„samo gubitnici rađaju se ponovo ne gledajući unazad”
„ csak a vesztesek születnek újra vissza, nem nézve”
Željko Đurđević
IDA MILLNER ASCHKE:
két sas repül az írások felett
falevélre írt firkák ezek
a barlang hangjai földnek
hangjai érzed-e kihűlni
életedet?
Sybilla táncol aranyba vonja
a kést a tollat a fellegeket
leírva újradobbanó horizont
az orákulum feletti szószedet
kibontható mindenségeket szül
megtörhető vak vallomások és
értelmüket kereső lélegzetek
közti szünetekben is feltörő
a vers által uralt jövő
aztán a csend a barlang vize
a föld zsíros nyirka újra
a meg nem születettek tengere
a szerelem nem létező burka
ahogy inog szédeleg reped
ahogy véres magmaként elnyel
úgy feltépett melleden az írás
istene sehogy se felel
mert te sem születhetsz újra
ha csúf vagy és félelmetes
mint Sybilla ki kését adja a szóra
ki örökkévaló és ideiglenes.
„Csak azt ne képzeld, hogy mágiád csak holmi üdítő és felszabadító szimbolikus játék. Ne feledd, az ősforrásnál vagy, és Jákob lajtorjája mellett! Persze ne várd, és ne is csüggedj, és főleg ne kételkedj, ha a kezedbe kapott varázsbot nem virágzana ki legott. Mert nem fog. Ne szigorú légy önmagadhoz, de végtelenül állhatatos. Amibe fogtál, teljes embert kíván.” (Nagy Katalin Erzsébet)
Kategóriák
- Basic Astrology (8)
- Diary of Nadya (35)
- Ida Millner (30)
- Jelenidővitrin (15)
- Poems (115)
- Rockballads (36)
- Witchproject (22)
- Y DNA haplogroup (9)
13 június 2015
12 június 2015
Nádja kapcsolata szétesését eszkatológiai problémává emeli. Apokrif.
Az
időmalom kövei úgy omlottak rá,
semmi nem oldódott,
de
végleg súlytalanná vált,
hiába ég az égbolt,
ha
mindegyik csillag determinált.
Haja hínárja
szétterülhet
penészes vánkoson, vagy loboghat
szomjasan széltajtéktól hullámzó légben,
nem nyer feloldozást bűn alól,
csak elcsitul, mint fáradt kisgyerek,
a
csüggedt lélek.
Úgy lépked már,
árnyékát
beteg madárként vonszolva,
fájdalma lázgörbéi fagynak
pengenéma ajkakra,
nem csörömpöl szó,
vádolván egyre
a lusta kéjű gyilkost, ki élve
feledte.
Legvégül
maga ácsolta keresztjén
hálát ad megváltást színlelve,
az ég vitrinében porcelán
angyalkák
porosodnak felette.
Újabb átokvers Vaszilíjre. Nadya sok ilyet ír, mert mindig bántják őt, bár nem mindig Vaszilij, de a lány meg van győződve, minden rosszról az tehet. Az objektív vélemény alkotás nem erőssége Talkinának, de egy költőnőtől ne is várjunk el ilyesmit.
Kelő nap vérzi a felhőt
Ordas kerüli az erdőt
Én már többé sosem sírok
Bokor tövén harmat csillog
Fűszál remeg levél könnyül
Elsírtam én minden könyűt
Verje isten azt ki miatt
Szárítsa szél amint virrad
Veres felhő duzzad telik
Veszítse el jobbik kedvit
Ezer ördög ostorozza
Leszakad majd záporozva
Zúdulj zápor ázz el ordas
Engem többé sose bolygass
Akadjon torkodon falat
(Farkas koma messze szalad)
Elfutván verembe esik,
Esztendőre sírba teszik.
Nadya Talkina most már csakugyan haragszik Vaszilíjre. Úgy tűnik, nagyon rákattant e témára. Gonosz.
Még nem döntöttem el, hogy szét-
vagy összeírjalak, mint a kutyákat
eboltás idején.
Számadat lehetsz, vagy zsugorítalak
kezelhető, kicsi bajjá. Lehetsz vudu-babám,
törhet pálcika lábad, vagy csöpp szíved
tőrtűvel szúrom én.
Miákolhatsz cérnahangon, de nem kapsz belőlem enni,
hiába rág az éhség;
hát jobb, ha csöndben meglapulsz
tüllzacskó mélyén.
Vagy írjalak inkább szét,
zörgős lomhalommá?
Először leválik rólad ki voltál, közös
emlékképek pattognak, mint szemgolyód. Nyelved alól kígyóként
kikúsznak ígéretek, ölelések magukkal viszik
karjaid, lábaiddal távozik jövőd,
gondolataid fejedet törik. Egy törzs marad,
fa-féle, miből férgecske kirágta belső szerveid.
Felaprítalak gyújtósnak,
vagy összeírjalak, mint a kutyákat
eboltás idején.
Számadat lehetsz, vagy zsugorítalak
kezelhető, kicsi bajjá. Lehetsz vudu-babám,
törhet pálcika lábad, vagy csöpp szíved
tőrtűvel szúrom én.
Miákolhatsz cérnahangon, de nem kapsz belőlem enni,
hiába rág az éhség;
hát jobb, ha csöndben meglapulsz
tüllzacskó mélyén.
Vagy írjalak inkább szét,
zörgős lomhalommá?
Először leválik rólad ki voltál, közös
emlékképek pattognak, mint szemgolyód. Nyelved alól kígyóként
kikúsznak ígéretek, ölelések magukkal viszik
karjaid, lábaiddal távozik jövőd,
gondolataid fejedet törik. Egy törzs marad,
fa-féle, miből férgecske kirágta belső szerveid.
Felaprítalak gyújtósnak,
Jól befűtök veled,
neked.
neked.
11 június 2015
Nadya fullasztó kapcsolatát Vaszilíjjel nehezen viseli
Zsák
Vagy,
súly a mellemen.
Vakablak.
Csak tükörbe nézhetek, sápad a foncsor.
Kavicsokat tömsz a számba. Hiszed,
minden madár háziszárnyas. Ha felhasítanálak,
tollgombócokat találnék. Emésztetlen csontot.
Inkább könnyeket gyűjtök.
Csillogjon, ami fáj.
Fagyjon rád a lehelet.
Az árvaság rokona sivatagnak, tengernek.
Végtelen. Hullámzó. Ringat.
Halálhinta. Összemos minden különvalóságot.
Szembeolvadó szürke, idegen élek helyett.
Ha szél támad, az időmalom elrepül.
Nem lesz tere a tagadásnak.
súly a mellemen.
Vakablak.
Csak tükörbe nézhetek, sápad a foncsor.
Kavicsokat tömsz a számba. Hiszed,
minden madár háziszárnyas. Ha felhasítanálak,
tollgombócokat találnék. Emésztetlen csontot.
Inkább könnyeket gyűjtök.
Csillogjon, ami fáj.
Fagyjon rád a lehelet.
Az árvaság rokona sivatagnak, tengernek.
Végtelen. Hullámzó. Ringat.
Halálhinta. Összemos minden különvalóságot.
Szembeolvadó szürke, idegen élek helyett.
Ha szél támad, az időmalom elrepül.
Nem lesz tere a tagadásnak.
Fuseli Henry: Lidérnyomás |
Labels:
Poems
Hely:Camborne Cornwall
Békés, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)