15 november 2015

Haplopók. 7. fejezet, amibe némi szomorúságos aktuálpolitika is vegyül, és a végére végképp kiderülni látszik, kik a legények a gáton

Alarm: ez a Y DNA Haplogroupokkal foglalkozó sorozatom úgy keletkezett, hogy miután belefutottam a témába, és számomra teljesen új volt,  érdekes játéknak tekintettem, (sok helyütt direkt rájátszással,) és úgy fogtam az "ismertetésébe", hogy magam is közben ismerkedtem vele. Tehát inkább fogható fel szubjektív naplónak az ismerkedésről, mint tényhalmaznak. Természetesen a felkutatott források révén, folyamatosan applikálódott bele egyre több tényként kezelhető kutatási eredmény, -bár minthogy alig több, mint 10 éve született meg az első haplocsoport  filogenetikus fa, és a kutatások azóta is folynak, az ún. nevezett szakirodalomban is egymástól jelentősen különböző adatokra bukkanok, főleg az eredet (kor) meghatározások esetében.  Saját gondolatok, elképzelések, feltételezések keverednek itt mások (sokszor enyémnél is "őrültebb") hipotéziseivel, tényekként kezelhető ismeretanyaggal. Bár a fejezetek nyilván elkezdődnek és véget érnek, mégsem lezártak, ha valamit érdemesnek találok rá, hogy utólag csatoljam a már leírtakhoz, hasonlóan ehhez a megjegyzéshez, zöld színnel fogom feltüntetni. Az egész sorozat csak egy gondolatébresztő kísérlet, szándéka szerint. Ezt azért is tartom szükségesnek előrebocsátani, mert magyarul olyan kevés anyag van még erről, hogy a google kereső mindjárt a második oldalon kidobta nekem saját kis irományomat, DNS haplocsoport címszó alatt. Ez kemény :)



Tehát fogja fel úgy mindenki, tudományos mesesorozatot olvas, minden konklúzió nélkül!


Látom- olvasom reggel, a  tegnap Párizsban történteket.

Felbolydult a világ, az eddig többé-kevésbé mégiscsak érintethetetlennek gondolt, "fejlett" Európa többé már végképp nem az.
Olyasmi lesz ebből itten, mint a WTC  esete Amerikában.

Én meg ülök a kis kuckómban, rovom a sorokat, és véletlenül (?) valami módon beletenyerelek a lekvárba a témaválasztásommal. (is)
Gondolom, Magyarországon  megy a paláver.
A "ballibek" riadtan kussolnak, vagy idétlenül heherésznek, vagy kiállnak az emberi értékekért, -úgy általában,
a jobberek még inkább kidüllesztett mellkassal járnak-kelnek, ők, ugye, megmondták.
Most  még inkább tele pofával lehet mocskolni minden migránst, és minden muszlimot. Orbán Viktor pedig míg a világ, meg két nap, miniszterelnök marad.

Szörnyű, ami történt, és tagadhatatlanul az Iszlám államhoz köthető, ők pedig bármikor újrázhatnak akár itthon, akár otthon, a lehetséges fejlemények is vészterhesek,
én csak azon imádkozom, tartsa meg Allah még legalább két évig a Királyságot az Unióban, meg egyáltalán magát az Uniót is.
Ingatag kis bárkánkat ne söpörje el a történelemnek az ő vihara.

Ám miközben a világkorsó cserepeinek összerakásán szorgoskodom, nem szöszmötölhetem aktuálpolitikával :(
Különben is, ha valaki azt mondja sarijja és dzsihád,
én azt válaszolom Aleviták.
Ha valaki az Iszlám Állammal jön elő,
annak azt üzenem derék, muszlim, szkíta-török testvérek. Amolyan Kurultájasak.

Más szempontból azt lehet rám kenni, micsoda  fasiszta vagyok, ilyen terminológiákkal operálok, hogy néplélek, belső tulajdonságokra kiterjedő rasszjegyek.
Na, ezzel sem nagyon akarnék én a továbbiakban foglalkozni.
Régóta észrevételezem, hogy az arcvonások alapján sok minden belőhető adott egyénről, ez pedig részben  rasszhoz tartozás kérdése.

Másrészt, egy adott  közösséghez tartozás, akár politkai, vallási, földrajzi, (éghajlat!) nyelvi értelemben véve determinációval jár, azon túl, hogy blabla, egyéni szabadság, felelősség, jellem is ott vannak a pakliban.

És  persze, csúnya dolog az előítélet, de ha ezekből nem alkalmaznánk minden pillanatban millióegyet, lehetetlenné válna mindenféle együtt, és közre-, és működés.
Egyfeszt kettes számrendszerben zakatol az agyunk,  ontjuk minden pillanatban az igeneket- és nemeket, és ezek mindegyike fiktív, prekoncepciókon alapul.

Biztos van botfülű néger, de azért általánosságban elmondható, a négerkéknek jó zenei érzéke van, fogékonyak a ritmusokra.

Biztosan vannak zizi germánok, a német precizitás mégis legendás.

Vannak halvérű spanyolok, és tűzről pattant angliusok, de azért fordított párosításban  a jelzős szerkezet információtartalma inkább tart a valóságos felé.

Bár igaz, vallási téren  én is óvatosabban bánnék az efféle közhelygyűjteménnyel.
Épp mostanság lát összes keresztény elszánt dzsihádistát minden bokorban, miközben önnönmagától el van telve, mint jámbor báránykától.
A  konkvisztádorokat pedig ott egye meg a fene.
Az nem most volt.
 A szufi misztikusokról pedig szó ne essék.

