Sarkosítsunk tényekre.
(Csillának)
A vers címe Love Story volt eredetileg.
Egy fura fickó addig csapta a szelet a neten,
hogy bevállaltam a szembesülést,
habár sejtettem a kimenetelt, ami közhelyesen az is lett.
„A dolog megesett. Muszájból.” Megtévesztésre
semmi szüksége nem lett volna a fószernek,
de minthogy egy kivénhedt,
kiégett varázsló volt, ilyeneknél az, alapfelszerelés.
Nem baj. Ezen túl csendet játszunk.
 |
| a kép nem csak illusztráció |
A dolgot a felszínen a tudatom úgy fogadta,
ahogyan lenyelsz egy keserű pirulát,
higgadtan bólintasz, és öt perc múlva elfelejted,
mintha mindegy volna gyümölcskosár, vagy virágvasárnap.
De a kéreg alatt oly rombolást hajtott végre
e szürreál virtuál, hogy séta közben eleinte az is zavart
kissé,
földig ér a lábam. Pár hónappal később, ahogyan kiírtam
magamból;
azóta vérzik a tenyerem,
az orvosok nem találták a vérem,
nagy mértékű vészes vérszegénységet állapítottak meg,
a rákos daganatot kezdték kutatni bennem.
Az éjszaka ostorcsapásától lehullott minden csillag,
szétfolyt a moshatatlan tinta-sötét.
Innen módosult „okkult vérzéssé” a cím,
ami orvosi kifejezés eredetileg. A bőröm alá költözött,
bejelentés nélkül eljátszani halálom.
Ha istent kiütjük, elmaszatolódik a bűn,
és a felelősség kérdése; a bűnhődés,
a feloldozás, a jóvátétel is kereket old, ezen túl bármit lehet,
a történések szétesnek jelentés nélküli jelenetekké,
elfelejthetjük a bölcsőringást.
Az egész létezés lefokozódik látszólagossá,
s lehunyt szemeink alatt életre kelhet egy dzsungel.
Ebben az a jó, hogy hisszük, megúszhatjuk,
az elefánt megbocsát, de a zsigerek,
és sejtjeink másképp gondolják majd, lehet.
A tigris ledobja csíkjait, a sakál énekel. Az aktus,
mikor egy szőnyeg alá söpört dráma hirtelen megnyilvánul.
Az idő, a szakállas, rigolyás,tekintélyt parancsoló
vénség, ráncokat gyűr a reggelre,
pedig az csak egy könnyed, múló állapot akar lenni.
Az időként lezajló történéseknek súlya van,
jóvátehetetlen következménye akár,
ezzel párhuzam a bálványok óriássá növekedése is,
és az üveghattyú összetörése is,
ezzel van összhangban a kávéillat mélyén.
Kicsi koromban az ágyam melletti éjjeli szekrényen
állt egy üveghattyú, üregében egy festett viasztojással.
Legelső emlékeim egyike ez,
így összeroppanása, egy más fajta, boldog(!) következménynélküliség
paradicsomi állapotának elvesztését érzékelteti,
ezért nem lecserélhető a versben.
Ma egy charity shopban meg is találtam a mását két fontért,
itt áll mellettem, hogy mindebből mi a tanulság,
már fogalmam sincs, de hálám jeléül küldök képet róla.
Viasztojásom még nincs.
