Apológia (költészet)

 „samo gubitnici rađaju se ponovo ne gledajući unazad”
„ csak a vesztesek születnek újra vissza, nem nézve”
 Željko Đurđević

IDA MILLNER ASCHKE:


két sas repül az írások felett
falevélre írt firkák ezek
a barlang hangjai földnek
hangjai érzed-e kihűlni
életedet?

Sybilla táncol  aranyba vonja
a kést a tollat a fellegeket
leírva újradobbanó horizont
az orákulum feletti szószedet

kibontható mindenségeket szül

megtörhető vak vallomások és
értelmüket kereső lélegzetek
közti szünetekben  is feltörő
a vers által uralt jövő

aztán a csend a barlang vize
a föld zsíros nyirka újra
a meg nem születettek tengere
a szerelem nem létező burka

ahogy inog szédeleg reped
ahogy véres magmaként elnyel
úgy feltépett melleden az írás
istene sehogy se felel

mert te sem születhetsz  újra
ha csúf vagy és félelmetes
mint Sybilla ki kését adja a szóra
ki örökkévaló és  ideiglenes.

Nádja kapcsolata szétesését eszkatológiai problémává emeli. Apokrif.

Az időmalom kövei úgy omlottak rá,

semmi nem oldódott,

de végleg súlytalanná vált,

hiába ég az égbolt,

ha mindegyik csillag determinált.

Haja hínárja szétterülhet

penészes vánkoson, vagy loboghat

szomjasan  széltajtéktól hullámzó légben,

nem nyer feloldozást  bűn alól,

csak elcsitul, mint fáradt kisgyerek,

a csüggedt lélek.

Úgy lépked már,

árnyékát beteg madárként vonszolva,

fájdalma lázgörbéi fagynak

pengenéma ajkakra,

nem csörömpöl szó, vádolván egyre

a lusta kéjű gyilkost, ki élve feledte.

Legvégül

maga ácsolta keresztjén

hálát ad megváltást színlelve,

az ég vitrinében porcelán angyalkák

porosodnak felette.

Újabb átokvers Vaszilíjre. Nadya sok ilyet ír, mert mindig bántják őt, bár nem mindig Vaszilij, de a lány meg van győződve, minden rosszról az tehet. Az objektív vélemény alkotás nem erőssége Talkinának, de egy költőnőtől ne is várjunk el ilyesmit.

Kelő nap vérzi a felhőt

Ordas kerüli az erdőt

Én már többé sosem sírok

Bokor tövén harmat csillog

Fűszál remeg levél könnyül

Elsírtam én minden könyűt

Verje isten azt ki miatt

Szárítsa szél amint virrad

Veres felhő duzzad telik

Veszítse el jobbik kedvit

Ezer ördög ostorozza

Leszakad majd záporozva

Zúdulj zápor ázz el ordas

Engem többé sose bolygass

Akadjon torkodon falat

(Farkas koma messze szalad)

Elfutván verembe esik,

Esztendőre sírba teszik.

Nadya Talkina most már csakugyan haragszik Vaszilíjre. Úgy tűnik, nagyon rákattant e témára. Gonosz.

Még nem döntöttem el, hogy szét-
vagy összeírjalak, mint a kutyákat
eboltás idején.
Számadat lehetsz, vagy zsugorítalak
kezelhető, kicsi bajjá. Lehetsz vudu-babám,
törhet pálcika lábad, vagy csöpp szíved
tőrtűvel szúrom én.
Miákolhatsz cérnahangon, de nem kapsz belőlem enni,
hiába rág az éhség;
hát jobb, ha csöndben meglapulsz
tüllzacskó mélyén.
Vagy írjalak inkább szét,
zörgős lomhalommá?
Először leválik rólad ki voltál, közös
emlékképek pattognak, mint szemgolyód. Nyelved alól kígyóként
kikúsznak ígéretek, ölelések magukkal viszik
karjaid, lábaiddal távozik jövőd,
gondolataid fejedet törik. Egy törzs marad,
fa-féle, miből férgecske kirágta belső szerveid.
Felaprítalak gyújtósnak,

Jól befűtök veled,
neked.

Nadya fullasztó kapcsolatát Vaszilíjjel nehezen viseli

Zsák Vagy,
súly a mellemen.
Vakablak.
Csak tükörbe nézhetek, sápad a foncsor.
Kavicsokat tömsz a számba. Hiszed,
minden madár háziszárnyas. Ha felhasítanálak,
tollgombócokat találnék. Emésztetlen csontot.
Inkább könnyeket gyűjtök.
Csillogjon, ami fáj.
Fagyjon rád a lehelet.

Az árvaság rokona sivatagnak, tengernek.
Végtelen. Hullámzó. Ringat.

Halálhinta. Összemos minden különvalóságot.
Szembeolvadó szürke, idegen élek helyett.

Ha szél támad, az időmalom elrepül.
Nem lesz tere a tagadásnak.

Fuseli Henry: Lidérnyomás