tartottam, másik oldalamra pedig leereszkedett egy madár,

mely gyöngybagolynak neveztetett. 

Miért a gyöngybagoly  negatív hírneve, ami miatt üldözték számos részén a világnak?

Okai sokfélék, Mindet táplálja az emberi félelem: fészket elhagyott, vagy szent helyekre raknak, templomok, (temető). Az éjszakai szokásai. Kísérteties megjelenése, és hangja, mint az emberi sikoly, és sajátos felhorkanás. 

Vadásztak rájuk, megölték és felakasztották az ajtó fölé, hogy kivédjék a tüzet és villámcsapást.  Más kultúrákban is vannak negatív legendák baglyokról: Afrikában varázslók  küldik őket ölni az embereket. argentin pampákon testvérei az ördögnek, Szicíliában a halálnak, vagy betegségnek ... Mindezen okok miatt ölték és kínozták őket. Ugyanakkor jó jelekként is értelmezhetőek. Legismertebb  mentoruk Pallas Athéné, a görögök bölcsesség istennője.

A megőrzött álombeli kép leginkább az alábbi barlangrajzra hajaz, néhány pregnáns eltéréstől eltekintve. (Mínusz bika, mínusz hímvessző, mínusz lábam alól kicsúszó talaj, továbbá dárda a kézben.)

Mivel úgy gondolom véletlenek egyáltalán nincsenek, így az sem véletlen, hogy 

projektem legelején egy kelta, druidák által kedvelt istennő akaszkodott rám.

A druida szó jelentésének a látszat ellenére semmi köze nincsen a droidokhoz, inkább egy sor főistenség attribútumához, a tölgyfához.

A “tölgy” a dru, deru, doru szóalakok valamelyikére megy vissza, ami általánosságban “keményet” és “fát” jelent. 

Ebből az alapszóból képződött az “ajtó” jelentésű dhwer, dhwor szóalak. 

Ennek a következtetésnek az a feltevés a gyakorlati alapja, hogy az ajtókat kezdetektől fogva tölgyfából készítették, mivel ez a legellenállóbb és legkeményebb fafajta, ezért a legjobban véd a betolakodók ellen.

A  druid jelentése “tölgyember, “a tölgy tudója”.

A viharisteneknek villám  is attribútuma: a “leszálló Zeusz”, ahogy a görögök nevezték. A tölgyről pedig általában azt tartották, hogy magához vonzza a villámokat.

A királyi tölgy királyi házaknak is a jelképe lett, ám eredetileg az égi király szent fája 

volt, az ég-, és viharisteneké, (sémi Jahve, görög Zeusz, latin Jupiter, germán Thor, 

kelta Taranis.)

A villámistenek első szentélyei villám sújtotta tölgyek körül épültek. 

A tölgyön élősködő sárga fagyöngyről pedig a kelták azt hitték, hogy az égből 

száll alá, a fagyöngyfürtök egy-egy túlélt villámcsapás következményei.

(Ugye, még a mai ember is tudja, hogy miként lehet a fagyöngyből  különösen 

hatékony sebkenőcsöt előállítani? A növényt ezenkívül a „szent betegség”, 

az epilepszia elleni gyógyszerként is alkalmazták. A druidák nem tudhatták, 

hogy a fagyöngy polipeptidet, visotomint és biogén aminocholint tartalmaz, 

- az viszont ismeretes volt számukra, hogy ez a növény csökkenti a vérnyomást, megakadályozza a tumorok növekedését, mivel a fényt és az (élet)hőt rendkívül 

jól meg tudja tartani.)

Úgy érzem, ez az a pont, ahol a történet legalább három felé ágazik, illetve kínál fel folytatási lehetőséget, úgymint: 

-a hatalmas mitológiai háttérrel rendelkező Zöldember irányába (Green Man), ki afféle 

góré a pakliban, a meghaló-feltámadó istenségek, mitikus figurák, esetleg próféták prototípusa;

-

- A természeti objektumok  női szubjetiválói, a nimfák, különös tekintettel a faszellemek :), azaz a driádok felé;

- Illetve egy nevezetes papi kaszt, a druidák felé, kiket a paganizmus képvielői tekintenek példaképeiknek.

Talán  indítsunk varázsló-papjainkkal, ha már a címben úgyis bűvigékről motyogok

                   

                                       

Sajnos, úgy vélem, megint szükségszerű lesz valami háttérfelmutatás.

A források forrása megint  kész munka, (előzőleg az angol Wikipédia cikkelyeivel birkóztam, de ez most magyar nyelvű kreálmány, -az antiskola.eu húról, 

mi egy tananyag adatbázis-,  ám nem volt sokkal könnyebb dolgom most sem, :) 

De forrásról jót, vagy semmit.

Tehát:

Valódi információnk a druidákról nagyon csekély.

Caesárnak a leírása, 

több mint valószínű, politikai szempontból eltúlzott, és a modern írók biztosan rosszul értelmezik a középkori ekkléziasztika tudományuk befolyása miatt, és a túlzó vélemény a druidákról általános. 

