Világ veszett veletek, de bennem a lépcső,
ahol álltok, fogva még kezemet,
s legszebb a csend, mi bennünket körbeleng.
Néma tartás. évkövek nesztelen hullta,
mi éltetek végül összezúzta,
teremtett jelenből mindörökre múltat.
Mert hiába magyaráznám a tűzön-vízen összetartást,
a megfellebbezhetetlen rendet, tenni, ahogyan kell mindent,
amire tellett szorgalomból, és igen, tudásból,
az életbölcsesség elvégzett osztályokat nem számol.
Ily osztály osztályfüggő volt, és lett újra,
a hatalom gerincetek végül mégiscsak görbére húzta,
de tűzhelyetek még olvasztotta az elvet,
mi mindent, mi emberi, elvet, és igen,
mindenek felett gazdag, ki hiszi,
hogy maroknyi nincsből adhat
testvérnek, s persze, a gyermeknek,
még annak is, kinek nem kellett
volna megszületnie, a buta paraszt,
- mint tudjuk-, csak ilyen, illetve
ilyen volt, mert veletek együtt
az az erkölcs holt,
mi éltethetné még e nemzetet(?),
(minden aratás lészen, amilyen vettetett.)
Tudom, nem lesz kiknek, akár csak dadogva,
tovább adhatnám azt a hitet,
mi becsületre jó szavakkal intett.
Elveszik végleg az az alázat, mi csillapíthatna
egyedül gonosz lázat, mi egyre tovaterjed,
és betölt itt minden talpalatnyi helyet,
de nem tisztem nékem versben a harc,
bár milliókat fojtogatja újra sarc,
legnagyobb arc lehet, ki rutinnal tapos védtelent,
s olyanokkal telve a templom,
ki gyermeket, aggot vigyorogva megront,
e versben én csak gyászolok,
(bár gyászomra termett eddig is száz jó ok),
ám múlt éjjel álmomban eltévedtem,
viharrá sötétült az ég felettem,
kihez még, -mondják-, tartozom,
tőlem minden javakat elkobzott.
Nemcsak házam, autóm kulcsát,
kicsalta elmémből az OTTHONT furcsán,
Elfeledtem
a házszámot, az utcát,nem tudtam, a városon, hogy jussak át,
idegen lett minden, csak álltam elveszetten,
azt sem tudtam, kivé lettem.
Akkor megláttalak bennetek,
mint a réges-régi képen,
álltatok e nyomasztó kavalkádban
talpig feketében, egy villamosmegálló szigetén,
a síneken átvágva rohantam én,
hogy egymás karjában otthonra lelve,
no persze, csakis némán sírjunk;
tudtuk, megásva már közös sírunk.
Kissé megdöbbentett, amit találtam ma, eredetileg egy arab nyelvű hírportál facebook oldalán. Úgy látszik, nem csak az én elmémben kapcsolódott össze ez a dal a "témával." Szerencsére a you tube-on is rátaláltam a videóra, így tudom csatolni. Igazából tucatnyi feldolgozása van még, hasonló képanyaggal...
Igazából idekívánkozik meg kedvenc idézetem, kedvenc
kommentelő honfitársamtól. A napokban olvastam ezt is, megoldási javaslatát a
"menekültügyre". Bemásolom:"A megoldás: a déli határra 2 sor
kerítés egymástól 100m-re. Közé aknamező. Amikor csapatostul jönnek a
honfoglalók akkor tüzérségi zárótűz repeszgránátokkal. Időnként napalm
gránátokkal egy ideig, hogy elégjenek a holtsávon
felhalmozódott migráns hullák. "
Utóirat:
Megszületett e dal fordítása is közben bónusz
verssel, nosza, mellékelem