Avagy vegyük a földrajzilag adott térségek népzenei kincsét.
Mi sem fejezhetné ki  jobban, azt a néplelket, -ami ugye, nincs is.
Vagy a nyelvi rendszereket.
Alapvetően meghatározza az ember mentalitását.
Hogy mennyire is, azt csak most szokom, illetve tanulom. Húzós lecke. Előbb mindig odacsapnám a lényeget, aztán valahogy majd csak elragozgatom, színezgetem, mi dolgom vele. De nem tehetem.
Mivel izoláló, analitikus nyelven próbálok megszólalni, muszáj előbb összegereblyézem a sok viszonyulást jelző előljárószót, s mire ezekkel végzek, már elfelejtem mi franchoz is akartam odaragasztani.
Ráadást még azt is folyton rakjam oda, hogy én, meg te, meg ő, mintha ekörül forogna a világ, hogy éppen ki is.
És nini! A gaz  Individualista nyugaton épp ez körül is forog, míg a tekintélyuralmú hangyatársadalmú keleten, épp hogy csak egy-két hangzó erejéig érzékeltetve kullog a végeken.

Á, de nincs néplélek!
Fujj, undok fasiszta kitaláció!
De akkor az sem lehet más, hogy nyelvében él a nemzet :)

No de, ha továbbra is a mások hülyeségével foglalkozom, nem jut időm a sajátomra :)




Valahogy úgy képzelem:

Úristenünk, a kezdetekkor végrehajtott egy kis finomhangolást,
mármint genetikailag, aztán a paradicsomkert
(egyelőre, és eddigi számításaink szerint) négy sarkában,
az így előállított,  azonos alapú, hangyányit eltérő, négy párnak
meghirdette a projektet:
-szaporodjatok sokasodjatok!

Azok meg szót fogadtak, alapból.

Akkor még nem találkoztak a kélgyóval,
és nem is volt kellemetlen a parancsot végrehajtani.
Mint hogy   eleinte igen szűkös  lehetett a választék,
valószínűleg, és az Írás szerint is, Lót módjára, lányaikkal is elháltak vérmesen.

Így a beépített, aprócska rasszjegy
az idők folyamán egyre ütősebbé vált mindenik csoportnál.
Mikor már elég sokan voltak, s kezdett szűkössé válni az adott territórium,
akkor az Úristenke gyorsan rájuk bocsátott egy-egy interglaciálist, de szigorúan meghagyta azt is;
-töltsétek be a földet!
Ez már az új Out of Afrika  (Európa, Ázsia Óceánia) -projekt része volt,
így oszt megindultak a retyerutyájukkal, ki erre, ki arra...,
volt akinek a ki, -az ő  szemszögéből-, épp be-t jelentett...

Velük ez történt akkor,

engem pedig tovább motivált most, hogy  kezdeti elképzelésem  megerősítés nyert.
A csoportok mutációi, és a rasszok alakulása, keveredése között szoros összefüggés lehetne..

Ez ad erőt, hogy  még haladjak, pedig  közel jártam inkább  a pánikrohamhoz, mikor a soron következő, vizsgálandó   (K-s al)csoport tételes listáját megpillantottam.

Mégis vágjunk bele, mert megéri!
Egyszer münk is elérünk a Kánaánba, és akkor majd jó lesz.

A K2b1-esek 
azon része következik,
ami már M- S, és P, önálló besorolás alatt fut, de egyébként ők a K2b1 b-sei, c-sei és d-sei. A csoport alcsoportjainak al-alcsoportjai  más szemszögből nézve főcsoportok. Tiszta sor. :)

Az S (M230) Haplogroup

Korát, 20-40000 évesre becsülik, helyileg  Új-Guineára, Indonéziára kell gondolnunk. Csip-csup csoportocska amúgy, a legizmosabb képvelőit azért megvizslatjuk, legalább egy kis nyelvleckében is részünk lehet.
Az égieknek hála, 3 alcsoportjuk van csak,  sőt újabban a gárdát visszaminősitették K5-ösökké.
Ez jelzi viszonylagos régiségüket is...




Erről a területről van szó
egy toguti  Halmahéráról. Érdekes sérója van neki. Ilyet se sűrűn látni



Itt van még néhány Malukku harcos, aztán fájó szívvel búcsút intünk a gyönyörű szép vidéknek


 
Az M-esek következnek.

Korukat 30-50 ezer évre teszik. 
Még mindig Indonéziában bolyongunk reménytelenül. 
Ahány ki sziget, annyi csoport, és alcsoport... 
Mégis csak itt lehetett valaha az a Lemúr MÚ, csak gyött az első interglaciális, úgy 30 ezer éve, 
és bugy-bugy elsüllyedhetett a kontinens. 
Előtte simán ide lehetett szerintem gyalogolni, akár is Afrikából, akár Indiából. Vagy Kineán keresztül.
Meg is tették mind a négusok, mind a vágott szemü,  pirozspozsgás  népség,( ma mongolok, eszkimókák.) Így hatott rájok  a sok fókazsír. 
Felkeresték Flóékat, amíg még lehetett. 
Azért Flóék sem ültek  mindig otthon az apró, kecses termetükkel, kreol bőröcskéjükkel, alapvetően csinos orcájukkal. 
Elmentek Afrikába. Lettek ők pigmeusok inkább. 
A vágott szemű, rózsás arcú eszkimókat is célba vehették északon. 
Mingyá lett is őbelőlük sok ügyes, kis sárga kínai, vágott szemű emberke. 
Azért néhány négus is odatévedt a rizsföldekre. 
Láttunk már arra is  példákat.