Volt egy ismeretlen, és ismerhetetlen föld, ahol a kőből épített kör templomaikban, 

középen tölgyfákkal, hófehér ruházatban, és csillogó arany ornamentikával lépkedtek büszkén, méltóságteljesen a druidák, magasröptűen beszélgettek a tanítványaikkal, 

az “egy Istennek” a természetéről. ­Az ilyen filozófusok csakis monoteisták lehettek! ­ 

A lélek örökkévalóságáról, a csillagok útjáról, és tulajdonképpen az élet óriási 

kérdéseiről értekeztek. 

-John Tolant a XVII.sz. végéről ír, kinek a képzeletereje nagyon gazdag, és fejlett szakvéleményekkel rendelkezik, és elég tanult ember, aki elsőként megírta a druidák történetét.

-Hivatkozások Pliniusnál azért voltak, hogy kimutassák a pompát és a szertartást, amely versenyzett a római egyház legjobb napjaival. Fehér csuha  mindennapi ruhájuk, arany díszekkel, áldozati felszerelésekkel, amulettek, szintén arannyal díszítve. 

A megalitikus monument­körök, ­dolmenek, menhírek tulajdonkképen az ő munkájuk volt, a templomaik és oltáraik mutatják meg a mechanikai erők terén való tudományukat. 

Sligo megye, Sligótól 3,2 km-nyire délnyugatra fekvő terület.   Írországban Carrowmore-nál a legnagyobb a megalitok „sűrűsége".  Carrowmore csoport 1,6x2,4 km-es területen fekszik. Elképzelhető, hogy hajdanán ez a kőegyüttes volt Nyugat-Európa legnagyobb temetkezési helye, a különféle ásványi anyagok utáni ásatások azonban sok emléket tönkretettek. A legutóbbi számvetés szerint eddig 42 kőgyűrűt, 14 sírkamrát, ezenkívül még 5 sírgödröt tártak fel.

Nemcsak a kőhalmok és sírdombok druida maradványok, hanem a fegyverzett erődök is! Mindent, ami megmagyarázatlan az archeológiai monumentekban, szociális szokásokban, és a közös nyelvben, druidikus származásúnak kell lenni.

-Dr. Smith a “Seann Dana” művében Tolandot követte és gátlástalanul használta klasszikus forrásművét.(Rokon lelkek lehetünk! :))

( John Toland:History of the Celtic Religion and Learning Containing an Account of the Druids (1726))

 -Welszi, és francia írók ugyanazt a nézetet vallják a gallok ó­

hitéről, és a kelta­mánia elhatalmaskodott ezen a homályos vidéken, míg később a modern kritika fénye át nem ragyogott a képtelen spekuláció fenyegető ködén. Amit biztosan tudhatunk a druidákról, személyes teóriákból nagyon röviden tudjuk bemutatni.

-Caesar

első, és legjobb forrásunk. A 6. Könyvében írt megjegyzéséből,

http://classics.mit.edu/Caesar/gallic.6.6.html

amely a gallok és germánok viselkedéséről, és szokásáról szól, elmondja nekünk, hogy bármilyen helyzetben, vagy pozícióban lévő férfi, vagy a druidák, vagy a nemesek közé tartozónak kell tekintenünk. 

A druidák nyilvános, és egyéni áldozatokat tartottak, és az ómeneket értelmezték. 

A fiatalok körülvették őket, hogy tanuljanak, és nagy tiszteletben tartották őket. Mivel megvolt a hatalmuk minden közösségi, és egyéni vitát, vagy pert eldönteni, ők voltak a bírák bűncselekmény, gyilkosság, és örökségről, és határokról szóló viták esetén. 

És bárki, aki nem volt hajlandó a határozatukat elfogadni, kitagadták. Ez volt a leghatalmasabb ítélet, az ilyenek szentségtelennek számítottak és a többi ember menekült jelenlétük elől, mert féltek attól, hogyha érintkeznek velük, katasztrófa éri őket. 

A fő druida uralkodott felettük páratlan hatalommal. 

Őt megválaszthatták szavazással, vagy szavazás nélkül, és néha még háborút is indítottak, hogy megoldják a kérdést. 

Találkoztak az év egy bizonyos időpontjában a Carnutes környéken, 

Gallia közepén, ahol egy megszentelt hely van; oda gyülekeztek mindnyájan azok, akiknek vitájuk volt, és követték elhatározásaikat. 

Azt gondoljuk, hogy ezt a rendszert Britanniában alapították meg, és úgy vitték át Galliába, és azok, akik ebben az időben szerették volna teljesen megismerni azt, rendszerint oda kellet nekik menni, hogy megtanulják. 

A druidák nem tartóztatták meg magukat a háborútól, nem fizettek adót, és fel voltak mentve a katonai szolgálat, és civil kötelességek alól. 

Mivel ilyen nagy kiváltságot kaptak, sokan léptek be a soraik közé, vagy küldték hozzájuk szüleik, vagy barátaik. 

Ővelük együtt megtanultak sok verset, és némelyikük ott maradt tanulni 20 évre. 

Úgy gondolták, hogy nem megengedett a szent törvényeket írásba foglalni, habár a mindennapi dolgokban használták a görög betűket. Lehetséges, hogy két oka volt ennek, vagy nem akarták és kívánták, hogy bármelyik rendszerük is mindennapos, nyilvános legyen, vagy pedig attól tartottak, tanítványaik nem tudnák akkor az emlékezőtehetségüket művelni, hogyha mindent leírnak.

A fő tanításuk az, hogy a lélek nem pusztul el, hanem halál után átadódik az egyik személyről a másik személyre. ­Ebben halálfélelem volt,­ és azt gondolták, hogy ez buzdítja őket bátorságra. 

Sokat gondolkodtak a csillagászatról, a világegyetem nagyságáról, a természetről és az istenek erejéről, és hatalmasságáról, és ezekből tanították a fiatalokat. 

Caesar továbbá elmondja, hogy a druidák végeztek emberáldozatot, és bemutatja nekünk a 7. könyvében, hogy az Aeduan magistrates-t végül is ők választották. 

-Cicero tanulmányában, a Divination-­ban, 

mely pár évvel később íródott, bemutatja a testvérét, Quintus­t, ekképpen: 

“a látomások fő tételei nem voltak elhanyagolva a barbár nemzetek között, mint pl. Galliában, ahol a druidák voltak, 

Egyikük, akit Divitiacus Euduan­ként ismertem, és aki a te vendéged volt, és nagyon dicsérted őt. 

Ő azt mondta, hogy ismeri a természeti filozófiát, amelyet a görögök “fiziológiának” hívnak. És részben jövendöléssel, részben következtetéssel megmondta, hogy mi fog történni a jövőben.” 

-Cicero idejében élt Diodorus Siculus, 

ő mondja el nekünk, hogy a gallok közt voltak énekesek, bizonyos filozófusok, hittudósok,- akiket druidáknak hívtak, és jövendőmondók, és hozzáteszi: “Pitagorász rendszere uralkodott közöttük,” ez a lélekvándorlás tana. 

-Erre a tanításra hivatkozik Varelius Maximus, amikor azt mondja: 

“Egy dolog nevetséges ezeknél a hosszúnadrágos filozófusoknál, (a druidák) hogy mi nem találtuk tanításukat Pitagorász köpönyege alatt.” 

Strabón egy rövid beszámolót ad nekünk a druidákról, aminek fele Ceasar vázlatának variációja. A gallok között,mondja, az embereknek általában három osztálya létezik, különösen tisztelik a bárdokat, a vateokat, es a druidákat.

-a Vate-­ok elfoglalták magukat az áldozatokkal, és a természet tanulmányozásával; 

-míg a Druidák a természet-,­ és morálfilozófiához csatlakoztak. 

Az igazságukban való hit olyan nagy volt, hogy a közösségi és az egyéni vitákban való döntés reájuk hárult, és döntésük előzte meg a csatákat. 

A gyilkosság minden esete kiváltképpen rájuk tartozott. Amikor ennek bőségében voltak, úgy képzelték, gazdag aratás lesz. 

Ezek, és mások egyaránt (Bárdok, és Vate-o­k) állítják, hogy a lélek elpusztíthatatlan, és hasonlóképen a világ is, de a tűz és víz lesz egy napon uralmon.” 

A továbbiakban elmondja még,­ a druidák és a gallok sosem áldoznak. 

Pomponius Mela hivatkozik a druidákra, de semmit nem ad, ami bővíthetné ismeretünket, csupán Caesar leírását visszhangozza. 

                                                                             

-Lucan, aki 65­-ben halt meg,  bejegyzést tett a gall istenek korábbi csoportjába; de  tovább megy, és leírja a bárdokra való hivatkozás után a druidák barbár rítusait és teológiájukat.

Ez a passzus jobbára Caesar lélekvándorlásra vonatkozó hivatkozásának bővítése, de a költő gyönyörűen bemutatja hogy “Pluto borús uralma” nem a lelkek lakóhelye, hanem:

Előre repülnek a hallhatatlanok népében, 

És új világokat találnak más testében. 

Eképpen élnek, mindörökké futják a végtelen versenyt. 

A halál, mint egy vonal, osztja ketté a teret, 

Növekszik boldogságuk, lenn ők északi egek. 

Legyőzi a félelmet s a halálfélelmet megveti; 

S esendő léte ezentúl nem érdekli. 

Hegyes acéllal rohan rettenthetetlenül; 

Közelgő végzet, ha bosszant, gúnynak tárgya az, 

Új testében találja lelkét a tavasz. 

-Pliniustól 

van némi érdekes utalás rájuk, és babonájukra. 

A 16. Könyvének végén megemlíti a gallok fagyöngy csodálatát. 

-A Druidák, (varázslók) -mondja,- nem tartanak semmit sem szentebbnek, mint a fagyöngyöt, és a fát, amelyen növekszik, azaz a tölgyfát. 

Kiválasztanak egy tölgy­ligetet, és nem vezetnek le áldozatot annak levélfüzérei nélkül, tehát feltételezhetjük, az úgynevezett Druidák, a tölgy görög nevéből (drus) erednek. 

Ami csak a tölgyön nő, azt az ég adományának tartják.

Aztán tovább folytatja, hogy választják ki a fát, amint az már meg lett mondva. Plinius megemlít más gall növény­babonát is, a rítus természeténél fogva eléggé kapcsolódik a druidához, aki elnököl. 