De maradjunk szigorúan csakis az empíria talaján egyelőre :)

( A második interglaciális nagy olvadással (10-15 éve éve)pedig az atlantisziak járhattak csehül, kárpótlásul viszont ők is jól körbemutálhatták a fél világot.)

Izé, először legyen az

 MM4-es alcsoport...,

...és most torkomban dobog a szívem,  veszem észre, hibáztam!

Ez az egy alcsoport szintén fiatal.
Szinte a legfiatalabb, 10000 éves, egyértelműen már a legutolsó jégkorszak végéhez köthető csoport.
tehát, lehet,
az eleddig szigorúan sasorrú,  G- L-T-s gárdánál kellett volna foglalkoznom Velük is!!!
Egyébként Melanéziában, Új-Guineában járunk.

Egy szexi kombai. Beigazolódni látszik az összefüggés, az orr, és valami másnak a mérete között is :)

És most megyek le hídba!!

Emlékszünk még a Wudabikra, vagy Orrorókra Afrikából?


Ezek nyilván üzenhettek egymásnak a tam-tam dobokal. Összebeszélhettek.




Afrikai Orrorók, A fejfedőket is összeegyeztethették. Talán füstjelekkel..






...Végül a színtiszta  MM4-es Awyu gárda. nem tudom kikkel találkozhattak ezek is 10 ezer évvel ezelőtt, de még most is sokkban vannak tőle

Még  mindig hagyjuk nyitva ezt a kérdést...


 MP 34-es Csoport

 Kelet-Indonéziában! (naugye) vagyunk, ez már másik alcsoport, régebbi gárda, a feljebb megadott kormeghatározás vonatkozik rájuk...



A tengaarák. Helyes, négus mongolok, Mr. Hobbitus alapra hímezve :) A lovacskáik is összementek, de azért nyargalásznak rajtok. Oké, semmi extra.

MP22- es alcsoport


Bukák. Erre sok négus járhatott... Bougainville Island...


MM353 csopi

Ez már Melanézia. Boldog fűszoknyások pengetik a gitárt.
Ilyen környéken én is elandalognék, azt sem bánnám, ha bámulnak a turisták. Haragszom az őseimre. Azt nem tudom még honnan, de kurva rossz irányba indultak.




Malaita provinci, a Solomon szigeteken szintén, ahol a szőke finnugor négerek is élnek...
Még jut további két alcsoport egy-egy atollra, de már  teszek rá.
Haladjunk.

 P Y-DNA haplocsoport

Végre-valahára eljutottunk ahhoz a haplocsoporthoz, amely két legfőbb konstansa a Q és R. csoport, amelyek nagyon is közel állnak egymáshoz.

Amerika   "őslakosainál"  a Q-csoport dominál,

akik egyúttal amerikai kihelyezett tagozatként, zárócsapatnak becsatlakoznak G, K L,T, E, MM4-es ifjugárdába!!! ( 15 ezer évesek csoportja.) 

És most már végleg bizonyossá vált, hogy ez  a jellegzetes hosszúkás arcforma a sasorral, és a véle járó vérmes természet,  ezeknek a legfiatalabb generációs mutánsoknak a vívmánya! (és még mennyi minden más is!)






Jelen vannak Amerikában  azért R1-sek is, amit becéznek QM242-nek is egyesek. Csak hogy ne legyen továbbra se könnyű a dolgunk.

Legnagyobb arányuk az Ojibwéknél, vagyis chipeva indiánoknál :),(80%) ).






Ők az anishinaabe emberek. Zászlajukon egy jól megtermett turulmadár.Őseiknek az anube embereket tartják. Őket atyáknak becézik. Sasorrhoz, pedig egy jól megtermett, adult sas is jár. Ezt érdemes lesz eszünkbe vésni.
















A Q-sok pedig Indiában mutatják meg magukat, mint QM120-asok,(q1b) csak hogy ne legyen olyan szimpla minden.


Így fest egy indiány, ha felcsap afgán muszlimnak
Annyi máris kiderült, hogy Kolombus annak idején, éppen oda lyukadt ki, ahova elindult.
Indiába.
Csak olyan idétlen volt, hogy nem bízott meg az első megérzésében. Ez többnyire hiba.
Jutott még belőlük gyenge 5% a kirgizeknek, hanoknak, Ujguroknak is.

a Q-sokról úgy gondolják,
hogy Valahol Közép-Ázsiában alakultak ki, és mielőtt a jégtakaró felolvadt volna ők is a Berring-szorosnál sétáltak át Ámerikába, mint annak idején a C-sek egy része.
Ebben számomra  az a különös, hogy akkor mért csak elvétve találhatók meg Ázsiában, miközben  prekolumbiában már elsöprő győzelmet aratnak?
Jó, mindenki átment. Tetszett nekik az új hely.

Ezt az alcsoportot, ami dívik még ma is Amerikában,
vagyis a  már módosult Q1a-t viszont megtalálták újra Ázsiában későbben,  a bronzkori hunoknál és mongoloknál!!
Ez arra utal, ha el is mentek szinte mind, volt, aki visszagyött kicsit megmódosultan.

A QM120 szintén Prekolumbiában, és az eszkimóknál található meg. Nyughatatlan társaság.