A következő fontos fétis, amit említ, a tuskó­moha (selago); nem lehet fémmel érinteni, de jobb kézzel le lehet szakítani, és a tunikán bal alsó oldalt, lopó gesztussal kell átadni; az imádónak fehérbe kell öltözni, mosott és meztelen lábbal, és a növényt új ruhában kell hordani. A druidák azt tartották, hogy amulett minden szerencsétlenség ellen, és az égő leveleinek füstje meggyógyítja a szem betegségeit. 

Többnyire azonos úton gondolkodtak a samolusról, vagy vízi­pimpenelláról,  ami talizmán volt a marhavész ellen a csordában. 

A “Vervain” másik növény volt, ”amitől a gall varázsló dühöngött”, ami meggyógyított mindent, és a kutya­csillag feljövetelekor gyűjtötték be, és amikor sem a nap, sem a hold nem látszott. 

De ezen növény­babonáknak és ceremóniáknak, semmi druida sajátosságuk nincs; más népeknél is éppolyan elterjedtek voltak. Plinius beszámolója a kígyó tojásáról –az anguinum­ról-, sokkal fontosabb, és sajátságos. 

A kígyó tojását, úgy mondják, sok kígyó habos verejtékéből készítették, amelyek összekuszált csomóban gyötrődtek, és feldobták a levegőbe, amint megformálódott. 

A druida, aki eléggé szerencsés volt, hogy elkapja köpenyében, mikor az leesik, futásba kezdett teljes sebességgel az üldöző kígyók elől, amíg azok meg nem álltak egy folyam miatt. 

Ha megpróbálta, a tojás úszott a vízen, noha aranyba volt foglalva. 

Plinius azt mondja, látott egyet a saját szemével, “megközelítőleg egy közepesen nagy alma méretű, porcos kéreggel, lyukakkal kiverve, akárcsak a polip karja.” 

Egy római lovag használta a bíróságon, hogy megszerezzen egy igazságtalan ítéletet, és ezért halálra ítélte Claudius császár. 

Végül a Mágia beszédében, és annak hiúságában azt mondja, hogy a “Britek ma ünneplik ilyen ceremóniákkal, hogy lehetségesnek tűnik, mágiát tanítottak a Perzsáknak,” és 

“Gallia el van árasztva mágikus művészetekkel, egészen a mi időnkig, amíg Tiberius Caesar el nem távolította a druidákat és a próféták ezen osztályát és az “orvosságos embereket”. 

Ez a passzus sok kommentátort zavarba hozott, ha a druidák eltűntek, hogyan említheti Plinius még létezőnek őket Galliában.

-Suetonius, egy generációval később azt mondja, “Claudius megszüntette a druidák vallását, a borzasztó barbaritás vallását, és csak a római polgároknak tiltották meg Augustus alatt.”

Plinius és Suetonius nem egyezik abban, hogy melyik császár törölte el a druidizmust, azt sem hihetjük, hogy teljesen el lett törölve: úgy tűnhet, hogy csak az emberáldozatokat, és a jövendölés néhány módját állíttatta le. 

-Strabón, ugyanígy vélekedik; és láthatjuk Tacitustól, hogy a druidák prófétái magukra vonták a politikai haragot. 

Az emberáldozatok, és talán a politikába való beavatkozás miatt is, bizonnyal magukra vonták  Róma haragját. 

-Tacitus bepillantást ad, hogy hogyan állították meg a rómaiak ebben az időben a druidizmus ezen mozzanatait. 

A rómaiak Mona-, vagy Anglesa beli támadásának leírásában, úgy mutatja be a légiókat, mint akik meg vannak ijedve a druidák -az ellenség sorai közötti,- ­átok­öntésétől, és fejeiken bosszút álló, égnek emelt kézzel való­ megjelenésétől. 

De belekavarodtak saját tüzükbe, és a kegyetlen babonának szentelt ligetek le lettek tarolva. 

Hozzáteszi: “törvényesnek tartották, hogy foglyokat áldozzanak fel oltárukon, és tanácskozzanak az istenekkel a belek mozgásából.” 

Ennek folyamatáról Írországban nincs közvetlen adatunk. 

Akkor, amikor a keresztyénség megerősödött, és a druidizmus, a távoli múlt darabja, innen találunk írókat, akik a druidizmusról szólnak; az ő szemeikben a druidák nemcsak mágusok voltak, hanem a pogány királyok udvarának ellátói. 

-Az úttörő szentek, Patrick, és Columba élete tele van küzdelemmel, közöttük, és a királyi mágusok között, akiket gallul druidáknak, a latin verzió szerint mágusnak hívtak.

A számos hivatkozás mindegyikében, az ír krónikákban és mesékben, semmilyen nyom nincs a druidizmusra nézve, hogy az egy filozófiai rendszer, avagy vallás­. 

Az ír történetek druidái puszta mágusok és látnokok, néha csak varázslók. 

De így, mint mágusok, a druidák sokkal fontosabb részei az ír pogány történetnek, amint a későbbi keresztyén írók feljegyezték. 