Q M346-as alegység viszont nagy erőkkel van jelen az Altáj! hegységben. Csak előkerült eredeti ázsiai különítmény!
Ázsiai chelkan indián, amikor török népcsoportnak álcázza magát az altáj hegységben


Sőt még egy. Ezeket is törökökként tartják számon, -Iránban.
Mindegy az indiántáncot Golestánban is ugyanúgy járják. Legfeljebb a lovakat cserélték le tevére.


(Az énekeiket sem felejtették el. Itt-ott raktak bele pluszba egy kis cifrát.)



Amerikából jöttem... és szintén Q-s széria.  Navajó indián ezúttal a szokásos szerelésben.  Ami már ismerős Afrikából, Indonéziából :)




A maják és aztékok is  Q-haplocsoporthoz köthetők még.
Ők annyira várták Kukulkan/Quetzalcoatl-nak a visszatérését,  míg egész seregnyi meg nem jelent belőlük,
 csak akkor már konkvisztádornak kellett őket szólítani. 

A prototípus istenük meg az Ír keltáknél maradt, mint Cu culainn.
Azelőtt meg a suméroknál időzött, mint Annunaki






Ezekkel a Rettenetes- Qurva- nagy -oRRúakkal íRtó sok a pRobléma.
Az isteneikkel nem különben...:)









No, gyorsan most szögezem le,
Én ezekről a " őrült teóriákról" mit sem tudtam eleddig, én csak nyomozgatok itten a haplogroupok iránt..... Bahh!
Jó, sumér istenke-ronológiát már nézegettem.
Ki nem?

Haladjunk is tovább.
Amit mi derítünk ki, úgyis sokkal érdekesebb lesz.
A valóság mindig izgalmasabb kesze-kusza fikcióknál :)

Az R-esek

a jelenlegi Európa északi, középső, és keleti részeit uralták le. Ázsiában és hatalmas területeket lefedtek, a nagy, orosz síkságon.
Jutott belőlük Indijába is.
Így aztán nagy büszkén elkeresztelték magukat  indoeurópaiknak. 
Mármint az R1A-sok. 
Gondolták, megtehetik, mivel 10 000 évvel öregebbek, mint R1B-s klubtársaik.
Úgy gondolták, ilyen alapon a szkíta és kelta, és indus, és görög kultúra kiépítésének  privilégiuma is övék lehet.
Nem is beszélve a perzsákról, és hunokról. (etc)

Pedig  nem addig a! Mert másik alcsoportjuk, még izgibb, ők

R1b-sek

Eredetét Közép-Ázsiában feltételezik ,
ott jött létre 15 ezer évvel ezelőtt.
Figyelem!
Ezzel máris besorohatjuk őtet a legfiatalabb,
G, K L,T, E, MM4-es,  sasorrú gárdánkba, és ami még ennél legdurvább az indonéziai különítménytől eltekintve nemcsak az idő, de a területi lefedettség is egybevág...

Az Európai részen ők a gallok, baszkok, írek, skótok. Egyszóval a KELTÁK!

De ott vannak a mediterráneumban is, Olaszországban, Görögországban, a Balkánon, Anatóliában (Lásd Pál apostolunknak a "galatákhoz" írott levelét.)

No itt bukik meg végleg, az a Közép-Európai eredet. Mármint a keltáké.

De igazán akkor lehet majd tátva hagyni a szánkat, mikor kulturális, zenei tánchagyományoknak eredünk utána...

A ragozó nyelvek birtokosainak másik nagy családja a -P-ről levált testvér Q-csoportosoknál, tehát az indiánoknál található.

A Francba!
Itten pedig a másik piramisépítő csúcscivilizációkba botolunk!

A térképekről az is feltűnik, hogyan alakult ki,  ez a bizonyos R1B, "kelta"   formáció.
Q-saink vígan átgyalogolhattak a még éppen működő Bering átjárón, amíg lehetett az addig C1-K-N-es, illetve később már zömében R1B-es  felségterületre. 
Vagy lehet inkább átlovagoltak?
Mindjárt tudnánk kihez csatolni, a ló és kerék feltalálását :) 
A folyamat oda-vissza is játszhatott az idők során.

Egy biztos. A skalpolás divatja, két kultúrában dívott.

-Az észak-amerikai indiánusoknál, és a

-"szkítáknál."
Harci szokásaik pedig a következőek: Miután a szkíta férfi leterítette első ellenfelét, iszik a véréből. Ahányat megöl a csatában, valamennyinek a fejét elviszi a királynak, ti. csak az részesül a hadizsákmányban, aki fejet szolgáltatott be: ha nem visz fejet, nem kap a hadi zsákmányból sem. Ezt azután a következőképp nyúzza le: a füleknél körülvágja, majd megfogja a fejet, és kirázza, a bőrről marhabordával lekaparja a húst, (a bőrt) kezével puhára gyúrja, végül kicserzi, és kéztörlő gyanánt használja; lovának a kantárjára köti, és büszkélkedik vele, mert azt tekintik a legderekabbnak, akinek a legtöbb ilyen kéztörlője van. Ezekből a lenyúzott fejbőrökből sokan köpenyt is készítenek, hogy hordhassák; úgy varrják össze, mint az állati bundából a juhászsubát. Vannak azután olyanok, akik a megölt ellenségeik jobb karját a körmökkel együtt lenyúzzák, és tegezborítót készítenek belőle. Mert az emberi bőr vastag, és fehér, majdnem valamennyi bőr közül a legcsillogóbb. Sokan egész embereket is lenyúznak, majd fára feszítik, és lovaikon hordozzák.
(Hérodotosz.)