Az ősi partolai földet éréstől számítva, egészen  Columba napjáig a bárdok, és a három druida mágiát és jóslást gyakoroltak. 

Írország második lejegyzett telepesei, a Nemedianok, találkoztak a megszálló Fomorianokkal, akik mágikus ráolvasást gyakoroltak, 

Az első század után az írók úgy beszélnek a druidizmusról, mint a múlt dolgáról; nyilvánvalóan a császárok rendeletei eltüntették babonás vad elemeivel, és egy tisztább, és sokkal filozófiaibb része merült el az általános római hitben. 

A keresztyénségnek nem volt küzdelme a druidizmussal sem Galliában, sem Angliában. 

Megemlíthető, hogy Amminaus Marcellinus a negyedik században pár sort közöl számunkra az ősi, és hosszú, eltűnt druidizmusról. 

A föníciaiak által megalapított marseillesi kolónia megalakulásának feljegyzése után azt mondja, 

hogy amikor az ember ezen a részeken fokozatosan civilizálódott, a tanult tudományok, amelyeket a bárdok kezdtek el, az Euhage-­k (talán a Vate-ek utódai) és a druidák erőteljesen szaporodtak. Ezeknek a druidák voltak az intellektuális vezetőik, és egyesületekbe voltak szerveződve, Pitagorasz szabályaival való egyetértésben, ahol mély és rejtett problémákat vitattak meg, és  magas röptű, filozofikus csúcsról néztek az emberi dolgokra, az emberi lelkeket pedig halhatatlannak tartották. 

Galliában és a korai Britanniában így alakult a druidizmus története.

de a Tautha de Dannan (Danu istennő népe) a druida művészetek mesterei. 

Az ő természet felett való hatalmuk (tenger, szél és vihar) nyilvánvalóan olyannak mutatja őket, mint lefokozott istenek, 

akik Miled fiainak megengedik, hogy partot érjenek. 

Miután hatalmukat és szuverenitásukat megmutatják nekik, mint a sziget felett uralkodó istenek. 

A királyoknak és a vezéreknek voltak druidáik abból a célból, hogy az előjeleket megmagyarázzák, és ráolvasásokat gyakoroljanak, de nincs utalás ezekre a druidákra oly módon, mint akik valamiféle papi osztályt alkottak volna, és az ő hatalmuk csupán ráolvasásra és varázslásra korlátozódott. 

A kettő leghíresebb druida,

-Cathbadh, Conchobar druidája volt, Chuchluain tanítója, aki sok más dolog mellett megjósolta Deirdre, és Uisnach fiainak sorsát, még mielőtt Deirdre megszületett volna; 

-és Mogh Ruith of Munster, aki ellenállt Cormachnak és druidáinak, és mágikus tűzzel, valamint viharráolvasással űzte ki őket Munsterból. 

A Loegaire király druidái ellenálltak Szent Patricknak mágikus praktikájukkal, egyikük olyan sűrű havazást okozott, hogy az ember nemsokára nyakig érő havat talált maga körül, más alkalommal pedig az ország fölé egyiptomi sötétséget hozott. 

Azonban a Szent legyőzi őket még a saját területükön is. Olyannyira, mint Mózes legyőzte az egyiptomi mágusokat. 

Szent Columba Adamnan-­i életében egyszerűen úgy jelenik, mint aki legyőzi az északi druidák ráolvasásait, 

Broichman, Brude király druidája Loch­Nessen vihart és sötétséget okozott, olyan nagyot, hogy a navigáció lehetetlennek tűnt. 

Tartott ez mindaddig, míg a Szent olyan utasítást adott, hogy vonják fel a vitorlákat és induljanak el. Aztán minden nyugodttá és csendessé vált. 

Számos példa mesél arról, hogy hogyan gyakorolták a ráolvasást a druidák. 

-Egy csutak, amelyre ráolvastak, amikor valakire rádobták, idiotizmust és rútságot okozott.

- A druida pálca nagyon fontos szerepet játszik, amelynek egy suhintásával átalakítást és ráolvasást lehet okozni. Megjegyzendő azonban, hogy a fa, amelyet erre a druida varázspálcára használtak, egyáltalán nem tölgy volt, ahogyan Galliában. 

Az ír druidák között a szent fa, úgy tűnik, hogy a tiszafa, 

 valamint a galagonya. És még inkább a berkenye fa. 

-A druidák képességeinek legfontosabb része a jóslás volt, a jóslás három formája: 

-Az egyszerű druida jóslás gyakran a druida tűzre való figyelés volt, ahogyan a füst és a láng felszállt. 

-Néha a druida egy kis darab húst megrágott varázsigék mormolása közepette, és az istenek segítségül hívásával, és általában a jövő kijelentetett neki. 

-Ha ez nem sikerült, néha mindkét kezét a két arcára helyezte, és isteni álomba merült. Ezt a módszert úgy ismerték, mint “megvilágosodás a tenyér által”. 

Fionn hüvelyujját rágta, amikor természetfeletti tudásra vágyott. 

A bárdok szintén időnként jósoltak. 

Ez egy tény, amely azt látszik mutatni, hogy ősi kapcsolatuk volt a druidákkal. 

A bárdok jóslását úgy ismerték, mint “megvilágosodás rímek által”, amikor a bárd extatikus állapotban vers áradatot ömlesztett, és amelynek a végeztével kihozta azt a dolgot, amelyet tudni kívántak. 

Ezzel kapcsolatban áll költői szatíra ereje. Ha egy ember visszautasított egy ajándékot, a bárd kigúnyolhatta őt ily módon, hogy még személyi sérülést is eredményezhetett, mint például csúfság és pattanásosság. 

Az ír druidizmus tehát tartalmaz mágiát és jóslást, ez nem egy filozófia, nem egy vallás, nem egy rendszer. 

Az meglehetősen igaz, hogy birtokunkban van legalább egy visszhang, annak az időnek a visszhangja, amikor a druidizmus Írországban és Skóciában valami más volt, és amikor még emberáldozatokat is felkínáltak. 

Columba az ionai templom építésének a kezdetekor olyan szavakat intéz követőihez, amelyekben tisztán rámutat az emberáldozatokra. 

-Jó az nekünk  -mondja,- hogy gyökereink föld alatt kúsznak, megengedett, hogy közületek némelyek lemenjenek e szigetnek földje alá, hogy megszenteljék.” A történet tovább folytatódik, Odran felemelkedik azonnal és így szól: 

-ha te engem elviszel, kész vagyok megtenni azt.

Columba nyomban elfogadja a felajánlást és “aztán Odran a mennyországba ment, és Columba megtalálta Hit templomát.”

Azt mesélték, hogy egy embert öltek meg Emain alapjainál, amely város Ulster mitikus fővárosa volt.

Nenniusnál van egy figyelemre méltó történetünk Vortigern királyról. 

Snowdon­ban próbált egy kastélyt építeni, de valahogy, bár sok anyagot összegyűjtött, az mégis minden éjjel eltűnt. Tanácsot kért mágusától (az ír fordítása a druidának), és azt mondták, hogy keressen egy gyermeket, aki apa nélkül született, és ölje meg, szórja meg vérével azt a földet, amelyen a kastélynak állnia kell. 

Kell-e mondjam? (Hát persze,) hab a tortán, hogy e legenda később verziói szerint, a gyermeknek inkább anyátlan árvának kell lenni, mint Kelemenünknél, 

majd a feláldozni szánt gyermek nem más lesz, mint Merlin, és nem kerül feláldozásra, mert ő fejti meg a rejtélyt, miért is felépíthetetlen adott  helyen a vár. 

Megparancsolja az építőknek, ássanak mélyre, és ott talál egy medencét, melyben egy fehér, (szászok) és egy vörös (britek) sárkány/kígyó vetélkedik egymással. 

Megjósolja, hogy végül a fehér sárkány fog győzedelmeskedni...

történik mindez Észak-Walesben, Emris (Merlin) földjén.

 Azt mondják, hogy a Tigh­a­chunic, a Kilcoy fekete szigeten, úgy lett megalapozva, hogy egy idegent legyilkoltak, aki akkor akart átkelni ott, amikor az épületet fel akarták építeni, de sajnálatos módon a szelleme addig kísértett a házban, ameddig meg nem szabadult az átkaitól, és ezek után eltűnt

-Professzor Rhys szavaival adhatjuk vissza a druidizmus felé irányuló érdeklődésünk eredményét és összegzését: 

-Caesar megszállásakor erőteljes embercsoport voltak, akik monopóliumot és befolyást gyakoroltak a jövendőmondók, a mágusok és a papok felett. 

De Galliában a marseillesi, és mediterrán civilizációk fényében úgy tűnnek, mint akiknek hozzátették a saját karaktereikhez a filozófusokét, a fiatalokkal beszélgetőkét, akiknek oktatását rájuk bízták, a csillagokról, és azok mozgásáról, a világról, és annak országairól, a természet dolgairól és az istenek erejéről.” 

Hogy vajon a lélekvándorlás tana valóban természetes eredetű, vagy a görögöktől kölcsönözték, még mindig kérdés tárgyát képezi. Megfontolva, valószínűtlen, hogy a druidizmus központi tanítása a nemzet oly kései történetéből származna, vagy, hogy külföldi forrása lenne.

 De a Britanniai eredet ideájának kapcsán, meg kell emlékeznünk arról, hogy a kultúra egyes szakaszaiban nemzetek hajlamosak voltak megfigyelni szomszédjaikat, feltéve, ha azok a civilizáció alacsonyabb szakaszában voltak, és sokkal inkább vallásosak voltak, mint maguk. 

A rómaiak az etruszkokat mindig sokkal jártasabbaknak hitték a vallásos dolgokban, mint magukat. 

Ugyanígy a gallok valószínűleg úgy néztek a brit druidizmusra, annak gyakorlatának hajdani félelmetességére, mint a sajátjuk forrására..."