Akkor kik lehetnek az "igazibb szkíták"?
A vélhetőleg cromagnoni I-sekkel, "halszagú N-sekkel", még ősibb C1-sekkel F-esekkel összegyúrt, a K-ból 25 ezer éve kivált,  R1a-s mutáció?

Vagy a 10 ezer évvel később átlovagolt marconya indiánusok őseiből alakult R1B-s  (őskelta- szkíta, és még sorolhatnám) társaság?

Mindegy is. legfontosabb az egészséges nemzeti öntudat.
Van alapja, nincsen?
Ki nem szarja le.
Mégis mindent maguknak akarnak.
Hitler volt a főgóréjuk.
Továbbá éljen a lengyel- magyar barátság...

Na és most fussunk neki a saját eredet-kérdésünknek.

Magyarul erről az egész témakörről vajhmi keveset találtam.
Egy ELTE-s, PDf-s értekezést Vágó Zalántól tudtam használni.
Amit ezen kivül magyarul találtam, szinte mindtől fejem fogám :)

"Magyarok: Európában szamuráj jellemmel
A fenti mondatot egy japán kislány mondja az első (rövid) felvételen a felvidéki magyarokról. Hozzátesszük, s mindenki gondolkozzék el egy kissé a gondolaton, majd az ok és okozaton!


 
Magyarok:
Európa közepén szamuráj jellemmel
avagy
Szamurájok:
Japán szigetén magyar jellemmel-"




Ezt  itt fentebb például, egy blogspotos kollega hozta össze :)

Tagadhatatlan, ahol ezek a legifjabb-mutációs sasorrok megjelentek, mint fejlett harci technikával rendelkező társaság, mindenütt leigázták a földet túró, galamblelkű őslakókat, légyen az  épp D-s C-s M- R-s tökmindegy milyen társaság. 
Minden harcos kultúra, minden birodalom hozzájuk köthető.
Az elképzelt/feltételezett Atlantiszhoz közelebb eső részeken pedig a tudomány az építészet, a mezőgazdaság, az írásbeliség, a  magasb művészetek; minden-minden hozzájuk köthető. 
A japánoknál is nyilván "ők" rendezkedtek be,  ők a szamurájok, a híres keleti harcművészetek az ő inspirációjukra alakultak ki, összekapcsolódva a kis emberkék aprólékos alaposságával, filozófiájával.
 Ebben igazán jók, biztos Lemúriában tanulták :)
A közel-keleti, távol-keleti birodalmakban is a sasok voltak a felső kaszt, de könyörgöm, a meghódítottak már más népekhez tartoztak rendre,  nem önnönmagukat igázták le, (míg egymás között is el nem kezdtek háborúzni :)

Ezek mindegyike multikulturális társadalom volt.
Harci-marciék jöttek, sanyargattak, hódítottak, adót szedtek, míg a leigázott népek, güriztek, adót fizettek, és örültek, hogy viszonylagos nyugi van, míg  a despotáik sikerrel visszaverik a következő harci-marci jelentkezőt.

A szerte  e világba uralkodó kaszt így csak a  haplocsoportokkal jól meghatározott  brancshoz köthető. 
Illetve népekhez is,
ahol nagy a koncentrációjuk.
De Magyarországon nem nagy.
A japánoknál sem nagy.
Az ujguroknál sem nagy.
A zsidók körében, igen.
A törökök körében, igen.
Az afrikia wudabiknál is.
Az araboknál is. a baszkoknál, íreknél, skótoknál, igen.
Az etruszkoknál is, valóban.
Csak münk  nem tartozunk hezzájuk. :)

Fasisztaság, nem fasisztaság, EZ VAN.
Végig lehet újra menni a  hosszas listámon...


A székelyek sokkal inkább hordozzák.
Közelebb vannak a Fekete -Tengerhez,  a Kaukázushoz, a Balkánhoz, több bennük az indián-fajta "török" vonal is. Romániában több az örmény, a cigány a zsidó is.
A magyaroknál csak a honfoglaló, harcos -úri vezető réteg tartozott oda.
Ragaszkodtak is úri kiváltságaikhoz a legvégsőkig. Tanulhattunk róla eleget történelem órán.
Ők hozták, és megtartották a "ragozós suméros-indián" nyelvet. Érjük be ennyivel. Aztán még a  velök masérozó szaracének, vagyis a muszlim arab katonák. 
A régebbről itt rekedt kelta törzsek. 
A rómaiak.
Az avarok,- esetleg, némelyest. 
A betelepitett székelyek, 
besenyők, kunok, a zsidók, a cigányok a balkániak hozzák össze
azt  szűkös 50%-ot. vagyis szinte mindazok, akikre legjobban fujjolnak  kivétel nélkül a nagymagyarok.

Tessék csak jól megszemlélni azokat a kördiagrammokat.
Elmeditálni felettök.
- A piros a tohonya R1a-as társaság, (szlovákok, svábok) az "indoeurópaiak".

- A kék I-sek még régibb európaii társaság,

- a sárga R1b a régről itt maradt "kelták", meg az utóbb így-úgy beengedett török népek,

-a zöld  J-t főleg zsidók  hordozzák, és elég sokan is vannak, de többek rohadtul nem örülnek nékik :)

-A G-sekbe még kapaszkodhatnánk (ez a dicső sumér vonal,) de félő, hogy a  hazai, izmos cigány rétegbe"bepotyogtak" adják annak  mára derékhadát, és nem az 1301-ben kihalt Árpádház :) A "szaracén" muszlimok leszármazottait  se annyira kedveltük ugyebár...