AZ ÉN ATYÁM

IDA MILLNER ASCHKE:

Saját fotó

NEM HARANGSZÓVAL  JÖN  ÉS NEM VILLÁMLÁSSAL,
DE FELSZENTELT KARDOT NYÚJTVA A RENDDEL,
NEM GYŰLÖLETTEL  ÉS EMBERVÉRT HABZSOLVA,
HANEM AZ EMBERÉRT SZERELEMMEL.
AZ ÉN ATYÁM NEM MAGAMUTOGATÓ ISTEN,
ÉS ADOMÁNYA NEM MINDENNAPI KENYÉR,
KITÁGÍTOTTA Ő MÁR JÓSÁGA BŐ KERETEIT,
ÉS JÓSÁGA A SÍRIG KÍSÉR.
AZ ÉN ATYÁM ÚGY SZERETI A VILÁGOT,
HOGY EGY DALT ADOTT ÚTRAVALÓUL,
ÉS AKI EZT A DALT SZÍVBŐL DALOLJA,
AZ A  MENNYBEN IS ELBOLDOGUL.
AZ ÉN ATYÁM SOHASEM FÁRADT, ÉS
ONTJA A FÖLDRE  HŰ SUGARAIT,
ÉS AKI EBBE A FÉNYBE BELETEKINT,
MEGPILLANTHATJA  GYENGÉD KARJAIT.
AZ ÉN ATYÁM SZABADNAK HISZ ENGEM
ÉS HALHATATLANNAK, MINT Ő MAGA,
VÉGTELENNEK ÉS MEGTÖRHETETLENNEK
ÉS NEM BESZÉL FÉLRE SOHA.
NEM NYILATKOZTAT KI SEMMIT,
HISZ IGAZ Ő MINT EZ A PILLANAT,
HELYETTEM MINDIG MEGKÜZD
A GONOSSZAL, ÉS ÉNRÁM ÖRÖKÜL
TENGERZÚGÁST HAGY.
AZ ÉN ATYÁM SZERETI ÉJANYÁMAT,
ÉS HA FÁTYOLOS ARCÁRA RÁTEKINT,
MILLIÁRD CSILLAGCSÓKKAL BORÍTJA
A TESTÉT , FELISSZA ÖRÖMKÖNNYEIT.


AZ ÉN ATYÁM ALSZIK ÉS ÁLMÁBAN
RÓLAM ISTENNŐKÉNT ÁLMODIK,
ÉS MÉG AKKOR IS TISZTEL ENGEM,
HA BŐRÖMRŐL AZ ÉLET ELKOPIK.

Talkina most meseírással próbálkozik, mert valahol azt olvasta, ezzel testet-lelket gyógyító folyamatokat generálhat. Jégvirág és Vérehull

Hol volt, hol nem létezett, 

az Óperenciás-tengeren,

de azon nem túl, volt egy

irdatlan, hatalmas jéghegy,

miben bezárva, 

halálálmát aludta egy árva, 

néma, tetszhalott

királylány, 

de oly gyönyörűséges, 

éjjelente tőle az a jéghegy

úszott derengő fényben.

A tenger összes lényei csodájára jártak,

bálnák, polipok, cápák, angolnák, rákok,

mind ott tolongtak, láthassák Jégvirágot,

mert így nevezték el Őt a rajongó állatok.

A hideg vízben sok közülük megfázott, el is pusztult, 

míg csodálták szépségét makacsul.

Saját illusztráció

Ám történt egyszer, a delfinné 

varázsolt királyfit sorsa  arra vetette,

és lobbant a lányért menten szerelemre

E hatalmas érzése úgy felpezsdítette a vizet körötte,

sok halott állat mindjárt életre kelt,

csodák csodája, a jéghegy is engedni kezdett.

Mire megvirradt, el is olvadt egészen.

Összeomlott jégkalodája,

így szabadulhatott a tetszhalott leányka.

A szerelemes delfinherceg akkor hátára kapta,

s úszott véle, míg  egy aprócska

szigethez ért, mi eddig volt lakatlan,

ember nem járta, dűnék övezte napkatlan.

Akkor ott Jégvirágot szelíden 

a homokos partra gördítette.

Saját illusztráció

Saját illusztráció

Úgy feküdt a leány ottan, 

mintha csak édesen aludna, 

lengett a parti hullámokkal, 

ringott arany haja.

Most még jobban szerelemre ébredett

a herceg iránta; fejébe vette,  

mindenáron életre hívja,

felidézte elméjében nagymamija 

meséjét a varázskagyló gyöngyéről,

ami, ha holtakba kerül, hát belőlük lesz élő.

No, igen ám, de úgy szólt a fáma,

e csodaszert a vérszomjas, fehér cápa  

őrizi tengermélyi, félelmes otthonában.

A delfinkirályfi azonban akarta erősen,

meggyőzze a rusnyát, jusson vele egyezségre, 

és elhozza szerelmének azt a gyöngyöt. 

Alkalmazza a tudást, mit őseitől öröklött.

A pálmafák gondjaira bízta kedvesét,

-mert a herceg értett a gyökérlábúak nyelvén-,

aztán bátran lemerült, újra úszott-úszott mélyére

immár az Óperenciás tenger legmélyebb gödrének, 

le oda, hol nem hallszik soha semmilyen ének.

Ott meg is találta a vaksötétben 

a szörnyeteget.

Egy arany ládikó mellett fetrengett 

az iszapban. Mindezt csak azért láthatta meg,

mert a cápa szemei vörösen világlottak.