- Esetleg az E-sek? Szedett-vedett balkáni társaság...

Ja! hogy ahhoz tudni kéne azt is, melyik betűjelhez, kik-mik rendelhetők. :)
A lehetőség immár adott.
Csak tessék végigolvasni újra meg újra a haplopós fejezeteket.

Ha szándékunkba állott volna megmaraunk sabartoi asphaloiknak, sorra máshogy kellett volna döntenünk történelmünk folyamán.

-A bizánci keresztényekhez csatlakozni.

 -Nem megfeledkezni az 1200-as években még álló kaukázusi Magyarországról, Jeretány királlyal.

-Nem üldözni eszetlenül a régi sámánisztikus,  és manieus hitet.

 - A tatárokkal és törököktől elfogadni a felajánlott szövetségeket...




13 november 2015

Haplopók. 6. fejezet, melyben kiderül mindenki halszagú, s legközelebbi rokonaink a finn-ugor-pápuák. Már csak a kvantumfizikában reménykedhetünk.




Alarm: ez a Y DNA Haplogroupokkal foglalkozó sorozatom úgy keletkezett, hogy miután belefutottam a témába, és számomra teljesen új volt,  érdekes játéknak tekintettem, (sok helyütt direkt rájátszással,) és úgy fogtam az "ismertetésébe", hogy magam is közben ismerkedtem vele. Tehát inkább fogható fel szubjektív naplónak az ismerkedésről, mint tényhalmaznak. Természetesen a felkutatott források révén, folyamatosan applikálódott bele egyre több tényként kezelhető kutatási eredmény, -bár minthogy alig több, mint 10 éve született meg az első haplocsoport  filogenetikus fa, és a kutatások azóta is folynak, az ún. nevezett szakirodalomban is egymástól jelentősen különböző adatokra bukkanok, főleg az eredet (kor) meghatározások esetében.  Saját gondolatok, elképzelések, feltételezések keverednek itt mások (sokszor enyémnél is "őrültebb") hipotéziseivel, tényekként kezelhető ismeretanyaggal. Bár a fejezetek nyilván elkezdődnek és véget érnek, mégsem lezártak, ha valamit érdemesnek találok rá, hogy utólag csatoljam a már leírtakhoz, hasonlóan ehhez a megjegyzéshez, zöld színnel fogom feltüntetni. Az egész sorozat csak egy gondolatébresztő kísérlet, szándéka szerint. Ezt azért is tartom szükségesnek előrebocsátani, mert magyarul olyan kevés anyag van még erről, hogy a google kereső mindjárt a második oldalon kidobta nekem saját kis irományomat, DNS haplocsoport címszó alatt. Ez kemény :)

Tehát fogja fel úgy mindenki, tudományos mesesorozatot olvas, minden konklúzió nélkül!


Gondolom nem okozok vele nagy meglepetést; válságos órákon vagyok túl :)
Mikor előző fejezetem végére értem, összedőlni látszott minden ráció, a bontakozó prekoncepciók dettó!

 Nem vitatom én el, hogy (egyesek) kijöttek Afrikából,  (mások meg bementek,)
 A filogenetikus fa helyességét sem kétlem, de a megmaradt józan, paraszti eszemet se akartam azért sutba dobni!
Holott az eddig, -s még mindig részleges-, arcképcsarnok összeállítása után ,úgy tűnt lehetetlen mindhárom elemet megtartanom adott kérdéskörben, s egyszerre.:)
Két dolog motoszkált kis buksimban, miközben próbáltam a slamasztikából kievickélni, amibe dőrén belesodortam magam.

1-es mentőöv.
Felmerült eddig antropológiai (tor)túránk során, néhány különös fickó. Az egyik Flo, vagyis Florensis, vagy becézve Mr. Hobbitus.



.
mutatom még egyszer a rekonstrukciót.

A Flores szigeten még tudnak róluk, Ebu -gogóknak hívják őket a néphagyományban. Úgy 10000 évvel ezelőtt halhattak ki a teória szerint, de találtak 100 000 éves leleteket,  is amelyek  végképp igazolják valamikori létezésüket



Felmerült másik emberke is, konkrétan az a bizonyos K-s, " legidősebb közös ős, ugyebár, a K2*-s vén csont, aki  Ust' Ishimi man néven vonult be a történelembe. Az Irtisz folyó partján találtak rá Szibériában.
Ő a legidősebb  maradványa a modern embernek!
Habár a genetikai koktéljában találtak genomokat a neandervölgyitől és a gyenyiszovai embertől is."



Ő az, már harmadszorra
 Na. most. Hacsak így vegyülgettünk velük, képesnek mutatkozva rá, és megtalálták a genjeit, (  a neandervolgyi  genjei is megtalálhatók mind a mai napig  bennünk elvétve, szóval mi van akkor, ha ezek ősei, ( Hobbitus, Gyenyszova, Neandervölgyi) prototipusai  hasonlóképp  az afrikaihoz AO-hoz, afféle, kontinenseket reprezentáló Ádámok voltak valaha ??


Génáramlás a neandervölgyi ember és a modern ember között. Az adatok szerint az afrikaiakkal a neandervölgyiek nem keveredtek.(középen oldalt: neandervölgyi ember,felül modern emberek: franciák, han kínaiak, pápuák, jorubák és szanok, alul: Homo erectus)

Ausztráliában, Indonéziában a parányi Ebu-Gogók voltak az úttörők (kisdobosok,) Ázsiának jutott egy sárga, vágott szemü gyenyiszovai Ádám, Európának már csak egy fakó, vizes szemü nean-deres Ős-Ádám. (lásd a két glaciálist; jégkorszakot.)