Vérszomja tükröződött a bestiának azokban.

-Te nagy, gonosz cápa! 

Ládikádban lévő csodakagylód nekem add, 

cserébe bármit kívánhatsz, 

kérésed számomra lesz parancs.

-A kagyló lehet tied,

-mormogta a gyöngy őre-,

ha megengeded, 

darabot belőle kiharaphassak,

a szívedet add! 

Nem gondolkodott percet sem,

odatartotta fedetlen 

mellkasát, a szörny pedig menten

mély sebet ejtett rajta, 

hamm!

Jobb szívfelét jóízűn felfalta.

Szenvedett szegény, szerelmes legény,

patakokban folyt a vére, 

-ezután teremtett lélek,

ki  látta őt, már Vérehullként emlegette-,

de ő a suttogókra ügyet sem vetve,

erejét megfeszítve küzdött a hullámokkal,

mígnem visszaért,

Béládi Bogdán: Celestial rose

hozva a feltámadás gyöngyét,

vissza Szépliget-szigetre.

Ott megkérte a sasmadarakat,

-mert azok nyelvét is beszélte-,

csempésszék rózsaajkai közé kedvesének 

azt a fénylő gyöngyszemet, 

hisz ő  kiszállani a partra

nem tudhat sehogy sem.

Azok a sasmadarak nem voltak 

bár gonoszak, csak nagyon éhesek,

és megérezvén vérének illatát, 

Vérehullnak azt a feltételt szabták, 

csak akkor támasztják életre szerelmét,

ha nekik adja eledelül a szíve bal felét.

Megeredt könnye a szerencsétlennek,

hisz annyira vágyta volna a szerelmet,

de még jobban szerette volna,

ha mindenképp feltámad választottja,

még ha ennek saját halála is az ára.

Teljesítette tehát a kérést.

maradék szívét a sasok kitépték,

Saját illusztráció

de becsületükre mondva, feladatukat 

ígéretükhöz híven bevégezték.

Így történt, hogy a herceget vetették

holtan a hullámok partra,

míg a csodagyöngy lecsusszanva

a leány torkán, életre keltette őt.

Felnyitotta szemeit, láss csodát, menten

először a halott delfint pillantotta meg.

Akkor lelkében szánalom ébredt,

megcsókolta, meg is ölelte,

mire annak felnyitott melléből

egy fehér galamb röppent elő.

Saját illusztráció

A galamb körülrepülte Jégvirág fejét,

majd egy olajfához röppent, 

mi állt a sziget közepén,

egy ágacskáját leszakasztotta. Akkor legott

az a galamb átbucskázott, 

és gyönyörű királyfivá vált,

aki élt, nagyon is élt! Vérehullt ugyanis, a beste

hétszűnyű kapanyányi monyók tette tönkre,

Béládi Bogdán: Lighting dragon

mert a királyfi édespapája tömlöcbe vetette 

-még jó ezer évvel ezelőtt-,

a hétszűnyű kapanyányi monyók papáját,

mert az folyton elrabolta aranyszőrű bárányát

a királyi juhnyájból. Az átok pediglen így szólt,

a kis királyfi mindaddig delfinként tengődjön,

míg cápák és sasok ki nem vájják szívét a tengeren,

és a fehér galamb, mi belőle

egy csóknak hatására kiröppen,

csak akkor változhasson vissza emberi lénnyé,

ha egy lakatlan szigeten olajágat tép, 

és egy feltámadt, néma királylány 

ölébe ejti azt a gallyacskát.

Hát épp ez történt! 

Mikor meglátta Jégvirág, 

hogyan alakul át 

szeme előtt a galamb daliává, 

meglepetésében felkiáltott.

Visszanyerte a szavak erejét,

és azok megnyitották ajkát, s a nyelvét.

Többé már nem volt néma.

-Szeretlek, te gyönyörű királyfi! -  sóhajtotta.

-Én már csak Vérehull leszek teérted örökké.

Szavaiktól pedig hirtelen a föld meghasadt,

és kibújt onnét kacsalábakon forgó palota,

-mert varázsföld volt, az a sziget.

A csodapalotában pedig ott éltek 

a fiatalok őseinek összes népe.

Mert olyan palota volt az, 

ki belépett ajtaján, megtalálhatta őket 

ádáméváig egészen! Nagy lett a boldogság,

rögtön megitták egymással az áldomást,

a fiatalok lakodalmát is megtartották aztán.

Hétszázhetvenhét esztendeig dáridó,

talán még most is zeng a zeneszó,

ha nem hiszed, ússz utánok!

Saját illusztráció

Nadya Felhőket bámul, megtisztulni vágyik, csak nehogy baleset legyen belőle. Angyalszárny

súlyos prés alatt a felhők

áttetsző vérüket hullatják

titkon remélik föld kelyhe

zafírokkal díszített zöld grál

belül éget mi nem oldható

gomolygós szürke mámor

beburkolja így a világot

morajlásköpenyébe

rojtjai meglibbenő fák

gombja neonvillanás

könnyű háként kilehelve

lányok énekébe rejtve

szállok én is majdan

párakönnyű pillanatban

születik egy égi angyal