 Ez magyarázná a ma létező tényleges alapvető rasszokat, adott térségekben, ( ha megfelelően pakolásszuk fel az így nyert Ádámjaikat a Térképünkre :) 
Ergó, nem kellene eldobni az agyunkat, mikor épp elhisszük, hogy néger barátunkból kicsi, sárga, vágott szemű emberke lett,  mire átgyalogolt Dél-Kínába, és ráadást rohadt rövid idő alatt sikerült ez a metamorfózist összehoznia, azaz a két jégkorszak között 20 000 évnyi interglaciálisban :)
Há' eccerű így, mint a pofon!
Menet közben összefutott mind Hobbitussal, mind Gyenyiszóval, (illetve annak asszonypajtásával, senki se gondoljon rosszra,) és egy jó sör mellett kicsit... szóval tartották egymást.
Így még a ripsz-ropsz, ötletszerű mutálódások előtt sem állunk tovább értetlenül, nagyon is kézzel fogható :) magyarázatot kapnánk egyből.




Mai ember, és egy modern, genetikai adatok felhasználásával készült rekonstrukció egy európai neandervölgyi gyermekről

 Na most tisztázzuk gyorsan. Tudom, hogy az   Y- DNAról írom a disszertációmat :), ami ugyebár  a férfi egyedeket meghatározó Haplogroup, de mindenki nyugodjon le...., ugyanis a törzs nőtagjainak is megvan a hasonló beosztása, az övék, a mitokondriális   csoportegyüttes,  (mtDna Haplogroupok), és tudós bácsiék arra a megállapításra jutottak, hogy meglehetős az összecsengés, illetve lefedettség a két halmaz tagolódása között.
Csak mink most a fijúkkal foglalkozunk ugye, mint szorgos banyanövendékek. Meg különben is. 
Ennek fényében értse jól mindenki az elébb leírtakat.
 Igen ám, csak ezzel amit nyerünk a vámon, elveszítjük a réven, ugyanis mi lesz akkor a lépcsőzetes felépüléssel, a matrjoska-baba szindrómánkkal?



Itt úszott be a képbe 2. mentőövként, 

a már szintén emlegetett, Albert Perry,( ha emlékszünk, ő volt, a kilepottyant  az emberiség fájáról a DNS- vizsgálata során,) 
no meg a kvantumfizika!

A Sztori:

 Történt néhány évvel ezelőtt, hogy egy afro-amerikai úr, Bizonyos Albert  Perry Dél-Karolinából kiötölte, hogy  kideríti származásának titkát. A bajok eztán kezdődtek!  Az elvégzett genetikai vizsgálat döbbenetes eredményt hozott. Albert Perry nem volt elhelyezhető az emberiség családfáján. :)  Míg az előző Ádám lehetséges legidősebb kora 150 ezer  év, a Perry által deklarált új Ádámnak a kora megközelítőleg a régi duplája... Így találtak rá a kutatók a Perry Y DNA-s Mbo törzsbeliekre Cameroonban.                                      Ők az A00-sok azóta....Az előző Ádámot pedig 
fokozzuk le Noévá :


... És hozzá a már tényleg majdnem igazi, A00-s Ádám mai képviselője az Mbo- törzsbeli úri ember...

Tehát tudom, nem szaladgálhattak különböző tipusú ÁDÁMOK az idők kezdeten a paradicsomkertben, már az is botrányos gondolat, hogy többen  Is lehettek volna,

 De mi van, ha létezett, csak még nem ismerjük, az A000...0-s ( 0 tart a
végtelenbe) Ádám, aki egyszerre és párhuzamosan jelent meg, a bolygó 

különböző pontjain, és  ez szolgáltatja  a ma ismert összes Haplogroup 

közös alapját ?? 

Így nem kellene megmászni  őseinknek fokról fokra azt a fát, és

olyan tipusok között is megvalósulhatna esetleg az egyezés, amelyek

soha nem futottak egymásba, hírből sem ismerték egymást.

Hogy mindez, hogyan valósulhatna meg?

Itt úszott be a képbe, csekélyke kvantumfizikai jártasságom :)

Elképzeltem, hogy Isten, egyszerre több pontra is kipostázta ugyanazt a DNS kódot valamiképp, fénynél is gyorsabb postáján.
Ismerjük a szlogent, mondá az Úr légyen..., és lőn.
Tiszta munka, preciz, pontos, és igen gyors! Jobbat még nem talált kis senki. Naná, onnantól kezdve ő lenne az Abszolutum.
Konkrétan valami  ilyesmire gondoltam :)

"A kvantum-összefonódás a modern fizika egyik legkülönösebb jelensége. Olyan kapcsolatot jelent, amely független a távolságtól. Két összefonódott részecske között misztikus, elemi kapcsolat van: az egyik állapotának megváltozása a másikra is azonnali hatással van, akkor is, ha többgalaxisnyi távolság van közöttük – tehát a fény sem képes ilyen gyorsan közvetíteni az információt."

Nos, ha sikerült kellőképp mindenkit lefárasztanom, lazításképpen folytassuk inkább a fiú mustrát, a maradék, szedett-vedett, horrible K-s csoport van már csak hátra, vagyis az emberiség 70% sacc/kb.

Ugyebár az L-, T-s sassorrú különítményt kivégeztük már egyszer, (persze, még majd visszatérünk rájuk, ha más is odáig lenne értük, mint én, megnyugodhat. ( Csak nem most.)

A hibrid Ust ' ishimi pasin is túl vagyunk sokadszor.

Nézzünk akkor egy kiadósabb fogást, Az NO-s K2-seket. 





Kialakulásukat 30 ezer évvel előttinek Datálják Valahol Dél-Kelet Ázsiában. Jelenleg Észak és Kelet-Ázsiában tanyáznak. Ez már az a bizonyos "halszagú rokonyság."
"... It is considered relatively young, having populated the north of Eurasia after the last Ice Age. Males carrying the marker apparently moved northwards as the climate warmed in the Holocen. The absence of haplogroup N-M231 in the Americas indicates that its spread across Asia happened after the submergence of the Bering-Bridge . It is suggested that it arose in southeast Asia 19.4±4.8 ky years ago, and then migrated in a counter-clockwise path from modern day regions of Mongolia and northern China to as far as northeastern Europe..."

Ezt azért másoltam ide, mert a következőkben még érdekes lehet, ugyanis a csoport kialakulás kötődik a jégkorszak multához,! illetve az enyhüléshez, és összefüggésben van több szempontból a Berring szoros víz alá kerülésével. Mutatja azt is, hogy , ahogy enyhült, úgy települtek fel északnak, az egyébként  "sárga" beütésű delikvensek. A keveredés is látszik, a mutáció, az kérem mutáció.  Az izgalmas kérdés, hogy kikkel is....
Az N-esek kora 20 000 év megközelítőleg. Szamojédek, Észak-Baltik, Yakutok, szibériai törökök...



Nhanasans, (szamojéd) 


Ő pedig Jakut, szibériai török kollegája
Kell-é mondanom, hogy IGENIS, a magyarok között is megtalálható, ha nem is nagy számban, 
és hogy a helyzetet tovább fokozzam, a XIOGNUK-nál, azaz a hunoknál is jelen van, tehát az alacsony mutatószám nem is jó hír igazából :)

Lehet ők is halszagúak voltak picit :D
Nagy magyarok megnyugtatására egy (vélhetőleg) hun férfiú. Igaz, hogy kicsit halszagú, de legalább sólyom van a kezében :) Valódi kerecseny

 Még ide rakhatnék néhány finnet, norvégot, de minek?

Talán a Faroe szigeteken, ahol nagy is a koncentrációjuk,  nem annyira vegyes a társaság, lehet információ értéke egy  portrénak:


A kis pofijával nem tudom mit csinált....Latvián ifju pár, köztük 40%-os az arány

 
Ők tiszta N-esek, van még egy finn alcsoport,( N-M178) ez érdekes lehet:



Délebbre,  egyéb alcsoportjainál tovább bonyolódik a helyzet :) Lássunk legalább mustrát belőlük is.


A a hunok után a Hanok jönnek, ( mint a Han-dinasztia) Kínából. (Muszáj nekünk tovább kapálózni a finn-ugor rokonyság ellen? Ha így haladunk összejön még az a pápua-papa is :))

Okos, (félhun) Han  bácsika


 Paragroup N-LLY22g*

Millió egy kis töredéknép képviselővel :)

Kit szeressek? Legyenek a Sibék, szintén Kínából, ez a paragroup már csak azért is érdekes, mert ez is megtalálható ujgur testvéreink körében. (Tudom kellemetlen, már az ujgurok is halszaguak innentől :D )
...ráadást a bestéknek nemcsak halszaguk van, hanem igencsak magyaros kinézetük is :) Már csak a csibuk hiányzik a szájukból...

Lehátrálhatnék még Borneóig, de azért a 2%-ért nem teszem meg.
 Következzék, az N ikercsoportja, az O-sok gyülekezete.
A helyzet itt végképp rettenetes volna, de furamód létezik egy Tongue 
 Atya- hipotézis (nocsak-nocsak :), másnak is eszébe jutnak eretnek 
 gondolatok??)

 Következzék a K2b1a, 

ami magában foglalja bónuszként az M-eseket és az S-eseket is
Az alábbi felsorolásban igy ezek még nincsenek benne :)

Na tessék. A pápuák. Ugye megmondtam!!




PopulationK2b1 as % 
Papua New Guinea82.76%
New Zealand3.82% (1.95% ) 51% of Maori have native y-dna
Fiji60.75%
Solomon Islands71.9%
French Polynesia08%
Vanuatu76.5%
New Caledonia ?
Guam33.3% (small sample size)
Samoa8.04%
Kiribati0% (small sample size)
Tonga20.69%
Micronesia FDR66.67%
Marshall Islands63.64%
American Samoa ?
Northern Mariana Islands ?
Palau61.5% small sample size
Cook Islands3.9%
Wallis and Futuna26%
Tuvalu36%
Nauru28.6% (small sample size)
Norfolk Island ?
Niue0% (small sample size)
Tokelau50% (small sample size)
Hawaii20% (small sample size from FTDNA)
Indigenous Australians30%
Timor25%
Aeta60%
Filipino Austronesian04.0%
Malay06.4%
Flores35%
Sulawesi11.3%
East Indonesia25.9%
Java Indonesia0%
Bali Indonesia0.9%
Sumatra Indonesia0%
Borneo Indonesia05.8%
West Papua Province52.6%
Papua Province82.6%
Sumba Indonesia25.2%
Chukkese people Micronesia76.5%
Pohnpeian people Micronesia70% (small sample size)
 Juszt is egy Solomon szigetit nézek meg inkább...

Ez őrület!!



 Ők lehetnek a finn-ugor pápuák :D